A templom tornya

Nem nehéz megtalálni Bodrogszentesen a református templomot. Mindegy, hogy merről érkezünk a faluba, a dombra épült Árpád-kori templom már messziről integet fehér vakolatával, várszerű külsejével és égbe törő, finom vezetésű csillaggal végződő tornyával.  A helyiek szerint az Isten háza a Lingó-hegység közepén fekszik, gyönyörű kilátással. Jól el lehet látni innen a pár kilométerre lévő, szomszédos Kisgéres és Nagygéres, de a távolabbi Kiskövesd és Nagykövesd határáig. Szép tiszta idő esetén pedig akár a távolabb lévő Sátoraljaújhely hegyes sziluettjei is feltűnnek.

Az Árpád-kori templom oldalsó része

A megbeszélt időponttól valamivel korábban érkezem, így a parókai udvaráról felsétálok a templomhoz egy kicsit körülnézni. A környék szépen megfigyelhető innen fentről, ezért is jelenthető ki bátran, hogy jó helyet választottak az elődök a templomuk számára, bár, mint később megtudom, írásos feljegyzés nem árulkodik arról, hogy milyen döntés előzte meg helyének a meghatározását. A bodrogszentesiek körében keringő kis anekdota szerint azért – amilyen céllal a Biblia szerinti hegyen épített várost is, – hogy messzire láthatóként, mintegy felkiáltójelként magasodjon a környezete felé így hirdetve Isten dicsőségét.

Szopó Ferenc lelkipásztor, háttérben a parókia épülete

Közben megérkezik autójával Királyhelmecről Szopó Ferenc, aki megpróbál egy másik magyarázatot is adni arra, hogy miért ide épülhetett fel a templom. „Valószínűleg szerepet játszott ebben az is, hogy a közelben lévő, – még ma is aktív – kőbánya révén egy stabil alapot kapjon. Örülünk annak, hogy Istennek egy ilyen szép környezetében helyezkedik el a templomunk. Egy szinttel alatta, szintén dombra épült fel a parókia a hozzá tartozó egykori gazdasági épületekkel, amelyek ma már mást cél szolgálnak” – mondja, egyúttal elismeri, hogy télen hóban vagy akár esős, csúszós időben nem könnyű feljönni a templomhoz, de a hívek már megszokták.

A templom oldalsó bejárata

Akinek nehezebb feljutni a templomhoz, az a gyülekezeti teremben hallgathatja végig az istentiszteletet. A lelkipásztor elárulja azt is, hogy a nyári időszakban viszont sokan éppen azért jönnek a templomba, hogy a forróságtól lehűthessék magukat a hideg falak között. Ha nagyon hideg van télen, akkor nem a fűtetlen templomban tartják meg az istentiszteletet, hanem szintén a gyülekezeti teremben. Az utóbbi években zajló felújítási munkálatok miatt többször is kénytelenek voltak ezt a lehetőséget kihasználni, amikor a templom állvánnyal és meszes vödrökkel volt tele. Akkor is hasonló volt a helyzet, ezért is nem tudtunk bemenni.

A történelmi feljegyzések alapján a reformáció térhódításakor Bodrogszentesen – beleértve a környékbeli településeket is – viszonylag korán elfogadták a helvét irányzatot, s tértek át a református hitvallásra. A faluban egy erős református közösség alakult ki, hiszen a birtokba vett templomot meg tudták tartani és a későbbiek során sem engedték elvenni, s ez így van a mai napig.

Felújítás idején készült kép a belső térről  

Az Árpád-kori templomot is a reformáció szellemében alakították át. Mint általában a legtöbb, ebben a korban épült templomot freskók díszítették, így nem kizárt, hogy itt is voltak falfestmények, bár a korábbi évek felújítási és feltáró munkálatai során nem sikerült azok nyomaira bukkanni. A szakemberek gyanúja szerint a reformáció idején a hívek hitbuzgóságukból nekifeszülve nem lefestették, hanem teljesen lekaparták és eltávolították a freskókat, mégpedig oly mértékben, hogy azoknak még a töredéke sem maradt fenn, így lehetetlenség is feltárni azokat – meséli Szopó Ferenc.

A templom belső tere felújítás után 

Elsétálunk a templomtól pár lépésre, 2017-ben a reformáció 500. évfordulójára felállított emlékeztető kopjafához, valamint a mellette lévő márvány emlékkőhöz, amellyel a reformáció nagy alakjának, Kálvin Jánosnak kívánnak tisztelegni. Kissé lejjebb található a község temetője, amely már a domb felső részén is helyet követel a koporsóba zárt testek eltemetésének.

