Az idén is 56 350 eurót osztott szét a Közalap építkezési keretének a kuratóriuma

2013. június 25., kedd

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Közalap építkezési keretében az idén, amelyet az egyházközségek befizetései, a Diakonische Werke és a Heks hozzájárulásai tették ki, 56 350 eurós pénzcsomag állt a kuratórium rendelkezésre huszonegy program támogatására. A legtöbb kérvény a lelkészlakok és templomok felújítását célozta meg. A javasolt összegek a Zsinati Tanács jóváhagyása után már kifizetésre is kerültek.

A kilenc egyházmegyét képviselő kuratórium tagjai a rendelkezésükre álló 56 350 eurós pénzkeretet a pályázó huszonegy egyházközség között osztotta szét a Rimaszombatban megtartott összejövetelükön. Az elmúlt évben is ugyanilyen pénzcsomag állt a rendelkezésükre, amellyel szintén 21 egyházközség tervének megvalósítását tudta támogatni a Közalap építkezési kerete.

Nyolcezer eurós támogatás kaptak a rétei és a komáromszentpéteri egyházközségek. Az előbbiek a templomuk ablakcseréjére és asztalosmunkákra, az utóbbiak a templomuk tetőzetének a teljes felújítására kértek hozzájárulást. A komáromszentpéteriek 36 ezer eurót igényeltek volna a Közalap építkezési keretétől, de az az összeg túl is lépte volna a rendelkezésre álló teljes pénzcsomagot.

A kuratórium tagjai 4 600 eurós támogatást javasoltak az ungi egyházmegye számára, amely pénzösszeget a vajáni egyházi alapiskola felújítására felvett kölcsön törlesztésére fordítják. A több éve tartó ipolysági gyülekezeti központ építkezéséhez a Közalap az igényelt hétezer euró helyett négyezret javasolt kifizetésre.

Négy gyülekezetnek 3000-3500 eurós hozzájárulást javasoltak a tervük megvalósításához. Ebből az összegből Alsókálosán a parókiát szeretnék részben felújítani, a sziliceiek a templomuk és annak védfalának külső javítását és lefestését igyekeznek megoldani, a farnadiak az egyházi épületük külső homlokzatát tervezik új burkolattal ellátni, a tornaljaiak pedig a lelkészlak tetőzetének a cseréjére fordítják a kapott támogatási összeget.

A többi program megvalósítására kétezer euró körüli vagy annál kevesebb összeget osztottak szét a kuratórium tagjai. Az ágcsernyőiek a templomtorony felújítását, Felsőrőcsén a lelkészlak nyílászáróit és a fűtési rendszer kicserélését, Hernádzsadányban a templom tetőzetét és a vakolatának javítását, Pólyánban az egykori tanítólakás rendbetételét, Gálszécsen az imaterem tetőzetének a felújítását, Szőllőskén viszont a lelkészlak központi fűtésének a kialakítását tervezik megvalósítani.

Ezer eurót vagy annál kisebb összeget kapott a bánóci gyülekezet a harangok, a nagymihályiak a templomuk, a simonyiak a parókia fürdőszobájának, a garbócbogdányiak pedig a központi fűtés felújítására.

Az idén 22 egyházközség 126 278 eurós igénylést nyújtott be a Közalap építkezési keretéhez. A kuratóriumi tagok döntése alapján az 56 350 eurós keretet 21 pályázó között osztották szét. A javasolt összegek a Zsinati Tanács jóváhagyása után a júniusi hónap folyamán kifizetésre is kerültek. A támogatott egyházközségeknek legkésőbb az év végig kell elszámolniuk a közalapi hozzájárulással.

események továbbiak →