Az óvodapedagógusok továbbképzésébe sok báb is bekapcsolódott
2024. szeptember 02., hétfőA Szlovákiai Református Keresztyén Egyház rendszeresen szervez továbbképzéseket az oktatási intézményeiben dolgozó pedagógusok számára. A legutóbbi 2024. augusztus 26. és 28. között valósult meg, amelynek ezúttal a királyhelmeci Édenkert Református Óvoda adott otthont, illetve fogadta a képzés keretén belül a közelről és távolról érkező óvónőket.
Rendkívüli tempóban változó világunk szinte minden hivatásban megköveteli a folyamatos tanulást, önképzést, az új ismeretek elsajátítását. Sok esetben ezt maguk a munkaadók is elvárják, s vannak professziók, ahol az állami törvények is előírják a különböző képzéseken, tanfolyamokon való részvételt. Ezek közé tartozik a pedagógusi hivatás is, így azok az óvodapedagógusok is, akik a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programban létrejött református intézményekben végzik munkájukat.
Az ő esetükben azonban sokszor nem csupán az elvárás vagy törvényi előírás a motiváció egy továbbképzésen való részvételkor, hanem inkább egy belső hajtóerő, lelki indíttatás és szakmai igényesség, hogy a gyerekek között még jobban működjenek, a rájuk bízottak oktatásában, nevelésében még hatékonyabbak legyenek.
A továbbképzés témája arra a korábban megfogalmazott igényre reagált, miszerint az egyházi intézmények pedagógusai a bibliai történetek átadásához, a keresztyén hitre való neveléshez eszközöket, módszereket keresnek, vagyis ilyen irányba szerettek volna ismereteket szerezni. Így lett a mostani képzés témája a báb és dráma az óvodai hitoktatásban, amely témában – annak kiváló ismerője – Kustárné dr. Almási Zsuzsanna, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem adjunktusa vezette az óvónőket.
A résztvevők az elméleti alapok megismerése mellett gyakorlati tapasztalatokat is szereztek és saját élményben is részük lehetett. E sajátélmény leginkább a közös reggeli csendességből és a képzés magvát képező csoportmunkából adódott, amelyen a különböző bibliai történeteket személyes és szakmai szempontból is megközelítették, elemezték, feldolgozták, majd a maguk által készített bábokkal és az óvodás korú gyermekek által érthető nyelvezettel előadták.
A bábozás alkalmas arra, hogy a történetek, akár ősi elbeszélések is életre keljenek. Így a bibliai történetek feldolgozásához, üzeneteinek átadásához is nagyszerű eszköz lehet a bábjáték, amit az egyházi intézmények pedagógusai is bátran tudnak alkalmazni. Valóban eszközt kínált a pedagógusoknak a háromnapos képzés, s éppen azon a területen, ami hangsúlyos kell legyen az egyházi intézményeken belül, jelesül Isten szeretetének megismertetése, illetve a hitre való nevelés területén.
Egy továbbképzésnek elsősorban szakmai szempontból kell megalapozottnak lennie, s nyilván fontos, hogy olyan ismereteket nyújtson, amit a hivatása gyakorlásában, a gyerekek közötti mindennapi tevékenységben tud alkalmazni a pedagógus. Ugyanakkor az új ismeretek megszerzésén túl a közös tanulás, egy háromnapos együttlét hasznos lehet csapatépítésre, egymás megismerésére, tapasztalatcserére, kapcsolatépítésre, a hivatásban való megerősödésre, de akár lelki feltöltődésre is – amire ugyancsak nagy szükség, s a visszajelzések alapján igény is van.
A Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház támogatásával megvalósuló királyhelmeci képzés sok tekintetben hasznosnak mondható, de a „hasznát” remélhetőleg a református óvodák, illetve az azokat látogató gyerekek fogják látni – várhatóan már az új tanév első napjától.
Molnár István
Fotó: Molnár Éva, Komzsík Diana