A kántorképző tanfolyam helyszíne a gyülekezet Immánuel imaháza, amely nemcsak szállást biztosít a távolabb érkezők számára, hanem a hangszerekkel felszerelt nagyterme lehetőséget is nyújt a tanultak elmélyítésére és a gyakorlására, illetve a közös beszélgetésekre, kikapcsolódásra. A nyári forróságot enyhítendő, hűs református templom orgonája pedig reggeltől estig fél órás beosztásokban a képzésen résztvevők tanulását, gyakorlását szolgálja. Hasonlóan a szomszédságában lévő református alapiskola utcára néző részének tantermei, ahol órákat adnak vagy előadást tartanak a felkért oktatók, illetve amelyek szolgálják az egyéni felkészülést is az oda elhelyezett hangszereken.

Süll Mária zenei workshopot tart 

Orgonajáték hallatszik ki a református templomból, s mivel nem tudunk ellenállni a szép dallamnak, s annak, hogy a forróságban egy kicsit lehűtsük magunkat, először ide nyitunk be. Az orgona mögött az egyik ifjú növendék gyakorol, mellette pedig a játékát figyeli oktatója, Orosné Kosár Márta, a helyi Művészeti Alapiskola igazgatója, lelkészfeleség, akinek szintén van tapasztalata kántorképzők szervezésében, hiszen volt időszak, amikor egyházi felkérésre az ő irányításával és oktatók bevonásával zajlott a tanfolyam.

„Fontosnak tartom, hogy a gyülekezetekben legyenek olyanok, aki felvállalják a kántori szolgálatot, s gondolva a jövőre, a fiatalokat pedig be tudjuk ebbe a folyamatba csatlakoztatni motivációval, némi biztatással, hogy a tanfolyamok által legyen lehetőségük ebbe egy kicsit belekóstolni. Jó lenne, ha minél többen, még ha csak kezdő szinten is, de odaülnének a billentyűk elé és ebbéli igyekezetükben a lelkészek is támogatnák őket. A gyülekezetek megmaradása érdekében lényeges az is, hogy a fiatalok akarjanak és merjék vállalni az ilyen szolgálatot” – közli meglátását Orosné Kosár Márta a kántorok képzésével kapcsolatban.

De ki jelentkezzen kántorképzőbe? Az, aki erre elhivatottnak érzi magát, vagy ettől függetlenül is elindulhatna ezen az úton? S kell-e ehhez valamilyen előképzettség, vagy a szükséges tudás megszerezhető-e menet közben is? – vetődik fel a kérdés a bátortalanokban, de szolgálatra készekben.

Orosné Kosár Márta

„Előny ugyan, ha valaki tud zongorázni, de felvállaljuk azokat is, akik egyáltalán nem játszanak semmilyen hangszeren. Velük az alapoktól kezdjük a foglalkozásokat” – mondja bátorítóan Orosné Kosár Márta, s hozzáteszi, hogy a mostani kántorképzőn hét olyan kisdiák van, akik eddig még nem vettek részt ilyen képzésben, de mindegyikük találkozott már valamilyen szinten a zongorával, harmonikával, vagy valamilyen más billentyűs hangszerrel, s játszik is ezeken. – Ez ugyan egy jó kiindulási alap a számukra, de az orgona és a zongora különbözik egymástól, mindkettőt máshogyan kell megszólaltatni. Ugyanakkor előny az, ha valaki tud zongorázni, mert az legalább a kottaolvasásban otthonosan érzi magát, s nem kell megtaníttatni vele, hogy például hol található az egyvonalas C, s annak melyik billentyűzet felel meg. Az alapok náluk ugyan már megvannak, de még mindig nagyon az elején tartanak ahhoz, hogy jól játszanak az orgonán.

„A kezdőknél egyelőre azt gyakoroljuk, hogyan játszanak el két vagy váltott kézzel egy dallamot. Ez azonban még nagyon hasonlít a zongorajátékhoz. A mostani diákok között azonban vannak olyanok is, akiknek már több gyakorlatuk van a hangszerjátékban, így velük már lehet egy picivel nehezebb darabokkal is próbálkozni, ugyanakkor fontos a hangtartásnak a minősége is” – teszi hozzá. Az oktatásnál pedig a Harmónium-(orgona-) iskola - Kezdők és önképzők számára szolgáló kiadványt használjuk, amely összesíti az alapokat és bevezeti a diákokat a kétkezes játékokba.

