A programfüzetben előre jelzett időpontban, délután két órakor megszólaltak a Nagytemplom harangjai, az előtte lévő tér pedig teljesen megtelt azokkal, akik vágytak az igei üzenetre és szerettek volna a különböző helyekről érkező reformátusokkal együtt úrvacsorát venni. A résztvevők az apostoli köszöntés után a 90. zsoltár első versét énekelték el.

Steinbach József püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke Isten örökkévalóságáról tett hitvallást, majd Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke és Barna Sándor, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke imádkozott.

„Hálával tartozunk Istenünknek, hogy a sok megpróbáltatás között is megtartott az évszázadok folyamán, és azért is hálásak lehetünk, és hálásak is kell lenni, hogy 2009-ben kimondatott a Magyar Református Egyház egysége. Azóta meghatározott időközönként összegyűlünk és együttesen is kifejezzük, hogy bár több országban élünk, sok határ választ el egymástól, egységünk teljes, testvéri és megbonthatatlan” – mondta bevezetőjében Kolumbán Vilmos József.

Az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke felhívta a figyelmet arra, hogy ha Krisztusban való reménységgel tekintünk a jövőre, akkor Isten irgalmas lesz hozzánk. Megtart és  kegyelmét megtapasztalva tovább vihetjük azt az örökséget, amit reánk ruháztak hitvalló elődeink. Azt gazdagítjuk és igyekezzünk úgy élni, hogy a magasságos Isten neve magasztaltaltassék szóban és tettekben. Az evangélium szerinti életben és a hálából fakadó jó cselekedetekben.

Kolumbán Vilmos József

Felhívta a figyelmet arra, hogy a ma ünneplő gyülekezethez így szól Isten: „De én bemehetek házadba, mert te nagyon szeretsz engem, és szent templomodban leborulok, mert tisztellek téged.” (Zsolt 5,8)

Hozzátette: Ez az egyetlen zsoltársvers szolgáljon hitvallásként, de küldetésként is, ugyanúgy, mint a Magyar Református Egyház önazonosságának alapjaként.

Kegyelemre épülő közeledés

Az első üzenetként említette meg, a kegyelemre épülő közeledést. A zsoltáros úgy szólítja meg Istent, mint aki jogot formál a templomba való belépésre. A reformátorok egyik nagy felfedezése és igazságra való ráébredése az volt, amikor kimondták, hogy Isten igazságossága nem az ember halálát jelenti.

„Pál apostollal együtt mondjuk, hogy az ember hit által igazul meg az Isten előtt. Nem a törvény cselekedete által. Reformációkor mondatott ki a Sola garanciának a meghirdetése, vagyis az, hogy kegyelemből állunk meg Isten színe előtt. Ahogy egykoron a zsoltáros, úgy mi sem a saját érdemünkre, nem is az erényeinkre támaszkodva mehetünk be a templomba Isten színe elé. Csupán Isten kegyelme révén. Ezt a megtartó kegyelmet református egyházunk számtalanszor megtapasztalta“ – mutatott rá a püspök.

Kolumbán Vilmos József emlékeztetett arra, hogy a történelen nem igazán volt kegyes hozzánk az elmúlt évszázadokban, majd hozzátette: De mégis itt vagyunk. Majd felsorolta a történelmi tényeket: török és habsburg fennhatóság, elvett templomok, értelmetlen háborúkban szándékosan elpusztított falvak és azok népek sokasága, országos hivatalból hitük miatt kitaszított reformátusok, majd hitükért ártatlanul meghurcolt és bebörtönzöttek ezrei, a diktatúrák rideg valósága. De a gazdasági kivándorlás sem vetett véget egyházunknak, pedig nem voltunk sem jobbak, sem rosszabbak senkinél, csak ember, aki él.

Mindez azért történt, mert Istennek gondja volt ránk. Megtartott. Itt vagyunk, mert Isten nem hagyott el bennünket, s nem hagyta szétszóratnia egyházát – tette hozzá.

Az erdélyi püspök kihangsúlyozta, hogy ez a felismerés egyszerre indítson bűnbánatra, ugyanakkor örvendezésre is. Bűnbánatra azért, mert az elmúlt évszázadokban nem igazán tudtunk sokat tenni Isten egyházáért.  Örvendezésre pedig azért, mert egyházunk jövője Isten kezében van.

Közös múltból lehet közös jövőt építeni

Hitét fejezte ki aziránt, hogy az az egység, amelyet ünneplünk, olyan élő valóság, amelyet Isten hívott életre. Ezért mondhatjuk teljes hitbizonyossággal, hogy kegyelemből hit által állhatunk meg Isten előtt. A zsoltárossal együtt valljuk: Kegyelme bőségéből mehetünk be házába.

