Nyitrai református templom

„Nyitrára való érkezésünkkor a gyülekezet tagjaiban érzékelhető volt egy kisebb feszültség, de nem miattunk. Szerencsére ebből mi, mármint én és a feleségem, nem sokat tapasztaltunk meg. Mindenki nagy szeretettel viszonyult hozzánk. A hivatalátadás után az akkori gondnok, László Béla egyetemi tanár, professzor nagyon hálás volt és közölte, mindent meg kell tenniük a híveknek, hogy az új lelkészházaspár megszeresse a gyülekezetet, Nyitrát, a várost, ne csak szeressenek itt lenni, hanem maradjanak is itt. Hasonlóan álltak ehhez a hívek is. Támogattak bennünket, mi pedig igyekeztünk eleget tenni és megfelelni még a szlovák református testvérek kihívásainak is”.

A lelkész rögtön hozzá is teszi, hogy a gyülekezeti tagok jelezték, két szlovák ajkú református egyháztag szeretné, ha az ő nyelvükön is elhangozna a prédikáció az istentiszteleten, értsék ők is, miről beszél a többieknek. Ezért rendszeresen készült szlovák nyelvű igehirdetéssel is a magyar mellett. Ha látta, hogy legalább az egyikük eljött az istentiszteletre, akkor szlovákul is összefoglalta az elmondottakat. 

„Később nagyon jó viszony alakult ki ezzel a két családdal is. A mai napig úgy gondolom, ők ezt az igyekezetemet nagyon „díjazták”. Örültek annak, hogy nem zárkóztam el ettől, hanem megpróbáltam konstruktívan hozzáállni a kérésükhöz.”

Elmondja, hogy él néhány szlovák református Nyitrán és környékén. Tud egy fiatal hölgyről, aki az egyetemen dolgozik, de valamelyik környező kisfaluban él a családjával, a gyerekeit ő keresztelte meg, de rendszeresen nem látogatják istentiszteletet. Ismer egy másik Kelet-Szlovákiából származó szlovák református családot is, akik évente 2-3 alkalommal megjelennek a templomban.

Mint kiderült, ez a fajta kérés nem is tűnt újdonságnak a gyülekezetben, hiszen a korábbi lelkészek is, mint például a Nyitrán hosszú éveken keresztül szolgáló Berecz István szükség szerint a szlovák híveknek prédikált szlovákul. Az ő esetében ez úgy történt, hogy amit magyarul elmondott, azt a felesége, Zsuzsa lefordította.

„Egyébként a gyülekezet liturgiai nyelve magyar. Amíg szlovák nyelvű hívek rendszeresen látogatták az istentiszteleteket, addig az ő nyelvükön mindig elhangzott az igehirdetés. Amikor viszont az a család, aki igényelte szlovák nyelven is, elköltözött Pozsony mellé, attól kezdve nincs olyan szlovák gyülekezeti tag, aki rendszeresen eljárna a templomba, s neki is kellene külön prédikálnom. De mindig felkészülök erre a lehetőségre is, mert vannak más gyülekezeteim is, ahol már szinte rendszeres a kétnyelvű igehirdetés” – tette hozzá. 

Visszatérve az idekerülésükhöz, konkrét elvárásokat nem fogalmazott meg irányukba a presbitérium. Csupán arra voltak kíváncsiak, jól beszél-e szlovákul, mert mint jelezték, előfordulhat, hogy azon a nyelven is kell majd szolgálnia. A lelkész nem titkolja, hogy esküvőkor, temetéskor, keresztelőkor most már elég gyakran mutatkozik igény a mindkét nyelven való szolgálatra.

„Ennyi volt a kérésük felém, illetve még az, hogy az egyházközséghez tartozó kollégiumban, ahol egyetemisták kapnak elhelyezést a tanulmányi idejük alatt, velük is foglalkozzak: tartsak nekik bibliaórát, szervezzek hitmélyítő alkalmakat a templomban, de nemcsak nekik, hanem a kört kibővítve az összes magyar kollégistának, nemcsak a reformátusokra gondolva, hanem a katolikus fiatalokra is. 

A magyar katolikus fiataloknak ugyanis jelenleg Nyitrán nincs magyar nyelvű ifjúsági közösségük. Gyurász Márk katolikus plébános itteni szolgálata idején összefogta az egyetemi hallgatókat, Közi néven katolikus bibliaórákat tartott nekik, de áthelyezése óta nincs, aki ilyen alkalmakat szervezzen nekik. Azóta a katolikus fiatalok a reformátusokhoz jönnek bibliaórára.

„A nyitrai egyetemisták számára tartok bibliaórákat, ökumenikus alkalmakat a templomban. Azért is jó, hogy a református gyülekezetnek most van egy stabil lelkésze, s foglalkozhat a fiatalokkal. A korábban az itt szolgáló lelkészek rendszeresen tartottak bibliaórákat a felnőtteknek is, de mire én ide kerültem, ezek már megszűntek. A legtöbbnek már akkor is és most még inkább nagy erőfeszítésébe kerül, hogy egyáltalán részt vegyenek a vasárnapi istentiszteleten. Bibliaórára nem igazán tudnak eljönni, így most egyelőre szüneteltetjük.”

