Kedves Testvéreim! A negyedik fejezet második felében János apostol ékes bizonyságát adja annak, hogy az Isten szeretet. Ezt mi is értjük és hisszük, valljuk és hirdetjük. A kérdés az, hogy miként tudjuk ezt megvalósítani a mindennapi életben? Hiszen rohanó világunkban állandó elfoglaltságaink vannak. Gyermekként iskolába jártunk. Az iskolai évek után volt, aki főiskolán továbbtanult, volt, aki munkába állt. Ezenkívül számtalan kötelesség, munka vár ránk nemcsak a munkahelyen, de otthon is. A szülőknek foglalkozniuk kell gyermekeikkel. A mindennapi rohanásból adódó feszültség pedig gyakran tapasztalható akkor is, amikor az ember pihen.

Hogyan tudjuk tehát szüntelenül Istennek szentelni életünket úgy, hogy megmaradjunk szeretetében? Mert ezt a szeretetet leginkább az istentiszteleti alkalmakon érezzük át, amikor egész lényünkkel Istenre figyelünk, átadjuk magunkat neki, amikor megtörjük a kenyeret, kitöltjük a bort, őszinte szívvel imára kulcsoljuk kezünket. De kint a világban ez már nem megy ilyen könnyen. Nem véletlenül hangzik rendszeresen a figyelmeztetés, hogy sokan elmaradoznak a templomokból, mert nem találnak időt a meghitt és áldott alkalmakra, amikor kitölthetik szívüket Isten előtt, köszönetet mondhatnak neki, és meggyőződéssel vallhatják, hogy: „Uram, jó volt éltető közelségedben lenni.”

Az igazhitű emberek viszont azon fáradoznak, hogy megmaradjanak Isten szeretetében. Olyan jó lenne, ha naponta meríthetnének az éltető forrásvízből, amely után sóvárog a lelkük. Mennyi örömet élhetünk át és mennyi áldást vehetünk magunkhoz egy-egy istentiszteleten, de másnap már csak az emléke él a hívek javarészének szívében, mert az élet megy tovább, új gondok és kötelességek várnak ránk. Ahhoz, hogy Isten szeretetében maradhassunk, szükséges a napot azzal kezdeni, hogy hittel és bizalommal tekintünk fel a mi áldó és Gondviselő Urunkra. Bármit hozzon a holnap, nem feledjük, hogy Isten minket mindenekfelett szerető és rólunk gondot viselő Úr. Ha gyakran nem is értjük meg az Ő akaratát, mégis higgyük el, hogy szeretete sokkal hatalmasabb, mint gondolnánk. Ha senki sem szeretne minket e teremtett világon, Isten örök, minket felölelő szeretete akkor is velünk lenne.

Meg akarunk maradni Isten szeretetében? Mert enélkül nem lehet őszinte közösségünk Vele, és ahol hiányzik az Istennel való napi lelki kapcsolat, ott minden elszürkül. János viszont meggyőződéssel vallja, hogy az Isten szeretet, amelyből mindnyájan meríthetünk. Örömteli mondat ez ebben a rideg és bűnös világban, amelyben egyre terjed a szenvedés és a bizonytalanság. Gyakran hangzik el a jó hívek ajkáról is, hogy ki tudja, mit hoz a jövő? Sok ember aggódik napirenden, de Istennel jár, annak nem kell aggodalmaskodnia. Számára ez az Ige olyan, mint szilárd kőszikla a háborgó tengerben. Mert Isten nemcsak akkor szeretet, amikor áld minket, hanem akkor is, amikor próbatételek elé állít.

Amikor látjuk a sok sebzett szívű embert, árvát, özvegyet és elhagyatottat, s szembesülünk a világban dúló vérontással és bizonytalansággal, akkor gyakran úgy érezzük, hogy mindezek megcáfolják az Ige állítását, s talán elkeseredetten kérdezzük: „Lehetséges, hogy az Isten szeretet?” Ezt leginkább azok kérdezik, akik még nem ismerték meg Isten megváltó művét. Mert az Igének, hogy „Az Isten szeretet”, egyértelmű bizonyítéka, hogy nekünk ajándékozta Egyszülött Fiát, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Boldogok, akik az Úr Jézust Megváltójuknak tartják, mert ők megismerték és elfogadták azt a szeretetet, amellyel Isten viseltetett irántuk. Adja az Úr, hogy megmaradhassunk az Ő szeretetében és gazdagodjunk, gyarapodjunk, épüljünk hitünkben, bizalmunkban és Istenbe vetett reménységünkben. Ámen.

Kozár Péter szűrnyegi lelkipásztor