Emlékeztetett arra, hogy ezért lehet a Magyar Református Egyház története a kegyelem története. Ebből a közös múltból lehet közös jövőt építeni, mert van egy biztos alapunk: Isten kegyelme, amit Krisztusban kaptunk.

Kolumbán Vilmos József szerint Istent sokféleképpen lehet tisztelni és leborulni előtte. Alázattal, hódolattal megállni, kérni az ő segítségét és vigasztalását. Így tették ezt hitvallóink évszázadok alatt. Népünknek, egyházunknak gazdag hagyománaj van abban, ahogyan tisztelte Istent – tette hozzá.

Másként tiszteljük Istent, mégis egységesek vagyunk

Mint mondta, méltán lehetünk büszkék és alapozhatjuk meg a mának és a jövendőnek egyházi életét. Majd felhítva a figyelmet arra, hogy másképpen tisztelteIi Istent a Dunántúli, másképpen a Mezőségi. Másképpen hitték Istent a tiszántúliak és másképpen a felvidékiek, de a délvidékiek is. De más kegyességet jelentett az alföldi Bibliás lelkület és a hitünkben is konok székely végvárak Istenhite.

A püspök magyarázatul hozzáfűzte, abban mind egységesek vagyunk, hogy ugyanazt jelenti és mondja: Károli Gáspár és Méliusz Juhász Péter Bibliafordítása, Szenczi Molnár Albernek valamikor nagyon régen népénekké lett zsoltárai, a Tordai kánonok, a Debreceni Hitvallás a herceg szőlősi és gellei Katona István egyházi törvényei. Maróti György iskola reformjai.

 „Mindez arra alapozódott, amit közel ötszáz évvel ezelőtt egyházunk és nemzetünk felismert, hogy egyedül hit által igazulunk meg Isten előtt. Ennek a felismerésnek a jegyében éljük és kívánjuk élni a mindennapjainkat.“

Kolumbán Vilmos József figyelmeztetett arra is, hogy az Isten előtti meghajlás, leborulás, nemcsak a közös múltra való visszatekintést jelenti, hanem a mában való kötelezettséget is. Ezért nekünk napról napra bűnbánatot kell gyakorolnunk. Fel kell tennünk azt a kérdést, hogyan lépjünk be a templomba. Úgy mint a farizeus, aki éppen önnön nagyságában gyönyörködik, önnön erkölcsi tisztaságát magasztalva kioktatja Istent vagy egyszerű vámszedő módjára, aki annak tudatában, hogy csupán Isten kegyelmére támaszkodva mehet be a templomba és saját maga helyét tisztán látva, leborul a könyörülő Isten előtt.

Isten előtt bűnösként megállni

„A példázat szerint csak úgy lehet megállni az Isten színe előtt, mint ahogyan a vámszedő tette. Nem gyűlölködve, széthúzva, nem a magam érdemeire támaszkodva, megvetve a másikat, mert másképpen gondolkodik, másképpen tiszteli Istent, hanem úgy, hogy Isten kegyelmének tudatában mondja: bűnös vagyok. Önmagam helyzetének tisztánlátása lehetőséget ad arra, hogy a másik emberben a testvért lássam meg” – mondta többek között prédikációjában Kolumbán Vilmos József.

Úrvacsoraosztáskor az egybegyűltek a nagytemplom előtti tér több pontján vehették magukhoz a szent jegyeket az istentiszteleten szolgáló lelkipásztoroktól.

Az úrvacsora után Molnár János tiszántúli és Molnár Pál tiszáninneni főgondnok felolvasták a Magyar Református Egyház Közös Zsinatának ünnepi nyilatkozatát. „Hisszük, hogy a különböző állami keretek közötti széttagoltság ellenére a magyar reformátusság mindig is megőrzi hitbeli és teológiai egységét. Ezt most is meg kívánjuk erősíteni, hogy együtt hirdethessük Isten Igéjét, ahhoz igazítva életünket. Így tettek a gályarab prédikátorok három és fél évszázaddal ezelőtt. Megpróbáltatásaikra és hűségükre hálaadással emlékezünk. Ausztráliai testvéreink csatlakozása ezen az ünnepi közös zsinaton és a jövő esztendőben esedékes diaszpórakonferencia is abban erősít meg bennünket, hogy fogjunk össze minden magyar református keresztyén testvérünkkel, a legkisebbekkel, a legtávolibbakkal is. Külön is imádkozunk kárpátaljai testvéreinkért, hogy ők is békében élhessenek” – hangzott el.

Az alkalmat Beszterczey András, a házigazda Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség lelkipásztora zárta, köszönetet mondva minden szolgálattevőnek, szervezőnek és az Egységnap sikeréért dolgozó önkénteseknek.

Iski Ibolya

Kép: Iski Ibolya, reformatus.hu /1/