Ficzere Tamás lelkész

A parókia épületének a felső szintjének kétharmad részét a lelkészlakás és a lelkészi hivatal teszi ki. A bejárati ajtótól bal oldalra található egy nagyobb helyiség, amelyet gyülekezeti vagy imateremként használnak. Itt tartják a már említett alkalmakat az egyetemistáknak, vagy előadásokat, illetve minden egyéb más összejövetelt. Korábban telente az istentiszteleteknek is helyt adott, bár a lelkész megjegyzi, amióta az elmúlt télen bevezették a padfűtést a templomba, azóta ezt a helyiséget már nem használják erre a célra.

Elmondja azt is, hogy az ifjúsági bibliaórán való részvétel mindig attól függ, milyen a kollégiumi hallgatók összetétele. Ha van legalább két-három olyan fiatal, akik már otthon is rendszeresen járt a közösségbe, vagy részt vettek a Firesz alkalmain, vagy nyári táboraiban akár segítőként is, azokkal lehet számolni.

„A szemeszter elején javasoltam nekik, ők mondják meg, melyik nap felelne meg nekik a legjobban a bibliaóra. Korábban ugyanis én határoztam meg előre, hogy kedden héttől vagy fél nyolctól kezdődjenek ezek az alkalmak a kollégiumban. Az utóbbi időben viszont előfordult többször is, hogy a Juhász Gyula Ifjúsági Klub is abban az időpontban szervezte a megbeszéléseit, illetve rendezvényeit, amelyre szintén eljárnak a bibliaórás fiatalok. Hogy ne legyen átfedés a két lehetőségnél, így azok, akik jönnének, mindig jelzik előre, melyik nap esti időpontja felelne meg nekik a legjobban. Nyilván ennek alapján változik a résztvevők száma is. Az elmúlt két évben négyen-hatan jöttek el a meghirdetett alkalomra. De előfordult, hogy csak hárman beszélgettünk az igéről, viszont példa volt arra is, hogy akár 12-15 fiatal is összegyűlt. Aki majd olvassa ezeket a sorokat és Nyitrán főiskolai hallgató, szeretne közénk jönni, azt szeretettel és szívesen várjuk, a parókia ajtaja nyitva áll előttük.”

Ficzere Tamás kihangsúlyozza, elsősorban a magyar nyelvű egyetemistákat várják, ugyanakkor nemcsak a reformátusokat, hanem bárkit, aki többet szeretne tudni a Bibliáról, értelmezni szeretné az igéket. Megjegyzi, ha esetleg szlovák református jönne el bibliaórára, az sem jelentene gondot, mert valaki biztosan lefordítaná neki az ott elhangzottakat. Nem küldik el sem az érdeklődő katolikusokat, sem pedig a hitetleneket.

Mint mondja, előfordult az is, hogy egyszer olyan fiatal tévedt be hozzájuk, akinek ugyan voltak fenntartásai az egyházzal kapcsolatban, de szorgalmasan eljárt a barátnőjével bibliaórára. „Ma pedig egy Vágsellye melletti gyülekezetnek a legstabilabb tagja.”

Sokan a nyelv miatt inkább magyarországi egyetemeken tanulnak tovább, a lelkész elmondása szerint Nyitra viszont még mindig vonzó a magyar anyanyelvűek számára. Úgy véli ez abból tudható, hogy  óriási a túljelentkezés a református gyülekezetük által fenntartott kollégiumukba. Nyolcvanöt hallgatónak tudnak szállást biztosítani.

„Az, aki egyszer már kapott elhelyezést a kollégiumban és a következő szemeszterben is igényt tart rá, felvesszük azzal a céllal is, hogy így hosszútávon tudunk foglalkozni vele. Ha túl nagy a fluktuáció, akkor sokkal kisebb az esélye annak, hogy a gyülekezeti alkalmak résztvevői legyen. Az idősebbek pedig mindig segítik az újakat. Új kollégistát mindig csak akkor veszünk fel, ha felszabadulnak a helyek a tanulmányukat befejezők után. Egyébként a városban magyar kollégiumként emlegetik az egyházközség kollégiumát.”

Az idén szeptemberben 15 új hallgatónak tudtak szállást biztosítani, de majdnem negyvenen jelentkeztek a megüresedett helyekre. „Ebből látszik, hogy óriási az érdeklődés, de sajnos helyhiány miatt kénytelenek vagyunk elutasítani azokat, akik nem férnek be a keretbe. Már így is nagyon telítettek a szobáink.”

A gyülekezet anyakönyve

Elárulja azt is, hogy a kollégiumba nem aszerint vesznek fel diákokat, hogy a református egyházhoz tartozik-e vagy sem, hanem a jelentkezés alapján döntik el, viszont hozzáteszi, ha valaki lelkészi ajánlással jön, az előnyben részesül. Vannak lelkészek, akik már májusban telefonon előre jelzik, hogy valamelyik egyháztagjuk itt lesz egyetemista, gondoljanak rá akkor, ha benyújtja a szállásigénylési kérelmét. 

Ficzere Tamás beszél arról is, hogy nagyon jó a kapcsolatuk a Juhász Gyula Ifjúsági Klubbal, kölcsönösen hirdetik egymás rendezvényeit és igyekeznek azokat nem egymásra szervezni. Két évvel ezelőtt találták ki a hitmélyítő alkalmakat, amelynek szervezésébe a klub is besegített. „Nagyon jó visszhangja volt ennek a kezdeményezésnek. Az első, tavasszal megrendezett után szeptemberben ismét meghirdettük, mivel többen is jelezték, örülnének, ha folytatódnának az ilyen és ehhez hasonló alkalmak, úgymint az ökumenikus, tanévnyitó, adventi istentiszteletek.”