Az ügyesebbek, illetve, akik már tudnak két kézzel játszani, nekik van lehetőségük más darabba is belekóstolniuk, de egyelőre ebből, a már bevált könyvből csemegézünk – árulja el, s hozzáteszi, hogy az órarend alapján az egyénre szabott fél óra csak arra szolgál, hogy abban eligazítást adjon a diáknak a gyakorláshoz, és rámutasson az esetleges hibákra, illetve arra, hogy mi az, amiben tovább haladhatna.

Oros Simon Csaba

Közben megérkezik a váltás, s elkezdődik az újabb harminc perces óra. Az iskola mögötti sportpályán tölti rövid szabadidejüket a kántorképző két legfiatalabb diákja, Oros Simon Csaba és Burián Dániel, mindketten tizenkét évesek és első alkalommal vesznek részt a tanfolyamon.

„Nekem a testvéreim és az anyukám is kántor, ezért szeretném én is a példájukat követni” – mondja bátortalanul Oros Simon Csaba, s hozzáteszi, hogy már hat éve látogatja anyukája ösztönzésére a helyi Művészeti Alapiskola zongora szakát, amely jó alapot ad számára az orgonajáték elsajátításához. „Csak el kell nekem magyarázni hogyan kell játszanom, mire kell vigyáznom, a többi már könnyű, nem nehéz. A tanfolyamot azért tartom hasznosnak, mert fejleszthetem a képességeimet és megtanulom az egyházi énekeket is” – teszi hozzá.

A Bősről érkezett Burián Dániel őszintén bevallja, hogy mivel nyáron nem tudott mit kezdeni a szabadidejével, ezért úgy vélte, a legjobb lesz, ha jelentkezik a kántorképző tanfolyamra. „A Művészeti Alapiskolában tanultam meg játszani zongorán, pár évfolyamot el is végeztem, de már befejeztem, nem folytatom tovább. Az apukám és a nagyapán azonban ösztönzött, hogy jöjjek el a kántorképző tanfolyamra, mert mint mondták, ha majd sikeresen elvégzem az összes fokozatot, akkor templomban is orgonálhatok. Ez meggyőzött engem, s most itt vagyok, nem bántam meg, sőt, nagyon jól érzem magam”. 

Burián Dániel

A Calvin János Teológiai Akadémia már a 90-es évek elején néhány évig felvállalta a kántorok képzését, majd 1995-től a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház keretén belül szerveződött tanfolyam Mórocz Ildikó szervezésével, 2005-től pedig az Egyházzenei Osztály készíti fel a jelenlegi, illetve jövendőbeli kántorokat gyülekezeti szolgálatra – foglalja össze röviden a kántorképző történetét Süll Kinga az Egyházzenei Osztály vezetője, a tanfolyam szervezője, akinek csak délután, illetve este vannak órái.

„Az idei bő kéthetes tanfolyam célja olyan kántorokat képezni, akik elsősorban az énekeskönyvünkben lévő énekek tanításával, a gyülekezeti énekek orgonán, harmóniumon vagy villanyzongorán való kíséretével, illetve kórus vezetésével szolgálnak majd a gyülekezetükben. Ilyen értelemben a kántor a lelkész egyik legközelebbi munkatársa” – véli Süll Kinga.

Hogy miért kell kántorokat képezni? Mint mondja, mert a zene is egy szakterület, amely képzést igényel. Mindenképpen előny, ha valaki már játszik zongorán vagy más billentyűs hangszeren, viszont a gyülekezeti énekkíséret az egy kicsit más: alkalmazkodni, vezetni, tanítani kell és az orgona az nem zongora. Egy zongorán máshogyan kell játszani, más a kíséret módja, a játszási technikája. Az orgonának is megvan a maga sajátossága. Ezt próbáljuk a résztvevőknek az órákon elmagyarázni, megmutatni a különbségeket és velük együtt gyakorolni.

