A megnyitó ünnepségre a gombaszögi kopjafa-parkban került sor, ahol beszédet mondott a tábor főszervezőjén, Orosz Örsön kívül Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár és Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke is. A megnyitó a mára már hagyománnyá vált zászló felvonással ért véget, majd ezután felavatták az Éliás Ádám szobrászművész által újrafaragott Tompa Mihály szobrot. Az eseményen megjelent Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke is.

Rajta kívül rôszt vett Hafenscher Károly evangélikus lelkész, a Reformáció Emlékbizottság munkájának segítéséért felelős miniszteri biztos is, valamint a leleplezésen Nagy Ákos Róbert, a Gömöri Református Egyházmegye esperese több lelkésztársa kíséretében. Közreműködött a Páko Mária vezette rimaszombati Csillagvirág együttes.

Fazekas László református püspök beszédében az együtt gondolkodást hangsúlyozta. „Én itt veszem észre a Szentléleknek csodálatos munkáját, hogy együtt tud dobbanni a szívünk, és együtt tudunk gondolkodni. Nagyon örülök annak, hogy egyre jobban együtt tudunk gondolkodni az MKP-val, a Csemadokkal, a magyar kormánnyal és nagyon hálás a szívem azért, hogy most ezeken az évfordulókon itt, Gombaszögön is együtt tudunk lenni. A reformáció ugyanis szintén egy visszanyúlás volt egy formációhoz, ami deformálódott. Reformálni kellett, újraalakítani az eredeti mintájára. Azért nyúlunk ilyenkor vissza, mert megújulást várunk, mert előre szeretnénk haladni. Visszanyúlni a múltba azért, hogy az eltévesztett irányt újra felfedezzük, újra észrevegyük, újra élővé tudjuk tenni, és a megfelelő irányba haladhassunk” – számolt be a Felvidék.ma a püspök beszédéről.

Hafenscher Károly evangélikus lelkész felidézte, hogy Tompa Mihály szobra sokáig itt állt, e gyönyörű Felvidéken, 1888-ban, a szepességi Fekete-hegy fürdőn, s aztán eltűnt. Maradt a talapzat üresen, várva, hogy újra ott legyen a költő szobra. "Tudjuk, hogy a boldogsághoz kevés a jelen, a múltunk is legalább ilyen fontos, hogy a jövő épülhessen belőle. Éliás Ádám megformálta számunkra a költő szobrát, hogy ez a szobor prédikáljon, jellé váljon mindannyiunk számára” - idézte a beszédét a www.felvidék.ma hírportál. 

Tompa Mihály élete alkonyán a szepességi Feketehegy-fürdőn keresett gyógyulást. Emlékének már halála évében, 1868-ban emlékkövet állítottak a fürdővendégek. Ugyanitt, a költő kedvelt pihenőhelyén emelték Tompa Mihály első köztéri szobrát, Faragó József szobrászművész alkotását 1888-ban. A szobornak Trianon után nyoma veszett, csupán korabeli beszámolók, a gránit talapzat és a kovácsoltvas kerítés maradt hátra az utókornak. A fürdőt államosították, majd a rendszerváltozás után visszatért tulajdonosához. Mostanra viszont újra eladósorba került a terület, a jövője pedig nem biztosított.

Hogy a lelkész-költő emlékét megőrizhessük, a művet Éliás Ádám kassai szobrászművész újrafaragta. A szobor újrafaragását és felállítását közadakozásból finanszírozzák. Az alkotás az eredeti gránit talapzatra került, melyet a gombaszögi völgybe szállítottak. A szobor ünnepélyes leleplezésére Tompa Mihály születésének 200., a reformáció 500. évfordulója alkalmából került sor.

A műalkotást közösen leplezte Hafenscher Károly, a Magyarországi Evangélikus Egyház zsinatának lelkészi elnöke, a Reformáció Emlékbizottság munkájának segítéséért felelős magyar miniszteri biztos; Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár; Fazekas László, a szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke; Nagy Ákos Róbert esperes és az alkotó, Éliás Ádám. Koszorút helyezett el a bejei lelkipásztor Tóth László és Molnár Viktor segédlelkész. A szobor leleplezése a himnusz eléneklésével zárult. Előtte az immár Örömzene műhely keretében működő Csillagvirág együttes Tompa Mihály 1852-ben kelt versét énekelte:

Tompa Mihály: TÁVOLBÓL.

Nyugszik a nap, alkonyodni készül,

Haza megy a lelkem e vidékrűl;

Hogy az estét édes lakta-földe

S kedvesinek közelébe' töltse.

Ott jár már a szép Sajó-vidéken,

Alig várja, hogy hazáig érjen:

Hogy az ákác csendes alkonyában,

Égő ajkad megcsókolja lágyan.

Ott, hol téged most sohajtva látlak,

Álmodoztam egykor én utánad!

Mit ott hagytam, mind lelkedre szálljon:

Az a remény, az a fényes álom!

És meleggel tartsa szíved addig,

Mig vállamra hű fejed hanyatlik,

S felvidúl a kis családi fészek,

Hova vágyom, hova visszatérek!

Voltam egykor, nem vagyok már sólyom,

Túlrepülni bérceken, folyókon;

Az én vágyam nem sziklára fészkel,

Megelégszik kis bokor tövével.

Hír, dicsőség fülmiléje csattog:

S elsimulnak lelkemen e hangok;

Ami rá hat, ami elragadja:

A boldogság házi pitypalatyja.

Meghitt keblén, szép családi élet,

Tartson is meg mind halálig véled!

Melyre e vágy- és reménnyel váltig

Elgyötört sziv régen vissza-vágyik.

Mert ha nincsen kis kezed kezembe':

Messze vagy te nékem, messze messze!

Mégis ugy-e: menjek bár világúl,

Köztünk a lánc mégse, mégse tágúl?

Nyugszik a nap, alkonyodni készül,

Haza ment a lelkem e vidékrűl,

Hogy az estét édes lakta-földe

S kedvesei közelében töltse!

Reformata, Pósa Erzsó