Érkezésünkkor már kora reggel érezni lehetett a nyári forróságot. A táborba néhányan majd fél órával korábban érkeztek meg, de mégsem unatkoznak. Lehetőségük volt arra, hogy a református alapiskola épülete előtt lévő, naptól védett asztaloknál különféle, előre kinyomtatott mintákat színezzenek ki vagy csak futkossanak az udvaron, illetve csendben, a tornateremben ülve várják meg a kezdést.

Közben bekerekeztek a többiek is, néhányan gyalogosan jöttek, a kisebbeket pedig a szülők vagy nagyszülők kísérték el. Kilenc órakor azonban az egyik fiatal segítő mindenkit közös tornára invitált, hogy a gyakorlatokkal jól megmozgassa a végtagjaikat. A gyerekek pedig igyekeztek mindent az utasításnak megfelelően nagy élvezettel el is végezni. Valószínűleg nem elégedett meg teljesen az eredménnyel a tábor vezetője, Szénási Kata harmadéves gimnazista, aki még pörgősebb mozgásokkal próbálta nagyobb aktivitásra és jobb kedvre deríteni a tornába bekapcsolódókat.

A test megmozgatása és kézmosás után mindenki az iskola tornatermébe vonult, amely ezúttal a közös foglalkozások fő helyszínéül szolgált. Majd elkezdődik a közös éneklés, amelyet Mórocz Zsolt gitáron, orgonán Horváth Henrieta kísért.

„Nálunk a nap reggeli tornával kezdődik, néha fáradtan érkeznek a gyerekek és egy kicsit megmozgatjuk őket, hiszen a történet alatt elég sokat ülnek bent, egészen a foglalkozásokig” – mondja Szénás Lilla lelkész, a tábor felelőse, majd sorolja, hogy mi minden történik egészen zárásig, három óráig. Énekkel folytatódik a program, majd következik a rávezető történet a méhecskék életéből. Ehhez kapcsolódik egy nagyon jó élménypedagógiai játék. A napi bibliai történet után a tízórainak adunk teret, majd ismét közösen éneklünk egyet a nagyteremben. A történetet tanítással, aranymondás tanulásával, illetve a hozzá kapcsolódó kézműves-foglalkozással mélyítjük tovább, majd pedig szabad, de szervezett játék következik ebédig. Ebéd után, hogy egy picikét pihenjünk, gyakoroljuk az előző nap tanult énekeket és kvíz formájában ismételjük át az aznapi történetet, majd egy kis kézműves következik, illetve szabad játék, majd uzsonnával zárul a nap – foglalja össze dióhéjban a nap történését a lelkész.

Szénási Lilla

Kedden a táborozók Sámuel születésének történetével ismerkedtek meg. Az Efraim hegyvidékéről származó Elkánának két felesége volt, de csak Penninának voltak gyermekei, Annának viszont nem, holott a férje nagyon szerette őt. Vetélytársa sokat bosszantotta, hogy felingerelje, mivel az Úr bezárta a méhét. Minden évben felmentek az Úr házába Silóba, egyszer azonban az történt, hogy miután ettek és ittak, Anna elkeseredve könyörgött az Úrhoz és keservesen sírt. Megígérte, ha fiúgyermekkel ajándékozza meg őt az Úr, akkor egész életére neki adja, és nem éri borotva a fejét! Éli, a főpap azt gondolta, részeg, mert csak az ajka mozgott, de nem hallatszott a hangja, ezért arra kérte, józanodjon ki. Anna azonban így válaszolt: Nem, uram! Bánatos lelkű asszony vagyok. Nem ittam bort vagy részegítő italt, hanem a lelkemet öntöttem ki az Úr előtt. Éli erre elküldte azzal, hogy Izráel Istene teljesítse a kérését. Egy idő múlva Anna teherbe esett, és fiút szült. Sámuelnek nevezte el, mert ezt mondta: Az Úrtól kértem őt. A történetet Szénási Lilla lelkész adta át a gyerekeknek egy esernyő segítségével, amelyre előzetesen ráfestették a szereplőket.

