Ézs 1,10–17 és ApCsel 1,15–26 (ÓSZ) „Ha felém nyújtjátok kezeteket, eltakarom előletek a szemem; bármennyit is imádkoztok, nem hallgatlak meg benneteket, hiszen a kezetekhez vér tapad" (15)! Krisztus Urunk azt mondta, hogy „aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik" (Mt 7,8). Sőt, aki bármilyen testi-lelki bajával – lehetett leprás vagy keresztfán függő lator – felé nyújtotta a kezét, azt nem utasította el, hanem meghallgatta, és segített neki. Akkor hogyan értsük a kiemelt igét? Én nem látok ellentmondást. Az Úr ad választ. Ő nem tűri együtt az ünneplést és a bűnt. Az istentiszteletet és a gonosz tetteket. Egyszer egy zsidó rabbi mondta, hogy az nem őszinte bűnbánat, nincs is semmi értelme, ha valaki ugyan elmondja bűneit Istennek, de a következő pillanattól pontosan ugyanúgy él, mint a látszólagos megbánás előtt. Ez így hatástalan. Legyünk őszinték! Amikor az égre nyújtjuk imádkozó kezünk, vajon mit lát a szívünkben az Úr?
Fohász: Uram, nem akarok többé úgy istentiszteletre menni, ünnepelni, hogy Te azt pusztán udvaraid taposásának tartsd. Imádkozni sem szeretnék úgy többet, hogy megundorodj szavaimtól. A gyülekezetem is eszembe jut... Meg a népem is... Teremts mindannyiunkban tiszta szívet. Ámen.