A nővérből és szupervizorból lett igazgatőnővel a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központjának országos adománygyűjtéséről, az önkéntesség felszabadító erejéről és az egyre népszerűbb házi gondozásról is beszélgettünk.

Stotinka néven hirdettek gyűjtést idén tavasszal. Mit takar ez a név?

A Stotinka századot jelent magyarul. Arra utal, hogy nem arra buzdítjuk az embereket, hogy bevételük tizedét ajánlják fel, ahogy azt a Szentírásban olvassuk, csupán a tized egytized részét kérjük. Több névötletünk is volt, végül ezt választottuk, mert szerettük volna felkelteni az emberek érdeklődését, és gondolkodóba ejteni őket.

Átutalással és sms-ben is lehet csatlakozni a felhíváshoz. Honnan jött a telefonos gyűjtés ötlete?

Évek óta szeretnénk kipróbálni. A Magyar Református Szeretetszolgálat munkáját lehet telefonhívással is támogatni, mi is érdeklődtünk a szlovák szolgáltatóknál, de az adományok túl nagy százalékát vonják le az ilyen hívások esetében, ezért Haris Szilárd diakóniai lelkésszel közösen elvetettük az ötletet. Közben lett egy szlovák katolikus munkatársunk, aki felhívta a figyelmünket az állam által működtetett adományozói sms-számra. Kérvényeztük, hogy kaphassunk ilyet, idén május 1-től működik is. Egy üzenet díja 2 euró, és ebből csak két centet vonnak le az ügyintézésért.

Mire fordítják a beérkező összeget?

A diakóniai központ abból tud a rászorulóknak segíteni, amit összegyűjt, és sikeres pályázatokon elnyer. Három magyarlakta régióban is jelen vagyunk telephellyel, negyvenöt embernek adunk munkát, sokféle szolgálatot végzünk. A minisztériumtól kapott támogatás csepp a tengerben. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy a Stotinkán keresztül beérkező adományokat nem a szervezetünk működésére, hanem azok támogatására fordítjuk, akikkel kapcsolatban vagyunk.

Hogyan segíti a rászorulókat a Diakóniai Központ?

Tartós élelmiszert vásárolunk belőle a rászorulóknak, a házi gondozottaink ellátására, védett munkahelyek létrehozására fordítjuk. Két irodánk – a komáromi és a királyhelmeci is – védett munkahely. A rimaszombati is tervbe van véve. Ez azt jelenti, hogy az egészségkárosult és fogyatékkal élő embertársainknak segíteni tudunk az érvényesülésben a munkaerőpiacon. Nekik nagyon fontos a napi rutin: a tudat, hogy reggel fel kell kelniük, be kell menniük dolgozni; erőt és rendszert ad számukra. Komáromban mosodánk, Királyhelmecen pedig szociális ruhaboltunk működik. A vásárlóink nehéz helyzetű emberek, akik ingyen, illetve nagyon kedvezményes áron juthatnak hozzá a termékeinkhez. Szeretnénk bővíteni szolgálatunkat: augusztusban ruhaboltot és élelmiszerbankot tervezünk indítani mindhárom helyszínen. Fontosak az intézmények, de csak eszközök, hogy kapcsolatot építsünk ki a rászorulókkal, közelebb kerüljünk hozzájuk. Emberközpontú diakóniát szeretnénk.

Honnan jött a házi gondozás ötlete? Ekkora igény van rá?

Minél keletebbre megyünk, annál nagyobb. Egy korábbi felmérésünkből tudjuk, hogy a gyülekezeteinket nagyon foglalkoztatja az idősek helyzete. Nekem szívügyem volt a házi gondozás indítása egyházunkban, hát pályáztunk és belevágtunk. Indításkor Komárom környékén hét, Gömörben hat, Királyhelmecen harmincöt ápolót foglalkoztattunk. Jelenleg Rimaszombat és Királyhelmec környékén gondozunk. Lehet ezt úgy csinálni, mintha csupán szociális munka lenne, de mi nemcsak a testtel, hanem a lelki dolgokkal is foglalkozunk. Házi gondozóinkat képezzük, hivatalos oklevelet kapnak, a diakóniai központ alkalmazásában állnak, de a gyülekezetekben végzik a szolgálatukat. Nem csak vérnyomást mérnek és bevásárolnak, beszélgetnek is az idősekkel, meghallgatnak, ők vagy a lelkészek imádkoznak is velük. Foglalkozunk munkatársainkkal is, rendszeresen áhítatot, továbbképzést tartunk nekik. Vannak közöttük katolikusok és nem hívők is, de ők is igénylik ezeket a találkozásokat.