Azt viszont fájlalja, hogy kicsi az érdeklődés az ifjúsági bibliaórák iránt. Mint mondja, már a Jugyikosok is érzékelték, hogy egyre kevesebben mennek el kulturális jellegű alkalmakra és rendezvényekre.

„2008-ban kerültünk ide, majd két évvel később megemlékeztünk a nyitrai református templom felépítésének a századik évfordulójáról. Ennek kapcsán előadásokat szerveztünk, több neves előadót is meghívtunk. Az imaterem teljesen megtelt, 30-40 hallgatóval. Amikor a kovid előtt, tíz évvel később szerveztünk ismét egy nagyszabású rendezvényt, amelyre meghívtuk Molnár Imrét, hogy tartson előadást Esterházy Jánosról, az csak nyolc embert érdekelt. Hiába hirdettük meg. Amikor ilyen alkalmakat szervezünk, akkor a megadott időpont előtt egy héttel, majd egy nappal, illetve kezdés előtt még egy órával korábban is körbejárom a kollégiumot, minden szobába benyitok, és megkérek mindenkit, hogy ha tudnak egy kis időt szakítaniuk a tanulmányuk mellett, akkor jöjjenek el, számukra is hasznos lesz. Erőszakkal viszont senkit sem tudok odavinni.

„Tudatosítani kell azt, hogy a nyitrai gyülekezet nemcsak a helyiekből tevődik össze, hanem a környékbeli falvakban élő reformátusokból is. Nyitra környékén – kivéve Alsószőlőst – ez az egyedüli református templom. Az alsószőlősiek megmaradtak reformátusnak, a templomukba viszont csak a helyiek járnak. Mehetnének oda istentiszteletre akár a környező településekről is, viszont azokról a helyekről sokkal jobb az összeköttetés Nyitrára, így inkább hozzánk járnak” – mondja a lelkész.

A 2021-es népszámlálási adatok szerint százötvenre tehető a reformátusok száma Nyitrán. Az egyházközség választói névjegyzékében hatvan tizennyolc éven felüli személyt jegyeznek. Ezek között több olyan református is található, akiknek nem Nyitra az állandó lakhelyük, hanem valamelyik más település. „Egy néni egészen Selmecbányáról utazik le időnként Nyitrára, hogy vasárnaponként el tudjon jönni a templomunkba református istentiszteletre. Egy másik idős hölgy pedig Liptószentmiklósról jön. A lánya itt lakik a városban, s amikor időnként meglátogatja őt, előzetes egyeztetés alapján szombat este vagy vasárnap az istentisztelet előtt tartunk külön neki úrvacsorás istentiszteletet. Ezek olyan személyek, akik a nyitrai gyülekezethez tartoznak ugyan, de másutt van az állandó lakhelyük. Ha megvizsgáljuk a választók névjegyzékében szereplő neveket és összevetjük a lakhellyel, akkor kiderül, hogy nyitrai illetőségű személy mindössze 30 vagy 35 található.

A gyülekezeti tagok nagy része már idősebb. Vannak közöttük olyanok, akik már nem jönnek el a közösségbe betegség vagy egyéb okból kifolyólag. Az egyházadót ugyan szépen befizetik, felkerülnek a választók névjegyzékébe, de ritkán találkozunk velük – jegyzi meg a lelkész. De igyekszünk őket és a gyerekeket is valamilyen módon megszólítani karácsony- és húsvétváró alkalmakkal.

A nyitrai szlovák alap- és középiskolákban egyáltalán nincs református hitoktatás – árulja el a lelkész. A város hat–hétszáz lelket számláló szlovák nyelvű oktatási intézményeit legfeljebb egy-két református diák látogatja, s mint mondja, nehéz lenne megoldani ilyen helyzetben számukra a hittanórákat. Az iskolásoknak egyébként is annyi különböző elfoglaltságuk van, hogy nem tudnak egy közös időpontban megegyezni minden érintettel, ezért a hittan és a kátéoktatás, illetve a konfirmációi előkészület is mindenki számára különböző időpontban zajlik. A nagycétényi magyar alapiskolában viszont tart református hittant, ott is a lányának, aki az ottani magyar alapiskolát látogatja. 

Nem esünk kétségbe, tesszük a dolgunkat

„Nem igazán kiöregedő a nyitrai gyülekezet, hiszen vannak fiatalok, gyerekek is, akikre lehet építeni. Nem esünk kétségbe” – jelenti ki a lelkész, aki felidézi, hogy református gyülekezet ettől volt már rosszabb helyzetben is. Az első világháború után a közösség létszáma 250-ről 10-re zsugorodott le és csak ketten jártak istentiszteletre. Mivel feleslegesnek tartották a templomot, szét akarták szedni vagy eladni az evangélikus híveknek. Ennyire kétségbeejtőnek tűnt a gyülekezet helyzete a trianoni döntés után, a múlt század húszas éveinek elején. Szerencsére erre nem került sor – teszi hozzá.

