A napközi tábor résztvevőinek egy része reggel nyolc óra után kerékpárral érkezik a parókia udvarára, a többiek, főleg a kisebbek gyalogosan szülők vagy testvér kíséretében. Fél kilenckor mindenki útnak indul. Az előbbiek a meghatározott útvonalon kerekeznek, az utóbbiak autóbusszal, s a falu végi utolsó megállónál, Cinkotnál szállnak le, ahol kisbuszokba és autókba ülnek át, majd kanyargós erdei utakon közelítik meg a közeli kavicsbányatavat.

Amíg várják a kerékpárosokat, addig a helyi cserkészek két képviselője egy rögtönzött tornával igyekszik mozgásra buzdítani a gyerekeket. Hamarosan megérkeznek a többiek is, majd kis pihenés után kezdődik a közös, sok mozgást igénylő játék.

Mivel néhányan már nagyon éhesek, előkerült a tízórai, de a gyülekezet is gondoskodott táplálékról: mindenkinek járt egy virsli és kifli ketsuppal vagy mustárral. Amikor mindenki jól lakott, a cserkészek újabb játékba vonták be a gyerekeket.

„Vajon mit fognak mesélni otthon a gyerekek, vagy mit mondanak majd a saját gyerekeiknek erről a táborról? Sokat foglalkoztatott ez a kérdés, ezért arra gondoltam, jó lenne valami nem hétköznapit is nyújtani a számukra. Eredetileg úgy terveztük, a közeli Dunához kerekezünk ki, de később jött egy másik ötlet, menjünk inkább a régi kavicsbányatóhoz, ahol nagyon jót lehetne játszani és beszélgetni az árnyékban” – magyarázza a csütörtöki nap különleges helyszínét Édes Gábor, a marcelházi gyülekezet márciusban megválasztott lelkipásztora, aki így az idén első alkalommal szervezte meg munkatársaival együtt a napközis gyermektábort. S mindjárt kettőt is.

Az érdeklődőket először az Exodus közép-kelet-európai szervezet észak-ír csoportja közreműködésével egy angol nyelvűbe hívogatták, majd a KOEN felvidéki munkacsoportja által kidolgozott RendezŐ címmel jelzett táborba.

„A táborok lehetőséget nyújtanak a családokkal való kapcsolatfelvételhez is, illetve annak a hagyománynak a tovább folytatására, amelyet az elődök, a Rácz-lelkészházaspár hűségesen végeztek éveken keresztül“ – mondta a táborok szervezésének fontosságáról a lelkipásztor megjegyezve, hogy a  gyülekezet vezetése, a presbitérium is mindig teljes mellszélességgel támogatta azokat. Így volt ez az idén is, mert céljuk a gyermekeknek átadni az evangéliumot és bemutatni nekik Isten szeretetét.

„Talán furcsán hangzik, de számomra jelenleg nem a gyermekek a fontosak“ – árulja el Édes Gábor, aki elsősorban a tábori szolgálatra megszólított konfirmandusokra szeretne fókuszálni azzal a nem titkolt céllal, hogy egy szolgálattevő ifjúsági közösséget kovácsoljon belőlük. „Ez sok munkával is jár, hiszen oda kell figyelniük a kisebbekre, elmondani nekik mit szabad és mit nem. Az ő bevonásuknak már látom is az eredményét, hiszen volt, aki megkérdezte, járhat-e egy másikkal együtt konfirmációra“.

A másik célcsoportjuknak a szülőket tartják, akiket a táborzáró alkalommal a templomba hívogatják, ahol megtapasztalhatják, hogy „a padban ülés nemcsak kényelmetlen szürke tevékenység“, hanem feléjük is hangzik Isten Igéje. „Reméljük az üzenet megérinti őket is. Az a reménységem, hogy a táborban lévő gyerekek, azért hazavisznek valamit magukkal. Az meg már az Isten dolga, hogy a Lelkével ebből mit fog kihozni“ – tette hozzá bizakodóan Édes Gábor, aki nagyon örül a KOEN idei témájának, hiszen nagyon sok olyan lehetőséget tartalmazott, amelyről jól lehetett beszélgetni a gyerekekkel.

