Énekek 4,1–5,1 és Jn 1,19–34 (ÓSZ) „Bezárt kert az én húgom, menyasszonyom, bekerített forrás, lepecsételt kút. Paradicsomkert nőtt rajtad: gránátalmák édes gyümölcsökkel, ciprusok nárdusokkal, nárdus és sáfrány, illatos nád és fahéj, sok tömjénfával, mirha és aloé, sok drága balzsammal; kertekben levő kút, friss víznek forrása, mely a Libánonról csörgedezik" (12– 15). Nem kizárt dolog, hogy amikor az izraelita ember régen egy ilyen dalt hallott vagy énekelt, többre gondolt a női szépségnél. Tele van ez a kis szerelmes dal olyan fogalmakkal, amelyeknek erősen vallásos csengése van. Paradicsomkert, élő víz, balzsam, illatos nád, fahéj. Az utóbbiak a szent kenet alkotórészei. Hadd hangsúlyozzam: keresztyén életünk fő célja, hogy mindennek, amiben élünk, mozgunk és vagyunk (ApCsel 17,28) vallásos csengése legyen, vagy még inkább: hitvallásos csengése.
Fohász: Mennyei Atyám, kérlek, ajándékozz meg engem olyan élettel, amelynek hitvallásos csengése van. Szeretném, ha szavaimmal hirdetném, a tetteimmel megmutatnám, alázatommal és szelídségemmel nyilvánvalóvá tenném, hogy egyedül Benned bízom. Ámen.