Tíz évvel később ugyanis már nyolcvan adófizetőt jegyzett a református gyülekezet. A régiek elmondása alapján a II. világháború után csak az idős gondnok és családja volt az egyedüli olyan tősgyökeres nyitrai, akik több generáció óta itt élnek. Legalább 150 éve költöztek Nyitrára, az ő édesapja volt a gondnok, Kiss Miklósnak hívták. Az ő fia emlegette sokszor, hogy a 60-70-es években, a szocializmus idején előfordult, hogy csak négyen vettek részt az istentiszteleten. Berecz István lelkipásztor, a felesége, a gondnok és a fia.

„Úgy gondolom a nyitrai gyülekezet korábban a mostaninál volt rosszabb helyzetben is, ezért nem esünk kétségbe. Egyébként emberi léptékkel mérve a nyitrai gyülekezetnek már nem lenne szabad léteznie. A történelmet azonban nemcsak az ember írja. Tenni kell a dolgunkat. Mindenki mást is erre biztatok, hogy tenni kell a dolgunkat. A többit rá kell bízni az Úr Istenre” – vélekedik Ficzere Tamás.

Gyülekezeti terem

Szinte minden évben van egy-két temetés, viszont sok év telik el úgy, hogy nincs keresztelő. A gyülekezet létszáma viszont nem fogy. Mindig megjelenik egy-két ember munka miatt, vagy házasság révén Nyitrán. Bejelentkeznek hozzánk, majd elkezdenek istentiszteletre járni, befizetik az egyházfenntartási járulékot, felvesszük őket a választók névjegyzékébe, illetve a gyülekezet nyilvántartásába – mondja a lelkész, utalva egyrészt arra, hogy mindig lehet számolni új arcokkal.

Példaként megjegyezte, hogy az első világháborút követő trianoni békediktátum után a reformátusok jelentős része, főleg a hivatalnokok családjukkal együtt elköltöztek a városból. Mivel az új államalakulat lefokozta őket, ők viszont nem akarták elfogadni az alacsonyabb rendű állást, ezért inkább a „Kis-Magyarországot” választották. Alig maradt református Nyitrán. Tíz év elteltével viszont ismét lettek hívek, elég szép számban. „Ugyanígy bármikor megjelenhetnek újabb reformátusok a városban. Itt jók a munkalehetőségek, s ezért gondolom úgy, hogy a nyitrai református gyülekezetnek van perspektívája.”

Az istentiszteletek átlagos évi látogatottsága tizenöt fő, valamikor 20-22-en, máskor meg kevesebben vannak. Ez is változó. Rossz idő esetén az egészségügyi gondokkal is küszködő idősebbek el sem indulnak otthonról. Ha százalékos arányban nézzük, összehasonlítva más gyülekezetekkel, akkor nem is olyan alacsony az istentiszteleteink látogatottsága. A nyilvántartásunkban gyerekekkel együtt nyolcvan személy szerepel, ahhoz a tizenöt-tizenhét fős istentisztelet elég jó arány, hiszen azokon a hívek 20-25 százaléka részt vesz – magyarázza Ficzere Tamás.

Közeben beszélgetünk arról is, hogy miért a lelkészi pályára mellett döntött. Elmondja, hogy nem feltétlenül szeretett volna lelkész lenni. Amikor végzős alapiskolásként benyújtotta jelentkezését a kassai Magyar Tannyelvű Ipari Iskolába, még nem gondolt erre, hiszen mindig is valamilyen kétkezi munkát szeretett volna végezni.

„Másodikosként jött egyfajta elhívás, hogy teológián folytassam majd a tanulmányaimat. Valójában vonzott nemcsak a lelkészi hivatás, de maga a teológia, mint tudomány is. Nálam nem egy hirtelen jött elhatározásból jött a döntés, hogy ezen a pályán induljak el, hanem egy folyamat eredményeként. A kilencvenes évek elején nagyon jó bibliaórai közösségek működtek. Abaújszináról származom és ott, illetve Nagyidán és környéken az ott szolgáló lelkészek minden hónapban szerveztek közös ifjúsági alkalmakat, illetve hetente tartottak bibliaórákat. Abban, hogy végül teológiára jelentkeztem, nagy érdeme van az akkor Nagyidán szolgáló Édes Árpádnak, illetve azoknak az alkalmaknak, amelyekben ő részt vett és szervezett. Rajta keresztül kapcsolódtam be az országos nyári vagy téli ifjúsági táborok megszervezésébe, segítő kezet adva oda, ahol szükségeltetett, Lučivnán és Jabloncán”.

Elmeséli, hogy harmadikos középiskolás lehetett, amikor a tavaszi szünetben az osztályuk és mások is az Ipariból autóbusszal Londonba mentek kirándulni. Ő viszont, mindenki csodálkozására és értetlenségére mégsem tartott velük, mert ugyanabban az időben tartották meg az országos téli ifjúsági tábort, amelyen rész szeretett volna venni.

„Nekem az többet jelentett, mint egy Londonba való utazás. Ez nagyon érdekes volt mások számára, nekem viszont hatalmas élményt jelentett a tábor. Sok fiatal gyűlt ott össze. Kezdetekben nyaranta szervezték meg a nagy országos ifjúsági tábort, amelynek Jablonca adott otthont, s ahová Komáromból, Gömörből, a Kassa környékéről és még távolabbról is érkeztek résztvevők. Nagyon sok fiatallal lehetett megismerkedni. Jól éreztem magam a közös éneklések idején és a sportoláskor is. Nagy hatással voltak számomra az ott elhangzott személyes bizonyságtételek. Mindezek együttvéve közrejátszottak abban, hogy a lelkészi pálya mellett döntöttem” – összegzi röviden a döntéséhez vezető utat. Akkoriban helyezték a gyülekezetükbe Géresi Róbertet, a mostani püspököt, aki sokat segített neki a teológiára való felkészülésben.

