Az Egységnapon énekekkel szolgált az Abaúji Kamarakórus

2025. május 26., hétfő

A Debreceni Református Kistemplom adott otthont a Kárpát-medence különböző pontjairól érkező református kórusok hangversenyének. Az énekcsoportok rendkívül sokszínű, színvonalas zenei élményt nyújtottak az érdeklődőknek. A zenei program keretében fellépett Egyházunk Abaúj-tornai Református Egyházmegyéjének Abaúji Kamarakórusa Ficzere Tímea vezetésével.

Az eredeti tervezés szerint a tizenkét fellépő kórus közül a sorban a tizenegyedik lett volna az Abaúji Kamarakórus és fél 11 órakor után került volna rájuk a sor a Kistemplomban, ám átszervezés miatt – mivel nem mindenki jött el, aki jelezte részvétét – korábban énekeltek.

Aki lemaradt volna a kistemplomi koncertjükről, búslakodhattak ugyan, azonban mégis hallhatták és láthatták őket a Magyar Református Egységnap Egyesített Kórus részeként, amikor közösen dicsőíthették Istent a 11 órakor kezdődő megnyitón, illetve délután a Nagytemplom előtt a szabadtéri úrvacsorás istentiszteleten is, amikor Berkesi Sándor Kossuth-díjas karnagy és Berkesi Boglárka karnagy vezetésével csendülhettek fel a református hitünket megerősítő énekek.

Az Egyesített Kórusban bal oldalon az Abaújtornai Kamarakórus

„Repertoárunkból többféle művet választottunk ki a kistemplomi hangversenyre. Elénekeltünk egy Claude Goudimel által hangszerelt zsoltárt, majd modernebb éneket, egy korabeli zeneszerzőnek, Tarnóczy Lászlónak a 100. zsoltárra készült feldolgozását. A nagyon ismert dicséretet, a Mindig veled uram kezdetűt is beválogattuk a csokrunkba, amivel a kárpátaljai testvéreknek szerettünk volna egy szép üzenetet küldeni a mostani megpróbáltatásukra kapcsolódva. A műsorra tűztünk egy latin darabot is, Giuseppe Ottavio Pitoni művét, a Cantate Dominot, amelynek magyar jelentése: Énekeljetek az Úrnak“ – sorolta a Kistemplomban elhangzott műveket Ficzere Timea, az Abaúji Kamarakórus vezetője.

Mint mondta, nem konkrét téma alapján állították össze a fellépésükre a repertoárukat, hanem igyekeztek úgy színesíteni a műsorukat, hogy legyen abban vidám és komolyabb hangvételű mű is. Énekeltek magyarul és latinul, s úgy próbálták összeválogatni az énekeket, hogy azok különféle korból származók legyenek és az minél színesebb legyen.

Ficzere Tímea

Az Abaúj Kamarakórusnak jelenleg tíz tagja van, de általában változó létszámban lépnek fel közönség előtt, hiszen vannak köztük kollégisták, egyetemi hallgatók is, akik nem mindig tudnak hazajönni és becsatlakozni a kórustagokhoz, ha eleget kell tenniük egy-egy énekszolgálati meghívásnak.

„Sajnos most sem voltunk teljes létszámban, hiányzott az egyetlen stabil basszusunk. De az Egységnap szépsége az is, hogy igazi református egységet alkottunk. A debreceni és magyarországi barátainkat segítségül hívva, egy nap alatt sikerült keríteni két basszust, aki kisegített minket. Az egyik a zenét oktató mezőtúri kántor, a másik a Debreceni Kollégiumi Kántusnak a jelenlegi karnagya volt. Nagyon köszönjük nekik, hogy segítségünkre siettek és a rendelkezésünkre álltak, illetve velük együtt egészülhetett ki a kórusunk“ – magyarázta Ficzere Tímea.

Az Abaúji Kamarakórus az istentisztelet alkalmával is énekeltek az Magyar Református Egységnap mintegy 130 taggá bővült Egyesített Kórusában. Magyar zeneszerzők műveit énekelték, Gárdonyi Zsoltnak és Gárdonyi Zoltánnak a műveit, valamint egy Miatyánkot az istentisztelet végén.

Egyesített Kórus

„Nagyon jó érzés, hogy mi is itt lehetünk és énekelhetünk a Kárpát-medencéből érkezőkből összeállított Egyesített Kórusban, s az is, hogy ennyi énekessel együtt egységesen dicsérhettük az Urat. Ez a közös éneklés nekünk is a jövőben egyfajta útmutatást és bátorítást is ad. Ilyenkor mindig feltöltődünk és örömmel állunk a mindennapok elé”.

Végezetül elmondja, hogy az Egységnapon elsősorban a zenei részt képviselték, ezért sajnos máshová nem tudtak eljutni, illetve bepillantani más programokba vagy egy kicsit csak nézelődni és válogatni a lehetőségek között.

„Az időn nagy részét elvette a közös próba, utána a fellépések, de meg tudtuk hallgatni a találkozó többi énekes résztvevőinek az előadásait. Mi most ebből a zenei szolgálatba kapcsolódtunk be, képviselve ezzel is a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházat” – mondta Ficzere Tímea, az Abaúji Kamarakórus vezetője.

Kép és szöveg: Iski Ibolya

események továbbiak →