A Stotinka az első olyan gyűjtésük, amit nem csak az egyházon belül hirdettek meg?

Nagyon messze vagyunk még attól az országos ismertségtől és megbecsüléstől, ami a Magyar Református Szeretetszolgálatot Magyarországon jellemzi. Azért is indítottuk a Stotinkát, hogy felhívjuk magunkra a figyelmet: már 15 éve végezzük a szolgálatunkat Szlovákiában. Ez az első akciónk, ami nemcsak a gyülekezetekben, hanem az egész országban zajlik, de korábban is igyekeztünk reagálni az épp aktuális krízishelyzetekre, így gyűjtöttünk a Budapesten leégett Ráday utcai kollégium, valamint az eperjesi gázrobbanásban tönkrement panelház lakóinak is. A háború és a gazdasági válság miatt bajbajutott kárpátaljai testvéreinket két éven át összesen 100 ezer eurónyi adománnyal tudtuk támogatni.

Sokszínű segítség Kárpátaljának

A felvidéki reformátusok által összegyűjtött 100 ezer euróból a diakóniai központ két éven át havonta vitt adományokat Kárpátaljára. „Nemcsak pénzadományként akartuk átadni ezt az összeget, hanem igyekeztünk tájékozódni, felmérni, miben szenvednek hiányt az emberek” – mondja Demeter Ibos Henrieta. „Először élelmiszert vittünk, de hamar láttuk, hogy inkább orvosságra, melegkonyha indításra vagy tűzifára van szükségük.” Arra is törekedtek, hogy közvetlenül a gyülekezetekhez jusson el a támogatás. A kétéves projekt végén, a kárpátaljai egyházi vezetőkkel egyeztetve fogalmazódott meg, hogy ott is nagy szükség lenne a házi gondozásra. Ezután két turnusban is képeztek Királyhelmecen kárpátaljai gondozókat.

Mivel lehet motiválni az embereket a segítségnyújtásra?

Nagyon jó érzés, amikor tudsz adni. Nem csak pénzt, bármit. Persze nagyon fontos a világos kommunikáció: hogy megköszönjük az emberek támogatását, és megmutassuk, hová kerül az adományuk. A karanténidőszakban az embereknek volt idejük gondolkodni, nagyon sokan jelentkeznek, hogy tenni akarnak valamit. Akkoriban végzettségemből adódóan én végeztem az ápolóink és gondozottaink rendszeres tesztelését, 4-5000 kilométert autóztam havonta. Többnyire mindig jött velem valaki, aki segített kitölteni az igazolást. Az emberekben ott van a jó szándék, a vágy, hogy segítsenek. Akit komolyan érdekel ez a szolgálat, annak ajánljuk a missziológia, diakónia és szociális gondoskodás szakot a Selye János Egyetem Református Teológiai Karán. De szolgálatunkban nemcsak munkatársakra támaszkodunk, hanem önkénteseket is örömmel fogadunk.

Ezért vesznek részt évről évre a Szeretethíd Kárpát-medencei Református Önkéntes Napokon?

Vannak gyülekezeteink, amelyekben már sokéves hagyomány, hogy részt vesznek a Szeretethídon. Mindegyik közösség másképp: vannak, akik süteményt osztanak az utcán, időseket látogatnak meg, mások öregotthonokban olvasnak fel, vagy épp lócákat festenek. A diakóniai központ kapcsolatban van a magyarországi szervezőkkel, mi osztjuk szét a gyülekezetekbe az önkénteseknek készített pólókat, de külön országos megnyitót is szervezünk. Minden évben egy másik gyülekezetben tartjuk, hogy felhívjuk a figyelmet a helyi szokásokra. A résztvevők így könnyebben elleshetik egymás jó gyakorlatait, megtapasztalhatják, hogy nem csak a templom környékét kell rendbe tenni, lehet szolgálni máshol is.