„Ma is így döntenék, ahogyan korábban és a lelkészi pályát választanám. Sajnálom viszont, hogy nem korábban érett meg bennem ez az elhatározás, mert akkor nem az Ipariba jelentkeztem volna, hanem gimnáziumba, amely még nagyobb általános tudással vértezett volna fel. Így elég sok minden kimaradt az általános műveltségből, amit később kellett pótolnom. De most lelkészként viszont jól jönnek az Ipariban tanult szakmai részek. Amikor a parókián vagy a kollégiumban kell valamit megszerelni, akkor viszont a villanyszerelési tapasztalataimat jól tudom kamatoztatni”. 

Visszatekintés a múltba

Nyitra mindig is katolikus püspöki székhely volt és ma is az. Az 1860-70-es évekig más felekezet nem is tarthatott istentiszteletet Nyitrán, amely akkoriban a mai belvárost képezte. Habár a városban éltek reformátusok, istentiszteleti alkalmaik nem voltak, egészen addig, amíg 1896-ban, Ádám Endre katonai orvost Léváról ide nem helyezték. Nyitrára költözése után azonnal hozzákezdett felmérni a reformátusuk számát. Nem akart ugyanis belenyugodni abba, hogy a lányai katolikus iskolába járjanak, katolikus hittant látogassanak és katolikus templomba menjenek istentiszteletre. A felméréséből kiderült, hogy mintegy negyven református család él Nyitrán. Legalábbis a gyülekezet első alakuló gyűlésén ennyi családfő képviseltette magát, ami azt jelenti, hogy akár 160-200 református is élhetett akkoriban Nyitrán, beleszámítva a gyerekeket is – teszi hozzá a lelkész.

A református templom belső tere

Azt azonban nem tudta megmondani, hogyan mérhette fel a reformátusok számát, nyilván akkor kisebb volt a város, de az is lehet, hogy híre ment ennek és a reformátusok ismerhették egymást. Lehetséges az is, hogy hirdetést adtak fel valamelyik helyi lapba, – Nyitrai Közlöny, Nyitrai Hírlap – ahol később beszámoltak a gyülekezet megalakulásáról és a templom építéséről. A gyülekezetalapítást szorgalmazó Ádám Endrét később gondnoknak választották meg, majd az egyházközség kérte az egyház vezetését, hogy biztosítsanak számukra lelkészt. Így lett a nyitrai reformátusok első lelkésze Sedivy László, akit 1897-ben Dióspatonyból helyezték át Nyitrára. Az idősek elmondása szerint a zsinagógával szemben állt egy épület, amelynek a második emeletén vettek egy lakást. Kiszedték a közfalakat és ott tartották az istentiszteleteket. A korabeli feljegyzések szerint viszont azon dolgozott a gyülekezet, hogy saját temploma legyen.

1910-ig ebben a Zoárd utcai lakásban tartották meg az istentiszteletet. Szerették volna a templom céljára a régi színházat megvásárolni és átalakítani, de ez a tervük valamilyen okból kifolyólag nem valósult meg. Végül 1910-ben a Nyitra folyó partján sikerült megvenni azt a telket, ahová felépítették a templomot.

„A mostani parókia épülete korábban raktárként funkcionált. Amikor felújíttattuk a homlokzatát, a műépítész szerint egykor valamilyen palotának a része lehetett, mert nagyon jó minőségű vakolattal fedték be és szép díszítésekkel látták el. Egy magtár nem kapott volna ilyen díszes homlokzatot. A megvásárolt magtárat hamarosan átépítették lelkészlakássá és imateremmé. Az épület hátsó szárnyában pedig bérbeadás céljából alakítottak ki lakásokat. A régi épület parókiának és a lelkészlakássá való átépítése sokkal többe került, mint a templom felépítése Sedivy László vezetése alatt – mondja a lelkész, akinek nincs tudomása arról, hogy Sedivy hol lakhatott abban az időben, hiszen a jelenlegi parókia épületét, beleértve a telket, ahol a templomot tervezték felépíteni, az ő lelkészsége idején vásárolták meg.

Ficzere Tamás elmeséli, hogy a gyülekezetnek eredetileg az volt a terve a meglévő épületszárnnyal, hogy azt egészen a mostani sétáló utcáig megvásárolják. Szerettek volna minél több lakást kialakítani bérbeadás céljából, hogy majd az építési és átalakítási költségeket ebből tudják fedezni. Mivel tervük megvalósítására nem rendelkeztek a teljes összeggel, így a beruházásra kölcsönt vettek fel az egyik banktól és az egyházkerülettől.

