Egy imádkozó, élő közösség

2022. október 17., hétfő

Október 16-án ünnepi istentiszteleten iktatták be a marcelházi egyházközség lelkészi állásába a falu szülöttét, Édes Gábort, aki hat évig volt a Budapest-Fasori református gyülekezet beosztott lelkésze. Rácz Elemér lelkipásztor nyugalomba vonulása után az egyházközség még márciusban megválasztotta lelkipásztorául. A megválasztásának körülményéről és az új környezet adtak kihívásokról beszélgetünk.

Szénási Szilárd esperes beiktatja Édes Gábor lelkipásztort  

„Az a tapasztalatom, hogy aki a Felvidékről elindult az Anyaországba vagy bárhová, egy idő után visszavágyik. Így voltam ezzel én is” – árulja el Édes Gábor mintegy válaszként arra, hogy miért fogadta el a szülőfaluja gyülekezetének a meghívását. Amikor azon gondolkodott, hogy teológián folytatja tanulmányait, Komárom meg sem fordult a fejében, azonnal Budapestre jelentkezett, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karára. Mint mondja, az addigi életét Komárom és környékén élte le, s szeretett volna egy nagyobb lépést tenni: elszakadni, egy kicsit távol lenni, más perspektívákat észre venni az életből. Így került Budapestre.

Mindig haza akartam jönni

„Először hetente, később kéthetente jártam haza, de folyamatosan része voltam az itteni lelki életnek. Egyébként mindig is így gondolkodtam: egyszer úgyis hazajövök. Később viszont ez némileg megváltozott. Amikor a teológián elérkezett a hatodik év, amely egy éves gyakorlatot jelentett valamelyik gyülekezetben, elgondolkodtam azon, átjelentkezzem-e Komáromba vagy sem. Végül úgy alakult, hogy a Budapest-Fasori gyülekezet megkérdezte, elmennék-e hozzájuk gyakorlatra. Egy év elteltével pedig afelől érdeklődtek, maradnék-e beosztott lelkészként. Végül maradtam” – idézi fel a Budapesten való maradásának a történetét dióhéjban.

Elmeséli, hogy az erre vonatkozó imádságára a választ éppen a marcelházi templomban kapta meg, amikor a feleségével, az akkor még barátnőjével, Virággal, hazalátogatott. Az istentisztelet végén elhangzott áldás egyfajta válaszként csengett vissza az őt foglalkoztató kérdésre, s úgy érezte, akkor el kell vállalnia a felkínált beosztott lelkészi állást a Budapest-Fasori gyülekezetben. „Budapesten, amikor a Fasori gyülekezetbe jártam, soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ott leszek lelkész, de éppen itt, Marcelházán kaptam megerősítést ennek elfogadására, mert az egy jó út. Ugyanakkor egész ottani szolgálatom alatt folyamatosan, meg nem szűnő gondolatként élt bennem, hogy bárcsak azt, amit látok, aminek ott a részese lehetek, azt valamilyen módon hazahozhatnám” – teszi hozzá Édes Gábor.

Édes Gábor

Valahol itt találkozott a két történet. Egy elszármazott lelkipásztor szeretne hazajönni, itthon szolgálni, a marcelházi gyülekezet pedig be akarja töltetni Rácz Elemér lelkipásztor nyugalomba vonulásával a megüresedett lelkészi állást. A gyülekezet tagjai pedig feltették a kérdést, ki közül válasszanak utódot: az innen elszármazottakat szólítsák meg vagy nézzék meg, kik jöhetnének még számításba. „Így jöttem képbe én. Megkérdezték, átgondolnám-e, majd az igen után jött a konkrét kérdés, hogy akkor a presbitérium elé vihetnék-e a megválasztásomat” – emlékszik vissza Édes Gábor.

