A réteiek és boldogfaiak látogatása Nosislavban
2013. március 20., szerdaEgy húsz évvel ezelőtt abbamaradt testvéri kapcsolat újult meg a rétei és a nosislavi gyülekezetek lelkipásztorainak a kezdeményezésére, akik szerették volna, ha tovább folytatódna az a látogatássorozat, melynek célja megismerni azt a kis szlovákiai magyar közösséget, ahová a morvák elődei az üldöztetések idején lelki táplálékért jártak. A tervek szerint a réteiek látogatását a nosislaviak az idén júniusban viszonozzák.
A rétei és boldogfaiak látogatásra a morvaországi Nosislavban még az elmúlt év október elején került sor. Az 1980-as évek vége felé jelentkeztek először a nosislavi testvérek, hogy felkeressék azt a kisközséget, ahova őseik jártak lelki táplálékért az üldöztetésük idején, gyalog megtéve az említett utat. Cséplő Ferenc: Réte – bástya és menedék c. könyve is hírt ad arról, hogy Réte adott otthont és szolgálati helyet is Valesius Jánosnak, aki évente kétszer visszajárt az országhatáron élő cseh testvérekhez, illetve azok is felkeresték őt. Így kezdődhetett az, ami aztán évszázadok múltán is folytatódott: a kölcsönös látogatások időszaka. Ezek, sajnos, az elmúlt 20 évben szüneteltek, de a két gyülekezet lelkipásztorának a kezdeményezésére sikerült feleleveníteni ezt a kapcsolatot. Így került sor arra, hogy ismét együtt legyen a két közösség az Úr színe előtt a nosislavi templomban.
Az igehirdetés szolgálatában a lelkipásztor, Ondřej Macek csehül szólt az egybegyűltekhez Ámos próféta könyve 1,1-2 és 5,14-15 alapján. Beszédében hangsúlyozta, hogy az Isten keresése az egyetlen helyes út és reményt adó lehetőség, mert az Úr hordoz minket, hogy ezáltal tudjuk hordozni mindazokat a terheket, szolgálatokat, melyeket reánk bízott, beleértve az Ő szavának hirdetését, a szeretetet, a bátorítást, de az intést is, melyek nem mindig egyszerű feladatok. A magyar és a szlovák imádságot követve Lukács 1,39-45-ből hangzott a másik igehirdetés a vendéglelkipásztor részéről, melyben Erzsébet és Mária találkozása fényében Isten munkája került. Egy-egy találkozás öröme csak akkor lehet teljes, ha abban Isten munkálkodhat, megszólalhat és megmozdíthat valamit ott belül az életünkben, szívünkben, mert ez nem múlhat el.
Az alkalmat a helyi és a látogatóban levők énekszolgálata, a gyülekezet ifjúságának éneke, valamint Szabó Zsuzsanna szólója tette felemelőbbé. A találkozó a Husz-házban közös ebéddel folytatódott, melyet beszélgetős, vetítős, emlékeket felelevenítő délután követett a jövő terveinek megosztásával. Így kerültek elő régi arcok és emlékek, de a legfőbb küldetése az volt ennek a látogatásnak, hogy az emberi szívekben mozduljon meg valami, felismerve, hogy az Úr hatalmasan munkálkodik mindkét helyen, gyülekezetben, emberi életekben, családokban és az Ő kegyelme, hogy még szól az ige, még tart az idő, hogy odafordulva hozzá teljesen mindegy, hogy milyen nyelven, de nyitott szívvel új életet élhessünk.
Az énekek a templomban és a délután folyamán is csehül és magyarul zengtek, az alkalom végén mindenki kapott egy cseh-magyar igés kártyát emlékül. Többen magukkal vitték az utolsó látogatáson – 1995. október 25-éről - készültet is. Áldott együttlét volt mindannyiunk számára, melynek a folytatására, reménység szerint, 2013. júniusában kerül majd sor a rétei templomban – tájékoztatta a Reformata honlapot Bohony Beáta lelkipásztor.