Majd elmeséli, hogy a történelem viharában több viszontagságot is megélt a templom és a gyülekezet is. Volt olyan időszak, amikor jelentősen megromlott a templom szerkezete és szinte használhatatlanná vált. A gyülekezet birtokában lévő krónikák feljegyzései szerint azonban a hívek még a szűkös anyagi körülmények ellenére is igyekeztek fenntartani. Gyűjtést szerveztek, de többnyire a saját erőforrásukra hagyatkozhattak a felújítás során, így ragaszkodva hitükhöz és a templomukhoz” – mondja a lelkipásztor, aki nem titkolja azt sem, hogy ma is nagy kihívás a gyülekezet számára a kiemelt jelleggel bíró műemlék-templomuk fenntartása. A Zempléni Református Egyházmegye is így jegyzi, felújítása pedig egy állandó folyamat.

Reformációs emlékhely

Szopó Ferenc a 2007-ben történt kihelyezésekor ezt alaposan meg is tapasztalhatta, hiszen abban az időben már javában folytak a betervezett állagmegőrzési munkálatok. Elődje, Molnár István helyettes lelkipásztorként Királyhelmecről szolgálta be a gyülekezetet, s tőle vette át – a kisebb-nagyobb szünetekkel – az azóta is tartó sok irányítást és szervezést igénylő feladatot.

Az Árpád-kori templom hátsó része 

„Lehetetlen vállalkozásnak tűnik egyszerre felújítani az egész templomot, főleg az anyagiak miatt. Ezért mindig előre meghatározzuk, hogy az adott évben mi élvez prioritást, s arra igyekszünk forrásokat találni az egyházközségi adományokból vagy itthoni, illetve magyarországi pályázatok révén” – próbál egy kis betekintést nyújtani az istentiszteleteknek helyét biztosító épülettel kapcsolatos feladatokba a lelkipásztor, aki sajnálattal közli, hogy ma már nem telik meg annyira a templom, mint a múltban, amikor a gyülekezet a harmadik legnépesebb volt a Zempléni Református Egyházmegyében.

Szopó Ferenc lelkipásztor

Még ma is jelentős, 326 választó jogú egyháztagot jegyzünk, de a templomba járóknak a száma, mint általában a legtöbb helyen, ennek töredéke. Sajnos itt is szembe kell nézni a fogyás tényével. A fiatalok körében nagy az érdektelenség. Gyülekezeti alkalmak szervezésével igyekszünk minél több embert bevonni a gyülekezet közösségébe, s hívogatjuk is őket, de szembesülnünk kell a létszámcsökkenéssel. Az állandó gyülekezeti tagok lassan kihalnak, s nagyon nehéz az üresen maradt helyeket feltölteni, újabbakkal pótolni – festi le a jelenlegi helyzetet. Azonban hozzáteszi, hogy Istennek hála, mindig van utánpótlás.

Innen ellátni a sátoraljaújhelyi hegyekig is

„Amikor emberileg elcsüggednénk, s azt gondolnánk, hogy fogyunk és kevesebben vagyunk, rá kell jönnünk ismételten is, hogy a gyülekezet Isten kezében van. S bármit próbálunk tenni, mégis az Isten igéje az, ami megragadhatja az embereket. A gyülekezetben is látjuk: ha kevesen is, de mindig vannak, akik jönnek és megmaradnak. A fogyás ugyan érzékelhető, de Bodrogszentes némileg mégis különbözik a környező falvaktól, mert egy frekventált főút halad rajta keresztül. Sok a magánvállalkozó, a munkalehetőség is viszonylag sok van. Azt viszont érzékeljük, hogy a megüresedő házakba Királyhelmecről vagy a környező településről beköltözők csatlakoznak a gyülekezetünkhöz. Van ilyen reménységünk is a növekedésre. A faluban sok a fiatal, próbáljuk őket is elérni Isten igéjével és különféle, nekik tervezett foglalkoztatásokkal.

Bodrogszentesnek több, mint 900 lakosa van, ebből nyolcszázan vallják magukat reformátusnak. A katolikus hívekkel is jó kapcsolatot ápolnak, a vegyes házasságok révén olykor a közösség életéből is kiveszik az életüket. Vasárnap istentiszteletek vannak, hétközben bibliaórák. Amint lehetőség nyílik rá, a járványhelyzettől függően szeretnének gyülekezeti alkalmakat, családi és presbiteri napot is szervezni a híveknek tagok, illetve a hozzá tartozó leányegyházközségek összefogása céljából.