Mivel korábban volt olyan döntése, amelyet, mint mondja, olyan hűbelebalázs módjára hozott meg, de végül mégsem sikerült úgy, ahogyan eltervezte, ezért a meghívásra vonatkozó kérdésre a választ imádságban akarta elkérni Istentől, s erre pedig időt kért. A másik kikötése az volt, hogy csakis akkor lesz pozitív a visszajelzése, ha a feleségével együtt ebben Istentől iránymutatást kapnak. „Ha látom benne, hogy az ő részéről nincs rendben ez a gondolat, akkor nem vállalom. Most azonban hálás vagyok, hogy Isten igéje alapján olyan döntés született, amely mindkettőnknek egy irányba mutatott”.

Édes Gábor nem titkolja azt sem, hogy a feleségével, Virággal sok mindent megbeszélnek egymással, ezért tudott arról, hogy egyszer szeretne majd hazajönni a Felvidékre. „Ez mindig terítéken volt nálunk. Sokat beszélgettünk és imádkoztunk erről a lehetőségről. Amikor a marcelházi presbitériumtól megérkezett a felkérés, akkor azonnal megosztottam vele, majd együtt vittük a kérést az Úr elé a hogyan legyen érdekében. Kerestem vele azt a lelki közösséget, hogy együtt jöjjünk. Ez ugyanis nemcsak az én utam, hanem a mi közös utunk is. Ha igent mondok, akkor velem együtt mindenki jön: a feleségem és a három gyermekem egy más országba, egy más helyzetbe. Szerettünk volna egy jó döntést hozni, s reménység szerint ezt is hoztuk meg” – meséli Gábor az előzményeket.

Prédikálj a száraz csontoknak!

Elmondja, hogy amikor Ág Zoltán, a gyülekezet gondnoka válaszadás elé állította, időt kért, hogy a felkérést még egyszer utoljára átgondolják. Egy hetes határidőt kapott. „Akkor indultunk el Balatonszárszóra, a Fasori gyülekezet csendeshetére. Volt bennem egyfajta elvárás is, hogy jó lenne, ha Isten ott valamit mondana: menjünk vagy maradjunk. A hét esti alkalmainak alapigéje Ezékiel 37-ből volt, amikor Isten elragadja Ezékielt és elviszi a száraz csontokkal lévő pusztába, ahol feladatul kapja, hogy prédikáljon a száraz csontoknak. A történet üzenete, hogy Isten reménységet ad a megfáradtaknak, azoknak, akiket az élet teljesen kiszárított. Nagy lelki élményt jelentett mindkettőnk számára ez az igei üzenet, illetve megérintett bennünket az Ezékielt küldő ige, s igent mondtunk”.

Édes Gábor és Édes-Somogyi Virág

Édes Gáborhoz a Budapest-Fasori gyülekezetben az ifjúsági misszió tartozott, de egyébként minden mást is végzett, ami összefügg a lelkipásztori munkával. Elárulja, hogy ott sem könnyebb a helyzet az ifjúsággal. Magyarországon a 7. és 8. osztályban van a konfirmáció, utána a fiatalok elkerülnek a középiskolába, s már nem nagyon jönnek vissza a közösségbe.

„Egyrészt szeretni kell a fiatalokat, azon túl, hogy átadunk nekik valamilyen információt, igazságokat, másrészt pedig keresni kell velük a személyes kapcsolatot. Minden évben szerveztünk nekik egy egyhetes konfirmandus tábort. Magunkkal vittünk néhány ifist is közöttünk szolgálni, hogy lássák, vagy itt egy ifjúsági közösség, akikhez majd lehet csatlakozni. De az volt a tapasztalatunk, hogy a konfirmáció után leginkább azok maradtak meg a közösségben, akiknek a családja is hűségesen járt a gyülekezetbe” – tette hozzá.

Isten igéje mindig erőt ad

Annak ellenére, hogy az igei útmutatás szerint igent mondott a felkérésre, őszintén bevallja, ha Budapestre látogatnak, ahol a családjuk egy része él, megsajdul a szíve. „Nagyon megszerettem őket. Most már kétlaki vagyok. Otthonomnak éreztem azt a gyülekezetet, s nagyon szerettem az ottani szolgálatomat. Sokat gondolok rájuk, de ennek ellenére Isten mindig megbátorít és erőt ad ahhoz, hogy jó helyen vagyok. A mostani időszakunk hasonlít a gyászhoz. Az, amit szerettünk, elengedtük, de van ennek egy folyamata, s ez zajlik most bennünk” – osztja meg az elvállás és az új környezet elfogadásának lelki nehézségeit a lelkipásztor.

