Egy kevésbé forgalmas utca elején áll, a telek adottságából adódóan kétszintesre épített Édenkert Óvoda és Bölcsőde. A bejáratnál, az alsó szinten helyezkedik el az igazgatói iroda és itt vannak kiszolgálóhelyiségek is, majd innen vezet lépcső az emeletre a két óvodai csoportszobába, illetve a bölcsődéhez.

Az alsó szinten lett kialakítva az óvoda konyhája is, ahol a tízórai, az ebéd és az uzsonna készül. Építészetileg különálló részként, de mégis már az emeleti szinten van az egyik hálószoba, ami nagy buli lehet a gyerekek számára, hiszen a lépcső mellett van egy csúszda, s aki szeretné, akár így is leérhet a pihenéshez. De bizonyára máskor is engedélyezik az óvónők a használatát, hiszen bár sokan nem gondolnák, de csúszda fejleszti a gyerekek idegrendszerét.

Mások gondolták ki, mi megvalósítottuk

Nyolc évvel ezelőtt, amikor a magyar kormány támogatásával elindult a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program, – amelybe egyházunk is bekapcsolódott azzal, hogy óvodák és bölcsődék nyithassák meg kapujukat – akkor merült fel annak a gondolata, hogy Királyhelmecen is lehetne egy keresztyén egyházi óvodát indítani, tekintettel arra, hogy Bodrogközben nincs ilyen szellemiségű nevelési intézmény – eleveníti fel a kezdeteket Molnár István, a gyülekezet lelkipásztora.

Nem titkolja, hogy nem tőlük érkezett az az indíttatás, hogy a programba bekapcsolódva óvodát és bölcsődét nyissanak, hanem kívülről, a nagy projekt keretében, de ezzel az egyházközség presbitériuma is azonosult. Sőt, az egyházközségi közgyűlés is pozitívan viszonyult a felvetéshez, megszavazva a bölcsőde és óvoda alapítását. „Így indultunk el ezen az úton, amelyet mások gondoltak ki – reménység szerint Istentől jövő indíttatásból –, de megragadva a lehetőséget, megvalósítottunk” – teszi hozzá a lelkész.

Mint mondja, az igazsághoz tartozik, hogy a 2000-es évek elején egy egyházközségi közgyűlésen már felvetődött, hogy a korábban egyházi iskolaként működő épületben akár óvoda is működhetne. Az ingatlant a rendszerváltozás után az államtól teljesen lelakva kapta vissza az egyházközség, amelynek óvodai célra való átalakítása és felújítása óriási költséggel valósulhatott volna meg, ha egyáltalán alkalmassá tudták volna tenni e célra az épületet.

„Ez akkor csak egy felvetés volt, de később már nem is foglalkoztunk ezzel a gondolattal egészen addig, amíg el nem indult a magyar kormány támogatásával a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program, s abban az adott lehetőséggel és forrásokkal az egyházközségek számára. Akkor a téma ismét terítékre került” – magyarázza Molnár István.

A megfelelő telek keresése viszont tovább tartott, mint a tervezés és kivitelezés együttvéve – emlékszik vissza a lelkész, hozzátéve, hogy amikor kifutottak a lehetséges helyszínek ötleteiből, ingatlanügynököt is felkértek, sőt, hirdetést is közreadtak. Többekkel egyeztettek, de így is évekig tartott a telekkeresési folyamat, amíg végül egyetlen és végső megoldásként a domboldalon lévő, hatalmas szintkülönbségeket magába foglaló templomkertre esett a választás, ami jócskán megnövelte a költségeket.

Az építkezés 2020 februárjában kezdődött el és pontosan egy évre rá be is fejeződött, amit a bejegyeztetések követtek: az óvodát különálló oktatási intézményként, a bölcsődét a gyülekezet szociális szolgáltatásaként volt szükséges az illetékes hivataloknál regisztrálni. Ezután következett pályázat útján az óvónők, illetve a többi alkalmazott kiválasztása.

Nem láttuk meg korábban, amit az Úristen eleve eltervezett

„Sokszor előfordul, hogy amit az Úristen elénk ad, nem vesszük észre. Felesleges utakat kell bejárnunk ahhoz, hogy meglássuk, amit az Úr valójában eltervezett akár a magunk vagy a közösségünk életére vonatkozólag. Ezt véljük felfedezni a telek kiválasztásában is. Most utólag látjuk, hogy valóban a legjobb helyen épülhetett fel az óvoda és a bölcsőde.

 

A templomkert ilyen módon másfajta hasznosulást kapott. Az, hogy a templom tövében játszhatnak a gyerekek, s ha kinéznek az ablakon, látják a templomtornyot, ünnepeinkkor bejönnek a templomba, ily módon kapcsolódva a gyülekezet életéhez – így valóban ez volt a legjobb döntés a telekválasztással kapcsolatban” – mondja örömmel a lelkész, s bevallja, hogy sajnos nem látták meg korábban a templomkertben azt a lehetőséget, amit az Úristen eleve eltervezett.

Kitér arra is, hogy az egyházközség vezetése és az ott szolgáló lelkészek inkább a tényeket látták: évtizedeken keresztül a terület hasznosítását gyümölcsöskertként, ahol a lelkész édesapjának és a korábbi lelkésznek is itt lettek elhelyezve a méhkaptárai. A gyülekezetnek pedig volt egy hatalmas, évek óta már nem használt kőből épült garázsa. De, amikor már nem volt más lehetőség, csak ez, akkor kellett dönteni, hogy felvállalják-e ennek a meglévő arculatnak a megváltoztatását, vagy sem. „Azt gondolom, szükséges volt ez a folyamat, hogy idáig eljussunk” – konstatálja a lelkész.