„Az egyik történet kapcsán a félelmekről volt szó, de olyan jó volt elmondani, hogy nem kell félni, mert ha Jézust hívjuk, akkor ő ott lesz mellettünk.  Az egyik táborozó erre reagálva megkérdezte, ha valaki más is ugyanabban az időben hívja őt, akkor kihez fog menni? Teológiai diszkurzusba kerültünk, hogy Jézus miként van jelen a földön mellettünk, s miként lehet Isten Lelke által mindenütt“ – idézi fel az egyik táborozóval folytatott beszélgetés egy szeletkéjét.

Az ilyen feltevéseket a lelkipásztor egyfajta ajándéknak tartja, mert volt, akinek eszébe jutott ennek a témának a továbbgondolása. Az a sokféle visszajelzés viszont elgondolkodtatta, hogy mi mindentől félnek a gyerekek. Kiderült, azért, mert olyan filmeket néznek meg vagy játékot játszanak, amely nem ajánlott a korosztályuk számára. „Viszont jó, hogy elmondják nekünk a félelmeiket, nekünk pedig van rá válaszunk. S a gyermeki szív is megértheti azt, hogy nemcsak anyukát hívhatom, ha félek, hanem a Mennyei Atyától is kérhetek segítséget“ – magyarázza a lelkipásztor.

A jelenlegi segítők közül többen a tavalyi táborban még nagycsoportosak voltak, viszont alig várták, hogy végre segítőkké válhassanak, de voltak, akiket a lelkipásztor külön is felkért. „Az volt az alapkoncepcióm, hogy legyenek olyan fiatalok a táborban, akiket  be tudok vonni a szolgálatba. Így lett egy zenész csapatunk, az első két nap pedig még színdarabot is készítettünk a történetek alapján” – tette hozzá.

A gyülekezet által szervezett táborban 40-45 gyermek vett részt és sokfelől érkeztek, nemcsak Marcelházáról. A résztvevők hetven százalékát ugyan a helyiek adták ki, azonban közülük sem volt mindenki református hátterű. A fennmaradó részt pedig a településről elszármazottak gyermekei, unokái tették ki. „Ez nem színtiszta református tábor, felekezeti hovatartozás nélkül fogadtuk a jelentkezőket“ – mondta Édes Gábor.

Édes Gábor

A réti játékos foglalkozás után a gyerekek letelepedtek a fűre, majd rövid éneklés után kérdések segítségével a lelkipásztor felelevenítette az idei KOEN program alapján RendezŐ címmel jelzett Vakációs Bibliahét eddigi történéseit, majd a gyermekek bevonásával Jákób életének egy újabb szakaszába nyújtott betekintést.

Az otthonról csalás miatt elmenekült Jákób Hárán pusztájában köt ki, s egy kútnál meglátja anyja bátyjának, Lábánnak a lányát, Ráchelt, akibe beleszeret. Megkéri a kezét és hajlandó érte hét évig szolgálni. Amikor elérkezik a házasságkötés, Lábán viszont az idősebbik leányát, Leát adja hozzá feleségül. Jákób dühös, mert becsapták, viszont eszébe jut, hogy ő is ezt tette a testvérével, Ézsauval és apjával Izsákkal is, de hajlandó újabb hét évet szolgálni Ráchelért, míg végül feleségül veheti – így fogalhatnánk össze a történet lényegét dióhéjban. A gyermekek közben jókat mulattak a lelkipásztor által és a bevonásuk segítségével tréfásan előadott újabb epizódon.