Édes Gábor és Édes-Somogyi Virág

Megemlíti azt is, hogy még egészen közeli lelkészbarátai és ismerősei is őrültségnek tartották a döntését. Mondták is neki, hogy az ilyen típusú lelkészeket, mint ő, nem szabad falura engedni, mert a szolgálatának ott nincsen annyira nagy hatása, mintha egy városban tenné ugyanezt. „Marcelházáról elindulva, s hallva az itteni történeteket, /árvaházi mozgalom/ tisztában voltam azzal, hogy Isten egy kis, egyszerű gyülekezetből is képes nagy hatású szolgálatot elindítani. Istennek szabadásága és ereje van ahhoz, hogy amit akar, azt most is meg tudja tenni. Így is nézek erre a gyülekezetre: legyen az továbbra is egy világító fáklya, egy olyan hely, ahonnan Isten az evangéliumot sokfelé kisugároztathatja.

Édes Gábor bevallja, az első hónapokban meg kellett tanulnia, vannak dolgok, amelyek nem biztos, hogy ugyanúgy működnek Marcelházán, mint Budapesten. Rájött arra is, hogy falun nyáron tábort szervezni családoknak szinte lehetetlen. De még szüret idejében sem érdemes túlzottan sok mindent bevállalni, inkább a téli időszakban, amikor mindenki könnyebben mozdul. De megtapasztalta azt is, hogy zárkózottabbak az emberek, mint a városban.

Szénási Szilárd esperes, Géresi Róbert püspök és Édes Gábor lelkipásztor

A Fasori gyülekezetben többször is szerveztek hitmélyítő heteket az Istennel való kapcsolat elmélyítésére. Ennek mintájára májusban Marcelházán is tartottak egy hasonló alkalmat. Mint mondja, érdekes volt látni, amikor bejöttek a gyülekezeti tagok, s csak néztek, mi lesz itt.

„De aztán szépen feloldódott a társaság és sokat épültünk abból az alkalomból. Szeptemberben pedig elindítottuk a 10 hetes Kereszt-Kérdések című evangelizációs, vacsorával egybekötött sorozatunkat. Ez arról szól, hogy kicsoda Jézus és miért lenne érdemes őt követni. Rá is kérdeztek a hívek, hogy tényleg lesz vacsora? Mondtam, hogy igen, erre az első alkalomra mindenki már úgy jött, hogy előtte megvacsorázott. Végül kialakult ez is, 12-15-en vasárnap este eljönnek a gyülekezeti terembe és együtt vacsorázunk, közben pedig beszélgetünk és meghallgatunk egy előadást az adott témára. Jól érezzük magunkat” – meséli az kezdeti próbálkozások eredményeit Édes Gábor.

A marcelházi egy imádkozó, élő közösség

A marcelháziak áldozatkészek, dolgosak és derék emberek. Áldozathozatalból nincs is hiány. S nekem ezt jó látni – teszi hozzá, majd megemlíti, hogy a Fasori gyülekezetben azzal küzdöttek, hogy vannak néhányan, akik mindent felvállalnak, a többiek meg nem nagyon. Itt pedig jó volt megtapasztalnia, hogy akik részesei a gyülekezeti életnek, azokra számíthatnak.

Beiktatási ünnepség a marcelházi református templomban, középen Ráczné Édes Jolán beosztott lelkipásztor

„Hihetetlen jó érzés az is, hogy szeretnek bennünket. Ez nem az egóm miatt fontos, hanem úgy érzem: tényleg befogadtak. Ha paprikaszezon van, akkor nálunk is van paprika. Lehet másutt nem, de nekem ez újdonság, hogy a gyülekezet tagjai megosztják velünk azt, amijük van, illetve, megkérdezik miben segíthetnek. Egy nagyon szeretetteljes gyülekezet, s ami a lényeges: egy imádkozó, élő közösség”.