Süll Kinga

„Egy kántorképzőn az egyik legfontosabb cél, hogy a résztvevők megismerjék az aktuális énekeskönyvet, ez jelenleg az új Református Énekeskönyv énekanyagát jelenti. Aki évek folyamán visszatér és eléri a legmagasabb, D2-es szintet és kántorvizsgára készül, annak tudnia kell az énekeskönyvünk összes énekét. A másik célunk úgy elsajátíttatni velük az énekeket, hogy azokat majd meg tudják tanítani a gyülekezeti tagokkal – az énektanítási óra ezt irányozza elő. Emellett tudnia kell hangszeren is kísérni a gyülekezeti éneklést, ezért a hallgatók individuális óra keretén belül gyakorolnak az orgonán, s fogadják a velük foglalkozó pedagógus tanácsát, az ott tanultakat a külön gyakorló órákon pedig még jobban elmélyítik. Ezen kívül vannak olyan tantárgyak, amelyek mindezt segítik: hogyan hallom vissza, miként tudok a kórussal együtt dolgozni, van karvezetési és zeneelméleti óra, de aki szeretne, az zongoraimprovizációt és furulyát is tanulhat. Akik már korábbtól a tanfolyam hallgatói, azoknak van liturgika, himnológia és orgonaismeret is.

Az énekeskönyv énekeinek a megtanulása eddig is nagy kihívás volt a résztvevőknek – árulja el Süll Kinga, de a legújabb református énekeskönyv még jobban próbára teszi a hallgatókat, hiszen abban még több ének van, jelentős részük pedig teljesen új, számukra ismeretlen. Hogy a meghatározott énekanyagot elsajátítsák, a hallgatóknak naponta 8-10 éneket kell megtanulniuk és folyamatosan ismételniük, hogy ne felejtsék el azokat. Szinte reggeltől estig énekelnek és gyakorolnak a hallgatók. Idén egy kántorvizsgázónk lesz. Az ő esetében nem várhatjuk el, hogy tudja az új énekeskönyv összes énekét, hiszen amikor a tanfolyamot elkezdte, akkor még a régi énekeskönyv volt használatban. Ugyanakkor az új énekek egy részét ismernie kell – fűzi hozzá. 

„A zeneelméleten, vagyis a szolfézson a helyes ritmust, a kottáról való éneklést tanulják meg. Ezek mind olyan kulcsfontosságú zenei ismeretek, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a jövendőbeli kántor jó kórusmunkát tudjon folytatni, ott is meg kell hallania a több szólamot, ki kell javítania, ha valami félre csúszik. Annak a módszerét is tanuljuk, hogy hogyan dolgozzunk a kórussal, mi módon tanítunk be egy-egy darabot, vagy foglalkozunk egy-egy szólammal … nagyon sokrétű feladat” – sorolja Süll Kinga, hogy milyen ismeretekre tesznek szert a kántorképző résztvevői a bő két hét, illetve a következő évek folyamán.

A kántorképző tanfolyamon kórusvezetést is tanítanak, bár, mint vallja, ez először valóban idegenként hathat a hallgatók számára, mert egyedül kell kiállni a kórus elé, s az énekeseket nem beszéddel, hanem mozdulatokkal kell irányítani. „Minden mozdulatnak más a jelentése, amit el kell sajátítani. Az introvertáltaknak nehezebb kiállni az emberek elé, míg az extrovertált típusúaknak ez nem jelent gondot, s így a „mutogatás” is könnyebben megy a számukra. Nagyon szépen látható a karvezetésen, hogy ki milyen típusú, viszont tanulható, mint minden más. Vannak bizonyos sémák, jelölések, jelzések, amelyeket, ha a hallgató megtanul, akkor tudni fogja mit kell tennie” – magyarázza a kántorképző vezetője.

