A szolgálattevők csapatját Géresi Róbert, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke, abaújszinai lelkipásztor vezette. A szolgálók között volt továbbá Dr. Rákos Loránt, egyetemes lelkészi főjegyző, kövecsesi lelkipásztor, Dr. Szénási Szilárd, a Komáromi Református Egyházmegye esperese, martosi lelkipásztor, György András, a Somorjai Református Egyházközség lelkipásztora, Kassai Gyula, a Lévai Református Egyházközség lelkipásztora, Pásztori Attila, a Nagyodi Református Egyházközség lelkipásztora és Beňadik Adrián, az Abarai Református Egyházközség lelkipásztora.

A háborús terhekkel sújtotta hittestvérek körébe érkező felvidéki lelkipásztorok először Beregszászon álltak meg, ahol Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke és Taracközi Ferenc, a Beregszászi Református Egyházközség vezető lelkésze fogadta és köszöntötte az érkezőket.

A szívélyes és Krisztusban testvéri fogadtatás után a vendéglátók gondoskodtak arról – az adott katonai körülmények közötti nehézségeket is vállalva –, hogy minden lelkész eljusson azokba a célgyülekezetekbe, ahol másnap az Úr üzenetét tolmácsolhatták.

Géresi Róbertet a mezővári, Dr. Rákos Lorántot a verbőci, Dr. Szénási Szilárdot a kisdobronyi és tiszaágteleki, György Andrást a ráti, minaji és homoki, Kassai Gyulát a szőlősgyulai, Pásztori Attilát a nagypaládi és Beňadik Adriánt pedig a viski gyülekezet várta, mint reményhozókat a lankadatlanul reménykedők körébe.

A szolgálattevő lelkipásztorok – az országot sújtó háború, és az ennek nyomása alatti feszültség ellenére is – mindenhol az emberek rendületlen vágyát, reménységét és Istenbe vetett bizakodását tapasztalták, melynek következtében felemelő volt megélni – mind a vendéglátó lelkészcsaládoknál, mind a templomos közösségekben – azt, hogy a hit milyen bátorságot, tartást és példaértékű helytállást gerjeszt az ott élőkben, hogy Isten országa – még az életfenyegetés, a pusztító dúlás és az emberi vérengzés sűrűjében is – épülhessen.

A kárpátaljai segítő szolgálat ötlete a Generális Konvent Elnökségének ülésén vetődött fel, és került jóváhagyásra azzal a szándékkal, hogy a szabad mozgásukban – az általános mozgósítás miatt – egyre inkább korlátozott kárpátaljai lelkipásztoroknak a környező református egyházak lelkipásztorai segítséget nyújtsanak az ottani szolgálatokban. Így minden hónapban más református egyház/egyházkerület kerül sorra, hogy néhány szolgálati alkalmat átvállaljon a helyi lelkipásztoroktól. Ugyanakkor nemcsak azt szolgálja ez a küldetés, hogy a kárpátaljai hívek más hangon is biztatást kaphassanak Isten Igéjéből, hanem hogy a határokon átnyúló református összefogásban szemtől szemben is érezhessék, hogy minden jó érzésű és hittel élő ember teljes odaadással áll mellettük az Igével felvértezve, imádságosan és kézzel foghatóan.

A felvidéki lelkipásztorok vasárnap délután indultak vissza e nemes küldetésből, kik számára sok mindenről tanúskodik ez az út: először arról, hogy a kegyelmes Úr Isten – akár embereken keresztül is – mennyire meg tudja áldani és óvni az Ő Igéje iránt elszánt embereit, tapasztalva ezt akár a megkönnyített határátlépés során, akár a minden katonai vegzálás nélküli helyi utazások során; valamint arról is, hogy van az úgy olykor, hogy egy útról lelkükben gazdagabban térhetnek haza azok, akik szívből adni indultak.

Rákos Loránt