Akadémia története nem múlt, hanem örökség
2025. október 01., szerdaA Selye János Egyetem Református Teológiai Kara szeptember 28-án, a diplomaosztó és doktoravató ünnepi közgyűlés előtt tartotta meg hagyományos megemlékezését.
Közel húsz évvel ezelőtt, 2006-ban emlékeztek meg először a Calvin J. Teológiai Akadémia egykori épületénél egy rövid és csendes főhajtás keretében mindazokról, akiknek köszönhetően Komáromban elindulhatott a leendő lelkipásztorok egyetemi oktatása, illetve azokra, akik egykor e falak között tanultak, tanítottak vagy dolgoztak. Azóta minden évben megszervezik a koszorúzással egybekötött megemlékezést.
Az idén 90. Zsoltár első versének eléneklésével és Czinke Zsolt titkárnak, főkönyvtárosnak, a bátorkeszi gyülekezet lelkipásztorának köszöntésével vette kezdetét a rövid megvisszatekintés az elmúlt időszakra.
A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház egykori lelkészképző intézetének épülete előtt összegyűlt megemlékezőkkel Erdélyi Adél perbetei beosztott lelkész, aki maga is e falak mögött készült hivatására, osztotta meg gondolatait, amelyet a Zsidókhoz irt levél 13 részének 8. versére fűzött fel: „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.”
Czinke Zsolt és Erdélyi Adél
„Ez az egyetlen mondat elég arra, hogy kifejezze, miért is vagyunk ma itt. Az idők változnak, az intézmények létrejönnek és megszűnnek, a nevek változnak, épületek alakulnak át, de Krisztus marad” – mondta a lelkész, aki visszaemlékezett arra, hogy amikor 1994-ben elindult a Calvin János Teológiai Akadémia, sokan talán csak egy kis magot láttak elvetve.
„Mi, akik 2003-ban innen indultunk tovább, már tudtuk: ez a mag szárba szökkent, növekedett, és ez a növekedés nemcsak tankönyvekben és előadásokban gyökerezett, hanem az élő Krisztusban” – hangsúlyozta Erdélyi Adél.
Mint mondta, megszámlálhatatlanul sok emlék köti ide az egykori hallgatókat, s ennek példájaként megemlítette a néhai Molnár János dékán héber óráit, a bojtokról szóló tanítását.
„Örömök, nehézségek. Amikor megtanultuk 2Kor 12,9 alapján, hogy elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz, akkor ez lett számomra az egyik legfontosabb tanítás. Nem akkor vagyok erős, amikor magamtól sikerül, hanem amikor engedem, hogy Krisztus ereje munkálkodjon bennem”.
Elmondta, hogy az Akadémia története számukra nem múlt idő, hanem örökség, amelyt a Selye János Egyetem Református Teológiai Kara viszi tovább, s mindazt, amit itt kaptak.
„Nem csupán tudást adni, hanem Krisztushoz hívni, formálni, építeni. Ez az emléktábla arról beszél, hogy Isten az emberi gyengeségben is munkálkodik, és hűségesen viszi tovább azt, amit elkezdett. A világ ma sokszor arra biztat: légy önmagad, járj a saját utadon, valósítsd meg önmagad. De mi itt tanultuk meg, hogy igazi önmagunkat éppen Krisztusban találjuk meg. Ha rá hallgatunk, akkor nem elveszítjük, hanem megtaláljuk életünk teljességét” – fogalmazott az egykori diák, aki a többiek nevében is hálás azokért, akik bátorsággal elindították a hazai teológusképzést, akik tanítottak a falak között és imádkoztak értük.
„Hála az Úrért, aki tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Ő volt az Akadémia alapja, Ő a Teológiai Kar jövője, és Ő a mi személyes életünk reménysége is” – mutatott a Mindenhatóra beszéde végén Erdélyi Adél perbetei beosztott lelkész.
A rövid megemlékezés keretében Czinke Zsolt titkár, főkönyvtáros, a bátorkeszi gyülekezet lelkipásztora először az egykori tanároknak olvasta fel a nevét, akik már eltávoztak az élők sorából:
Bihary Mihály, Bolyki János, Búcsi Lajos, Cseri Gyula, Csémy Lajos, Herczeg Pál, Ibos Dezső, Jakab István, Janovčík Ján, Kálmán Szabolcs, Marcinková Darina, Medgyessy László, Mikó Jenő, Molnár János, Nagy Lajos, Pásztor János, Uwe-Martin Schmidt, Szűcs Ferenc, Takács Zoltán, Cornelis Andries Tukker.
Majd a sort folytatta azokkal az egykori diákokkal, akiket az Úr már magukhoz szólitott: Batta István, ifj. Ibos Dezső, A. Kis Béla, Tóth Árpád.
A nevek ismertetése után az emlékezők elhelyezték koszorúikat a Calvin J. Teológiai Akadémia, egykor a lelkészképesítésnek helyet adó épület falán.
Lévai Attila, Szénási Lilla és Somogyi Alfréd
A CJTA igazgatótanácsa nevében Erdélyi Adél, Erdélyi Zoltán és Czinke Zsolt, a Szlovákai Református Keresztyén Egyház képviseletében Géresi Róbert püspök, és Fazekas László emeritus püspök, a Selye János Egyetem Református Teológiai Kara nevében Lévai Attila megbízott dékán, Szénási Lilla dékánhelyettes és Somogyi Alfréd volt dékán helyezték el az emlékezés koszorúit.
Az alkalom végén a résztvevők elénekelték a Szózatot.
Kép és szöveg: Iski Ibolya