Nem családi papnak jöttem haza

Sokan elmondták neki, nem biztos, hogy jó lesz a szülőfalujában szolgálni, mivel senki sem próféta a maga házában. Közben pedig azt olvassuk Isten igéjében, hogy Jézus a sajátjai közé jött, mégsem fogadták el, de volt, aki igen. Volt tizenkét tanítvány – mondja mintegy megerősítésként, hozzátéve: Én ebben reménykedem. Nem családi papnak jöttünk haza. Isten ránk bízott egy közösséget és ebben van a feladatunk felelőssége. Isten ebben segít meg bennünket, hogy neki kell megfelelni s közben meglátni, mire van igény ebben a gyülekezetben.

Géresi Róbert püspök igei szolgálata

Egy évvel ezelőtt adták át a gyülekezet első szociális intézményét, az egyházközségi alapítású Éden bölcsődét, de már másfél évvel korábban megkezdte működését. Édes Gábornak most már ennek a működését is figyelemmel kell kiísérnie, illetve igazgatója lett az egyházközség által létrehozott célszervezetnek, a Keskeny Útnak, az Éden bölcsőde megalapítójának. „Az én feladatom, hogy igazgassam, segítsem az abban folyó munkát. Számomra ez egy teljesen mély víz, hiszen eddig nem volt ilyen adminisztratív feladatom, más nyelven meg egyáltalán nem. Ez nagy kihívás elé állít, de szépen lassan tanulgatom, hogy mit is kell tenni. Ebben azért segítségemre vannak az elődeim, a Rácz lelkészházaspár. 

Mást tervezett, de Isten elhívta

Szüleimmel minden evangelizációra elmentünk, amit csak megszerveztek a környéken. Nagyon sok lelkipásztor szólította meg a szívemet, hogy dönteni kellene Jézus mellett. A baptista gyülekezetben volt egy evangelizáció, amelyre elmentem én is. 10-12 éves lehettem, s azt mondtam, Jézus segíts meg, szükségem van rád. Ez volt az indulás. Majd a teológia harmadik évében volt egy mély pontja az életemnek, ahol látva a bűnömet igazán átformálódott a magamról és Istenről alkotott képem is. Isten szeretete pedig magához ölelt – foglalta össze röviden megtérésének történetét.

Már gimnazistaként tudta, hogy mechatronikai mérnök lesz és Budapesten fog tanulni. Erre készült. Matematikából és fizikából érettségizett, különórákra járt. Emellett a Firesz Duna Mentén belül a fiatalok között szolgált, szerves részese volt az ottani munkának és szerette megosztania, amit Isten a szívere helyezett. A marcelházi templom karzatán ülve többször arról ábrándozott, ha ő lenne a szószéken mit mondana az igéről. – Viszont annyira mégsem akartam lelkipásztor lenni. Nem volt vonzó számomra ez az életpálya. Azt viszont teljesen el tudtam képzelni, hogy laikusként segítsem a lelkipásztor munkáját és benne legyek a gyülekezeti szolgálatban. Így is készültem – mondja Édes Gábor, amikor visszapörgetjük az időt a gimnáziumi érettségiig. Az egyik Firesz Duna Mente által szervezett munkatársi hétvégén azonban egy sokat mondó igét húzott ki.  „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.” /1Péter 2, 9/

Édes Gábor szószékfoglaló igehirdetése beiktatása után

„Ez volt az az ige, amely elindított a teológiai tanulmányok felé. Ha Isten ezt akarja, akkor a teológiára adom be a jelentkezésemet. De nem készültem rá, mert máshol terveztem folytatni a tanulmányaimat. Úgy gondolkodtam, ha felvesznek, akkor rendben, ha nem, akkor elmegyek egy évre önkéntesnek és folytatom a mérnöki pályámat. Azonban maga a felvételi folyamat is nagyon megerősítő volt a számomra, s tudtam, hogy ott a helyem. Felvettek. Az évfolyamom pedig egy csodálatosan páratlan volt. Visszatekintve nagyon örülök, hogy pontosan itt Marcelházán és így hívott el Isten a szolgálatába” – teszi hozzá.

