Gyermektábort szervezett Jókán a börtönmisszió
2016. szeptember 08., csütörtökIsmét Jóka adott otthont a börtönmisszió által szervezett gyermektábornak 2016. augusztus 16. és 20. között a Betlehem Missziós Központban. A táborozáson 14 gyermek vett részt a 4-12 éves korosztályból a lévai, érsekújvári és a komáromi járás területéről.
A gyermekeket szokás szerint a tábor vezetői és önkéntes missziós munkások szállították a helyszínre. Reggelenként áhítattal kezdődött a nap, egy aranymondás megtanulásával, majd bibliai történetekkel gazdagodhattak a táborlakók. Nagy segítséget jelentett a tábor számára Andrássy Zsuzsanna gyermekmissziós munkatárs és segítői, akik a vezetők mellett még igei szolgálatot is végeztek. A napi előadásokban szó volt a csodálatos halfogásról, Péter vallástételéről, a lábmosásról, az utolsó vacsoráról, a béna meggyógyításáról. Hasonlóan az előző évekhez a táborban kiemelt teret kapott a sport és művészet is, a gyermekek rajzolhattak és sportolhattak. Minden nap kellemes időt tölthettek el a Kis-Duna partján is, sétálhattak, majd meglátogathatták a gyermekmissziós központot is.
A táborban nagy segítséget nyújtottak még az önkéntesek is, akik tapasztalatcsere céljából vettek részt. A szervezők a résztvevőknek a tábor utolsó napján különböző felajánlásokból új- és használt ruhákat, játékokat, iskolai tanszereket osztottak ki.
A tábor az idén is a Közalap támogatásával valósult meg, illetve az önkéntes missziósok segítségével, akik szolgálatot vállaltak a szervezésben és a megvalósításban, a gyermekek szállításában is. Öröm volt tapasztalni, hogy sokan felajánlották segítségüket, hogy jelenlétükkel, foglalkozásaikkal, tudásukkal a gyerekek javára szolgáljanak.
Antala Éva