Az Édenkert református óvoda és bölcsőde három évvel ezelőtt, 2021 szeptember elején nyitotta meg a kapuját. Az Oktatási Minisztériumtól viszont csak augusztusban kapták meg az induláshoz szükséges határozatot az intézmény állami rendszerbe való bejegyeztetéséről és egyben az engedélyt a szeptemberi indulásra. Csak ezt követően adhatták közre azt az örömhírt, hogy a szülők ezt az óvodát is választhatják a gyermeküknek.

„Bevallom, izgultunk, lesznek-e jelentkezők az óvodába, de szinte az utolsó napig érkeztek kérvények, és amikor megvolt a megfelelő számú kisgyermek, akkor döntöttük el, hogy mégsem egy osztállyal, hanem kettővel kezdjük meg a tanévet. Augusztus végén értesítettük ki a másik két kiválasztott pedagógust, hogy megnyitjuk a második osztályt is, alkalmazni fogjuk őket, s mondjanak fel a korábbi munkahelyükön. Elég sűrű napok követték egymást akkoriban, rengeteg teendővel, mégis azt látjuk, örömteliek voltak, hiszen az Úristen elindított számunkra egy új szolgálati területet”.

Harminc gyerekkel kezdődött meg a 2021/22-es tanév a negyven férőhelyes Édenkert óvodában, ami a lelkész elmondása szerint az év végére teljesen feltöltődött, sőt, a második évet is a maximális kapacitással indíthatták el. „Úgy látjuk, hogy ez nemcsak ebben az iskolai évben van így, hanem már a következőkben is, s meg van az a reménységünk, hogy továbbra is teljes létszámmal tudjuk működtetni az óvodánkat” – fűzte hozzá reménységteljesen.

A 10 férőhelyes bölcsőde bejegyeztetésére egy kicsit tovább kellett várniuk. Kassa Megyétől 2021 októberében kapták meg a működési engedélyt. Eleinte kettő, majd négy gyereket bíztak a dadusokra, később többet.

„Azt látjuk a bölcsőde esetében, hogy a létszám folyamatosan változik. A gyerekek jönnek, mennek. Ki hosszabb, ki rövidebb időre veszi igénybe a bölcsőde szolgáltatását. Istennek legyen hála, az elmúlt évben átlagosan hét gyerek volt a bölcsődében és így van ez az idén is” – árulja el Molnár István.

Összehasonlításként elmondja, hogy az óvodában picit más a helyzet, mert akit oda beiratnak, azzal úgy számolnak, ballagásig ott marad. De egy-két esetben előfordult ott is költözés miatti üresedés, de a felszabaduló helyet azonban szinte azonnal betöltötték, így teljes létszámban tudtak működni.

Az a reménységünk, hogy nem hiábavaló a munkálkodásunk

Kezdetben fele-fele arányban voltak helyiek és a környékbeli településekről, most viszont inkább a királyhelmeciek vannak túlsúlyban. A felekezeti hovatartozás szerinti besorolásuk is hasonlóan oszlik meg, ahogyan az óvodapedagógusok esetében is. „Mindenkiről tudjuk, ki melyik felekezethez tartozik, de nem állítottunk fel egyfajta prioritást, és azt sem, hogy a felvételnél elsőbbséget élveznek a gyülekezetünkhöz tartozók” – közli a lelkipásztor. „Ez nem is a célunk. A hitoktatás vonatkozásában sem elsősorban a hitvallási tételeket tanítjuk az iskolákban és óvodákban, hanem inkább arra próbáljuk rávezetni a gyerekeket, hogy Isten szereti őket.”

Amikor egy egyházközség intézményfenntartóvá válik, akkor sok olyan, addig számukra ismeretlen dologgal kell megismerkedni az ott szolgáló lelkésznek, lelkészházaspárok esetében lelkészeknek, amire korábban nem volt szükségük, illetve nem is volt rálátásuk. „Az óvoda indulásával, illetve már annak megkezdése előtt egyfajta tanulási folyamat részesei vagyunk, mit hogyan kellene intézni, melyik intézmény hová tartozik. Így tudtuk meg, hogy míg az óvoda az oktatásügyhöz tartozik, a bölcsőde szociális szolgáltatásként működik, ami rámutat arra, hogy van különbség a két intézmény között.”

Egy intézmény fenntartása nemcsak örömteli feladat, hanem jelentős anyagi ráfordítással is jár – tárja fel a talán nem szívesen ismertetett tényeket a lelkész, és megjegyzi, hogy az óvodák működtetésére a gyermekek után kapott támogatás nem sok mindenre elég, s ha okosan gazdálkodnak, akkor is szűkösen jönnek ki, ha egyáltalán ki lehet jönni az állami hozzájárulásból.