Gitáróra Édes Árpáddal

Az, aki kántori oklevelet szeretne szerezni, annak évekig tanulnia kell. Van A, B, C és D csoport, amelyek feleződnek. A hallgatók általában az A csoportban indulnak, s ha már van zenei előképzettségük, akkor magasabb csoportba is bekerülhetnek, de amikor egy év múlva nyáron ismét visszatérnek, akkor már nem haladnak ilyen gyorsan, csak lépegetnek felfelé. „Nagyobb szintet lépni egyszerre nagyon nehéz, mert ahhoz egy hatalmas énekanyagot kellene fejből tudni. Általában a fokozatos tudásszerzés a jellemző, s öt, hat évig is eltarthat, mire valaki kántori oklevelet szerez”.

Elmeséli, hogy volt olyan hallgatójuk, akinek nem volt semmilyen zenei előképzettsége, csupán szép énekhangja, de végig járta mind a nyolc évet. Először jobb kézzel zongorázott, majd a ballal is, végül összerakta mindkettőt, s a végén tökéletesen játszotta a korálkönyvet minden szólamban. Ma pedig csodálatosan vezeti a gyülekezetükben a kórust. „Több ilyen hallgatónk volt már, azóra már remek kántorok és kórusvezetők, rájuk kimondottan büszkék vagyunk” – mondja Süll Kinga.

Rátérünk arra is, hogy az idén nagyon sok a fiatal, az idősebbek pedig teljesen hiányoznak a kántorképzőről. Ennek okaként említette meg, hogy részben a koronavírus-járvány, illetve egyéb okok miatt több évig nem szervezték meg a kántorképzőt, s talán ezért is kevesebb az érdeklődő, bár a tanfolyamra különböző felületeken felhívták a figyelmet.

„Nagyon nehéz ilyen hosszú idő után megnyerni azokat, akik korábban szorgalmasan eljártak a képzésre, hogy folytassák, illetve rábírni a fiatalokat, hogy a tanulásnak szenteljék a szünidő egy részét, de örülünk azoknak, akik jelentkeztek. Az idén tíz hallgatónk van, ebből heten teljesen kezdők, alapiskolások, ketten majdnem végzősök s van egy továbbképzős, aki szeretné felfrissíteni a korábban tanultakat annak ellenére, hogy már megszerezte a kántori oklevelét” – magyarázza.

Majd elmeséli, hogy ő maga is 12 éves volt, amikor kántorképzős lett, s elindult ezen az úton. Bízik azonban abban, hogy azok a 12-14 évesek, akik most kezdték el a tanfolyamot, valóban elhívást kaptak arra, hogy végig vigyék, s kántori oklevelet szerezzenek. „Teljesen jókor vannak itt ezek a fiatalok, meglepő viszont az, hogy eddig nem volt ennyire sok fiatal, így nekünk is egy picit alkalmazkodnunk kell hozzájuk. Az idősebbeket is hívogattam, de három év nagyon sok egy felnőtt életében. Akik akkor középiskolások voltak, mostanra már egyetemisták lettek vagy másfelé vitt az útjuk, illetve vannak olyanok, akik időközben átmentek Magyarországra befejezni a képzésüket, mert nem akartak várni. De örülünk ennek is, ha valaki máshol tanul vagy folytatja, amit itt elkezdett”.

Gyakorlás a következő órára

A kántorképzősöknek egy előre meghatározott órarend szerint zajlik a napi programjuk hétfőtől szombatig, amiben van egyéni vagy csoportos óra, gyakorlás, de szabadidő is, a vasárnap viszont a szolgálat napja. A belőlük verbuválódott kórus vasárnap a padányi templomban énekelt és zenélt, legközelebb, pedig, amikor a záró alkalmukat tartják, az alistáli református templomban szolgálnak majd.

„Célunk az is, hogy közösséggé formálódva a résztvevők minél jobban megismerjék egymást, de a Teremtőt is, akinek a szolgálatára készülünk. Sosem szabad szem elől téveszteni a célt, hogy a gyülekezetben kántorként szolgálni misszió, s mi ebben a tudatban neveljük a hallgatókat. Ehhez a szolgálathoz még nagyon sokat kell fejlődniük, „izmosodniuk”, de hiszem, hogy Isten Lelke támogat bennünket ebben az igyekezetünkben” – fogalmazta meg egyfajta célkitűzésként Süll Kinga, a kántorképző szervezője.

