A tudás hatalom. Dávid is tudni szeretné, hogy hogyan is áll seregével kapcsolatban. Parancsot ad ki, hogy Joáb számlálja meg a hadi népet. Adjon pontos jelentést arról, hogy emberileg nézve hogyan néz ki a hátország, a vitézek és a kardforgatók csapata. Mennyien vagyunk? Mennyien segítik a munkánkat? Mennyien építenek bennünket abban a szolgálatban, amire Isten hívott el bennünket?

Dávid számol, a matematika világába lép át, nem vállalja a hitnek az útját. Esélyeit latolgatja, méricskél, meddig mehet el, mennyire sebezhető, mennyire védtelen az ellenségeivel szemben. Ezzel Dávid felméri a belső embereit is, hogyan engedelmeskednek az ő szavának.

Az élet és benne a mindennapi szolgálat néha olyan pofonegyszerűnek tűnik. De igaza van az énekköltőnek: Kétszer kettő néha öt. Semmi sem olyan egyértelmű az ember életében. Mindig vannak buktatók, mindig lesznek olyan helyzetek, amikor nem a kézenfekvő megoldások teszik járhatóvá az ösvényt. 

Dávid is számlál, tudni akarja hányadán áll, de közben elesik, mert elfelejti, hogy a mérhetetlen nagy dicsőséget Isten kezéből vette, és amit kapott, azért hálásnak kell lennie és nem mérnie gazdagságát, mint Dagobert bácsi a páncélszekrény mélyén rejlő aranyat.

Vajon mi, hogyan cselekedtünk és cselekszünk? Voltak bennünk latolgatások? Összeadtunk, szoroztunk és kivontunk? Vajon mi a végeredménye a mi megoldott feladatainknak? Megkaptuk a kívánt eredményt mára, holnapra, a mi belső és külső harcainkhoz? Dávid emberileg látta csapatát, és jó csapatnak gondolta, vajon hitbelileg is olyan erősek voltak, amilyennek kellett lenniük?

Sámuel tanulja: „De az Úr azt nézi, ami a szívben van (ISám 16,7e).” Pál tudja: „Hitben járunk, nem látásban”. (1Kor 5,7) Az Úr harcolt értük és ez a mi reménységünk is. 

Köszönjük meg Istennek egyen-egyenként mindazt az elvégzett munkát harcaink során, ami az Ő láthatatlan szolgálata felénk. Köszönjük meg, hogy egy-egy pillanatban könnyeket törültünk, kiálltunk egymásért és harcoltunk az Úr oldalán. Köszönjük meg, hogy nem a sereget láttuk magunk mögött, hanem az Úrnak szolgáltunk. Köszönjük, hogy az Urat választottuk, és ha a létszám testileg-lelkileg sokszor nekünk nem is ült, de a szívünk a helyén volt.

Köszönjük meg Istennek, hogy imádkoztunk és tapasztaltuk Jakab apostollal: „Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének (Jak 5,16b).” Köszönjük meg az Úrnak, hogy többre bízott bennünket. Köszönjük meg az elvégzett szolgálatokat. Legyen érte dicsőség egyedül az egy igaz Istennek, Aki Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság, hogy a zsoltáros szava a mi bizonyságtételünk is legyen: „Ne nekünk, Uram, ne nekünk, hanem a te nevednek szerezz dicsőséget szeretetedért és hűségedért (Zsolt 115,1)!” Ámen.

Buza Zsolt pozsonyi lelkipásztor