Debrecenben ülésezett a Generális Konvent elnöksége

2013. október 25., péntek

Szeptember 27-én Debrecenben tartotta meg elnökségi ülését a Magyar Református Egyház Generális Konventje. A  jövő évi kiemelkedő egyházi rendezvények, valamint az együttműködés és a részegyházak aktuális kérdései szerepeltek a napirenden. Az ülésen részt vett Fazekas László püspök és Fekete Vince főgondnok is.

A tanácskozáson az elnökség egyebek mellett arról döntött, hogy jövőre, a Kárpát-medencei református egység ötéves évfordulójához kapcsolódva május 31-én Debrecenben szervezik meg a Magyar Református Világtalálkozó központi rendezvényét. A 2009. május 22-i alkotmányozó zsinathoz kapcsolódó hálaadó ünnephez hasonlóan ismét egész napos program tölti meg a város főterét, amelyet hálaadó istentisztelet zár majd úrvacsorai közösséggel. A világtalálkozó másik kiemelkedő eseménye lesz a Kálvin Emlékévek lezárásának részeként Sepsiszentgyörgyre tervezett július 10-i emlék-istentisztelet. Ekkorra jelenhet meg a genfi reformátor fő műve, az Institutio új magyar fordítása és a tervek szerint az istentisztelethez kapcsolódóan ad otthont a székelyföldi város a Generális Konvent éves közgyűlésének.

A megbeszélésen döntés született arról is, hogy a Heidelbergi Káté után megújult változatban jelenhet meg a református egyház hitvallási iratait tartalmazó kiadvány új, átdolgozott kiadásában a Második Helvét Hitvallás is. Az elnökség továbbá 2014. március 31-ig várja a Heidelbergi Káté idén elfogadott új szövegével kapcsolatban megfogalmazódó esetleges észrevételeket.

A részegyházak örömeiről és nehézségeiről tájékozódva az elnökség a Szerbiai Református Keresztyén Egyház beszámolóját követően megerősítette, hogy minden tekintetben támogatásáról biztosítja a megújult egyházvezetést, továbbá segíteni kívánja az egyházat a jogszerűség és a testvéri légkör erősítésére tett fáradozásaiban.

Az elnökségi ülés tárgyalta továbbá a Magyar Református Egyház 2014. évi költségvetéséhez beérkezett javaslatokat, valamint beszámoló hangzott el a Generális Konvent református káté bizottságának munkájáról és a liturgiai példatár előkészületeiről.

A Generális Konvent következő elnökségi ülését november 19-20-án tartják Mályiban.

események továbbiak →