Bevezetőjében elmondta, a téma kibontásához szükséges az elhívás Istenétől kiindulni, hogy elérkezzünk az elhívott emberig. Ugyanis a hitvalló, aki nemcsak Istenének tesz tanúbizonyságot, hanem Istenéről vállalja a társadalom előtt is hitét, Urától nyeri a felhatalmazást, mert a bátor megszólalók a mennyei, reá bízott üzenetek tolmácsolói. „Az elhívás kapcsán gyakran szembesülünk másodlagos következmények hangsúlyozásával, miközben az elsődleges háttérbe szorul“ – tette hozzá.

Kihangsúlyozta, hogy az elhívás elsődleges eredménye, hogy az elhívott mindenekelőtt Istené lett, az Ő szolgálatába állt, az Ő akaratából, és engedelmesen végzi a neki meghatározott feladatokat.

„Az tudja az elhívását maradéktalanul megbecsülni, aki vállalja a feladatait, a Gondviselő szolgálatába áll feltétlenül és eltökélten. Az elhívott ráérez arra, hogy nem a saját tehetsége (lehet az kevés), nem a benne rejlő energiák (lehetnek alig észrevehetőek), nem is hite (lehet éppen válságon vergődik át) hatalmazzák fel a szolgálatra, hanem Ő, Aki így küld: „…Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet…” (Mt28,19) A megbízás tartalmának pedig a súlya az: „…erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek és tanúim lesztek…” (Csel1,8)

Rámutatott arra is, hogy elhívott egyéniségében személyiségváltozás megy végbe az, amelynek csak másodlagos, bár nagyon értékes termései a lélek gyümölcsei, ám mindenekelőtt az elsődleges az Isten hatalmának győzelme. Ennek a győzelemnek köszönhető, hogy az engedelmes elhívást és küldést vállaló személy, Urunk koronatanúja lesz – tette hozzá.

Majd úgy fogalmazott, hogy Isten bizonyságtevőiből lesznek a hitvallók. Bennük már nemcsak felismerések születnek belső szorításból, nemcsak a jó és a rossz között érzékelik a különbséget, hanem tapasztalják a mennyeit is. „Minden hitvallónak és hitvallásnak a súlyát az adja, ha a mennyei dimenziót nyitja meg, Isten világát mutatja be, hatalmáról beszél, kegyelmét hirdeti, üdvözítő szeretetét közli.“

Mint mondta, a helyzet hozza, az egyház adja a hitvallásosság keretein belül a maga álláspontját. Sajnos ezen a téren igen szembeötlő különvélemények alakultak ki. A niceai zsinaton az atyák 1700 évvel ezelőtt kemény küzdelmet vívtak Jézus Krisztus és Szentlélek isteni mivoltáról.

„A Szentháromság körül mindmáig igen szélsőségesek a vélemények. Nem csak az ariánusokkal ment a kemény csata, hanem az egyházvezetők között. Mint ahogy korábban sem a római császárság pogányai voltak az első Krisztus-üldözők, hanem az írástudó főpapok és bérenceik. A keresztyénség hordozza a szkizmákat. Nemcsak az 1054-es év, hanem háborúk során is. Most pedig már kicsit keletebbre ortodox veri az utolsó csepp vérig az ortodoxot. Tudunk katolikus protestáns 20. századi csatározásokról is. Ezek mögött sok a háttérindulat“ – fűzte hozzá.

Előadása végén megemlített az egyházainkat is érintő fájdalmas eseményt. Elmondta, hogy 2015-ben a menekültek ügyében a Királyhágómelléki Egyházkerület status confessionis jegyében nyilatkozatot tett közzé, melyben elítélték a kalandorságot, a keresztyén értékek megtiprását, a csempészbandák garázdálkodásait.

„Nem minden hitünk cselédje fogadta jó szívvel a nyilatkozatot. A Német Protestáns Egyház tartományi egyházainak vezetői által kiadott közlemény egyenesen kioktatott minket 20 vezető aláírásával. Ezek a hiányosságok bizonyítják, hogy egymás között is nagy különbségek vannak, pedig egy a hit és egy a Szentháromság“ – mondta előadása végén Csűry István nyugalmazott püspök.

Iski Ibolya 

Kép: Szarvas László