„Erő és öröm van lakóhelyén” – Reformátusok élő szóval és zenével
2013. május 09., csütörtök„Erő és öröm van lakóhelyén” (1Krón 16,27), ez a bibliai idézet volt a III. Czeglédi Péter Napok nyitó rendezvényének, a „Reformátusok élő szóval és zenével” című Barsi Egyházmegyei Majálisnak a központi gondolata. A Hontfüzesgyarmaton május 1-jén megtartott rendezvényen több mint ötszázan vettek részt.
A barsi reformátusok legrangosabb eseménye az egyházmegye gyülekezeteit fogta össze, de érkeztek vendégek Magyarországról is. Az alkalmon részt vett a Pócsmegyer-Leányfalui Társegyház népes csoportja, valamint jelen voltak a Pestszentlőrinc Kossuth-téri és szóládi reformátusok is. A résztvevők száma jelezte, hogy az itt élő nép hitében és nemzettudatában meg akar maradni és erősödni. A felemelő együttlét a délelőtt folyamán ifjúsági találkozóval (Erdélyi Pál vágfarkasdi lelkipásztor igeszolgálat, Kassai Tímea lévai lelkipásztor az ifjúsági találkozó vezetője, Tóth Árpád oroszkai lelkipásztorral csoportvezetés, Ficzere Tamás lelkipásztor gitárkíséretet biztosította) és gyermek-istentisztelettel (Révészné Bellai Csilla sárói lelkipásztor szolgálatával) kezdődött, majd a zsúfolásig megtelt templomban folytatódott, ahol Pásztori Attila nagyodi lelkipásztor hirdetett igét. A lelkipásztor a találkozót egy vegyes karhoz hasonlította, amelyben a jelenlévők mindnyájan egy akarattal Isten dicsőségére szolgálnak. A régi és az új rend képviselői számára a közös szolgálat harmóniát és örömet jelent. Az igehirdetést a helyi lelkipásztor Csernyik Magdolna és Kiss Pál barsi esperes köszöntője követte. Egyházmegye első őrállója köszönetet mondott az ötletadó és főszervező lévai gyülekezetnek és lelkészházaspárnak az alkalom megszervezéséért, kiemelve az otthont adó helyi gyülekezetet és az önkormányzatot, valamint az alkalom szervezésében aktívan résztvevők fáradhatatlan és közösséget formáló szolgálatát.
Az istentiszteleten először tapasztalhatták meg az egyházmegye kórusai és lelkészei a közös éneklésben rejlő felemelő szolgálat erejét. Ficzere Tamás nyitrai lelkipásztor vezetésével két dicséret hangzott el, majd Meister Éva szolnoki művésznő Árva Bethlen Kata életét mutatta be egyszemélyes színjátékával. Az istentisztelet a Himnusz éneklésével ért véget.
A majális a helyi kultúrház épületében folytatódott, melynek háziasszonya Ambrus Erika ipolypásztói lelkipásztor volt. A gyönyörűen felújított kultúrházban először a község polgármestere, Pilinský Károly köszöntötte a nagyszámú közönséget. A nagyteremben a budapesti Balogh, Borzsák, Radványi Trió, az apácaszakállasi Cédrus együttes és a Nagy Csomor család tagjai adtak élő koncertet. Rövid kulturális műsorral a Czeglédi Péter Református Gimnázium diákjai kedveskedtek.
Az előtérben a budapesti Periferic Records zeneműkiadó kiadványai és könyvárusítás várta a közösséget. Ugyanitt az egyházmegye asszonyai által szeretettel elkészített süteményeket és a frissítőket szolgálták fel. Ez idő alatt az érdeklődők a barsi gyülekezetek életét bemutató képösszeállítást nézhették meg (Izsmán Jónás ipolysági és Révészné Bellai Csilla sárói lelkipásztorok közreműködésében, az alkalom logóját is a lelkésznő készítette). A nagyteremben gazdag egyházművészeti és népművészeti kiállítást tekinthettek meg a résztvevők. A barsi asszonyok hímzett terítői és abroszai, a gyülekezetek értékes úrasztali terítői és kézműves alkotásai - a hontfüzesgyarmati Duba Ágnes hozzáértő segítségének köszönhetően - nemcsak a rendezvényt díszítették, hanem a hagyományokat és értékeket szerető barsi reformátusok ősi hitét, egyházszeretetét is gazdagon közvetítették a jelenkornak.