Megemlíti azt is, hogy szülei féltették attól, hogy lelkész legyen. Sok olyan példát láttak, hogy a teológia az élő hitet, a lelkesedést nagyon megterheli. – Ettől a tehertől szerettek volna megóvni.  elején ezért inkább féltettek, hogy inkább ne, de amikor látták, hogy ez az utam, akkor pedig támogattak ebben – magyarázza szülei hozzáállását döntéséhez.

Ünnepi istentiszteletet a református templomban

Megtaláltam életem párját

Több éven át jártam a MEKDESZ, téli táboraira. Ez volt már a harmadik, amelyiken megismerkedtem a feleségemmel, Virággal. Az elsőre azért mentem el, hogy mi volna, ha itt találnék magamnak valakit. De nem így lett. A másodikra már csak azért mentem el, hogy bárcsak valamilyen Isten-élményben legyen részem. Ez meg is lett. A harmadikra pedig azért, mert mi újat tud még nekem mutatni ez a tábor. Korábban érkeztünk, de mivel kezdésig még volt idő, lementünk a Balatonhoz. Egy másik csoport éppen akkor érkezett meg, s a félhomályba egyszer csak a szemem elé tárult egy látvány. Majd a velem jövőnek bejelentettem, megtaláltam életem párját. Az egész tábor ideje alatt ezt az arcot kerestem. A tábor utolsó napján sikerült összeszednem az összes férfias bátorságomat, hogy megszólítsam. Onnantól datáljuk, hogy közeledtünk egymáshoz. Azóta összeházasodtunk és van három gyermekünk.

Nehéz, de most itt van a helyünk

Amikor még csak barátkoztunk, már akkor tudtam, hogy Gábor a Felvidékről érkezett Magyarországra, s benne van a szívében az itteni magyaroknak a helyzete. Ha valakit szeretünk, akkor minden dolgával együtt szeretjük és támogatjuk egymást. Ő is nagyon sok mindenben támogatott engem. Én városokban nőttem fel. Egy porcikám sem vágyott arra, hogy faluba menjünk, arra meg főleg nem, hogy eljöjjünk Magyarországról. Nekem ez nagyon nehéz volt. Még sokszor most is az – vallja be őszintén Gábor felesége, Édes.Somogyi Virág. De az egyetlen, ami miatt eljöttem az az, hogy Istentől én is kaptam egy megerősítést, illetve közösen: itt van most a helyünk, itt van Gábornak az útja, s mint feleség támogattam őt abban, hogy együtt jövünk ide.

A beiktatott lelkipásztor köszöntése

Ő is elmondja, hogy közösen kérték a választ a marcelházi gyülekezet felkérésére. „Mivel ő a lelkész, őt hívja el Isten valamelyik gyülekezetbe, ahol szolgálni fog. De én is ott vagyok, a háttérszolgálatommal és a gyerekekkel együtt. Nem oda megyünk, amit mi szeretnénk vagy amire Ő vagy én vágyunk, hanem imádkozunk érte és közösen hozzuk meg a döntést. „Csak egyedül azért fogadtuk el a felkérést, mert Istentől erre kaptunk indíttatást” – fűzte hozzá Édes-Somogyi Virág.

Virág lelkészcsaládból származik, édesapja és édesanyja is lelkész, s így az élete során, mint mondja többször is költöztek Budapest és Kecskemét között oda és vissza. Tehát volt már egy példa előtte a szülei révén. – Ők sem aszerint választottak helyet a maguk számára, amelyet szerettek volna, vagy amelyik éppen passzolt, hanem éppen azt, amerre Isten vezette őket.

A változás mégis ijesztő volt a számára. A megszokott nagy nyüzsgést felváltotta a kihaltság érzése. – Pesten lefutottam az utcára és már emberekkel voltam körülvéve, vagy ha lementem a játszótérre, ott mindig volt valaki. Itt meg alig találkozom az utcán emberekkel. Egy-két hónapos ittlét után arra jöttem rá, hogy valahogyan nekünk kell kialakítanunk a közösségünket. Itt ugyanis nem működik az, hogy kimegyünk és barátkozunk, vagy egy-egy helyen találkozunk, mert nincs ilyen lehetőség – teszi hozzá.