 Szuhay Anna

Az alapiskola egyik osztályában gyakorol a Nagymegyerről érkezett 13 éves Szuhay Anna, aki elárulja, hogy egy fél éve az izsapi templomban kántorkodik, s elsősorban ezért jelentkezett a képzőbe. „Négy évig jártan zongorára alsó tagozaton, de aztán nem folytattam, ezért a szüleim úgy döntöttek, keresnek nekem valamilyen képzést, s emellett döntöttek. Nagyon örültem ennek a lehetőségnek, itt van a kereszttesóm is és nagyon jó a kántorképzősökből létrejött közösség. Ha lehetőségem lesz arra, hogy orgonán játszhassak, akkor hasznosítani szeretném mindazon technikákat, amelyeket itt elsajátítottam, például játszani bal kézzel is, illetve lábbal irányítani a hangokat” – ismerteti a jövőbeli terveit. 

Elmondja, hogy tanulnak zeneelméletet is, de számára a legfontosabb megtanulni jól énekelni az egyházi énekeket. „Nagyon sokat fejből is tudni kell, ez nem kis feladat. Az orgonán pedig ügyelni kell az ütemek betartására: ha egész hang van, akkor ne fél hangot üssünk, hanem igyekezzünk, hogy meglegyen az a három – négy hang, amit kijelöl a kotta”. Nem titkolja azt sem, hogy kezdetben kicsit izgult, mert tudta, két hét intenzív képzésben lesz része, de úgy véli, sokkal jobb a tanfolyam, mint amire számított.

„Úgy gondoltam, teljesen egyedül leszek, nem lesz senki, akivel barátkozhatnék, viszont nagyon jó közösség alakult ki, együtt éneklünk és dicsőítünk. Korombeliek vannak itt, s mindannyiunknak ugyanaz az érdeklődési köre: a kántorkodás, a Bibliaismeret, a könyvek, s ami még lényeges, hogy lelkileg is tudunk épülni a reggeli és az esti áhítatok által, amelyet Édes Árpád lelkipásztor tart” – teszi hozzá.

Balázs Alexandra

Balázs Alexandra 14 éves, Megyercsről érkezett, lelkipásztor édesapja ajánlotta neki a tanfolyamot, amelyre ő maga is egykor járt. Elsősorban praktikus okokból jelentkezett a kántorképzőbe, mert úgy véli, hogy ez majd plusz pontként beleszámítódik a felvételijébe. „A szenci óvónőképzőben szeretnék tovább tanulni, közel állnak hozzám a gyerekek. Óvónőnek készülök, s jól jönnek majd az itt szerzett ismeretek. A művészeti alapiskolában zongorát tanulok, s mivel vannak alapismereteim, némileg könnyebb az orgonával való ismerkedés, de teljesen más a hangzása”.

Egyébként, mint mondja, nem akar kántor lenni, mert a gyülekezetüknek van saját orgonistája, s nem akarja elvenni a munkáját. De, ha a szükség úgy hozná, akkor szívesen besegít. „Jó a társaság. Itt van a kereszttesóm, van kivel barátkoznom. Kicsit sok a tanulnivaló, de ki lehet bírni. Lehetett választani egy plusz hangszert is, én a furulya mellett döntöttem, elsősorban azért, mert két évig tanultam furulyázni, a kórusvezetés viszont nem áll közel hozzám. Nem szeretnék annyi sok embert irányítani, nincs teóriai ismeretem sem hozzá, énekelni viszont szeretek. A kántorképzőt azért tartom számomra hasznosnak, mert általa új ismereteket szerezhetek és megtanulhatok olyan dolgokat, amiket eddig nem tudtam” – fogalmaz Balázs Alexandra.