„Két csapásvonalon indultam el a történet kapcsán. Jákób nagyon szereti Ráchelt, s akit nagyon szeretünk, azért minden áldozatot meghozunk. Nem tartjuk soknak a 2 x 7 évet sem, illetve az újabb hetet a bárányokért, holott ennyi idő alatt felnő egy generáció. Arra próbáltam rávilágítani, hogy az igazi szeretet képes áldozatot hozni. Elmondtam, hogy Jézus sokkal nagyobb áldozatot hozott meg értünk emberekért: hajlandó volt otthagyni a menny csodálatos, pompás dicsőségét, s lejött hozzánk, hogy meghallagassa a mi kis problémáinkat, de kitart mellettünk még úgy is, hogy közben csalók vagyunk és csalódást okozunk neki. De az ő türelmes és kegyelmes szeretete ezen is túlmutat. A második részben pedig azt hangsúlyoztam: Isten szeret minket, ott van mellettünk, ami azzal is jár, hogy szembesít azzal, hogy kik vagyunk. Jákob is szembesült azzal, hogy csaló. Találkozott önmagával, csak azt apósnak hívták“ – foglalta össze a történet lényegét Édes Gábor.

A bibliai történet után a napközi tábor résztvevői négy részre oszlottak, hogy a Vakond, Róka, Bagoly, Mosómedve nevű csoportokban elmélyítsék a hallottakat, illetve a feladatfüzetből megoldják a témával kapcsolatos feladatokat.

„Még a nyár elején szólított meg Édes Gábor lelkipásztor azzal, hogy eljönnénk-e a táborba játékos foglalkozásokat tartani a gyerekeknek. Örömmel mondtam igent, mert tudtam rá időt szakítani, illetve a cserkésztörvény is erre ösztönöz: ott segítsünk, ahol tudunk.

Voltak éneklős, mutogatós játékok, de a legjobban a futással, mozgással kapcsolatosakat kedvelték. Eredetileg úgy volt, hogy többen is leszünk, végül csak ketten jöttünk – mondta Zsidek Viktor, a szlovákiai Cserészszövetség marcelházi csapatának egyik vezetője, aki másodéves matematika-informatikus hallgató Nyitrán, a Konstantin Filozófikus Egyetemen.

Kora délután a csoportos beszélgetés befejeztével a tábor egy része ismét kerékpárra pattant,  hogy visszatérjem a templom melletti parókia udvarába. A gyalogosan érkezőket autókkal szállították vissza a faluba. Amikor mindenki megérkezett és megmosakott, asztalhoz ültek, hogy elfogyasszák a gyülekezet asszonyai által tálalt ebédet.

Az ebédet az egyik gyülekezeti tag étterméből rendelték meg, így a főzéssel nem volt sok gondjuk. Viszont reggeltől jöttek időbeosztás szerint azok, akik szolgálatra jelentkeztek, s készítették el a gyerekeknek a tízórait, illetve délutánra az uzsonnát. A gyümölcsről, zöldségről és sokféle édességről szintén a gyülekezeti tagok gondoskodtak, illetve a táborozó gyermekek anyukái. Az ételt a templommal szemben lévő Éden református bölcsőde szakácsnője porciózta ki, a többi asszony pedig segédkezett a kiosztásnál és az edények elmosogatásánál.

„Marcelházán már 25 éve szervezünk gyülekezeti napközis táborokat. A Firesz akkoriban Jabloncán rendezte meg a nagy táborait, s azokon igyekeztünk részt venni egy aránylag nagy csoporttal. Hitoktató voltam az iskolában, s felmerült bennem, hogy vannak gyerekek, akiknek nincs módjuk elmenni Jabloncára. Felvetettem a gyülekezetben, szervezzünk egyházi tábort a számukra. Az akkori  lelkész, Rácz Elemér partner volt ebben“ – emlékszik vissza a kezdetekre Édes Katalin, a napközis táborok korábbi aktív szervezője és csoportvezetője, aki elmondása szerint ma már nagymamaként inkább az „etető“ szerepét vállalja fel. „Valószínűleg mi szerveztük meg az első napközis tábort, ahol ebédet, tízórait, uzsonnát adtunk a gyerekeknek. Óriási létszámú gyermek vett részt a felekezetmentes táborunkban, ahol néha több, mint százan is voltuk. Az étkeztetést a helyi iskolakonyán keresztül oldottuk meg“.