Baba-mama kör

Ebből is indult el a baba-mama kör gondolata. A gyülekezeti teremben vannak kéthetente a Ringató foglalkozások. Majd a sógornőjével, Édes-Fogarasi Tündével arról beszélgettek, milyen jó lenne, ha gyakorló anyukákként lelki és más dolgokról is tudnának beszélgetni a többi anyukával.

Ünnepi istentisztelet a református templomban

„Imádkoztunk az alkalomért. Meg is lepődtünk, amikor az elsőre tizenketten jöttek el. Azóta is megmaradt ez a létszám, sőt, egyre többen kapcsolódnak be. Most inkább már azt kellene megtalálni, hogyan tudunk beszélgetni ebben a nagy gyereknyüzsgésben. Reméljük, hogy majd később ők is becsatlakozzanak a gyülekezetbe. Így épülhet a közösség” – mondja reményteljesen Édes-Somogyi Virág.

Fel akarjuk pezsdíteni a gyülekezetet

Ág Zoltán, a gyülekezet gondnoka elmondta, hogy a pályázati lehetőséget a lelkészi állás betöltésére eleve elutasították, s úgy döntöttek, kiválasztanak valakit. – Számba vettük, hogy kik is azok, akik valamilyen módon kötődnek Marcelházához. Itt már felmerült Gábor neve, majd megkérdeztük, elfogadja-e egyáltalán a meghívásunkat, mivel tudtuk, hogy Budapesten, a Fasori gyülekezetben szolgál, ezért nem is biztos, hogy igent mond a kérésünkre.

Kezdetben felvetődött többekben is az a gondolat, hogy „senki sem próféta a maga házában”, de a presbitérium úgy gondolta, ez egy olyan kihívás Édes Gábor számára, amelynek eleget tudna tenni, illetve meg tudna felelni. „Nem gondoltuk, hogy meghátrálna vagy neki ez a tény gondot okozna. Ismertük az előéletét és a családját is. Úgy éreztük, van az Édes családnak itt olyan renoméja, hogy ebből talán nem lesz probléma” – idézi fel a kezdeteket a gondnok.

Ág Zoltán gondnok

Elmondja, elsősorban azért esett rá a választásuk, mert fiatal, s szeretnék, ha felpezsdítené a gyülekezeti életet a fiatalos lendületével, s minél több fiatalt vonzana be a közösségbe.  „Egy kicsit megreformálná és új módszerekkel próbálkozna. Az eltelt kilenc és fél hónap már ennek a  bizonysága. Amióta itt szolgál, több újítást is bevezetett, amit nagy örömmel fogadott a presbitérium és a gyülekezet is. Csak pozitív visszajelzést kaptunk az új lelkipásztorral kapcsolatban, amelyek megerősítették a presbitériumot abban, hogy jól döntött” – összegzi Ág Zoltán gondnok a lelkipásztor eddigi tevékenységét.

Október 16-án, vasárnap Szénási Szilárd esperes hivatalosan is beiktatta a marcelházi gyülekezet élére. Úgy véli, hogy a beiktatás nem róla szól, hanem arról a közösségről, akik eddig is és a továbbiakban is imádkoznak érte. „Számomra a beiktatás, azt jelenti, hogy van egy közösség, amely ebben a szolgálatomban mögöttem áll. És valahogyan kölcsönösen felelősek vagyunk egymásért Isten szeretetében. Ez egy nagyon komoly dolog: egyfajta elköteleződés egymás iránt. Most mind a ketten – tágabb közösségben és szűkebb értelemben is – azon fogunk tevékenykedni, hogy Isten akarata az életünkben ott legyen s az még jobban kiteljesedjen. Az a vágyam, hogy olyan közösség legyen itt Marcelházán, amely Isten szeretetéből él és gyógyulására van másoknak is.

Édes Gábor és Édes-Somogyi Virág

Iski Ibolya

Képek: Kelko Viktor

események továbbiak →