„Mi magunk csak úgy tudjuk minimalizálni a fenntartással járó költségeket, hogy a pedagógusi alkalmazottak mellé csökkentett munkaképességű személyeket vettünk fel az óvoda konyhájába, ily módon az védett műhelyként működik. Így is folyamatosan sakkoznunk kell, hogy egyensúlyban legyen a bevétel és a kiadás. A bölcsőde a szülők általi befizetésekből gazdálkodik csupán, mivel az óvodával ellentétben, az semmilyen állami támogatást nem kap. Úgy működik, mint egy vállalkozás. Ha van bevétel, tudjuk fizetni az alkalmazottakat, ha nincs elég gyermek, akkor a gyülekezetnek, mint fenntartónak kell hozzájárulnia a bérek kifizetéséhez és a többi költség fedezéséhez.”

Kiderül, hogy eddig aránylag jól gazdálkodtak, mert nagy hiányokat nem termelt a bölcsőde. Molnár István úgy véli, azért, mert az Isten mindig kirendelte számukra a szükségest, vagy ha volt is mínusz, az elenyésző, amelyre úgy tekintenek, mint amit a szolgálatra szánt a gyülekezet.

 

„Az óvoda kiadásainak a fedezéséhez kezdetben hozzájárult egyetemes egyházunk, hiszen 30 gyermekkel indultunk a 40 helyett, de attól kezdve, hogy a második évtől teljes a létszám, mellette pedig védett műhelyként működik a konyhánk, így az elmúlt évben már nem kellett hozzájárulni a költségekhez. Hogy az idén is tudjuk-e tartani a kiegyensúlyozott gazdálkodást, az kérdéses, hiszen januártól emelkedtek a bérek, a védett műhely újbóli bejegyeztetése pedig még folyamatban van”.

Úgy látja, a gyülekezet számol az óvodával és a bölcsődével, s ezt erősítendő a presbiterek is minden gyűlésükön tájékoztatást kapnak a működésükről. A bölcsőde adminisztratív szempontból szorosabban kötődik az egyházközséghez, hiszen minden ügyvitel a lelkészi hivatalra hárul – teszi hozzá.

A hittanórák áldott alkalmak, de nagy buli is kikerekedhet a történetből

A gyülekezet második megválasztott lelkipásztora, Molnár István házastársa Molnár Éva heti rendszerességgel tart hittanórát a két óvodai csoport számára és olykor a bölcsődéseknek is. Elmeséli, hogy induláskor egyeztettek az óvónőkkel, hogy mi lesz még a plusz feladatuk az egyházi óvodában, hiszen többségük számára ez a többlet újdonság volt.

„Annak nagyon örültünk, hogy fontos számukra az egyházi óvoda, ezért jól szeretnék végezni a munkájukat. Igyekeztem őket ebben segédanyagokkal segíteni. Az óvodában a napi program a reggeli körrel kezdődik, amikor az óvópedagógusok a gyerekekkel összeülnek és beszélgetnek sok mindenről, nálunk ez bővül ki még egy kis áhítattal, amit az óvónénik tartanak. Előtte mondanak egy reggeli imádságot.

Megbeszéltük azt is, hogy szabadon kezdhetik azzal a reggeli imádsággal, ami hozzájuk közelebb áll – tekintettel arra, hogy vannak református és katolikus gyerekek és óvónők is. Az óvónők a maguk habitusának megfelelően választják ki, hogy adott esetben egy bibliai történetet vagy a gyerekáhítatos könyvből olvasnak fel, majd énekelnek és megbeszélik a dolgaikat, ami a reggeli körbe tartozik, majd imádkoznak és énekelnek. Így indul a gyerekek napja az óvodában”.

Az óvodások az étkezések előtt és után is imádkoznak, de énekelnek is. A bölcsődében is így van, ott is imádkoznak az étkezések előtt, de lefekvés előtt is. „Már itt megtanulják a kis gyermekimádságokat, amik egy idő után már teljesen beépülnek a gyermekek életébe. Olyan aranyos látni, hogy amikor leülnek az asztalhoz már teszik is össze a kezecskéjüket. A bölcsisek, ha már nagyon éhesek, gyorsan csak áment mondanak, de igyekeznek megtanítani velük, hogy mit kell ilyenkor mondani. Főleg a fiúk sietnek ezzel, hogy gyorsan hozzákezdhessenek az evéshez. Vagy az, aki már sietne játszani, s látja, hogy mindenki befejezte az evést, gyorsan összeteszi a kezét és mondja is az áment. Az életük részévé válik, hogy étkezéskor hálát kell adni” – meséli a lelkésznő.

A lelkésznő heti egy alkalommal tart csoportonként hitoktatás az óvodában és ha már nagyobb gyerekek vannak a bölcsődében, akkor az ünnepkörök kapcsán ott is. Kiválaszt egy bibliai történetet, amit igyekszik nekik az ő szintjükön átadni, majd énekel velük. Sőt, mindig kitalál valamilyen kézművességet, amely kapcsolódik az elhangzott történethez.

„Annyiból könnyebb, hogy egyházi óvodában van a hittan, hogy itt nem fél órába kell mindent beszuszakolni, ahogyan esetleg egy állami óvodában. Itt megvan a szabadságom arra, hogy énekeljünk, imádkozzunk, játszunk, történetet meséljek, s ha van még egy ráerősítő kézművesség, vagy színező, esetleg feladatlap, ami már nem férne bele az időkeretbe, akkor ezt a részét rá tudom bízni az óvónőkre. Ők délután még egyszer elismétlik velük a történetet, aznap vagy másnap elkészítik a feladatlapot. Így ugyanaz a történet még visszaköszön később is.”