„Bizony, az Úr ajándéka a gyermek.  Zsolt 127,3” – ismételték el többször is lelkesen a történethez kapcsolódó aranymondást a gyerekek, hogy később se felejtsék el, illetve felelevenítették az előző nap tanultat is.

A martosi lelkészházaspár, Szénási Szilárd és Lilla első alkalommal 2011-ben szervezte meg a gyülekezet KOEN, a Keresztény Oktatásért és Erkölcsi Nevelésért Alapítvány munkatársai által készített táborát. De a gyermekkel való foglalkozást valójában már két évvel korábban elkezdték, de akkor még csak az egyházközség által alapított és fenntartott református alapiskolásaikra gondoltak, ugyanakkor annak témájául szintén a központilag elkészített KOEN program szolgált.

„Akkor még nem vettünk részt az ehhez kapcsolódó bemutatón, de egy kedves barátunktól megkaptuk a teljes anyagot, s annak alapján szerveztük meg” – idézi fel a kezdeteket Szénási Lilla, majd hozzáteszi, hogy azóta évi rendszerességgel megrendezik a táborukat.

Kivéve egyetlen évet, a 2020-ast, amikor a kovid-járvány a többi gyülekezetben sem tette lehetővé, de egy évvel később már ismét várták a gyermekeket, viszont az akkor érvényben lévő előírások miatt kénytelenek voltak három napba sűríteni az öt nap programját. Mint mondja, hálás azért, hogy a tavalyi évben már könnyebben meg tudták szervezni a tábort, bár a szülőknek minden reggel becsületbeli nyilatkozatot kellett hozniuk annak igazolásáról, hogy a gyermekük egészséges és nincs fertőző betegsége. – De Isten megőrzött bennünket és mindenféle betegségtől megoltalmazott – tette hozzá.

„A gyülekezeti napközi tábort szervezni azért tartjuk fontosnak, hogy egyrészt a gyerekek halljanak és tanuljanak Istenről, megismerjék a bibliai történeteket, másrészt pedig Pál apostollal együtt vallom: Áron is megvegyétek az alkalmakat, mert a napok gonoszok. /Ef 5,16/” – mondja, aki azt sem bánja, ha a nyári szünidőben megőrzés miatt küldik hozzájuk a gyermekeket a szülők, hiszen, ha ezeken az alkalmakon hallanak először Istenről, Jézus Krisztusról, biztos abban, hogy az itt elvetett mag egyszer majd szárba szökken. – Ha csak egyetlen pozitív impulzus is éri őt, de az mondjuk akár egész életére kihathat, hogy jó Isten gyermekének lenni, jó Jézushoz tartozni, akkor már megérte – fűzte hozzá.

Mint mondja, hiszi, hogy az elmúlt tíz év igazolja állítását, melynek egyik visszajelzése az, hogy jelenleg tizenhat vezetővel dolgoznak a táborban. „Egy részük ugyan a református alapiskolánk pedagógusai, a többiek viszont egykori táborozóink. Szeretettel jönnek, odafigyelnek a gyerekekre, s előny az is, hogy ők már ismerik a tábor menetét. Bízom abban, így ki tudjuk majd nevelni az utánpótlást, hiszen az évek fölöttünk is elszállnak. A férjemmel együtt a lelkesedésünk ugyan még megvan, a fizikai erőnk néha már kevésbé. A tábori szolgálatra megszólított fiataljaink pedig nagyon aktívak és lelkesek. Remélem, hogy előbb vagy utóbb, de teljesen át fogjuk tudni nekik adni a tábornak a szervezését és vezetését is – mondja bizakodóan a jövőt illetően Szénási Lilla.

Szabó Kocsis Mónika

Most már vannak elegen erre a nem kis feladatra, sőt, volt olyan is, aki elkísérte az egyházmegyei bemutatónapra, illetve megkérte a lányát, Katát, hogy tartson vele és szerezzen így is tapasztalatokat. Tervbe is vették, hogy jövőre, aki táborvezetőként részt venne, azokat elviszik a bemutató napra, mert az jó alapot ad a felkészülésre, hiszen élőben látják a programot, s megismerkedhetnek annak minden mozzanatával. „Amikor áttanulmányozzák az erre kapcsolódó munkafüzetet, már építhetnek a korábban szerzett élményeikből. Sokkal könnyebb lesz így majd a gyülekezeti táborunkra átültetni a KOEN programját” – véli a lelkész.

