Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit! - A rozsnyói református gyülekezetről és templomáról

2020. április 06., hétfő

Rosenau (rózsákkal beültetett) néven említi Rozsnyó városát Bél Mátyás a Gömör vármegye leírása c. művében. A település I. (Nagy) Lajos idejében vált királyi bányavárossá, Zsigmond király oklevelében már kiváltságos bányaváros néven szerepel. Bár az esztergomi érsekség tulajdona volt, és a „szabadalmas püspöki bányaváros” címet is viselte, lassú volt az ipari fejlődés. A reformáció itt is terjedt, és 1542-ben a lakosságnak több mint a fele – mintegy 2 522 fő – már az ágostai evangélikus vallást követte.

Az ellenreformáció idején (1656-ban) a jezsuita rend és Lippay György érsek mindenáron szerette volna fenntartani a katolicizmust, de ennek ellenére egy 1661-es irat tanúsága szerint Rozsnyón az ágostai hitvallásúak mellett már helvét hitvallásúak is éltek. A városban zajló ádáz vallási küzdelmet még tetézte a Mária Terézia által 1776-ban alapított rozsnyói püspökség. Némi enyhülést II. József türelmi rendeletének érvénybe lépése hozott. Az evangélikusok még ebben az évben – 1783-ban – kérték a berzétei lelkészi hivatal Rozsnyóra való helyezését. A reformátusok csak 1786-ban kérték, hogy leányegyházközségként csatlakozhassanak a berzétei anyaegyházhoz. Az első, igazi kálvini irányt képviselő gyülekezet 1854-ben kezdte meg működését. Ettől kezdve az addigi ágostai evangélikus vallásúak helyett evangélikus reformátusoknak nevezték magukat.

A 130 lélekszámú református gyülekezet első presbitériumának fő célkitűzése a vasárnaponkénti istentiszteletek tartása volt. Először 1855. december 2-án, Molnár Mihály kovácsmester házában jöttek össze. A berzétei tiszteletes tartotta az alkalmakat 1856-ig, amikor megérkezett a rozsnyói kálvinisták saját káplánja. Feladata a naponkénti istentisztelet tartása, hitoktatás és az elemi iskola vezetése volt. 1862-ben teljesült a rozsnyói hívek régi vágya, hogy belügyeiket a berzétei gyülekezettől függetlenül intézhessék, de a két gyülekezet közti függő viszony még évtizedekig fennmaradt.

A rozsnyóiak rendezve anyagi helyzetüket, a 19. század utolsó éveiben telket vásároltak leendő templomuk részére. 1902-ben Réz László lelkipásztor és az új presbitérium megválasztása után a legfőbb cél Isten hajlékának felépítése volt. A gyűjtésbe különböző felekezetek hívei is bekapcsolódtak, így pl. a római katolikus Andrássy Dénes gróf és neje 3000 koronát adományozott, és külföldről is érkezett anyagi támogatás. Miután a kívánt összeg a gyülekezet rendelkezésére állt, a megfelelő terv, majd a kivitelező kiválasztása következett. 1904. január 25-én Szilvássy Nándor rozsnyói építésszel aláírták a szerződést: miszerint 1905. július végéig a budapesti Weninger Ferenc tervei alapján megépíti és átadja templomot. Amíg a falak épültek, a leendő berendezés is szépen gyarapodott. A harangról Nagy Antal lelkipásztor özvegye gondoskodott. Az orgona Andrássy Dénes gróf jóvoltából épült meg. A szószék és az úrasztala, az úrvacsorai kehely, a borskanna, a keresztelő edény és kehely is a hívek ajándéka.

A templom a 20. század elejére jellemző, szecesszióba átmenő, neogótikával kevert stílusban épült. Az épület hosszúkás, párhuzamosan egymás mellett haladó fő- és egy kicsit rövidebb mellékhajóból áll. A főhajó nyugati végén helyezkedik el a szószék, melynek feljárata egy kisebb teremből nyílik. A templom három karzata közül az egyik a főhajóba, a szószékkel szemben, a másik a mellékhajóba, a harmadik pedig a szószék fölé épült. Ez utóbbi az orgonának ad helyet. A templom két tornya közül a díszesebb, magasabb az északkeleti oldalon, a kisebb az északnyugati oldalon látható. Az egyedi stílusú épület külsejét préselt téglák díszítik. Ehhez hasonló csak Kanadában látható.

A századok során az eredeti német ajkú lakosság mellett magyar és szlovák bányászok, iparosok is letelepedtek itt. Levéltári adatok szerint a város elmagyarosodása az ipar fejlődésével kezdődött. A két világháború borzalmait és az azt követő nehézségeket a hívek Urukba és Királyukba bizakodva vészelték át. Az 1989-es bársonyos forradalom után a gyülekezet mindenkori lelkipásztorainak köszönhetően élénk gyülekezeti élet bontakozott ki.E sorok írása idején saját pásztor után vágyik a „rózsákkal beültetett” város református közössége. Kérésüket mihamarabb hallgassa meg a Mindenség Ura!