Az óvónők is nagyon nyitottak a hittanórákkal kapcsolatban, sokszor együtt a gyerekekkel élik bele magukat egy-egy történet feldolgozásakor. Ezek nagyon áldott alkalmak, elcsendesedések. Valamikor áhítat, máskor meg nagy buli kerekedik ki belőle, ahogyan adja magát a bibliai történet – magyarázza.

A lelkésznő elmondja azt is, hogy lefekvéskor mesét olvasnak a gyerekeknek, de igyekeztek úgy összeállítani a gyerekek könyveit, hogy azok között ne csak a magyar népmesék, hanem keresztyén tanításokat vagy történeteket tartalmazó könyvek is ott legyenek. „Ha van rá lehetőség, azóta is igyekszünk minden éven bővíteni a meglévő könyvek kínálatát, hogy a bibliai üzenetű könyvek is felkerüljenek a polcukra.”

Az óvoda emeleti részének a folyosóján elhelyeztek egy meseládát, amelybe meséket tettek. Ezeket a gyerekek hazavihetik és otthon olvashatják el közösen a szüleikkel. Nemcsak magyar népmesék vagy nagy klasszikusok kerültek bele, hanem bibliai és evangéliumi történetek is. Ezeket is becsempészik az óvónők a gyerekek életébe. Elalváskor valamikor mese, máskor evangéliumi történet van, ezeket is ugyanúgy szeretik a kicsik, mert hatnak rájuk – mondja a lelkésznő, aki a hitoktatáson túl a nyári ovis tábort is szervezi és vezeti.

Amikor elballagnak az iskolába indulók, a következő héten tartják meg az ovis tábort. Ilyenkor a gyerekek átjönnek hozzánk a gyülekezeti otthonba. Ezért is jó, hogy közel vagyunk egymáshoz. – Majd hozzáteszi, hogy a templom közelségéből adódóan a gyerekek átsétálnak az adventi gyertyagyújtáskor vagy az idősek délutánján és énekelve köszöntik őket, ami teljesen feltölti a gyülekezeti tagokat. Táborozáskor pedig a parókia udvarán játszanak, az egész délelőttöt ott töltik. Ilyenkor a gyülekezetből jönnek fiatalok is, segítve a gyerekek felé való szolgálatot. Az óvoda indulásával az ovistáborok szervezése is elkezdődött, így idén már a harmadik lesz.

Az óvoda imádságra épült

Molnár Éva kedves tapasztalatát is megosztja az imádsággal kapcsolatban. Gyakran mondogatja az óvónőknek, hogy ne lepődjenek meg, mert az imádságnak ereje van. „A gyülekezetben, bibliaórákon nagyon sokat imádkoztunk az óvodáért, már az építkezés alatt, de akkor is, amikor a leendő óvónéniket, illetve a gyermekeket kértük el Istentől. A mai napig is téma az óvoda, és a fiatal családok a bibliaórás közösségeinkben, de persze a gyermekekért is imádkozunk. Amikor el kell őket engedni az iskolába, féltem őket. Mi lesz a pici lelkecskéjükkel, hisz arra tanítottuk őket, hogy bocsánatot kell kérni, ki kell békülni és segíteni kell egymást, ha ott más viszonyok lesznek? Felmerül bennem a kérdés: Lehet, hogy túl puhányra neveltük őket?

De ugyanakkor mindig arra a következtetésre jutok, hogy nem lehet puhányra nevelni. Akit szeretetben nevelnek, azt szeretetre nevelik. S bízunk abban, hogy a Jóisten megerősíti és segíti őket. Elfogult vagyok velük szemben, mert azt látom, hogy nekünk nagyon aranyos és kedves, jónevelt gyermekeink vannak. Bárhová mentünk velük, mindenütt megdicsérték őket, mert szépen viselkednek, aranyosak, kedvesek. Olyan büszke vagyok rájuk!”

Jakab Krisztina az Édenkert óvoda igazgatónője Losoncon, a Pedagógiai Szakközépiskolában szerzett képesítést. Huszonkilenc éve van a pályán óvodapedagógusként. Korábban, 2014-től Nagyszelmencen az önkormányzati óvodának a vezetője, majd 2019-től ugyanitt a görög-katolikus egyházközség által működtetett Szent Efrém Egyházi Óvoda pedagógusa és megbízott vezetője.

„2021-es év elején felhívott az egyik kedves ismerősöm azzal a kéréssel, hogy segíteném-e a most induló királyhelmeci óvoda lelkészeit tanácsokkal és információkkal az intézmény elindításával kapcsolatban. A felkérésre igent mondtam. Eljöttem, megnéztem az óvoda épületét, s már akkor éreztem a szívemben, hogy nekem itt dolgom van, ide kell jönnöm, s itt kell folytatnom, amit a pedagógiai munkámban elkezdtem és itt kell átadnom, amit a Jóisten rám bízott.

Ebben a döntésemben egy kicsit talán közrejátszott az is, hogy református vagyok. Éreztem, hogy engem a Jóisten terelt ide több éves tapasztalattal és intézményvezetői múlttal. De az előírásnak megfelelően nekem is pályáznom kellett. Az egyházközség presbitériuma meghallgatott, s bizonyára elnyertem a bizalmukat, megfelelőnek tartottak, ha most itt vagyok. A szívem hazatalált” – összegzi röviden az igazgatónő idekerülésének történetét.

