2Móz 4,18–31 és Mk 15,1–19 (ÓSZ) „Én ugyan megkeményítem a szívét, és nem akarja majd elbocsátani a népet, de te mondd meg a fáraónak: Így szól az Úr: Izráel az én elsőszülött fiam” (21–22). A fáraó megkeményített szíve innentől a történet fontos motívuma. Az uralkodó konok, majdhogynem elvakult: a saját hatalmában bízik. Kétségtelenül jelentős politikai ereje van. Most még nem sejti, hogy milyen gyorsan elillan. Az Úr viszont be akar mutatkozni népének és Egyiptomnak. Egy nagy hatalmú ellenfélen szeretné megmutatni erejét. Hogy ne legyen kérdés: nincs nála hatalmasabb. A megkeményített szívről szólva ki kell mondanunk: nem mindenkié a kegyelem. Ez szikár tény. Ezt mutatja az emberekkel kapcsolatos általános tapasztalat is. Aki nem hiszi, mesében él. Nekem nehezebb megemésztenem azt, hogy Isten népével szinte mindig ugyanaz történik. Ha ellenállást tapasztal, erősödik; ha elnyomást él át, gyarapszik, ha szükségei jellemzik, csodákat lát. Miért? Miért kell mindig a hidegzuhany, hogy fölébredjünk? Fohász: Meghajtott fővel állok meg előtted, Istenem. Ki vagyok én, hogy kérdezzelek? Igen, ez a valóság: van, akinek kemény marad a szíve még a Te szavadra, még a Te szeretetedre is. Talán én is, mindnyájan ezt érdemelnénk. De Te ébresztgetsz bűneim álmából. Puhítod szívem keménységét. Való igaz, fájdalmas eszközökkel, hiszen nagyon kemény az én szívem. Ámen.