A Világosság református egyházi műsor 2025. június 22-ei ajánlata

2025. június 19., csütörtök

A Pátria rádióban vasárnap a 7.05-kor kezdődő műsor témái: a magvető elveti a jó magot, de nem mindegyik kerül megfelelő talajba, Debrecenbe fiatalok és idősek, kis- és nagygyülekezetek képviselői a Kárpát-medencéből és azon túlról is egyaránt azért jöttek, hogy kifejezzék a reformátusok egységét.

Jézus sok mindenre tanította követőit példázatokkal: „Íme, kiment a magvető vetni, és vetés közben néhány mag az útfélre esett, aztán jöttek a madarak, és felkapkodták. Mások sziklás helyre estek, ahol kevés volt a föld, és azonnal kihajtottak, mert nem voltak mélyen a földben; de amikor a nap felkelt, megperzselődtek, és mivel nem volt gyökerük, kiszáradtak. Mások tövisek közé estek, és amikor a tövisek megnőttek, megfojtották őket. A többi pedig jó földbe esett, és termést hozott: az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, a harmadik harmincannyit. Akinek van füle, hallja!”

A magvető példázatáról Szopó Ferenc bodrogszentesi lelkipásztor prédikál.

Május 24-én több ezer református érkezett Debrecenbe, hogy kifejezze összetartozásukat a kárpát-medencében és másutt élő reformátusokkal. Az összállításban megszólal Csentery Levente, a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye esperese, Nagy Rita és Nagy Kinga Felsőláncról, Bodok Éva, Kiss Éva és Sárközi Erzsébet Nagykaposról, Blanár Erik kisgéresi lelkipásztor, Furik Csaba Kisgéres polgármestere és a gyülekezet gondnoka, zsinati tanácstag, Győrky Szilvia, a Szlovákiai Református Keresztyén Nők Egyesületének elnöke, Ferenc István, a szovátai gyülekezet főgondnoka, Szilágyi Tamás balavásári lelkipásztor.

Részlet hangzik el Kolumbán Vilmos Józsefnek, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének a közös úrvacsora előtti igehirdetéséből.

Szerkesztő-műsorvezető: Iski Ibolya

A Világosság egyházi műsor másnap, 13.05 órakor ismét meghallgatható a Pátria rádióban, illetve az adás után az RTVS hangarchívumából is.

A Pátria rádió műsorai az alábbi frekvenciákon érhetőek el: 89,6 MHz Pelsőc, 91,4 MHz Somorja, 98,0 MHz Losonc, 98,3 MHz Kékkő, 98,7 MHz Érsekújvár, 98,9 MHz Pozsony, 102,4 MHz Szenc, 105,8 MHz Szepsi, 105,9 MHz Rozsnyó.

események továbbiak →