Mint mondja, egy óvodát elindítani nem könnyű feladat, de ha az ember szívvel-lélekkel teszi, s ha hisz abban, hogy az jó, akkor ott van mellette a Jóisten, aki vezeti az útját. Amikor az emberre rábíznak egy intézményt, akkor megjelenik előtte egy jövőbeli kép, hogy mit hogyan szeretne megvalósítani az évek során összegyűjtött tapasztalatai alapján. Az elképzelésem az volt, hogy hozzunk létre egy olyan óvodát, ahová a gyerekek minden nap boldogan jönnek és jól érzik magukat.

A szülő pedig ne csak azt tudatosítsa, hogy napközben biztonságban van a csemetéje, este pedig hazahozza, hanem érezze, a gyermeke szeretve van, foglalkoznak vele, odafigyelnek rá akár az egyéni vagy a csoportos fejlesztésnél. A legjobb példa pedig az, amikor a szülő látja, mit visz haza a gyereke, milyen élménnyel gazdagodik, mit mesél el az óvodáról. Vannak, akik elmondják, nagyon örülnek, hogy ezt az óvodát választották a gyermeküknek, mert látják rajta, hogy felszabadult, sokkal barátságosabb másokkal, látják a változást. Mi pedig annak fogunk örülni a legjobban, ha három év elteltével, amikor iskolába megy a gyermeke, el tudja mondani, megérte, hogy ránk bízta”.

Elmeséli azt is, hogy az eltelt évek alatt igyekezett sokat tanulni, képzésekre járni, hogy egyre jobb óvodapedagógussá váljon és megfeleljen a nevelés mai kihívásainak. Fontosnak tartja az olyan fejlesztést, amely alatt mindenki jól érzi magát, a gyermek és a pedagógus is. Atesztációs munkája témájaként a drámapedagógiát, a drámajátékok alkalmazását választotta, amit jól tud alkalmazni a munkája során.

Ismereteit gyarapította néptáncmódszertannal, logopédiával, de a helyes testtartás elsajátításáról szóló képzéssel is. Megismerkedett azzal is, hogy miként illeszthető be a montessori pedagógia az óvodai nevelésbe, illetve a néphagyomány. A továbbképzéseken szerzett ismereteit igyekszik kamatoztatni az Édenkert óvodában, miközben igazodni kell az államilag előírt tanrendhez, kiegészítve azokat a keresztyén értékrenddel.

Csak szívvel-lélekkel

„Az első hónapokban még csak ismerkedtünk egymással, hogy ki mire képes, kit mire lehet felkérni. Megbeszéltük, hogy a keresztyén értékek mellett a magyarságunk az, ami a legfontosabb a számunkra, s ebből adódóan legyen hangsúlyos a nevelésünkben a néphagyományunk tisztelete. Így épült be a pedagógiai programunkba a néphagyomány ápolása, amelynek keretében főleg azokat a szokásokat adjuk át a gyermekeknek, amik jellemzőek erre a régióra” – mondja Jakab Krisztina.

Egy óvodában, főleg egyházközség által alapított és fenntartottban az egyik legfontosabb tényező a jó légkör a kollégák között. Jakab Krisztina már igazgatóként választotta ki a presbiterekkel és a lelkészekkel közösen a közel harminc jelentkező közül azt a három pedagógust, akikről úgy vélte jól együtt tudnak majd működni.

„A szívemre hallgatva választottam ki a kolléganőimet, de a Jóisten is így látta jónak, ezért is alakult ki közöttünk a kölcsönös szimpátia és barátság. Hálás vagyok azért, hogy egy nagyon jó csapat jött össze”.

Örül annak, hogy továbbra is nagy az érdeklődés az Édenkert óvoda iránt, sőt, sajnos már vissza is kellett utasítaniuk a jelentkezők egy részét, mert március elején beteltek a következő iskolai évre a szabad helyek. „Új gyermeket csak akkor tudunk felvenni, ha időközben valamelyiknek a szülője meggondolja magát, s mégsem hozzánk íratja be, vagy máshová költöznek. Nem keresem a választ arra, hogy miért vagyunk ennyire népszerűek és miért választják sokan a mi óvodánkat.

Dolgozni kell érte, oda kell tenni magunkat. A szülők azzal térnek be hozzánk a beíratási időszakban, hogy ők a környék legjobb óvodáját szeretnék a gyermekük számára. Arra viszont még nem kérdeztem rá, miért gondolják azt, hogy a miénk a legjobb. De nem vagyunk elszállva magunktól. Tesszük a dolgunkat. Úgy vélem, jó pedagógiai munkát csak szívvel-lélekkel lehet végezni.”

Az Édenkert óvodában mindent megtesznek annak érdekében, hogy jól felkészítsék a gyerekeket az iskolára, de ehhez szükséges az is, mint mondja, hogy rendszeresen látogassák az óvodát. A jó felkészülésnek a függvénye a pedagógus munkája mellett a gyermek képessége és teherbírása.

„Amit fontos kihangsúlyozni, mi magyar iskolába készítjük fel a gyerekeket. Angol oktatást egyelőre nem terveztünk, a szlovák nyelvvel foglalkozunk olyan szinten, ahogyan azt előírja a tanterv. Logopédiai gyakorlatokat végeztetünk azoknál, akiket ez érint, illetve fejlesztjük a logikus gondolkodásukat. Az én szakterületem a zene, amit nagyon szeretek. Zeneterápiát is alkalmazunk a gyerekeknél, de ez is teljesen egyéni. Látjuk, hogy kinek mire van szüksége, azt a részt fejlesztjük, abban erősítjük meg”.