Mekkora az érdeklődés?

A korábbi Szeretethidakra rendszerint kétezren jelentkeztek a Felvidékről, de még ennél is többen önkénteskedtek, sokan nem regisztráltak. Tavaly nem tudtuk meghirdetni a járvány miatt, de voltak, akik mégis önkénteskedtek. Idén még óvatosabbak voltak az emberek, de így is több százan vettek részt a programon.

Önnek mikor lett fontos a diakónia?

Visszatekintve az egész életem erről szólt. Ez belülről jön, talán ezért is lettem ápoló nővér. Lelkipásztor férjem halála után én is jelentkezni akartam a teológiára, de édesanyámtól azt a bölcs tanácsot kaptam, hogy ne intézményekben, hanem a szívemben keressem a választ a kérdéseimre. Visszatértem az eredeti pályámhoz, mert megértettem, hogy azzal is lehet Istent szolgálni. A szociális szférában képeztem tovább magam, majd szupervizorként vállalkozásba kezdtem.

Hogy kapcsolódott be ebbe a szolgálatba?

Önkéntesként felajánlottam szaktudásomat az egyház számára. Fazekas püspök úr azonban mást látott bennem, felajánlotta a diakóniai központ vezetését. Ez a kettő nagyon jól megfér egymás mellett: a vállalkozásomon keresztül megmaradt a kapocs a világi szférába, ugyanakkor tudok szolgálni is – ez óriási dolog számomra. Most a járvány idején nem volt elég nővér a hanvai otthonban, hát szabadságot vettem ki, hogy besegíthessek. Jó volt nyolc napig ismét nővérnek lenni.

Saját bőrén tapasztalta: milyen az, ha segítő kezet nyújt valaki a bajban?

Amikor egyedül maradtam a három gyerekkel, az egyház gyűjtést szervezett számunkra. Ha valami miatt a Jóisten magához szólít egy lelkészt, mindig odaállnak az árván maradt család mellé. Számtalan példát tudnék mondani, amikor emberek jöttek és segítettek. Akkoriban úgy éreztem, vissza kellene adni nekik, de most már máshogy élem meg.

Hogyan?

Attól a házaspártól tanultam meg, akik egy tanéven át fuvarozták iskolába a két gyermekemet, hogy ne kelljen taxit fizetnem. Az ő példájuk nagyon fontos nekem. Hálából vittem nekik egy kis ajándékot, de azt mondták, ne nekik köszönjem, hanem a Jóistennek. Ők ezt azért csinálták, mert tudták, hogy elkél a segítség. Adjam tovább, ha lesz kinek. Néhány évvel később én segítettem hasonlóan egy elvált fiatalasszonyt. Mikor meg akarta köszönni, azt mondtam: majd ha te is látsz valakit, annak segíts! Én is így kaptam. Nem az a lényeg, hogy visszakapjuk azt a szeretetet és gondoskodást, amivel másokhoz fordulunk, hanem hogy tudjuk elfogadni és továbbadni, amit kapunk.

STOTINKA: sok kicsi sokra megy!

A tizedünk tizedét kéri a diakóniai központ adománygyűjtése, ami „kimondva nagyon kicsi, de mind tudjuk, hogy sokszor ilyen kicsin múlnak nagy dolgok is, mint például egy futamgyőzelem a Forma 1-ben. Önnek is csak az idejének egy töredékébe telik az üzenetet elküldeni, és adni abból egyszázadnyit, amit kapott. De ez a kicsi másnak a győzelmet jelenti az éhség, a hideg vagy a mozdulatlanság felett” – emlékeztet Haris Szilárd diakóniai lelkész.

Szolgálatukat 2021 májusától sms-enként 2 euróval segítheti: egyszeri adomány esetén a „DMS STOTINKA”, rendszeres havi támogatásért a „DMS START STOTINKA” szöveget küldje (csupa nagybetűvel, szóközökkel) a 877-es számra. Emellett online is adományozhat a SZRKE Diakóniai Központjának a darujme.sk weboldalon keresztül, vagy utalhat a szervezet SK15 0200 0000 0025 4004 5751-es számlaszámára.

Feke György, Kálvinista Szemle 7-8/2021

Fotó: Szarvas László