2023 tavaszán történt, hogy öcsémékkel együtt Győrben kirándultunk. Persze a lelkészlét tele van kihívásokkal – indulásunkat követően, alig egy óra elteltével hívott zokogva kedves, fiatal gyülekezeti tagunk: „Csilla, meghalt az apukám!” Ez a hír rányomta bélyegét a kiruccanásunkra is, hiszen váratlanul ért mindnyájunkat egy látszólag erős, egészséges, örök fiatal egyháztagunk hirtelen elköltözése.

Magam is gondolataimba merülve bandukoltam családtagjaim mellett, mikor is öcsém vezetésével egy gyönyörű templomtérre érkeztünk, melyen egy különleges feszület állt. Megdöbbentő volt a látvány a pislákoló napfényben, és Isten adott lehetőséget megörökíteni is ezt a csodát: ahogyan Jézus ölelésre tárt karja alól kikandikál a napfény, mintha minket akart volna erősíteni, bátorítani – hiszen a lelkészeknek is szükségük van erre – azzal, hogy szó szerint rávilágít arra, hogy ő Úr minden és mindenki élete felett.

Azóta már öcsém is Jézussal van... Sokszor előkerült ez a kép, amikor gyászomban a miérteket és a megnyugvást kerestem. S most, a húsvét, a feltámadás ünnepén egyre hangsúlyosabb az a fény, ami ott, Jézus karja alatt világított ránk, s hozzá az ige: „Én pedig, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket.”

Számomra mindkettő azt példázza: Jézus életében, halálában és feltámadásában felette van mindannak, amit mi, kicsi emberként itt a földön megélünk, meglátunk, hiszünk vagy megtapasztalunk.

Bennünket olyan sokszor korlátoz ez a világ, akadályoz töredékes ismeretünk, ráadásul többnyire mi erre az itteni megfogható valóságra vagyunk berendezkedve, ezt próbáljuk minél élhetőbbé, otthonosabbá tenni, és sokszor csak akkor döbbenünk rá, hogy ez bizony véges, amikor az Úristen „beleállít” ebbe bennünket, egy-egy betegség vagy gyász kapcsán.

Az ige eleje már figyelmeztetés: Jézussal kezdődik, ő szól magáról! Ez pedig konkrét, és nem csupán tapogatózás, mint ami tőlünk kitelik. Az ige utolsó szava szintén figyelmeztet: Jézus mindenekről beszél – és igen, ebbe mindenki beletartozik. Ez pedig azt is jelenti, hogy nem hagy bennünket kétségek között, hiszen mi, emberek olyan sokszor osztogatjuk a mennyet és a poklot, üdvösséget és kárhozatot embertársaink részére, magunkat is mentegetve.

Ő arra figyelmeztet ezzel szemben, hogy ez az ő dolga. Erre egyedül neki van hatalma. Ez az ő „vonzáskörzete”, szó szerint mindenek felett! És milyen jó, hogy a feltámadás ünnepén újra és újra megtapasztalhatjuk, hogy – bár körülöttünk minden múlandó – Jézus ereje nem fogyatkozik el.

És ez felhajtóerő: hozzá emel, kiemel a mindennapok rohanásából, csüggedéséből, kilátástalanságából, és egy új, fényes jövőt mutat mindnyájunk számára. Ezáltal – s nem látványos és ízes szokásaink miatt – lesz a húsvét a mi egyik legnagyobb ünnepünk, hiszen arra biztat: láss tovább a romlásnál, a halálnál, a koporsónál! Mert van tovább: boldog, véghetetlen öröm vár odafenn, mely Jézusért – kereszten értünk hozott áldozatáért, kegyelméért és szeretetéért – mindannyiunk része, öröksége lehet. 

Révész Csilla