Orosné Kosár Márta és Gál Norbert

A 14 éves Gál Norbert Kamocsáról származik, s bevallása szerint a vonós hangszereken kívül több billentyűs hangszeren játszik. „Nagyapám, a kamocsai gyülekezet kántora ösztönzött arra, hogy eljöjjek a képzőbe, mert úgy véli, hogy egykor majd valakinek át kell adnia a stafétát. A tiszteletes asszony említette az istentiszteleten a tanfolyamot, én meg rábólintottam, hogy eljövök. A gyülekezet állja az ittlétemnek a költségét. Én harmónikázni tanulok, nyolc éve járok erre a szakra a művészeti alapiskolában. Az orgonával való ismerkedést azért mégsem kell az alapoktól elkezdenem, mivel otthon van szintetizátorom, s megtanultam rajta játszani önszorgalomból. Itt tanulunk énekelni is, ami nekem még jól is jön, mert bár jó hangú vagyok, de kottából egyáltalán nem tudok énekelni, csak hallás után. Mivel a kottaolvasást is meg kell tanulnunk, alaposan megszenvedek vele. A templomi orgonán való gyakorlást nagyon élvezetesnek tartom. Jó érzés nyomkodni a billentyűket. Otthon néha játszom a templomunk orgonáján, ha a nagyapám megengedi. Az itteni viszont más, mint az otthoni, amelyen akkordozom is, itt korálkönyvből játszunk. Tagja vagyok egy kis zenekarnak is, még ott tudnám kamatoztatni majd a tudásomat. Az itteni társaság nagyon jó, mert nem kritizál minket senki” – sorolja egy szuszra Gál Norbert.

Renczés Emese

Renczés Emese Felsőszeliben él, de a vágsellyei gyülekezetnek a tagja, s egyben a kántora is. „Vágsellyén szintetizátoron játszom, de időnként besegítek Deákin is, ahol orgonán kísérem az éneklést, ezért is szeretnék ebben még fejlődni. Van a gyülekezetnek egy Manna nevű énekkara, amelynek én vagyok a vezetője, s jó lenne minél szebb darabokat énekelni, több szólamban is. Azért jelentkeztem a kántorképző tanfolyamra, hogy újra felfrissítsem a korábban szerzett tudásomat, illetve, hogy egy kicsit tovább képezzem magam. Jó néhány évvel ezelőtt végeztem el a kántorképzőt, de úgy érzem, még vannak hiányosságaim, szükségesnek tartom a további fejlődésemet.

Itt a kántorképzőm elég fiatal a társaság, amikor én tanultam a kántordiplomára, voltak szép számban olyanok, akik korábban kezdték el a tanfolyamot, de voltak, akik emiatt családot hagytak otthon, s munka mellett készültek a kántori szolgálatra” – sorolja Renczés Emese, aki elárulja azt is, hogy mivel kisgyermeke van, ezért az volt a kérése, engedélyezzék, hogy csak azokat az órákat látogassa, amiben fejlődni szeretne. „Így választottam a zongoraimprovizációt, az összhangzattant vagyis a szolfézst, a zeneelméletet, orgonajátékot és a kórusvezetést – mondja, majd miután abszolválta az aznapi óráit, indul is haza.                 

A legfiatalabb csoport zeneelméleti órájára kopogtattam be, ritmusgyakorlattal kezdték az órát, egy kis bemelegítéssel indultak. Császár Abigélnek éppen elkezdődött az órája, amikor sort kerítünk a beszélgetésre, de készségesen válaszol. Ő is itt szerzett kántori oklevelet, most pedig már ő oktatja azokat, akik szeretnének hasonló tudással felvértezni.

Császár Abigél

„Itt indultam el a kántorképzőben, s kaptam meg a kezdő képzést, s igazából ez adta meg nekem a kezdő löketet a zenei pályára. A gimnáziumi érettségi után Németországban szereztem zenei képesítést, majd visszakerültem a gyökerekhez oktatóként. Nekem nagyon sokat adott, hogy elvégeztem a kántorképzőt. Zeneiskolai előképzettségem volt ugyan, de nyaranta ezek a képzések teljesen új perspektívát nyújtottak a számomra. Nekem öt év alatt sikerült megszereznem a kántori diplomát, s már ötödik éve oktatom azokat, akik szintén szeretnék elérni a legmagasabb szintet és okleveles kántorként szolgálni a gyülekezetükben” – foglalja össze pályájának ívét Császár Abigél, aki amúgy az Egyházzenei Osztály Igazgatótanácsának tagja, és zeneelméletet tanít az összes csoport számára, de jöhetnek hozzá zongoraimprovizációra is. A haladó csoportnak pedig orgonát oktat.

