Az alkalmat a barsi egyházmegye esperese, Révész Tibor kezdte meg apostoli köszöntéssel, majd külön köszöntötte a bizonyságtevőket és a megjelenteket. Ezt követően a vezérfonal szerint felolvasta az aznapra eső újszövetségi igeszakaszt a jó pásztorról (Jn 10,11-15). „Igéddel áldj meg bennünket Urunk” kezdetű éneket énekelték az egybegyűltek, mely ének az élő Ige évének, vagyis 2024-nek az ún. vezéréneke. Az énektanulást Révész Csilla sárói lelkész vezette.

Az alkalmon Vámos Béla felsőpatonyi lelkipásztor és hitvese, Vámos Anita tett bizonyságot. A lelkipásztor bizonyságtételében elsősorban a családról szólt. Megvallotta, hogy Isten miként hozta helyre házasságukat. Hangsúlyozta, a házasság a családba illeszkedik bele, és a gyermekek akkor érzik magukat védettnek, ha egy kiegyensúlyozott apát és egy kiegyensúlyozott anyát látnak maguk mellett.

Elmondta, olyan mentalitásbeli tulajdonságok lettek jellemzőek férfiakra, amik korábban csak nőkre volt jellemző, és fordítva. A rendeltetés szerint a nő a tűzhely melegét határozza meg, a férfi a kereteket jelöli ki, a szabályokat hozza, védi a családot.

Rámutatva a házastársi kapcsolatra a Biblia fényében, kiemelte a feleség és a férj egymáshoz való viszonyát a páli levélből (Ef 5,22-25). Klaus Müller volt misszionáriust idézte egy szélsőséges példával. „Tegyük fel, hogy négyen evezünk egy csónakban: én, a feleségem, valamint a két gyermekem, és süllyedünk, viszont csak én tudok úszni. Kit fogok kimenteni? – tette fel a kérdést, majd azzal válaszolt, a feleségemet.

A döntést azzal magyarázta, hogy gyermekeinknek nem ígérünk fogadalmat: sem egészségben, sem betegségben, sem boldog, sem boldogtalan állapotában el nem hagyjuk és egész életünkben hűséges segítőtársuk leszünk. Ezt csak házastársunknak fogadjuk! „Ez kötelez bennünket arra, hogy feleségünknek tegyük le életünket!” – tette hozzá azzal, fontos a gyermeknek meglátni az otthoni példán, hogy az édesanya, a feleség egy kincs a család számára. Ha ezt tudatosítja, érezni fogja a biztonságot!

Saját bizonyságtételében elmondta, milyen volt az első találkozása a feleségével, miként indult a házaséletük, a miként volt jelen a házasságukban férjként akkor és most… Volt, hogy megkeseredve, de mindvégig Istenbe vetett hittel. Imádkozva mindenkiért, viszont önmagáért nem… Megtalálta őt a kérdés, ha most következne be az elragadtatás, itt maradna-e vagy felvitetne? Elmondta, becsülni és tisztelni kell a feleséget, aki Isten gyermeke!

Hangsúlyozta a szülők szerepét is, miszerint a szülőnek nem szabad belebeszélni a gyermeke házasságába, „csak” szeretniük szabad és kell! Nem szabad rátelepedni a gyermekre, a lelki köldökzsinórt el kell vágni, és engedni, hogy önállósuljon a felnőtt gyermeke.

Elmondta, a házasságukban őket Isten együtt változtatta meg és formálta is! Hálát ad Istennek, hogy munkálkodott az életükben, amiért legyen Övé a dicsőség!

Bizonyságtételét azzal az elgondolkodtató pszichológiai kimutatással zárta, mely szerint a házaspárok átlagban 8 és fél percet beszélgetnek egymással naponta úgy, hogy egymásra koncentrálnak.

Ezt követően neje, Vámos Anita mondta el, miként élte meg feleségként a megpróbáltató időszakot s miként vezette őt Isten s mutatott utat neki Igéjén keresztül. Volt, hogy megkeseredett, de érezte a szükségét annak, hogy szeretet, békesség és öröm legyen benne, függetlenül attól, hogy miként viszonyulnak hozzá! Végül arra a következtetésre jutott, hogy értelmetlen viták helyett jobb csendben lenni és csendben várni az Úrra.

Válaszként az elhangzottakra Nálad van csak békesség című énekkel dicsőítettük az Urat.

Az alkalom áldással zárult.

Kép és szöveg: Mente Sándor Veronika