Péld 27 és Gal 5,7–15 (ÚSZ) „Szeresd felebarátodat, mint magadat" (14). Milyen egyszerűen hangzik, de valóban az? Az élet mást mutat. Mi magunkat szeretjük, kényeztetjük, mindenben a magunk javát keressük, de a másikat szeretni, felebarátjává válni, ez már nem megy olyan könnyen. Ezért is van annyi feszültség, békétlenség köztünk. Mi az oka annak, hogy képtelenek vagyunk a felebarátot úgy szeretni, mint magunkat? Mert nem telik tőlünk. Magunktól nem vagyunk rá képesek. Mindez csak akkor sikerül, ha a nagy parancsolat első fele érvényre jut az életünkben (Mt 22,37–39). Ha teljes szívedből, egész lényeddel szereted Istent. Ehhez meg kell változtatni a sorrendet, mert eredetileg a mi sorrendünk: én, te, ő. Az Ige sorrendje pedig: ő, te, én. Isten az első, a felebarát a második, és én csak a dobogó harmadik fokára kerülök. Ehhez pedig az kell, hogy átadd szívedben az első helyet az Úrnak. Ha az Úr Jézus lesz az első, ha igazán szereted, akkor általa képessé válsz a felebarátot is szeretni.
Fohász: Uram, köszönöm, hogy előbb szerettél engem, hogy jobban szerettél önmagadnál. Segíts, hogy általad szerethessem a felebarátomat úgy, mint magamat, mert tőlem, magamtól ez nem telik. De Tőled igen. Ámen.