A táborra való felkészülést – másokhoz hasonlóan – ők is jóval korábban kezdték el, mert nem elég az előző héten összehívni a munkatársakat és akkor átbeszélni a tennivalókat. Hetekkel, hónapokkal korábban kell átgondolni, kik azok, akikre számítani lehet majd a táborvezetés során, s milyen feladatot lehet rájuk bízni. A KOEN programokban mindig van egy bevezető, úgynevezett kerettörténet, s jó, ha ugyanazok a személyek játszák el mind az öt napra kiosztott szerepeket, ezért előzetesen fontos tudni, kik tudnak végig maradni – magyarázza a lelkész, majd hozzáteszi, lényeges az is, ki mit tud vállalni a táboroztatás során, amelyre majd készülniük kell ötletekkel a kézműves-foglalkozásokra, a tanításra, de még a szervezett játékokra is.

„Ha ezt időben tudják, kinek mi lesz a feladata, akkor gondolkodni tudnak azon, hogy a tábori anyag mellett még mi mindent vállalnának fel, illetve a kiosztott szerepeket hogyan tudnák magukra formálni vagy azokra a gyerekekre, akikkel reménység szerint dolgozni fognak. Az alapanyagokat pedig be kell szerezni a díszítéshez, a foglalkozásokhoz, s ha megvan ezeknek a felelőse, s nincs az utolsó pillanatra hagyva, akkor nyugodtan lehet készülődni a táborra. Nagyon jó az, ha nem egy emberre marad a tábor szervezése, de lényeges, hogy legyen valaki, aki az egészet kézben tartja és koordinálja” – vallja Szénási Lilla.

A martosiak az idén is a KOEN programot vették alapul Kaptár – Ruhatár címmel, amely az identitás kérdését járja körül. „A Kaptári rész a méhecskékre utal, akik a bevezető történetben próbálnak rávezetni a bibliai történésekre, illetve azokra a témára, amelyekről az adott bibliai történet szól. A ruhatári pedig azt a részét szeretné megfogni az idei programnak, hogy Isten bizonyos ruhába öltöztet bennünket. Egyrészt a szeretetéből fakadóan bőrruhát adott a megteremtett embernek, akiről még a bűne után sem mondott le, másrészt pedig minden életfeladatunkhoz, élethelyzetünkhöz kapcsolódik valamilyen ruha. Így jutunk el a bőrruhától, ami a bűnbeesés után adatik az embernek az Isten részéről, egészen a mennyei hófehér ruháig, ami pedig már a mennyei tökéletes állapotot jelképezi. Isten mindegyikünket okkal teremtett, férfinak és nőnek, s ezekhez a szerepeinkhez ruhák kapcsolódnak” – foglalja össze a program lényegét a lelkész.

A tábort elsősorban a martosiak számára, illetve a hozzá tartozó ímelyi leányegyházközség gyermekeinek és a helyi református iskolát látogatóknak szervezik. „Martos lakosságának kétharmad része református, a fennmaradó részét a római katolikusok adják ki. Nálunk azonban emiatt nem is jellemző, mint másutt, hogy sok római katolikus résztvevője lenne a tábornak, de őket is, illetve a felekezeten kívülieket is szívesen fogadjuk erre az alkalomra” – mondja Szénási Lilla, hozzátéve, hogy akikkel mindenképpen számolni tudnak, azok az iskolásaik és a hittant látogatók. De ezen kívül bejelentenek még olyan gyermekeket is a táborba, akik a nagyszülők révén kötődnek Martoshoz, illetve azokat is, akik az előző évben már megtapasztalták milyen a légköre egy ilyen ötnapos alkalomnak és ha jól érezték magukat, akkor szeretettel várják őket a következő évben is.