Az alkalom további különlegessége a zselízi és lévai régió magyar iskoláinak bemutatója volt. A farnadi, nagysallói, zselízi, lévai, érsekkétyi általános iskola, a lévai óvoda és gimnázium gazdag életébe tekinthettek bele. A szervezők több pályázatot is meghirdettek erre a napra. A rajz- és esszépályázat alkotóinak munkáit is megcsodálhatták a helyszínen. Kiállításra kerültek Révészné Bellai Csilla fotói „Isten közelében” címmel, valamint Sándor Veronika újlóti lelkipásztor édesapja által készített nádképek. Amíg a nagyteremben pezsgett az élet, a kisteremben két színvonalas előadás kötötte le a népes hallgatóságot. Dr. Sándor Balázs Budapestről a 450 éves Heidelbergi Kátéról, Hajdú Zoltán Levente szóládi lelkész a szórványgondozásról tartott építő előadást. Helyet kapott a diakóniai szolgálat is, Rácz Jolán diakóniai lelkész vetítéssel mutatta be egyházunk szeretetszolgálatát.
A sátor mellett közben finom gulyás készült. Az udvaron az íjászat (Bohák József Érsekkéty), a kézműves-foglalkozás (Göbő Judit Léva) kötötte le a legifjabbak figyelmét, a gyerekekkel mindvégig a fáradhatatlan zselízi lelkészházaspár Révész Tibor és felesége, a garamszentgyörgyi Molnár Ildikó pedagógus és az érsekkétyi Bohák Ildikó diakónus foglalkozott.
Az alkalom végén a több kategóriában meghirdetett pályázatok kiértékelésére került sor. Több mint 50 rajz- és esszépályázat érkezett be, a legügyesebbek értékes könyvjutalomban és oklevélben részesültek. A „méteres rétesre” több mint húsz finom barsi rétes érkezett. Kiss Ilona farnadi lelkipásztor által összegyűjtött és előkészített minták alapján az öttagú bíráló bizottság kiértékelte a réteseket. A legmagasabb pontszámot a felsőpéli Mikes Jolán kapta.
A gazdag program kerekasztal-beszélgetéssel ért véget Böszörményi Gergely /a több éves hagyománnyal rendelkező budapesti Református Zenei Fesztivál és a Református Énekek nevű kórustalálkozó lelkes szervezője/, Dr. Somogyi Alfréd apácaszakállasi és György András somorjai lelkipásztorok részvételével. A diskurzus a reformátusság küldetéséről, az élő szolgálatról és a társadalomban betöltött egyéni felelősségről szólt. Dr. Somogyi Alfréd a központi ige fogalmait megfordítva kijelentette, „ha az Úr lakóhelyén erő és öröm lakozik, akkor nekünk ott a helyünk mindenkor, ahol ez az erő és öröm kiárad.”
„Mi is elmondhatjuk, május 1-jén Hontfüzesgyarmaton megtapasztalhattuk, hogy milyen csodálatos volt együtt lenni és szolgálni. Az összetartozásról tettek tanúbizonyságot a résztvevők és szervezők. Biztosak lehetünk afelől, hogy a kellő időben mindennek meglesz a gyümölcse. Köszönet a gyülekezetek, a vállalkozók és magánszemélyek anyagi támogatásáért, a részvételért, mindezekért Istennek legyen hála és dicsőség!” – tájékoztatta a Reformata honlapot Kassai Gyula lévai lelkipásztor, a rendezvény ötletadója.
A pályázatok kiértékelése:
Rajzpályázat:
Különdíj: Icso Boglárka óvodás, Vámosladány
Alsó tagozatosok:
1. Gyurgyonovics Kinga, Vámosladány és Andruska Emese, Léva
2. az újlóti csoport (Tóth Zsófia, Sallai Edina, Korpás Tamás)
3. Lakatos Erika, Barsvárad
Felső tagozatosok:
1. Kiss Éva, Pozba és Oszlík Kinga, Érsekkéty
2. Bohák József, Érsekkéty
3. Pásztor Regina, Pozba
Középiskolások:
1. Halászik Emese, Komárom
2. Kakas Tünde, Nagysalló
Különdíj: Nagy László Nagyod, fából készült templom, makett
Esszépályázat
Általános iskola:
Különdíj: Kiss Orsolya, Nyírágó
Középiskolások:
1.Kalamár Cyntia, Ipolyszakállos
2. Antal Anikó, Kálna
3. Ludvig Dóra, Léva
Felnőttek kategóriája:
Különdíj: Bokros Rózsa, Léva; Kiss Beáta, Nyírágó; Valkó Ildikó, Léva
Méteres rétes:
1. Mikes Jolán, Felsőpél
2. Csonthó Zoltánné, Zselíz
3. Oszlík Hedvig, Érsekkéty