Azonban amikor az eredeti tulajdonos megtudta, milyen célra is akarják hasznosítani az épületet, visszalépett az adásvételtől. Végül abban egyeztek meg, hogy a sétáló utca felőli részt leválasztják és a kisebbik részt adják el az egyházközségnek. Így a megvásárolt emeleten alakítottak ki bérlakásokat. A parókia épületének az alsó részében, vagyis a földszinten pedig református népiskolát működtettek. Ennek tényét a mai napig jelzi is egy felirat – jegyzi meg a lelkész, s hozzáteszi, hogy hatalmas dolgot vittek végbe akkoriban a hívek, hiszen amelyik évben megvették a telket, ugyanabban az évben fel is építették a templomot, amit időhiány miatt a következő évben, 1911-ben szentelték fel. A megvásárolt épületnek a felső szintjét átalakították parókiának, 1910 szeptemberében pedig megnyitotta kapuját a református iskola.

„Feltehetnénk a kérdést, hogy mindezt hogyan győzték? Az a 250 református, aki itt élt akkor Nyitrán, összeadta az erejét, s amiben csak tudott, segített” – mondja a lelkész, s példának okáért felidézi, hogy amikor a színházat szerették volna megvenni, akkor már a forrásuk meg volt erre a célra. Amikor a vétel nem jött létre, a pénzen szőlőt vettek a Zoboron. A telekvásárlás után és a templomépítés elkezdésekor a szőlőt eladták és az érte kapott összeget felhasználták a beruházásra, illetve ehhez még kölcsönt vettek fel az egyik banktól és az egyházkerülettől is visszatérítendő összeget kaptak. A múlt század elején a 250-300 reformátusra lehetett építeni, ezért is vettek fel hosszú lejáratú kölcsönt. Gondolták, húsz év alatt lefizetik. Nem számoltak azonban sem a világháborúval, sem pedig a trianoni ítélettel, ami teljesen keresztülhúzta a számításaikat.

Ficzere Tamás 

Az első világháborút, illetve a Trianoni döntés után csak tíz református maradt Nyitrán, közülük ketten jártak templomba. Mivel nem tudták fizetni a kölcsön részleteit, a bank rá akarta tenni a kezét a telekre és a templomra. A templom megmaradt harangját, amely a háború idején ugyan megmenekült a beolvasztástól, végül eladták a nagysallói gyülekezetnek. Az árából törlesztették a kölcsönt a banknak, az egyházkerület pedig elengedte a felvett pénz fennmaradt részének a visszafizetését.

Szét akarták szedni a templomot

A lelkész megemlíti azt is, hogy Sedivy László kétszer is megsegítette a nyitrai gyülekezetét. Az egyházközség 1905-ben szőlőt vásárolt a Zoboron, de nem volt rá elegendő pénze, így ő adott kölcsönt a saját gyülekezetének, amit később sem kért vissza. Amikor pedig épült a templom és el akarták adni a szőlőt a költségek fedezésére, de mivel túl alacsony árat kínáltak érte, ezért inkább Sedivy László saját magának vásárolta meg sokkal jobb árat adva érte. 

Mivel nagyon kevés református maradt Nyitrán, felajánlották a templomot az evangélikusoknak megvételre, hiszen közösen is építették, de a tulajdonjog mindig a reformátusoké volt. /Egészen 2000-ig felváltva használták a templomot a reformátusok és az evangélikusok, akik később felépítették a sajátjukat./

Az evangélikusok meg is szerették volna venni, de nem tudták összegyűjteni a vételárat a két világháború közötti időszakban, sőt az egyetemes egyházuk sem támogatta őket anyagiakban ebben az igyekezetükben. Olyan terv is felmerült, hogy szétszedik a templomot és az érsekújváriaknak adják át, mivel akkoriban az ottani gyülekezet is tervezett templomot építeni. De végül erről is lemondtak, mivel 1929-30-ra már ismét 89-90 adófizetővel számolt az egyházközség. 1933-ban már három új harangot is vettek. De nem azok jöttek vissza, akik a trianoni döntés miatt költöztek el, hanem mások máshonnan. Munka vagy valamilyen nagyobb beruházás céljából.

„Ezt támasztja alá az a tény, hogy a templomépítők közül csak egy-kettőnek található meg a sírja a nyitrai temetőben, ahol az egykori lelkészük Sedivy László is nyugszik. Egyébként az évfordulóin kisebb megemlékezést tartunk a temetőben, a sírjánál, amelyet a gyülekezet gondoz. Itt van eltemetve egyetlen lánya is, akit kihasználtak és hajléktalanként halt meg.”

Sedivy László életéről és a zsidóknak tett szolgálatáról szóló részletes beszélgetés itt olvasható.

Nyitraszőlős

Nyitraszőlős a Kisalföld északkeleti részén, az Alsó-Nyitramente kistájon, a Zsitvamenti-hátság dombvidékének délnyugati lábánál, 130 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik, Nyitrától 19 km-re.

Alsószőlősi református templom

Alsószőlős már a 12. században királyi birtok volt, különálló faluként első írásos említése 1531-ből származik, ekkor „Also Zewlews” néven szerepelt. Később a Kun, Thát és Bánky családok voltak főbb birtokosai. Az oszmán törökök érsekújvári hadjárata során elpusztult, 1669-ben lakatlan helyként említik. 1715-ben 15 háztartása volt,  száz évvel később pedig már 105 háza és 729 lakosa, amely  eredetileg nagyrészt református magyarokból állt, a 19. századtól viszont már a katolikus szlovákok kerültek többségbe.

