1Móz 37 és Mk 10,17–31 (ÓSZ) „Gyertek, öljük meg, dobjuk bele egy kútba, és mondjuk azt, hogy vadállat ette meg! Akkor majd meglátjuk, mi lesz az álmaiból" (20)! Bár félünk tőle, most őszintének kell lenni! Ki javíthat ki ennyi hibát? József testvérei besúgója volt, az most lényegtelen, hogy igazat beszélt-e. Jákób őt jobban szerette, mint a többi gyermekét. Tarka ruhát adni, amikor az öltözet még rangot jelentett?! A kivételezésnek sajnos volt hagyománya a családban, de ez nem lehet felmentés. József nagyravágyása akár természetes is lehetne, de miért viseli ilyen bután különleges képességét? A testvéreiben nem véletlenül alakul ki gyűlölet és féltékenység. Rúben és Júda jó szándéka persze semmit sem ér! Hogy ki adta el Józsefet? A testvérek eldöntötték, a midjániak megtették. Végül pedig a Jákóbnak beadott hazugság! „De ahol megnövekedett a bűn, ott még bőségesebben kiáradt a kegyelem" (Róm 5,20). Isten már ott ólálkodik körülöttük.
Fohász: Ez az életem, Uram! Pattanásig feszülnek bennem a kusza szálak. Elismerem, mindez bűn ellened és felebarátaim ellen. Te hiányzol. Rád nem figyelek. Nem eléd viszem, ami megoldhatatlan nekem. Nem Benned bízom, hanem nélküled harcolok. Bocsásd meg ezt! Kérlek, bőségesebben áraszd rám kegyelmedet! Tölts el Szentlelkeddel! Ámen.