Gályarab-emlékjelet kapott a bátorkeszi gyülekezet is

2025. május 25., vasárnap

A Bátorkeszi Református Egyházközség is megkapta a Gályarab-emlékút emlékjeleit. A horgonyt és a díszoklevelet Czinke Zsolt lelkipásztor vette át május 23-án Debrecenben, a Magyar Református Egyház Közösön Zsinatán.

Díszoklevél

„A bátorkeszi gyülekezet hálás azért, hogy Bátorkeszi István gályarab prédikátor 1640-ben Bátorkeszin született. Sárospatakon végezte tanulmányait, Pápán volt rektor, majd a veszprémi gyülekezet lelkipásztora lett. Innen hívják be őt is a pozsonyi vértörvényszékre, ahol többek között Séllyei István pápai, Czeglédi Péter lévai és Miskolczi Bodnár Mihály füleki lelkipásztorokkal együtt őt is elítélik, majd Berencs várában tartják fogva. 1675 májusában, éppen 350 éve, Nápolyban ő is gályarabságba kerül. Az ő nevéhez köthető a gályarab prédikátorok éneke. Isten kegyelméből és De Ruyter holland tengernagynak köszönhetően ő is kiszabadul, visszatér Veszprémbe híveihez, majd Tihanyban hal meg” – foglalja össze röviden Bátorkeszi István életét Czinke Zsolt bátorkeszi lelkipásztor. 

A Református Nagytemplomban az emlékjelek átvétele után

„Mi hálásak vagyunk azért, hogy Bátorkeszi a nemzetnek, a hazának, az egyháznak egy ilyen hitvallót adott. A mai napig példaértékű tette a számunkra. Emlékére minden évben megszervezzük a Bátorkeszi István Napokat, ebben az esztendőben már a huszadikat. Külön megtiszteltető a számunkra az, hogy az elmúlt esztendőben létrejött Gályarabútvonal részeként mostantól már bárki megállhat Bátorkeszin, akár turistaként vagy reformátusként, akár más felekezetűként, s mi számot adhatunk Bátorkeszi Istvánról. Mellesleg megtekintheti a templomunk oldalán elhelyezett domborművet, amelyet rá való emlékezésül Gáspár Péter szobrászművész alkotásaként készülhetett el. Mi pedig az érdeklődőknek elmondhatjuk, hogy ki volt ő, mit adott a hazának és az egyháznak”.

Czinke Zsolt a gályarab prédikátorok, a Nagytemplom mögötti téren 1895-ben emelt köztéri emlékműve előtt 

Czinke Zsolt elmondta, hogy a gyülekezet büszke arra, amit tett, mert a legnagyobb megpróbáltatások közepette is kitartott, s megmaradt hűségesnek egyházához.

„Ma sokaknak gondot jelent hűségesnek lenni, az emberek kevésbé kitartóak akár a nemzethez, az anyanyelvhez, vagy éppen az egyházhoz való hűségről van is szó. A gályarabok pedig éppen ebben adtak jó példát arra, hogy a legnehezebb időkben is ki kell tartani a legvégsőkig, s nem szabad feladni azt, amit őseinktől örököltünk: akár az anyanyelvünkről, kultúránkról, identitásunkról, vallásunkról, esetünkben a református mivoltunkról is legen szó” – fogalmazott a lelkipásztor.

A „Gályarab hitvallók emlékhelye” feliratú táblát, amelyen egy horgony látható valószínűleg a templom bejáratánál kap elhelyezést.

Szénási Szilárd esperes és Czinke Zsolt bátorkeszi lelkipásztor az Egységnapon

Iski Ibolya

Fotó: Iski Ibolya, Szénási Szilárd

események továbbiak →