A bodrogszentesi templom 2017-ben a Rómer Flóris Terv keretében a magyar kormány támogatásával 

Minden lehetőséget megragadnak, hogy a meglévő épületeiket rendbe tartsák, s ha szükséges, felújítsák. A gyülekezeti terem, ahová a kinti nézelődés után leültünk beszélgetni, valamikor sertésólként funkcionált. Az átépítését követő kibővítésekor csak a régi alapokat hagyták meg, s egy szép, tágas termet építettek rá, mellé pedig egy kis teakonyhát. Ennek folytatása a kinti részeben egy nyitott garázs, amely egykor szintén gazdasági épület szerepét töltötte be, szénát tartottak benne. Az épületegyüttes végében található egy takaros helyiség, amely egyelőre üresen áll, de a gyülekezet tervezi ennek a kihasználását is valamelyik szolgálati terület számára.

„Minden adott: a hely és a tér arra, hogy a gyülekezeti életet szervezni tudjuk. Van egy tetőbeépítés is, amely a nyári táborok idején a gyermekek étkeztetésének, illetve a délutáni foglalkoztatásoknak a színhelye. De előfordult már, hogy jó időben ott tartottuk a presbiteri alkalmunkat is” – ismerteti a sokféle kihasználását a lelkipásztor, majd a teremben lévő lépcsőre mutatva magyarázza el, hogy a tetőteret is beépítették, amelyet a gyülekezet fiataljai ifjúsági klubként használnak.

A hosszú ideig üresen álló padlás átalakítását a több mint tíz évvel ezelőtti ifjúsági csoport kezdeményezte, akik később a maguk ízlése szerinti helyiséget varázsoltak kis könyvtárral, társasjátékokkal és kényelmes ülőkkel. Itt zajlanak a tábori előkészítő foglalkozások, az ifjúsági bibliaórák, illetve a káté órák is. „Gyakorlatilag minden fiatalokkal kapcsolatos tevékenység itt valósul meg. Igyekeztünk vonzóvá tenni a környezetet a fiatalok számára” – mondja lelkesen a lelkipásztor.

Szopó Ferenc lelkipásztor

Szopó Ferenchez Bodrogszentesen kívül még négy település tartozik, s mint mondja ez az öt község - Szentes, Boly, Szinyér, Zétény és Véke – a történelem folyamán mindig is egy közösséget alkotott. Templom csak Bodrogszentesen és Vékén volt. Az itt szolgáló lelkipásztorok ezen a két helyen tartottak istentiszteleteket. Ez utóbbi helyre jöttek át Szinyérből, Zétényből és Bolyból a hívek, általában nem is az egyenes úton, hanem ahogyan rövidebb volt, mezőkön keresztül. Így a templomot egy népes gyülekezet töltötte meg – idézi fel a mások elmondásai alapján az egykori állapotokat a lelkipásztor.

Majd elmeséli, hogy a rendszerváltást követően először a bolyi közösség valósította meg templomépítései tervét. Amikor elkészült a templomuk, a hívek többet már nem mentek Vékére istentiszteletre. Az itt szolgáló lelkipásztornak viszont már három helyen kellett vasárnaponként szolgálnia.

1993-ban a szinyéri gyülekezet is élt templomépítési jogával, s felépítette a saját templomát. S utolsóként, a sorból nem kimaradva, pár évvel ezelőtt – már Szopó Ferenc idejében – a zétényieknek is elkészült a templomuk. Így ma már minden gyülekezet saját templommal rendelkezik, a lelkipásztornak pedig vasárnaponként öt helyen kell hirdetnie Isten igéjét.

A gyülekezeti terem tetőbeépítéssel

„Ez egyrészt jó és örvendetes is a hívek igyekezete, másrészt pedig van ennek negatívuma is. Az egykor itt szolgáló Papp Zoltán lelkipásztor, amikor tudomást szerzett Vékén, – ahol szép népes templomi gyülekezet előtt szolgált – arról, hogy mindegyik közösség saját templomot szeretne, bölcsen azzal válaszolt: ha majd mindenkinek lesz saját temploma a falujában, az már nem lesz olyan becses, mint az, amelyikhez messzebbre kellett menni. S valóban beigazolódni látszik a lelkipásztornak ez a prófétai látása. Akkor ugyanis mindent megtettek a hívek, hogy télen-nyáron, fagyban-melegben, áldozatot hozva elmenjenek az istentiszteletre. S Vékén valóban egy népes, erős gyülekezet volt, s fenn tudták tartani a templomukat. Amikor pedig felépült mindegyik leányegyházközségnek a saját temploma, a nagy közösségből lett négy apró gyülekezet, akik hol négyen-öten, vagy 10-12-en vesznek részt az istentiszteleten.

