Az ungi egyházmegyében a 2017-es évben tizenhárom egyházi ingatlan újult meg

2018. július 23., hétfő

Az Ungi Református Egyházmegye számára az elmúlt évben a magyar kormány támogatásából a gyülekezetek megerősítésére szolgáló pénzcsomagból 113 400 euró, a regionális keretből 32 ezer euró állt a rendelkezésére, az oktatásügy fejlesztésére hatvanezer eurót költhettek el. A legnagyobb összeget a mokcsakerészi egyházközség kapta meg, amelyet a református templom padlózatának és padjainak cseréjére fordították.

„Az egyházmegyében is – hasonlóan a többi egyházmegyéhez - a gyülekezetek megerősítését célzó keretből templomok és parókiák újultak meg, nyílászárókat cseréltek, egyházi épületeket szigeteltek, illetve szépültek meg a templomok belső terei és a homlokzatuk. Az egyházmegyei tanács a regionális keretből a deregnyői Református Tanulmányi Központ tervezett, szükséges munkálatait kívánta támogatni, amelyből az elmúlt év folyamán részlegesen sikerült is az épületet kívülről és belülről is felújítani. A 60 ezer eurós oktatásügyi keretösszeggel pedig támogattuk a vajáni Református Egyházi Alapiskolában egy természettudományi laboratórium kialakítását” – tájékoztatott Kraus Viktor esperes a magyar kormánynak a Szlovákiai Református Keresztyén Egyháznak a Bethlen Gábor Alapon keresztül az ungi egyházmegyében a gyülekezetek megerősítését célzó támogatás a felhasználásáról. Elmondta, hogy a 2016-os év után érkezett újabb pénzcsomag pozitív hatással volt az egyházközségekre, hiszen akadtak köztük olyanok, akiknek volt ugyan pénzük, de a tervezett munkák elvégzésére az nem volt elegendő. „A támogatással viszont elhárultak ezek az akadályok és meg tudták valósítani az elképzelésüket. A gyülekezetek tagjai pedig szívesen járultak hozzá anyagilag is a beruházásokhoz, hogy az egyházközségek biztosítani tudják nemcsak az önrészt, hanem az újabb építkezéseket” – közölte Kraus Viktor. Az esperes az épületek megújulásával és a hívek hitbeli növekedésével kapcsolatban elmondta, hogy a növekedést az Úr Isten adja. Megteszik a tőlük telhetőt, de az ember megújulása nem olyan egyszerű, mint egy templom vagy parókia felújítása. „Az emberi megújulás mindenkinek a saját maga döntése, és mindenkinek saját magának kell ezen az úton elindulnia. Mi tesszük a dolgunkat: hirdetjük az igét, alkalmakat szervezünk. Bízunk abban, hogy a megújult külső, majd egy megújult belsőt is hoz magával, ezért imádkozni kell. Ha az Úr Isten megsegít, akkor ez sikerülni is fog” – mondta az ungi egyházmegye esperese.

Az egyházmegyében a legnagyobb, 12 500 euró nagyságú támogatást a mokcsakerészi egyházközség kapta a temploma padlózatának és padjainak cseréjére. Csupán 500 euróval részesültek kevesebb hozzájárulásban a kisráskaiak és az ungmogyorósiak. Az előbbiek a templom belső terének felújítására, az utóbbiak pedig torony átfedésére használták fel a pályázati pénzt.

 


A nagykaposi református templom megújult tetőzettel és vakolattal

Tízezer eurós vagy attól több támogatásban részesült a nagykaposi egyházközség a templomtorony tetőzetének és vakolatának a javítására, a nagyráskaiak pedig a parókia korszerűsítésére fordították a kapott pénzösszeget.

Az elmúlt év folyamán Abarán a templom, Bajánházán pedig a lelkészlak, Csicserben az egyházközség ingatlanjainak,  Kaposkelecsenyben pedig a templom és a parókia nyílászáróit cserélték le, de ez utóbbi helyen felújították a templom tetőzetét is. Iskében új ablakok kerültek a parókiára, de a régi elzáró és légtelenítő csapokat is leváltották újakra, valamint kifestették a belső falakat. Szirénfalván szintén a templom elavult nyílászáróit cserélték újakra, Vajánban viszont a templom külsejét újították meg. Veskócon elektromos padlófűtés készült templomban, a régi bejárati ajtót pedig lecserélték.

Az Ungi Református Egyházmegyében a 2017-es évben tizenhárom egyházközség újíthatta meg ingatlanát az egyházközségek megerősítését célzó 113 400 eurós támogatási keretből, amelyhez a gyülekezeteknek még legalább tí százalékos önrésszel is hozzájárultak. Az egyházmegye a megvalósult beruházásokra összesen 205 400 eurós támogatást kapott.

Reformata, Iski Ibolya

események továbbiak →