Tudományos kutatások bizonyították, hogy a H-vitamin szeretetserkentő, fájdalomcsillapító, kedélyjavító hormonok termelését indítja be az emberi szervezetben, valamint blokkolja a mérgező, romboló hatású, negatív érzelmeket, mint például a harag, irigység, neheztelés, önsajnálat, így csökkentve a stressz következményeit, úgymint a szorongásos zavarok és depresszió kialakulásának kockázatát.

Javasolt szedését, alkalmazását elkezdeni már kisgyermekkorban és azt folytatni életünk végéig. Korlátlan mennyiségben élhetünk vele, túladagolni ugyanis lehetetlen, sőt nagyobb mennyiségben hatványozódnak jótékony hatásai. Ingyenesen hozzáférhető a világ bármely részén, minden településen és otthonban. Mindenki által szabadon alkalmazható, betegeknek és egészségeseknek is egyaránt ajánlott.

A felsorolt jótékony hatások ellenére is egyre kevesebben élnek ezzel a „vitaminnal”, vagyis a hálával, aminek megvannak a látható jelei közösségeinkben – az elidegenedés, elmagányosodás és növekvő individualizmus.

Noha mára már jól tudjuk, hogy a hála a legintenzívebb boldogságfokozó, s az egyszerű „köszönöm” nem csupán egy udvarias szófordulat, hanem kapcsolatépítő, regeneráló erő, mégis egyre kevesebben élnek vele.

Pedig, aki köszönetet mond, az nemcsak a másik ember felé fordul szeretettel és elismeréssel, hanem saját magát is felszabadítja a keserűség és az önsajnálat terhe alól. A hála ugyanis megnyitja az utat a szívhez, a másik emberhez, az Istenhez!

A hála nem csak egy érzés, hanem olyan lelki attitűd, tudatos döntés, amely átformálja az életünket, mert amikor hálásak vagyunk, akkor a nézőpontunk, fókuszunk a hiányok, kudarcok, negatívumok helyett a bőségre, a pozitívumokra, az örömforrásokra összpontosít. Így segít a hála a nehéz helyzetekben is túlélni, a békétlenségben is békességet találni.

 Mindnyájan látjuk, tapasztaljuk, hogy ma sokkal könnyebb hangot adni elégedetlenségünknek, nemtetszésünknek, kritikánknak, sőt egyre kevésbé tudjuk élvezni azt, amink van, mert fókuszunk folyamatosan a hiányainkon van, aminek következtében csak a békétlenség, frusztráltság fog eluralkodni életünkön, annak minden területén.

Egy misszionárius elmondta, hogy Afrika egyik legszegényebb országában szolgált, ahol a lakásokban naponta csupán pár órán át van elektromos áram, és sehol nincs fürdőszoba, sőt a legtöbb  településen még ivóvíz sem.

Helyi munkatársai egy beszélgetés után hitetlenkedve csodálkoztak rá arra, hogy Európában vannak olyan emberek, akik boldogtalanok. Nem értették, hogy lehetnek nálunk szomorúak az emberek, mikor mindenük megvan: áram egész nap, fürdőszoba a lakásban, a csapokban pedig korlátlan mennyiségű ivóvíz. Pedig ők ott, Afrikában a pár órás áramszolgáltatásnak is nagyon tudnak örülni. A hiányaik között a leghétköznapibb, apró dolgokért is mindig hálásak tudnak lenni.

„…mindenért hálát adjatok, mert ez Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra” (1Thessz 5,18) – írta Pál apostol kétezer évvel ezelőtt. Pál szerint bár a hálaadás Isten akarata, azonban a mi javunkat szolgálja. Isten azt értünk rendeli el, s kéri. Mert nem őneki van szüksége a hálaadásra, hanem nekünk, hogy kiszabaduljunk az önzés, akarás, önmegvalósítás emberi csapdájából. Amikor hálát adunk, elismerjük, hogy nem mi irányítjuk életünket, hanem minden, amink van – az élet, az egészség, a család, a lehetőségek – ajándék a minket szerető Istentől.

Mert „minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá” (Jak 1,17). Csakis ennek a nézőpontnak köszönhetően a hívő ember még a nehézségben is felismeri a jót, a legnagyobb jót, hogy Istenhez tartozik, mindenkor, még a mélységekben is az ő szeretett gyermeke.

Pál apostol a börtönből a következőket írja a filippi gyülekezetnek: „Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek! (...) Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt” (Fil 4,4.6). Pál azt mondja, hogy mi azzal a tudattal fordulhatunk Istenhez, úgy kérhetünk, hogy a mi Urunk, aki a Fiát kész volt értünk adni, kész ma is mindent megadni nekünk, ami az üdvösségünket és boldogságunkat munkálja.

„Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert örökké tart szeretete!” (Zsolt 107,1) – írja a zsoltáros, s nekünk már csupán arra kell választ adnunk, hogy hogyan kezdjünk hozzá. Hogyan kezdjük el a hálaadó életet? Pál apostol leveleiben arra figyelmeztet, hogy a hálaadás az imádság elengedhetetlen része. Imáinkat kezdjük hát először hálaadással, megköszönve a jót, amit kaptunk, ami történt.

Kezdjük először kicsiben, keressünk minden nap legalább három olyan dolgot, történést, amit ajándékként felismertünk életünkben. De ha nem lenne ilyen, ha olyan nehéz időszakban lennénk is, hogy nem látunk magunk körül semmi jót, akkor adjunk hálát Istennek az ő kegyelméért, a Krisztusban kapott váltságunkért, azért, aki ő, s azért, amit értünk tett.

Majd folytassuk a „H-vitamin” alkalmazását a kapcsolatainkban is! Fejezzük ki hálánkat mások felé! Egy egyszerű köszönöm örömöt hozhat mások életébe, biztatás és erőforrás annak, aki kapja, s annak is, aki adja. Mert a köszönet, a biztatás regenerál, megújítja a segítő, szolgáló ember erejét.

Egy egyszerű „Köszönöm, további szép napot kívánok!” mosolyt csal még a legmorcosabb pénztáros arcára is. S vajon mi történne családunkban, ha szeretteinknek elkezdenénk hangosan kimondani és megköszönni fáradozásukat, jelezve feléjük, hogy látjuk, és hálásak vagyunk a munkájukért – a finom tízóraiért, a vacsoráért, a tiszta ruháért a szekrényben, hogy valaki kivitte a szemetet, hogy lecserélték a téli gumiabroncsokat az autómon…?

Köszönöm. Milyen egyszerű szó, s micsoda erő van benne. Éljünk hát vele! Mindannyian dönthetünk, hogy a panaszkodást vagy a hálaadást választjuk. Dönthetünk úgy, hogy a világ szemléletét követve mindig csak azt nézzük, mi hiányzik az életünkből, vagy választhatjuk azt, hogy mindenben meglátjuk Isten gondoskodását és szeretetét.

Ha a hála útján járunk, életünk békességgel, örömmel és áldásokkal lesz tele, sőt másoknak is jut belőle bizonyságtételünk által bőven. „Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!” (Zsolt 103,2).

Molnár Éva