Elhunyt Gyüre Zoltán nyugalmazott lelkipásztor

2020. november 26., csütörtök

2020. november 25-én 91 éves korában hazatért Mennyei Urához Gyüre Zoltán nyugalmazott református lelkipásztor, a felsőlánci, alsólánci, buzitai és restei református gyülekezetek egykori lelkipásztora. Búcsúztatása szombaton, 14.00 órakor lesz az alsólánci temetőben.

Gyüre Zoltán nyugalmazott református lelkipásztor 1929. szeptember 21-én Mokcsakerészen (nagymihályi járásban) született. Az alapiskolát szülőfalujában, a középiskolát Ungváron végezte. Sárospatakon szerzett tanítói oklevelet a Tanítóképző Főiskolán.

Teológiai tanulmányait 1951-ben kezdte meg Prágában, a Károly Egyetem Evangélikus Teológiai Karán, ahol 1956-ban diplomázott. Tanulmánya befejezése után Felsőláncra nevezték ki lelkésznek, de hozzá tartoztak az alsólánci, buzitai és restei gyülekezetek is. 1951-ben házasodott meg, két gyermeke született.

2001-ben, 45 év után fejezte be a gyülekezeti szolgálatát. Lelkipásztori munkája mellett a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházon belül számos tisztséget betöltött. 

Több éven keresztül volt a Kassán megalakult Református Katekétikai Szeminárium igazgatója. Egy cikluson keresztül a Zsinati Tanács tagja és tizenkét éven át töltötte be az egyház Etikai Bizottságának elnöki posztját.  

Nyugdíjba vonulása után a nyolc évig havi rendszerességgel tartott Szepsiben előadássorozatot, a Biblia üzenete címmel. 

Szepsi Város Képviselő Testülete 2012-ben Városi Díjat adományozott példaértékű magatartásáért és keresztyéni missziós tevékenységért. 2017-ben megkapta Alsólánc Község Díszpolgára címét.reformata.sk

Fotó: Bodnár Ottó, Molnár Árpád

események továbbiak →