Miután megismerkedtünk a nyitrai gyülekezet múltjával és jelenével, először a legközelebbi leányegyházközségbe Alsószőlősre autózunk és megállunk a református templom előtt, ami kívülről nem tűnik túlságosan nagynak. Amikor a türelmi rendelet után, az 1790-ben klasszicista stílusban elkészült, akkor bizonyára megfelelt a gyülekezet létszámának, ami annyi lehetett, mint amennyi férőhely van a templomban, vagyis 200-250 lelkes református közösség élhetett akkoriban a faluban.

„Az idősebbek emlékeznek arra, hogy 50 évvel ezelőtt karácsonykor még szépen megtelt a templom. Most pedig már nagyjából félig, akkor is csak abban az esetben, ha mindenki eljön beleértve a gyerekeket is. Egyébként egy átlagos vasárnapi istentiszteleten 10-12-en vagyunk. A kitelepítés érintette a falut, de Alsószőlősről nem túl sok mindenkit kényszerítettek a szülőföldjük elhagyására, hanem inkább más okból költöztek el többen is a faluból. Egyházfenntartói járulékot azonban ugyanannyian fizetnek, mint Nyitrán, vagyis kb. hatvanan és ugyanazok az alkalmak vannak megtartva itt is” – magyarázza a lelkész.

Hittan és kátéoktatás attól függően van, hogy milyen korosztály jön el az alkalomra. Idén két fiatal készül a konfirmációjára. Szlovák iskolába járnak és csak szlovákul beszélnek. „Hittanos idén nincs, de jövőre megint lesz két fiatal, akikkel magyarul foglalkozhatok” – mondja bizakodóan Ficzere Tamás, aki mindig készül arra, hogy ha olyanok is eljönnek a templomba, akik nem tudnak magyarul, azoknak odaadhassa az prédikáció lefordított és kinyomtatott szlovák szövegét. A nagyobb ünnepek alkalmával viszont szlovákul is hirdeti az igét.

Az alsószőlősi református templom belső tere

A templom melletti, ma már üresen álló parókiát karácsony- és húsvétváró alkalmak szervezésére is kihasználják. Esküvő és keresztelő már ritkán van, temetésre viszont gyakrabban kerül sor. S most már az az általános gyakorlat, hogy a legtöbb ilyen szolgálat kétnyelvű. Ha temetésre eljönnek a rokonok máshonnan, akkor a vigasztaló szavak, a prédikáció és a feltámadás igéi mindkét nyelven elhangzanak. Az Úri imádságot mindenki a saját anyanyelvén mondja el, de az énekek és a teljes liturgia is magyar.

Több mint száz évvel ezelőtt is a falu lakosságának a 17 százalékát tették ki a magyarok, szám szerint 219-en voltak. A legutóbbi, 2021-es népszámlálás alapján a dinamikusan növekvő településen 1974 személy élt, ebből a magyar lakosság már mindössze két százalékot tett ki, ami 44 főt jelentett. Így érthető is, hogy a falu többsége már teljesen szlovák anyanyelvű.

 „Mi most Alsószőlősön vagyunk, de hivatalosan a települést ma már Szőlősnek hívják, viszont történelmileg két részből áll: Alsó- és Felsőszőlősből. A Felsőszőlősiek katolikusok, akik korábban sem beszéltek magyarul, az alsószőlősiek viszont reformátusok és magyarok voltak” – magyarázza a lelkész, aki hozzáteszi, ez elsősorban azért is érdekes, mert a szomszédos Nagycétényt viszont katolikusok lakják, és a többségük még magyar.

Tavaly júniusban Nyitrán gyülekezeti napot szerveztek, amelyre meghívták az alsószőlősieket is. Most abban gondolkodnak, hogy 2026-ban már itt szerveznék meg a közösségépítő alkalmat, amelyre hajlandóság mutatkozik a helyiekben. „Szeretnénk elérni, hogy érezzék, nem csak Nyitrára gondolunk, hanem rájuk is. Ha például meghívtuk a Firesz-kórust Nyitrára szolgálni, akkor úgy intéztük, hogy Alsószőlősön is énekeljenek” – teszi hozzá.

Negyvenöt éve nincs saját lelkésze a gyülekezetnek

Ma már természetesnek tartják az itteniek, hogy Nyitra az anyaegyházközségük, bár korábban volt saját, itt lakó lelkészük. Vendégh Béla volt az utolsó, aki 1979-ig, nyugdíjba vonulásáig szolgált Alsószőlősön. Utána Berecz István szolgálata be Alsószőlőst Nyitráról.

 „A gyülekezet nem biztos, hogy most már anyagiakban fel tudná vállalni egy önálló lelkészi állás fenntartását, de Nyitrához kapcsolva leányegyházközségként biztosított ennek anyagi oldala. Az adakozásból és a földbérletből bejövő összegekből meg tudják oldani az épületeik szükségszerű felújítását, illetve karbantartását, alkalmak megszervezését” – mondja a lelkész. Valamit meg is tudnak ebből spórolni arra az esetre, ha valamilyen nagyobb tervüket szeretnék megvalósítani, akkor arra is fussa. Ilyenkor a költségekhez hozzájárul a helyi önkormányzat is. A templomot kívülről 2020-ban újíttatták fel a Bethlen Gábor Alap templomfelújító projekt keretén belül. Csodájára is jár azóta mindenki az egész faluból, még a felsőszőlősiek is, hogy milyen szép lett a református templomuk.

