A Pátria rádió Világosság egyházi műsorának május 26-ai ajánlata
2013. május 23., csütörtökA Pátria rádióban május 26-án a 8.05-kor kezdődő Világosság református egyházi műsor fő témája továbbra is Jézus csodatettei, aki ezúttal egy bénát gyógyított meg. Szó lesz a megyercsi gyülekezet megválasztott lelkipásztorának a beiktatásról, valamint az áldozócsütörtöki konfirmációról.
Jézus nemcsak a beteg kérésére gyógyít, hanem mások hite miatt is. A béna meggyógyításának üzenetéről szól igehirdetésében Fazekasné Tamás Zsuzsanna komáromi lelkipásztor.
Május 12-én iktatták be tisztségébe a megyercsi egyházközség megválasztott lelkipásztorát Végső Lászlót. Az ünnepségen készült összeállításban megszólal ifj. Zsemlye Károly és a özv. Králik Mihályné a gyülekezet gondnokai, valamint a beiktatott lelkipásztor.
A legtöbb gyülekezetben pünkösd előtt egy héttel tartják a konfirmációt. Dunamocson és Madaron viszont hagyományosan áldozócsütörtökön tesznek vallást hitükről a 15 éves fiatalok. Hogy miért? Erről Nagy Lajos madari és Dobai Sándor esperes,
dunamocsi lelkipásztorok beszélnek a műsorban.
Szerkesztő-műsorvezető: Iski Ibolya.
A műsort a Pátria rádió hétfőn 11.05 órakor megismétli.
A Világosság egyházi műsort a közvetítést követő naptól a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Sola Rádió honlapján is meghallgatható.
A műsor hangos ajánlója itt hallgatható meg.