A lelkipásztor számára ebben a helyzetben az igazi kihívást inkább az időbeosztás jelenti. Vasárnap a szolgálata reggel nyolckor kezdődik és délután fél háromkor ér véget mire végez az összes istentisztelettel. Sátoros ünnepek alkalmával pedig még ki is csúszik az időből, mivel egy úrvacsorás istentiszteletre legalább másfél órát kell számolni, s nehéz tartania az időkeretet. Néhány évvel ezelőtt segédlelkész segítette a munkáját, azóta is várják a gyülekezetek, hogy valakit ismét küldenek, hiszen feladat lenne bőven a gyülekezetekben. Szopó Ferenc, mint mondja idő hiányában a leányegyházközségekben csak bizonyos szolgálatokat tud elvégezni, de Istennek ad hálát azért, hogy erőt ad neki mindezek elvégzésére, s a gyülekezetek tagjai is hálásak ezért.

Az egykori gazdasági épületek más funkcióban

Szinyér, Zétény és Véke a három legkisebb gyülekezet, ahol a választók névjegyzéke 20 – 25 személyt jegyez, a templomba járók száma azonban ettől kevesebb. Szinyérben heten-nyolcan, Vékén már csak négyen-öten /mi ez a korábbi nagy létszámhoz képest/ Zétényben viszont akár tizenöten is megjelennek a vasárnapi istentiszteleten.

A bolyi népesebb, fiatalabb tagokból álló gyülekezet, több család is betagozódott a közösségbe. A gyermekeket hozzák istentiszteletre, ott nekik külön foglalkozást is tudnánk tartani – jegyzi meg Szopó Ferenc, hozzátéve: itt pozitív reménységünk van a jövőre vonatkozólag is, hogy lesz növekedés, de a többi gyülekezet, maroknyi.

„Ezek nagyon marginalizált, elöregedő falvak. Ha meg is próbáljuk elérni a ránk bízottakat családlátogatással, akkor is szembe kell néznünk azzal, hogy lassan nincs ki után menni: a fiatalok kiköltöznek a falukból, csak az idősek maradnak, akiket nem lesz kivel pótolni, ha meghalnak. Mi próbáljuk megragadni azt a lehetőséget, hogy Isten igéjével megyünk utánuk és hívjuk őket. Bolyban Isten kegyelmének köszönhető, hogy a hívek meghallották a hívó szót. Ezek a fiatal családok, akiknek korábban is volt kapcsolatuk a gyülekezettel, most jól érzik magukat a közösségben, s nyilván Isten is munkálkodott az életükben, és jónak látták, hogy a gyermekeiket is betagolják a gyülekezetbe. Ennek nagyon örülök, próbálok feléjük nyitottsággal maradni a továbbiakban is – mondja a lelkipásztor.

A gyülekezeti terem bejárata

Nem panaszkodom, hogy bőven van szolgálatom. Azok közé tartozom, akik szeretik a kihívásokat és a feladatokat, mert azok nagyobb odaszánásra sarkallnak. Sőt, inkább akkor érezném magam rosszul, ha fordított lenne a helyzet. A semmitevést ugyanis sohasem szerettem, a szolgálatokat igyekszem azzal az elhívással végezni, amellyel engem valamikor az Úr Jézus Krisztus elhívott.

Örülök annak, hogy szolgálhatok. Valóban van mit tenni, van ki után menni, de ez soha nem jelentett lelki terhet, hanem mindig inkább egy szent megbízatást és örömet, hogy az Isten munkatársaként szolgálhatok, s felkereshetem az Úr által rám bízottakat. Nem panaszkodom a sok szolgálat, többletmunka miatt.  S valóban a többi gyülekezetben azért is nem marad idő a hétközi szolgálatra, mert az öt falu olyan mértékű szolgálati lehetőséget ad, hogy ezek bőven kitöltik az egész hetemet.