Esélyt kaptam 

Nagy Eleonórának, amint tudomására jutott, hogy egyházi óvoda létesül Királyhelmecen, azonnal megfogalmazódott benne egyfajta vágy, hogy neki is ehhez az intézményhez kell tartoznia. „A mai rohanó világban fontos, hogy a gyermekek egy olyan óvodában cseperedjenek fel, ahol hangsúlyt kapnak a keresztyén értékek. S ez számomra is nagyon fontos” – tette hozzá.

Tizenhárom évig egy kis községben, Vékén volt óvónő, de amint az egyházközség meghirdette az óvónői állások betöltésére kiírt pályázatát, nem haborozott, azonnal benyújtotta jelentkezését. De hozzá hasonlóan mások is szerettek volna váltani, s egy új intézményben folytatni pályafutásukat, így a sok jelentkezőt látva kissé el is bizonytalanodott, vajon lesz-e esélye katolikusként református óvodában dolgoznia, s úgy vélte a felekezeti hovatartozása talán hátrányt jelent a számára.

„A jelentkezőket egy előre meghatározott összetételű bizottság hallgatta meg, különféle kérdéseket kellett megválaszolnom. Bevallom, egy kicsit meg is ijedtem és elég sokáig faggattak. Nem csak a tanulmányaimra voltak kíváncsiak, hanem arra is, hogy milyen ember vagyok, a jellememre.

Nagyon boldog voltam, amikor megtudtam, a csapat tagja lehetek. Korábban autóval jártam a munkahelyemre, de mivel itt lakom a városban, így munkába jövet mindig sétálok egy nagyot és majdnem minden nap megfogalmazódik bennem egyfajta hála a Jóistennek azért, hogy esélyt kaptam ebben az óvodában.

Nagyon izgalmas volt az első tanév, de jól összekovácsolódtunk és megszerettük egymást a kollégákkal és a szülőkkel is, akik bizalommal hozzák hozzánk a kincsüket. S ez számunkra nagyon fontos” – mondja egy szuszra Nagy Eleonóra.

Nem titkolja azt sem, hogy minden nap örömmel jön a gyerekekhez és hálás azért, hogy a Jóisten ide vezérelte, ebbe az óvodába, ahol a kollégáival nemcsak azonos értékeket képviselnek, de még a természetük is hasonló. Nagyon szerencsésnek tartja magát, hogy közéjük tartozhat.

Az igazgatónő a néphagyománynak az óvodai programba való beépítésével bízta meg. „Közel áll hozzám a zene. Gyermekkoromban édesapám sokat harmonikázott nekem, amellyel egyre mélyült a zene iránti szeretetem. Később részt vettem a néphagyománnyal kapcsolatos képzéseken. Sőt, megtanultam varrni is. A gyerekek népviseletes szoknyáit, blúzait saját kezűleg készítem el. De megismertetem velük a régi dalokat és tánclépéseket is. Felkérésre fel is szoktunk lépni.”

Mint mondja, nagyon sok értékes pillanatot töltenek el együtt a gyerekekkel. Szeretetteljes környezetet alakítottak ki a kolléganőkkel. A gyerekektől pedig már nemcsak ők kérdezik meg, hogy miként telt a hétvégéjük, hanem már ők is visszakérdeznek. „Érezzük, fontosak vagyunk a számukra és nagyon szeretnek bennünket.”

Papp Kinga Leleszen nyolc évig dolgozott óvónőként, nagyrészt szociálisan hátrányos helyzetű gyerekek között, amikor meghallotta, hogy Királyhelmecen Édenkert névvel óvoda nyílik. „Felcsigázott a lehetőség. Változást szerettem volna az életemben, de nem azok miatt, akikkel foglalkoztam, hanem inkább az ottani nyomasztó légkör miatt” – meséli a váltásának az okát, melyre jelentősen rányomta a bélyegét a kollégák közötti mérgező viszony, s úgy vélte, egy egyházi intézményben bizonyára olyan kolléganők vennék majd körül, akik jó szívvel jönnek dolgozni és a munkájukra összpontosítanak az acsarkodás helyett.

„Amikor meghallottam, hogy megnyitja a kapuját ez az intézmény és óvónőket keresnek, Nóra kolléganőmmel megbeszéltük, jelentkezünk a pályázatra. Örülök, hogy mindkettőnket ebben a csapatban akartak látni azok, akik válogattak a jelentkezők közül. Én voltam az első, akit a 26 közül felvettek, holott én katolikus vagyok, de gondolom, nem ez számított. Kíváncsian vártuk az új kezdést, bár az utolsó pillanatig kérdéses volt, lesz-e elég gyermek ahhoz, hogy szeptemberben megnyíljon a másik osztály is, de végül a Jóisten idevezette a szülőket és a gyerekeket is. Úgy érzem ez az utam. Így kerültem ebbe az óvodába.”

Elmesélte, hogy a meghallgatáson elsősorban arra voltak kíváncsiak a kérdezők, hogy mi motiválta őt abban, hogy óvónő legyen. Hivatkozott a cserkészvezetői múltjára, amely nagyon sok pluszt adott a számára, de arra is, hogy már gyerekkora óta fűtötte őt a vágy a gyerekekkel való foglalkozásra.

