A Zsinat módosította a közalapi törvényt és elfogadta a lelkészi díjlevél formanyomtatványát
2013. március 28., csütörtökMárcius 23-án rendkívüli zsinati ülést tartott a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház. Az előző ülésen elmaradt programpontok, valamint újabb beterjesztések kerültek megtárgyalásra.
A rimaszombati Tompa Mihály Gimnázium díszterme adott otthont a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Zsinata VIII. ülésszaka 8. rendkívüli egynapos ülésének. A tanácskozás Géresi Róbert és Marián Hamari püspökhelyettesek áhítatával vette kezdetét, melyen a Firesz kórusa is szolgált Süll Kinga karnagy vezetésével. A határozatképesség és a jegyzőkönyv hitelesítőinek megválasztása után, a javasolt nyolc tárgysorozati pont a zsinati képviselők jóváhagyása alapján még hárommal kiegészült.
Az első helyen szerepelt azon zsinati képviselők nyilatkozatának a megtárgyalása, akik érintve voltak a Szlovákiai Református Keresztyénség Megújulásának Konventjében. Levelükben ismételten rámutattak arra, hogy az egyház részéről nem volt jó döntés a Magyar Református Egyházhoz való csatlakozás, valamint kifogásolták azt is, hogy a Zsinat miért támaszt hűségnyilatkozatot azon egyházközségek felé, akik más egyházmegyékbe akarnak átlépni. Fazekas László püspök nem kívánt vitát nyitni ezzel kapcsolatban, annyi viszont elhangzott, hogy az érintett képviselők beadványát felülvizsgálatra átadja a Zsinat által létrehozott bizottságnak. A témával kapcsolatban nem is érkezett semmilyen egyéb megjegyzés.
Közel két órán keresztül tárgyalta viszont a Zsinat a komáromi egyházmegye elmúlt évi közgyűlésének a Közalapról szóló törvény módosítására vonatkozó határozatát. Indítványozták, hogy a Közalapba való befizetések maradjanak meg 2011-es év szintjén, mivel sok gyülekezetnek már most is gondot okoz az előirányzott összeg előteremtése. Az élénk vita során különféle javaslatok hangzottak el, de végül az indítványt a jelenlévő képviselők többsége elutasította. A Zsinat megbízta a Zsinati Tanácsot, hogy a Közalap működésének átgondolása után tegyen javaslatot a törvény esetleges módosítására, illetve felkérte a Jogi Bizottságot az egyháztagság kérdésköreinek a jogi értelmezésére is a közalapi törvény viszonylatában.
A lelkészi díjlevélre vonatkozó beterjesztést viszont a zsinati képviselők többsége támogatta. A határozat értelmében 2013. április 1-e után az egyházközségek által a lelkipásztorok számára biztosított juttatásokat (szolgálati lakás, annak rezsiköltsége, telefon, kert és egyéb ingatlan használata, támogatás stb.), valamint a szolgálatához kapcsolódó elvárásokat díjlevél formájában az egyház által előírt formanyomtatványt használva kell rögzíteni. Ez vonatkozik a korábban megválasztott lelkipásztorokra is, akinél szintén az egyházmegyék esperesei kötelesek az érvényben lévő díjlevél tartalmát 2014. április 30-ig átvezetni az új formanyomtatványra.
A Zsinat jóváhagyta hivatalos szövegként a Heidelbergi káté új szlovák fordítását, valamint az egyházi szervezetek jegyzékét is, de a Magyar Református Egyház alkotmányának módosítására vonatkozó javaslatokat is. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Alkotmányának a módosítására vonatkozó beterjesztést, amely szerint a 70 életévüket betöltött lelkipásztoroknak a gyülekezetek már nem hosszabbíthatják meg háromszor egy-egy évre a szolgálati idejüket, viszont Fazekas László püspök javaslatára a Zsinat a májusi ülésre halasztotta.
Határozat született a Kulturális Minisztérium adatszolgáltatására vonatkozó felhívására is, mely szerint az egyház Zsinata a megfelelő feltételek kialakítása mellett kész ebben partner lenni.
Somogyi Alfréd zsinati képviselő javaslatára pedig határozat született arról, hogy a Zsinat mondjon köszönetet dr. Molnár János egyetemi docensnek, a Selye János Egyetem Református Teológiai Kar volt dékánjának az eddigi szolgálatáért, valamint tudomásul véve a dékánválasztás eredményét, Isten áldását kívánja dr. Lévay Attila megbízatására.
A Zsinat VIII. ülésszakának következő, 9. ülésére május végén kerül sor Rimakokován.