Mórocz Zsolt

Az énekeket a gyülekezet előző lelkipásztorának a fia, Mórocz Zsolt kíséri gitáron, aki elmondása szerint már régóta segítője a tábornak, már nem is emlékszik arra mikor is volt az első alkalom. „Tegnap beszélgettem az egyik fiatal segítővel, nálam már egy fejjel nagyobb fiúval, akiben még mindig él az az emlék, hogy amikor kiskorában először elhozták a táborba, nem akart itt maradni, de emlékezett rám” – mondja, majd hozzáteszi, minden nap elhozza a gitárát és annak segítségével éneklik el az új vagy már ismert énekeket. Most már szép számmal vannak itt segítők, így megosztjuk a feladatokat. Szeretem a tábor zenei részét, meg a különböző foglalkozásokat is. Odamegyek a gyerekekhez és szükség szerint segítek nekik, de a délutáni játékoknál is játszom velük”.

Elárulja azt is, hogy az idén nem az előre megírt KOEN-es énekekből választottak énekeket, s mint magyarázza, elsősorban azért, mert sok az óvodáskorú gyermek, azok pedig inkább a nagyobbaknak valók. Így azok mellett döntöttek a vezetőkkel, amelyeket már ismertek korábbról és kapcsolódnak a témához, illetve ráfelel az aznapi történetre.

„Szeretem a gyerekeket, jó közöttük lenni, azért fogadom el a felkérést minden évben, meg ez egyfajta szolgálat is a számomra. A történetek aranyosak. Ezek a fiatalok, akik egy-két éve kezdtek el segíteni, nagyon szépen elő tudják adni azokat”.

Szénási Kata

A tábor vezetője Szénási Kata, a lelkészházaspár gimnazista korú lánya. „Ez az első alkalom, hogy teljes mértékben én vezetem a tábort, eddig segítőként voltam jelen. Egy héttel ezelőtt elmentem édesapámmal Bátorkeszire, az egyházmegyei táborba, amelynek ő volt a vezetője, tapasztalatot szerezni. A szüleim úgy döntöttek, nagy segítség lenne a számukra, ha most besegítenék nekik és kicsit én vinném a tábort, nevelve az utánpótlást is, s a korombeliek talán jobban hallgatnak rám.”

Elmeséli, először meglepődött azon, hogy a lelkész szülei felkérték az idei tábor vezetésére, s úgy gondolta, csak viccnek szánták, de kiderült, teljesen komoly volt a részükről. „Először tiltakoztam, hogy nem szeretném, nekem ez nem menne, de végül úgy határoztam, kipróbálom magamat. Egyébként is olyan hivatásra készülök, ahol gyerekekkel fogok foglalkozni, s rájöttem, akkor itt van ez a lehetőség, végül igent mondtam.”

Mint mondja, az édesanya elvitte a tábor bemutatójára, így tisztában volt a hétnek a programjával, majd átnézte az öt napra elkészített anyagot az ehhez kapcsolódó vezetői kézikönyvből, személyre szabottan kiosztotta a feladatokat, kinek lesz szöveges vagy játékos szerepe, majd tartottak egy közös megbeszélést, ahol mindent alaposan átvettek.

„A most itt segítő fiatalokat nem én szólítottam meg, ők már itt voltak tavaly is, sőt, néhányan már előtte is. Nagyon megtetszett nekik a tábor, ezért önként jelentkeztek és az idén kérdezték is, lesz-e tábor és jöhetnek-e ismét. Mivel ismerem őket, mindenki a képességének megfelelő feladatot kapott, illetve olyat, amiben szívesen részt venne. Közösen kiválogattuk azokat a dalokat, amelyekről úgy véltük, meg tudják tanulni a résztvevők. Mindezt teljesen önállóan tettem, de természetesen mindig kikérdeztem az édesanyámat, jó lesz-e úgy, ahogyan elképzeltem” – teszi hozzá Kata. Egy táborvezetőnek a segítők mellett is nagyon sok feladata van. Mindenről tudnia kell, a gyerekekre oda kell figyelnie, figyelmeztetni őket étkezés előtt a kézmosásra, vagy ha valamelyiknek rossz kedve van, vagy valami miatt elkóborolt a tábor területén, akkor foglalkozni kell vele és megvigasztalni. „Össze kell tartani a tábort”.