„Mindig is lelkipásztor szerettem volna lenni, már kiskorom óta. Isten valahogyan már akkor erre a pályára készített fel engem. Nagyapám a kistárkányi gyülekezetnek volt a gondnoka, s olyan családban nőttem fel, amelyben a gyerekeket nem küldték, hanem vitték a templomba. Nekünk természetes volt, hogy vasárnap az Isten házába megyünk” – emlékszik vissza gyermekkorára Szopó Ferenc, akiben tudatosult az évek során az is, hogy a hit nem öröklődik apáról fiúra, mint a tárgyak esetében, hanem mindenkinek személyes hitre kell jutnia.

Óriási ajándéknak tartja azt, ha valakit hittel megragad az Úr, de mint mondja, kellett hozzá egy olyan család, ahol megélhette, hogy a vasárnaphoz igenis hozzá tartozik a templom látogatása, az Ige hallgatása. Nagy hatással volt rá Kún István esperes, a gyülekezetük akkori lelkipásztora, akire szinte nagyapaként tekintett. Majd elmeséli, hogy gyakori visszatérő emlékei közé tartozik, amikor gyerekként a gondnok nagyapjával a parókia irodájában várták az istentisztelet előtt az esperest, hogy aztán elkísérjék őt a templomba.

Gyülekezeti krónika az 1700-as évekből

„Bár az igehirdetéseit nem tudom felidézni, de ahogyan hozzám, mint gyermekhez közeledett, az nagyon megragadó volt. Isten az ő személyén keresztül is munkálkodott bennem, hogy erre a hivatásra készítsen fel. A tanulmányaim során bár mindenféle hatások értek, de Isten mindig visszatérített, ha letértem az általa kijelölt útról. Sőt, olyan embereket állított mellém, akik az ő eszközeiként láthatatlanul egyengették az utamat.

Az általános iskola után a sátoraljaújhelyi Egészségügyi Szakközépiskolába nyertem felvételt. Úgy terveztem, hogy érettségi után orvosi szakon tanulok tovább, az itteni tanulmányok pedig jó alapokat szolgálnak majd a későbbiek során” – meséli ifjúkori tervét a lelkipásztor, aki a gimnáziumi évek első heteiben a piarista kollégium lakója volt. Egy alkalommal az akkori igazgató, Varga Zoltán atya behívatta az irodájába, hogy olvasson fel az adott könyvből egy részletet, majd beszélgessenek arról, amit felolvasott.

Két, 1907-ből származó úrvacsorai boroskancsó, Miskolczy Dezső és Erdélyi Róza, valamint Miskolczy Endre és Sóváry Ilona adománya

„Már nem emlékszem arra miről szólt a kijelölt szöveg és mi hangzott el a beszélgetés során, de Zoltán atya másnap egyszerűen közölte velem: átíratott az egészségügyi szakközépiskolából a gimnáziumba, s úgy készüljek, hogy holnaptól 12. C osztályos gimnazista leszek, s ott fogom elkezdeni a tanulmányaimat. Hiszem, hogy Isten őt is felhasználta eszközként abban, hogy végül lelkipásztor legyek. Az Úr jobban tudta, hol a helyem. Az egészségügyi tanulmányaimat nagyon gyorsan, egy hét lefolyása alatt le is zártam. A Kossuth Lajos Gimnáziumban érettségiztem.

Korabeli jegyzőkönyv

Akkor ugyan nem értettem, hogy nekem miért kellett oda mennem, illetve miért történt ez. Fel sem fogtam az egészet. De nem nagyon háborogtam. Elfogadtam a kész tényeket, s azt, amit már akkoriban is tapasztaltam, hogy az Úr munkálkodik.  Isten pedig azóta megmutatta, hogy ezzel arra készített fel, hogy a gimnáziumi érettségi után teológiára jelentkezzem. Ez alatt történt meg az a belső elhívás, amely alapján letisztázódott bennem, hogy engem valójában a szolgálatában szeretne látni.

Szopó Ferenc lelkipásztor

Ehhez hozzájárultak a piarista kollégiumban megtartott, kötelező részvételű csendes hétvégék is. Nem nagyon szerettünk ott maradni, mert a kollégisták vágytak arra, hogy a hétvégén hazamenjenek. Engem, mint reformátust a kollégium igazgatója mindig a helyi református gyülekezetbe irányított, Kádár Ferenc lelkipásztorékhoz, ahol már akkor felkarolták a fiatalokat. Egy életre szóló hatások értek engem. Isten igéje egyebek mellett ott szólított meg, majd idővel, szépen letisztázódott előttem az elhívása. Hiszem, és egész életemmel vallom egy kedves Halleluja ének soraival: „Az Úr csodásan működik.”

A református templom bejárata

Iski Ibolya

Kép: Iski Ibolya, Szopó Ferenc