„Harangok hívnak, szép zengő szóval, s hangjukban Krisztus hívása szólal…”
2024. szeptember 16., hétfőRégi vágya teljesült a hubói református gyülekezetnek 2024. szeptember 15-én. Átadták a templomkertben elhelyezett harangot, amelyet a településről elszármazott Hubay Imre karcagi református gazdálkodó adományozott a közösségnek. Az új harangért és Isten eddig is megtapasztalt megtartó kegyelméért a református gyülekezet a műemléktemplomban megtartott istentiszteleten adott hálát.
Hubón a templom mellett áll egy 18. századan épített harangláb két haranggal. Azonban egyre nehezebben tudták bebiztosítani a harangozást, s ezért a gyülekezet szeretett volna a helyükbe egy kisebb, könnyebben megszólaltatható harangot. Az adományozó Hubay Imre mindig is tisztelettel tekintett a felvidéki magyarokra és a Hubay család ősi otthonára, így a kérésüket meghallva, örömmel vállalta, hogy egy új a haranggal támogassa a gyülekezetet.
Az alkalmon Nagy Ákos Róbert esperes hirdette Isten igéjét a 90. zsoltár alapján. Beszéde elején elmondta, hogy a templomkertben elhelyezett harangért adnak köszönetet a készíttetőnek, a készítőknek, de mindenekelőtt annak a Mindenható Istennek, aki mindezidáig megtartotta és megőrizte e festői völgybe telepedett magyar közösséget.
„Amikor hálát adunk Istennek az Ő megtartó szeretetéért, ezért úgy éreztem nem is választhatok mást, mint a 90. zsoltárt, mely éppen a mi teremtő, megtartó Istenünkről tesz tanúbizonyságot” – mondta az esperes. Majd a zsoltár születésének a hátterét elevenítette fel, amelynek szerzője Isten választott embere, Mózes, aki a pusztai vándorlás vége felé, az ígéret földjére való belépés előtt, összegezte Isten hatalmát a zsoltárban.
„A nép előtt az ígéret földje, hátuk mögött a 40 esztendős pusztai vándorlás, mely során Józsué és Káleb kivételével a nép idősebb generációja odaveszett. Nehéz próbák, fájdalmas veszteségek Mózes háta mögött, előtte pedig az ígéret földje, ahová ő maga sem léphetett be. Ebben a nem éppen könnyű helyzetben születik meg ez a zsoltár, mely magyar reformátusságunk himnusza is lett. Szenczi Molnár Albert zsoltárfordításának köszönhetően énekeljük már négy évszáda templomainkban, gyülekezeti alkalmainkon: „Te benned bíztunk eleitől fogva, Uram téged tartottunk hajlékunknak” – hangsúlyozta az igehirdető.
Elhangzott, hogy a zsoltáríró arról is tanúbizonyságot tesz, hogy az a megtartó Isten, aki biztos menedék a számunkra, örökkévaló is. Az ember viszont mulandó. Az élete egy őrváltásnyi idő, vagyis mintegy négy óra egy évezredhez képest. Ha megszámláljuk a napjainkat, rá kell ébrednünk arra, hogy milyen rövid az élet, és milyen könnyen eltékozoljuk a mulandó napokat, melyeket fordíthatnánk gyűlölet helyett szeretetre, pusztítás helyett építésre, megosztás helyett közösség építésére, saját igazunk bizonygatása helyett Isten igazságának a keresésére. A zsoltáros éppen azért imádkozik, hogy életünk mulandóságából tanulva Isten akaratát keresve és követve éljünk Isten dicsőségére és felebarátaink javára. Mert csak az ebben valóigyekezet, az Istenre és a másik emberre figyelő élet tehet bennünket igazán boldoggá.
Igehirdetésében kifejtette, hogy a 90. zsoltár a mulandósággal szembenéző ember imádsága, bizonyságtétel arról, hogy életünk a világot teremtő és arról gondot viselő örök Isten kezében van, kinek hatalma van arra, hogy megőrizze, gyarapítsa és boldoggá tegye az egyént és nem utolsó sorban a közösséget, a népet és a nemzetet.
„Mi, magyarok, soha ne feledjük: Ez a Teremtő és Krisztusban megváltó Isten több mint 1000 esztendőn keresztül megtartott, megőrzött bennünket, s jövőnket is csak rá bízhatjuk. A templom udvarán elhelyezett harang ennek az Istennek a tiszteletére hív bennünket, s egyben az azért való hálaadásra, hogy vannak magyarországi testvéreink, akik gondolnak ránk és imádkoznak értünk. Mindezért hálát adhatunk Istennek, s hálánkat igyekezzünk tettekre is váltani, éljünk úgy, hogy szavainkkal, cselekedeteinkkel, egész életünkkel Isten dicsőségét, családunk, nemzetünk javát szolgáljuk. Ebben segítsen meg a Mindenható Isten” – magyarázta Nagy Ákos Róbert esperes-lelkész.
Mária Terézia türelmi rendelete szerint a templom nem lehetett hivalkodó építmény, ezért vagy kőfallal kellett körülvenni, vagy a falutól távolabb kellett építeni. Mivel Hubón a falu közepén emelték a templomot, így a kőfalas megoldást választották. A fatornyot pedig később, az 1780-as években építették. A megmaradt írásos emlékek tanúsága szerint a falu központját ékesítő templom épülete 1776-ra datálható. Tornya nincs tornya, harangjaikat haranglábon tartották. Egyes források szerint egykor még két harangláb állt. Az elsőről nem tudni mikor építették, a második, amely még most is áll, 1747-ben épült egyetlen vasszög nélkül, kézzel bárdolt tölgyfából, minden kapcsolódásánál fakötésekkel, csapolásokkal. Érdekessége, hogy alsó részét szoknyaszerűen alakították ki.
Két harang szól benne, a kis fatorony sisakja pedig érintetlenül, eredeti szerkezetével maradt fenn. Az elmúlt évszázadok során az időjárás viszontagságai kikezdték a faanyagot, ezért a haranglábat is többször felújították, legutóbb magyarországi támogatással. A harangláb 2018-ban a Teleki László Alapítvány, illetve a Rómer Flóris Terv támogatásával újulhatott meg, Stark István viski vállalkozó segítségével.
A nagyrészt magyarok lakta Hubó református gyülekezete büszke templomára és a haranglábra egyaránt, amelyet óvnak, védik és karban tartják napjainkig.
Az ünneplő közösséget köszöntötte Gencsi Gábor, a község polgármestere, Szücs Miklós, a gyülekezet gondnoka és a harangot adományozó Hubay Imre.
A gyülekezet ifjú tagjai, Izák Karina és Bíró Izabella szavalatukkal gazdagították az ünnepi alkalmat. t. Nemzeti imádságunk eléneklése után, alkalom a templomkertben elhelyezett harangnál folytatódott, ahol ifj. Vavrek Istvánnak a harangok küldetését méltató szavai után Koncz Tibor karcagi lelkipásztor, nagykunsági esperes szolgált és mondott áldást a gyülekezetre.
A harang leleplezése és megszólaltatása után a szózat eléneklésével zárult az alkalom, illetve folytatódott a gyülekezet a közelről, s távolról érkezett vendégek számára készített szeretetvendégséggel a helyi kultúrházban.
Nagy Ákos Róbert lelkipásztor, II
Fotó: Nagy Andrea