„Nagyon örülök annak, hogy foglalkozhatom a gyerekekkel, segíthetek nekik átadni az aznapi üzenetet. Számomra az egy fantasztikus dolog, hogy a szülők elhozzák a gyereküket, ránk bízzák, mi pedig taníthatjuk őket Istenről, majd reméljük, valamit abból haza is visznek. A tábor ideje alatt lelkileg én is épülök, holott akkor ezt észre sem veszem, mert a gyerekekre összpontosítok – vallja Szénási Kata, aki reméli, hogy az első próbatábora után jövőre is őt bízzák meg szervezéssel.

Ondró Maya, Nagy Lujza Róza, Bohos Bianka és Áron Stella

A táborozók közül Ondró Maya, Nagy Lujza Róza, Bohos Bianka és Áron Stella mondták el, hogy azért jöttek el a táborba, mert jól érzik itt magukat, sokat játszanak és kézműveskednek, unatkoznának otthon. Sőt, még az aznapi történetet is szépen visszamondták, látszik, jól figyeltek. De még az aranymondást sem felejtették el. Valakinek a bábszínház tetszett, amelyben a méhecskék életéről tudhattak meg újabb érdekességet.

A gyerekek a nap folyamán kenyérrel, a szülők által sütött süteménnyel és az ajándékba kapott gyümölcsökkel csillapíthatták éhségüket, illetve az óvoda éttermében ebédkor még levessel és második fogással is jól lakhattak, ha ízlett, amit a számukra elkészítettek.

Szénási Lilla

Szénási Lilla nem titkolja, hogy a táboruk teljesen ingyenes, még szimbolikus összeget sem kértek senkitől, de nem is pályáztak a megvalósítására, hanem az egyházközség bevételi forrásából oldották meg a költségeket, mert mint mondja, mi másra is fordítanák azt, mint a gyermekek nevelésére.

Elmeséli, a korábbi években többen is adakoztak a tábor céljára pénz vagy más felajánlás formájában, azt követően, amikor meghirdették, de az idén mintha senki nem gondolt volna erre, s ezen nagyon meglepődtek. Beszélgettek is otthon erről a férjével, s furcsállották is, másnap viszont megtörtént a csoda. – Volt olyan, aki azt mondta, eddig templomba járóként sosem adakozott, de most úgy gondolta, a tábor céljára ad harminc eurót, majd még néhányan követték a példáját. A lányom is hozott a megspórolt pénzéből ötven eurót. Végül háromszáz euró gyűlt össze, amelyből nemcsak meg tudtuk oldani a gyermekek étkeztetését, hanem a kézműves-foglalkozások és a tábori díszlet alapanyagait is abból vásároltuk meg. Az ebédet a szakácsnőnk fejenként körülbelől 2,50 eurós költségből el tudta készíteni. A tízórai és az uzsonnai kenyerek, illetve a kenők sem kerültek sokba, amelyek mindig kiegészültek a szülők által hozott süteményekkel és gyümölcsökkel – mondta Szénási Lilla.

A gyerekek a látogatásunkkor, a keddi nap folyamán is kézműveskedtek. A nagyobbak a kinti asztaloknál fehér pólóra Ajándék vagyok feliratot fújták, majd tetszés szerint még különféle rajzokkal is ellátták az üresen maradt felületet. A kész munkákat később a tiszteletes asszony átvasalta, nehogy mosáskor a festék lekerüljön a pólóról. A kisebbek pólyásbabát készítettek az iskola egyik termében, de később méhecskét is kikerültek az ügyes kezek közül.

Uzsonnáig még közös játékra is futotta a templom kertjében, akinek viszont ehhez nem volt kedve, az a focizhatott, ugrálhatott a trampolinon, vagy csak kedvére futkoshatott.

Kép és szöveg: Iski Ibolya