Évtizedeken keresztül gördülékenyen zajlottak a napközis táborok Marcelházán, talán csak egy alkalommal maradt el, amikor felújítási munkálatok voltak a templomnál. „Elsődleges célunk mindig az volt, hogy a gyerekek halljanak és tanuljanak Isten országáról. Jó érzés volt az is, hogy a szülők ránk bízták a gyermeküket. Nekem hitoktatónak jól jött az is, hogy szeptemberben tudtam visszacsatolást kérni tőlük egy-egy történet kapcsán, illetve az is pozitívum volt, hogy már ismerősként találkozhattunk az iskolában” – tette hozzá.

Édes Katalin úgy véli, megerősödött benne az, hogy nem elég korán kezdeni a gyermekekkel való foglalkozást. „A nyitottságukat nagyon ki kell használni már kiskorban, mert ha ezt elmulasztjuk, akkor sokkal nehezebb felépíteni azt a hidat, amely összeköti őket az életükben bekövetkezett szakadékkal.“

Mint mondja, huszönöt év alatt az ember megfárad, ezért régóta imádkozott azért, hogy legyenek olyan fiatalok, akik át tudják venni a tábor felelős részét. Csoportvezetői feladatot már nem is vállalt el, de mivel sok tapasztalattal rendelezik, tanácsaival továbbra is segítette a tábort. A gyermekek étkeztetésének feladatát viszont szívesen elvállalta.

„A mindennapokban kell meglátni Isten szeretetét. Egy gyerekben – bármilyen is legyen az – pedig lássuk meg Isten csodáját. Azok az anyukák, akik kicsikként itt voltak a táborban, most a gyermeküket hozták el, ez nagyon felüdítő érzés a számunkra. Most látjuk, hogy az a 15-20 évvel ezelőtt elvetett mag, a munka nem volt hiábavaló. S ez megerősít“ – mondta Édes Katalin.

Édes Erzsébet

Az egyik csoportvezető Édes Erzsébet, aki pedagógusként a nyári szünidőben igyekszik a táborok idejére  szabaddá tenni magát. „A gyülekezetben a gyermekek között végzek szolgálatot, s a tábor révén jobban megismerem őket, illetve másokat is, mert ide eljönnek olyanok is, akikkel év közben nem találkozunk. Ez pedig egy jó lehetőség arra, hogy elérjük őket, illetve látjuk, kik azok, akik felé nyithatunk“ – sorolja a pozitívumát a tábornak. Csoportvezetőként az a feladata, hogy egy rábizott gyermek ne vesszenek el, egybe tartsa őket, illetve átbeszélje velük az átadott történeteket. „Csoportomban főleg  hatodikosok vannak, s nagyon igénylik a közös beszélgetést. Mondták is, hogy ők ezt várják a legjobban, mert feltehetik kérdéseiket“ – tette hozzá Édes Erzsébet.

A gyerekek ebéd után a csendes foglalkozás idején kézműveskedtek, sportoltak, voltak, akik a trambulinon ugráltak, vagy hűsítették magukat a párásító alatt. A templomban a konfirmandus fiatalokból álló dicsőítő csapat pedig gyakorolta az énekeket a következő napra. Az előző napokban volt csocsóbajnokság és sportverseny, illetve kis ajándékok, angyalkák is készültek papírból az anyukáknak.

A nap a templomi alkalommal fejeződött be a történet átismétlésével és sok-sok énekkel.

Kép és szöveg: Iski Ibolya