„A leleszi óvodában rájöttem, sok gyerekkel hagyományos körülmények között és módszerekkel nem lehet eredményt elérni. Emiatt jelentkeztem az Eötvös Loránd Tudományegyetem gyógypedagógiai szakára, amit el is végeztem. A kisfiam éppen akkor volt egyéves. Minden pénteken, amikor konzultációra mentem, azzal vigasztaltam, amit ott megtanulok, annak ő veszi majd a hasznát. Szerettem volna, ha a kisfiam megértené – a tudás az érték. Amit ott megtanultam, próbálom itt a munkámban kamatoztatni” – hangsúlyozza Papp Kinga.

Egymást támogató közösség

Az Édenkert óvodában főként a gyermekek matematikai képességeit, logikus gondolkodását fejleszti. Az erre kijelölt külön helyiségben és időpontban, az úgynevezett fejlesztőszobában, ahol mennyiségfogalom bővítésére, számfogalom és a relációs szókincsnek a kialakítására, egyszerű szöveges feladatok megoldására, minimális szintű kombinatorikára és a geometriára összpontosít.

Örömmel osztja meg, hogy az óvodában nagyon jó képességű gyermekek vannak, akikkel mindig lehet egy lépcsőfokkal feljebb lépni, hogy ne unjanak bele az örökös ismétlésbe. Maximális sikerélményt él meg ő is, amikor jól sikerül egy foglalkozás, s azt otthon a gyerekek elmesélik a szüleiknek. „Az egy fantasztikus élmény. Ha egy pedagógus sokáig akar maradni ezen a pályán, kellenek a sikerélmények, ennek hiányában belefásul a munkájába.”

Elmondja azt is, hogy ebben az óvodában sokkal nagyobb a szülőknek is az elvárása. „Naponta tapasztaljuk, hogy a gyerekek szivacsok. Isszák a tudást. Már most óvodásként sokkal nagyobb az ismeretanyaguk, s ezért kell, hogy megfeleljünk az igényeknek. Nem lehet kevesebbet adni, mint amennyit a gyerek tudna. Folyamatosan bővítenünk kell a meglévő tudásukat, ez pedig kihívást jelent a számunkra is”.  

Nem titkolja azt sem, hogy a kolléganőkkel együtt hálásak nemcsak az új épületért, a munkalehetőségért, hanem egymásért is, mert mint mondja, nagyon jó a kollektívájuk. „Támogatjuk egymást. Csak együttműködve tudunk jó közösséget kialakítani, nem pedig acsarkodva, irigykedve” – teszi hozzá azzal, hogy az óvodában a jó légkört a szülők is tapasztalják. Miután a lépcsőn feljöttek a gyermekeikért, mindig elmondják, olyan jó ide bejönni, mert itt érződik a szeretet.

Elmondja azt is, hogy azért jó a közösségnek a légköre, mert a Jóisten ide vezette őket, de főleg azért, mert ez egy nagyon vágyott intézmény volt. Az első évben ugyan bizakodtak, de nem voltak teljesen biztosak abban, hogy mit hoz a jövő. Lesz-e elegendő gyermek, mekkora lesz a fűtési költség. „A lelkésznő mindig azt mondta: Ne izguljunk, a Jóisten a kezébe adott minket. Imádkozzunk azért, hogy elrendezze a sorsunkat. Amikor jön egy probléma, ami nehézséget okoz, akkor mindig mondjuk, a Jóisten majd elrendezi. Eddig ez így is volt.”

Egyfajta érdekességként megosztja, hogy az egyik reggeli húszperces áhítat végén, amelynek a keretében az igéről beszélgetnek a gyerekekkel, arra bíztatták őket, mondják el, mit kérnének karácsonyra. Az egyik gyerek őszintén kitárta szíve kérését, hogy semmit sem szeretne, csak azt, hogy meggyógyuljon a súlyos beteg anyukája.

„Rögtön könny szökött a szemembe, mert ennek a 4-5 éves gyermeknek semmi más nem volt fontosabb, mint az anyukájának a meggyógyulása. Isten pedig meghallgatta a kérését, meggyógyult."

A gyermekek számára sokszor felfoghatatlan a Jóisten, mert nem látják, de ösztönözzük őket arra, ha valami gondjuk van, azt osszák meg vele és Isten mindig a legjobb megoldást fogja választani. A gyerekek pedig nem győznek csodálkozni, ha tényleg teljesül a kérésünk. Azt is mondjuk nekik, ha félnek, akkor imádkozzanak, mert az legyőzi a félelmüket. Így tudnak megbizonyosodni arról, hogy Isten létezik.

Rudas Melinda négy év után hagyta ott a zétényi óvodát, miután úgy döntött, jelentkezik a világhálón közzétett pályázati kiírásra. „Hallottam, hogy sokan jelentkeztek, de úgy véltem, nincs sok vesztenivalóm, s megpróbálom. Örülök, hogy felvettek, s itt dolgozhatom. Református vagyok, ezért is éreztem az elhivatottságot arra, hogy egy református intézményben dolgozzam.”