Mind mondja, bátorság kell egy kántorképző elvégzésére, mert a nyárból erre két hetet kell rászánni, ez azért nem kis vállalás, de megéri. – Nekem nagy lökést adott és húzóerő volt egyrészt maga a közösség, akivel itt megismerkedtem. Értékes kapcsolatokra, barátságokra lehet szert tenni, másrészt adott a növekedés lelkiekben és szakmailag is. „Azt gondolom, ha valaki szeretne ebben tovább fejlődni, akkor itt van a helye, mert onnantól kezdve újabb lehetőségek nyílhatnak meg a számára. Ha valaki érdeklődik a zene iránt, akkor érdemes ezt kipróbálnia, tetszik-e neki ez a világ, mert szerintem ez egy kincses doboz” – véli Császár Abigél.

Édes Árpád a kántorképző tanfolyamnak otthont adó alistáli gyülekezet lelkipásztora, az egyházzenei bizottság tagja elmondja, hogy az Egyházzenei Osztály megalakulásával egyidőben kezdték meg a tanfolyamokat Alistálon megszervezni, ahol viszonylag jó feltételeket tudtak biztosítani, úgy a templomban, ahol megfelelő orgona állt a rendelkezésükre, mint az akkor már jól működő református iskola termeiben.

Édes Árpád

„A szállást megoldottuk az imaházban, s így ki tudott alakulni egy olyan kis zárt közösség, ahol a növendékek számára biztosítva voltak a nagyon jó tanulási lehetőségek. A hangszerek kéznél voltak, a szállás ugyan puritán volt, viszont a növendékek és a végzősök is úgy emlékeznek az itt eltöltött időre, hogy ez az összezártság nagyon összekovácsolta őket és nagyon jól érezték magukat” – emlékszik vissza a kezdetekre. 

Mint mondja, nem hangszeres zenész, de szívesen oktatja az egyházi énekeket. „Ez az én profilom, az összes kurzus résztvevőit, A-tól D-ig én tanítom. Ezen kívül, amikor éppen szükség van rá, himnológiát és liturgikát is előadok. A kántorképző nyolc éve alatt viszont ezt csupán egy-egy alkalommal kell abszolválniuk a növendékeknek”.

Őszintén bevallja, hogy ő a legdurvább hajcsár a kántorképzőben, mert nála a megadott memoriter mennyiséget tudni kell. Általában úgy érkeznek ide a résztvevők, hogy az énekanyag ismeretük nem több, mint amennyit egy-egy gyülekezetben énekelnek. A régi énekeskönyvben pedig mintegy négyszáz, az újban közel ötszáz új dallam van, amit nyolc év alatt el kell sajátítani.

„Sajnos nincs más választásuk, kénytelenek megtanulni mindet. Egy tanóra negyvenöt percében be kell préselni legalább öt-hat ismeretlen, új éneket. Az óra végére füstölgő fejjel örülnek, hogy ezen is túl vannak, a finoméneklésre viszont nem futja, de arra ott vannak a szakemberek” – mondja Édes Árpád. 

Elárulja azt is, hogy nála az éneklés egy kicsit több, mint szeretet. – Engem az Úristen is az éneken keresztül szólított meg, s hiszem, hogy óriási ereje van a hitéletben. A bibliai énekekre egyértelműen jellemző, hogy mindig valamilyen hatalmas isteni, legtöbbször szabadulási élményből fakadóan születtek, például a zsoltárok, Mózes vagy Mária éneke, s egy olyan időszakban, amikor a gondok óriási halmaza közepette az ember mégis megtapasztalja az Isten szabadítását. S ezt nem tudja másként kifejezni, minthogy énekre fakad és zengi a zsoltárokat”.

Iski Ibolya

Fotó: Iski Ibolya, Süll Kinga