Az ekeli református templomban Szénási Szilárd, a Komáromi Református Egyházmegye esperese köszöntötte az egybegyűlteket, a gyülekezetek képviselőit és hálát adott az asszonyokért, az ő szolgálatukért a nőszövetségért. Az ünnepi szavak után a helybeli gyülekezet tagja, Nagy Gábor szavalta el Tóth Árpád Isten oltókése című versét.

Tanító Péter a Jn 12,1 – 4 igeszakasz alapján szólt az egybegyűltekhez. A lelkipásztor felhívta a figyelmet Mária szolgálatára, aki Jézus lábát drága kenettel kente meg, majd a ház nemcsak megtelt a kenet illatával, de akkor, ott, a krisztusi fény három ember – Lázár, Márta és Mária – életét biztosan megvilágította. Rajtuk keresztül pedig a mi arcunkra is ráhullik ez a fény.

Lázár történetén keresztül mi is érezzük, hogy sokszor, sokan akarták egyházunkat, gyülekezeteinket is halottnak látni, de az Úr Jézus Krisztus a Szent Lelke által mégis meglátogatta az Ő egyházát, és megakadályozta annak vesztét. Hasonló sorsra tekinthet vissza a nőszövetség is, melynek működése sokszor megszűnt, majd újra éledt, vagyis sokszor halálán volt, de Jézus ereje mindig feltámasztotta. Így adhatunk hálát a mai napon is a nőszövetségért, az asszonyokért, lányokért, akik szolgálata a gyülekezeti életben is nélkülözhetetlen.

Ezt követően felhívta a figyelmet a szószék terítőjére, amelyet az a Szabóne Kozár Éva – akkoriban ekeli – lelkipásztor készített, aki 1994-ben kifejtette Mikó Jenő püspöknek, mennyire fontos a nők szövetségének szervezett formája. Napjainkban is, mint valamikor régen, a nők, lányok, asszonyok szívüket, szeretetüket adják bele mindenbe, amihez hozzáfognak – így azokba a kézimunkákba is, amelyeknek kiállítását meghirdettük a meghívókon is. Ezekbe a szebbnél szebb munkákba beleadták a készítőik a nehéz időket – bánatukat, félelmüket, aggódásaikat – de örömüket, boldogságukat is, mert tudták, hogy az Úr Jézus szeretetéből mindenre jut.

Hasonlóképpen Jézus látogatásakor Betániában – eredeti jelentése szegénység házában – Mária és Márta megterítette az asztalt,  tudtak mit adni az Úr Jézusnak – magyarázta a lelkipásztor, majd így folytatta: „Így ma mi is tudunk hálát adni Istennek annak ellenére, hogy  annyi minden van ebben a világban, ezt a mai délutánt mégis rászántátok, hogy együtt legyünk, hogy tudjunk hálát adni, hogy Isten éltet bennünket, hogy a ti szolgálatotok fontos!” 

Hiszen ahogyan az evangélium szereplője Márta is szolgált, így lesz a nőszövetség elsődleges feladata is a hálából való szolgálat. Minden gyülekezet szerte a világon ezt a felbecsülhetetlen értékű hálát hirdeti, és ezt képviseli Szabóné Kozár Éva terítőbe varrott hite is. Ez adjon példát mindannyiunknak – mondta igei szolgálatának a végén Tanító Péter.

Az előadás technikai előkészülete alatt Écsi Gyöngyi az igehirdetés tartalmához kapcsolódó, Zobor vidékéről származó népének – amely nem népdal, de nem is egyházi ének – részletét adta elő, elmagyarázva, hogy hajdanán miként elmélkedtek az emberek arról, amit a szószékről hallottak. Ezek a népénekek tulajdonképpen a Szentírásnak egyfajta lenyomatát, sűrítményét képezték – tette hozzá.

„Három atyafiak éltek zsidóságba,

Az egyik vót Lázár, a másik Magdolna,

A harmadik pedig szorgalmatos Márta,

Amint histórikus azokot megírta.

Igen gazdag szerencius vót az atyjuk,

Kiről maradt nekik sok jeles jószáguk.

Jéruzselembe vót egy igenszép házuk,

Azon kívül pedig kettő is vót váruk.

Atyjuk hóltja után megosztoztak vala,

Jéruzselemi vár Lázáré lett vala,

Magdolna városa Magdolnának juta,

Betánia pedig Mártának marada.”

A régi korok emberei írni-olvasni még nem tudtak, viszont amit – a reformáció korától kezdve – anyanyelvükön hallottak a szószékről, megforgatták szívükben, elméjükben az emberek. Egy következő, délvidékről származó – ószövetségi történetek elemeit tartalmazó – népéneket is elénekelt a lelkésznő.

Eközben a technikai dolgok is a helyükre kerültek, és kezdődhetett az előadás: Hit és népművészet címmel, amelyben Écsi Gyöngyi részletesen kifejtette, hogyan is született meg ez az elnevezés. Több változat is felmerült, mint pl.: Vallás és népművészet; Szakrális népművészet; A népköltészet ősi, kereszténység előtti rétegei, ártó szellemek, démonok; Kereszténység és népművészet; Keresztyénség és népművészet; de végül a Hit és népművészet maradt.

Majd a népművészet fejlődésének különböző fázisait vázolta fel – a honfoglalástól a 20. századig: „A népművészet azokból az alkotásokból áll, melyeket a nép a maga szükségletére hoz létre a saját hagyományai alapján” – mondta bevezetőjében, majd a  „szakrális” – ami szent, isteni, természetfeletti eredetű – kifejezést magyarázta meg. Bemutatta a népművészet különféle ágazatait is, úgy, mint: Házak, szakrális építészet; Házbelső-bútorok, használati tárgyak; Népviselet; Kézimunka: hímzés, varrás, szövés, fafaragás, stb.; Mozgáskultúra; Pásztorbot, pásztorviselet; Csont, szaru; Népzene, népdal; Népköltészet, rigmusok, mondókák; Népmese; Népi imák, népének, egyéni kegyesség és katolikus jámborság; Templomépítés, mennyezetkazetták; Templomi „úri” hímzés. Az említett ágazatokat képviselő alkotásokról képeket vetített.

Az előadás végén Tanító Péter köszönetet mondott a tartalmas előadásért, méltatva a mindenkori alkotók keze munkáját. Majd az érdeklődők megtekinthették az imateremben rögtönzött kézimunkakiállítást, miközben a vendéglátó gyülekezet frissítőit fogyasztották.

Fritz Beke Éva

Fotó: Fritz Rudolf