A Világosság református egyházi műsor 2024. augusztus 11-ei ajánlata
2024. augusztus 09., péntekA Pátria rádióban vasárnap a 7.05-kor kezdődő műsor témái: Jézus meggyógyítja a kapernaumi százados szolgáját, Krizsan Dóbiás Livia most már lévitaként, de Tóth Árpád lelkipásztor halála után azonnal jelentkezett, hogy folytassa a közösen megkezdett szolgálatukat, harmadik alkalommal szerveztek napközi tábort az oroszkai református templomban ezúttal Éld át! Jeruzsálem utcáin címmel, az első nap Jézus szamárcsikón bevonul Jeruzsálembe.
Amikor Jézus Kapernaumba érkezett, odament hozzá egy százados, és kérte, hogy gyógyítsa meg az otthon bénán, szörnyű kínok között fekvő szolgáját. Jézus így szólt hozzá: „Elmegyek, és meggyógyítom.“ De a százados nem tartotta méltónak magát arra, hogy Jézus a hajlékába jöjjön, ezért azt mondta: Csak szólj, és meggyógyul a szolgám. Mert én is hatalom alatt álló ember vagyok, és vannak alárendelt katonáim. Mondom az egyiknek: Menj, el – és elmegy, a másiknak: Jöjj, ide! – és idejön.
Jézus ezt hallva, elcsodálkozott, és így szólt kísérőihez: „Bizony, mondom néktek, senkiben sem találtam ilyen nagy hitet Izraelben. Majd a századosnak ezt mondta: „Menj el, és legyen a te hited szerint.“ És meggyógyult a szolga még abban az órában. Hogy miért fogadta el Jézus a százados érvelését? Arról Éles György, a Prágai Magyar Református Missziói Egyházközség lelkésze szól igehirdetésében.
Szeptemberben lesz négy esztendeje annak, hogy Tóth Árpád a Garamvezekényi-Kisölvedi Református Társult Egyházközség lelkipásztora tragikus körülmények következtében hazatért Teremtő Urához. Krizsan Dóbiás Lívia az idei év elejétől már lévitaként látja el a szolgálatokat az elhunyt lelkipásztor gyülekezeteiben, de akkor azonnal jelentkezett, hogy a közösen megkezdett szolgálataik tovább folytatódhassanak. Ennek történetét osztja meg a hallgatókkal.
Az oroszkai református templom, amelynek felépítése köszönhető Tóth Árpád lelkipásztornak, már harmadik alkalommal adott otthont a KOEN program alapján megszervezett ötnapos napközi tábornak. A tábor szervezői, a csoportok vezetői és a segítők osztják meg tapasztalataikat.
Az idei tábor is a KOEN program alapján valósult meg Éld át! Jeruzsálem utcáin c9mmel, melynek első napján Jézus egy szamárcsikón bevonul Jeruzsálembe. Erről az eseményről Tóth Gergővel, Diós Krisztiánnal, Muzslai Zoltánnal és Cserba Áronnal beszélgetünk.
Szerkesztő-műsorvezető: Iski Ibolya
A Világosság egyházi műsor másnap, 13.05 órakor ismét meghallgatható a Pátria rádióban, illetve az adás után az RTVS hangarchívumából következő elérhetőségen is itt.
A Pátria rádió műsorai az alábbi frekvenciákon érhetőek el: 89,6 MHz Pelsőc, 91,4 MHz Somorja, 98,0 MHz Losonc, 98,3 MHz Kékkő, 98,7 MHz Érsekújvár, 98,9 MHz Pozsony, 102,4 MHz Szenc, 105,8 MHz Szepsi, 105,9 MHz Rozsnyó
Fotó: Iski Ibolya, archív