Melindára a logopédiai feladatok hárultak, aki ezzel kapcsolatban korábban elvégzett egy képzést is. „Egyre több gyereknél fordul elő beszédkészségi nehézség, elakadás, vagy beszédhiba, amely fejleszthető több odafigyeléssel és gyakorlatokkal. A külön foglalkozásokkal próbáljuk ezeket irányba terelni, erősíteni különböző ajak- és nyelvi-, valamint szívó- és fúvógyakorlatokkal, mondókákkal. Ha viszont látunk olyan elakadást, amely szakképzett logopédust igényel, akkor a szülőnek tanácsoljuk, keressen fel egy ilyen szakembert. Meghívtunk az óvodánkba egy logopédust, aki felmérte a gyerekeket, s megbeszéltük, melyek azok a feladatok, amelyekre több hangsúlyt lehetne fektetni a helyes artikulálás céljából.”

A gyerekek heti rendszerességgel látogatnak el a fejlesztő szobába, ahol egyszerre öt gyerekkel tud foglalkozni. Erre akkor kerít sort, amikor a gyerekek kimennek az udvarra játszani, és pár percre fokozatosan hívja be azokat, akiknek szükséges a fejlesztés. Majd miután elvégzik a feladatot, mehetnek ki játszani, aztán jön a következő csoport.

Csupa öröm, amit a gyerektől kapunk

Felvetődik az a kérdés is, hogy jelent-e egy új nevelési intézmény konkurenciát a már meglévőknek. „Nemcsak egy óvoda, hanem egy azonos vállalkozásnál is előjön ez a gondolat. Vannak, akik úgy vélik, a konkurencia nem rossz, sőt, erősít. Nemcsak minket, hanem a korábban meglévő intézményeket is, s ezzel nincs is semmi gond” – mondja Molnár István hozzátéve, hogy ugyanakkor ez egy egyházi intézmény a maga jellegzetességével. Majd elmagyarázza, hogy nem egy másik egyházi intézmény mellett nyitotta meg kapuját az Édenkert Bölcsőde és Óvoda.

Ilyen csak egy van a környéken. Van, aki azért bízza egyházi intézményre a gyermeke nevelését, mert önmaga is szorosan kötődik az egyházhoz, valaki pedig éppen azért, mert ez a kapocs nála meglazult, de fontosnak tartja a keresztyén értékre való nevelést – akkor jó helyre hozza gyermekét. Olyan is van, aki nem is tartja ezt prioritásnak, de valami miatt mégis mellettünk dönt.

„Egyrészt jóértelemben vett konkurenciát jelentünk mások számára, de mi nem így tekintünk sem a városi, sem pedig a környező településeken működő óvodákra. Itt vagyunk, ez van, ezzel kell foglalkoznunk, ez a miénk” – jelenti ki határozottan a lelkész. Molnár István arról viszont már kissé szomorúan számol be, hogy nem sikerült teljes mértékben az az eredeti szándékuk, mely szerint az intézményeikbe járó gyermekeknek, illetve szüleiknek szorosabbra fűződjék a kapcsolata a gyülekezettel.

„Reméltük azt is, hogy az óvoda révén sikerül újabb családokat bevonni a közösségbe, de eddigi tapasztalatunk az, hogy nem sok családdal gyarapodtunk ezáltal. Voltak ugyan, akik az egyházi óvodához való kapcsolódáskor kezdtek el járni vasárnapi iskolába, ami örvendetes, de azt vártuk, hogy ettől jóval nagyobb számban fognak majd kötődni a gyülekezethez” – fűzi hozzá.

Nem tudjuk, hogy az Úristen kiben mit hogyan munkál ki. Lehet, hogy a mostani vetésünket később tudjuk learatni, de az is elképzelhető, hogy nem mi, hanem mások, s nem is itt, hanem másutt, közeli vagy távoli gyülekezetben. Mégis azzal a reménységgel szolgálunk, beszélgetünk a szülőkkel, vagyunk jelen az intézményben elég intenzíven, szolgálva a gyerekek felé, hogy nem hiábavaló a munkálkodásunk” – mondja bizakodással.

Ennek ellenére kitart amellett, hogy nem bánták meg az Édenkert óvoda és bölcsőde elindítását, még akkor sem, ha az csak részben volt az ő döntésük. „De ezzel is úgy voltunk, mint minden más lehetőséggel, amit az Úristen elénk ad: ha tennünk kell, akkor tesszük, elsősorban azért, hogy a szolgálatunk kibővüljön és egy újabb célcsoporthoz tudjunk szólni és bizonyságot tenni. Azelőtt sem zárkóztunk el ilyen lehetőségtől, ezért erre is így tudunk tekinteni, bár kétségtelen, sok feladattal jár az óvodának a számontartása, de mégsem válik a kárunkra. A sok plusz feladat mellett jóval több öröm származik abból, amit a gyerekek hoznak.”

Elmeséli, ha bemennek az óvodába, már messziről kiabálnak, szaladnak hozzájuk a gyerekek és megölelik őket. „Oda futnak a lábunkhoz. Ez azért örvendetes. Reménység szerint ezekben a gyerekekben egy pozitív lelkészkép alakul ki. S ha ez így van, akkor ezáltal egy pozitív egyházkép és gyülekezethez való kötődés is formálódik bennük. Elhintjük bennük a hitnek a magvát. Legalább ennyi örömünk van ebből, az intézményfenntartással járó fáradozás mellett. Az Úristen így kárpótol bennünket minden egyes percért és óráért, amit az óvodára és a bölcsődére fordítottunk”.

Kép és szöveg: Iski Ibolya