Ficzere Tamás még hozzáteszi, hogy a gyülekezetnek soha nem lett volna annyi pénze, hogy abból igazán szakszerűen fel tudta volna kívülről újítani a templomát. A legutóbbi szépítést pályázati pénzből oldották meg, egy műemléképületek felújításával foglalkozó cég segítségével.

„A jövőbeli cél többé kevésbé az lenne, hogy a fiatalokat bekapcsoljuk a gyülekezet életébe és azok, akik csak szlovákul tudnak, igyekezzenek egy kicsi megtanulni magyarul” – összegzi az alsószőlősi látogatás eredményét Ficzere Tamás. 

Kismánya

Következő állomásunk a Zsitva jobb partján fekvő Kismánya, a nyitrai gyülekezet következő leányegyháza. Megállunk az 1789-ben emelt református templom előtt, amelynek mindhárom harangját elvitték az első világháború idején. Az itteni közösség csak 1928-ban öntetett újakat. A második világháborúban a visszavonuló német hadsereg ágyúgolyója megsemmisítette a tornyát, amelynek lehulló darabjai megrongálták a szomszédos egyházi épületeket. A gyülekezet csak 1954-ben fogott hozzá a templom teljeskörű felújításához, melynek keretén belül helyreállították a tornyát is. A templom legértékesebb emléke a reformáció korából – 1600 – 1720 – származó úrvacsorai kehely és egy ólomból készült tálka ugyanebből az időszakból. Közvetlenül a templom mellett áll az egykori tanácsterem épülete, a kert végében pedig az egykori lelkészlak.

A kismányai református templom

 „Az elmúlt év tavaszán elhunyt idős gondnok mesélte, hogy gyermekkorában, a 30-as és 40-es években, a két világháború között még 150-170-en jártak istentiszteletre és egykor önálló lelkésze is volt a gyülekezetnek, ezt igazolja a parókia épülete is. Valamikor Kismányáról talán öten is a lelkészi pályát választották, közéjük tartozott Tildy Zoltán református lelkész is, aki később köztársasági elnök lett. Ő már nem itt született, de a nagyszülei itt vannak eltemetve” – mondja Ficzere Tamás.

A múlt század tízes éveiben Kismánya 742 lakosából 568 magyart számláltak, amelyből 251 reformátusnak vallotta magát. 1941-ben már 579 magyar és 148 szlovák lakta. Csakhogy a II. világháború végén a falu nagy részét, ami a magyar lakosság hatvan százalékát tette ki és főleg a reformátusokat érintette, kitelepítették. Csupán 5-6 család maradt, mára azonban már csak egy református család él a faluban. Helyben lakó lelkésze a gyülekezetnek egészen a II. világháborúig volt. Az anyakönyvek szerint később több lelkész is beszolgálta Kismányát, de az 50-es évektől már Nyitra leányegyházaként tartják számon.

Az egykori parókia épülete Kismányán

A templom ugyan még elég jó állapotban van, de a másik két épületre viszont alaposan ráférne egy felújítás. A lelkész elmondta, hogy a tanácstermet bérbe adták. A parókia tetőszerkezete viszonylag jó állapotban van, ami megakadályozza az esővíz bejutását. A jelenlegi gondnokasszony a családjával, a 80-90-es években, amikor nem tudták hol megoldani a lakhatásukat, pár évig ott lakott. Azóta üres.

„De nem szeretnénk, ha az enyészet martalékává válna és tönkre menne. Másrészt viszont az alig pár létszámot számláló gyülekezet nem rendelkezik olyan anyagi forrással, amellyel megoldható lenne a rendbetétele. Van ugyan tizenhárom hektár földje, de az abból származó bérleti díj sem fedezné a munkálatokat, illetve elég sok év bérleményét kellene félre tenni erre a célra. Ha esetleg a falu vagy valaki hosszú távon bérbe venné és felújítaná, illetve hasznosítani tudná, akkor erre is nyitottak vagyunk. Akár egy nappali foglalkoztató is működhetne itt. Valamilyen célra biztosan jó lenne az az épület, csakhogy kevés fiatal él a faluban, sok aktivitás nincs is” – veti latba a lehetséges felhasználási lehetőségeket a lelkész, aki nem titkolja, hogy Kismánya közigazgatásilag már Nagymányához tartozik Mánya név alatt, mindent oda összpontosítottak, itt pedig már csak néhány család él.

„Nem tudjuk mi lesz a sorsa a parókiának és az egyházi épületeknek. A templomot hét évvel ezelőtt újíttattuk fel kívülől és belülről is. Arra azonban figyelünk, hogy ha mégis beázna a tetőzet, akkor igyekezzünk gyorsan elhárítani a hibát megelőzve ezzel a nagyobb kárt. Tervek ezek lennének, meglátjuk, hogy mi valósul meg belőle” – osztja meg hangosan töprengését a lelkész.

Kismányán jelenleg kilenc református él és hét egyháztagot jegyeznek. Csak hárman nem járnak templomba, de tudják róluk, hogy reformátusok, mert az egyházfenntartási járulékot rendszeresen befizetik. Havonta egy alkalommal van istentiszteletet a templomban, de karácsony első és második napján, valamint nagypénteken és húsvétkor, pünkösdkor több alkalommal is. 

Az egykori tanácsterem

Gyertyával világítanak a karácsonyesti istentiszteleten

„Nekem nem lehangoló szolgálni ebben a piciny közösségben sem, mert még egy embernek is megéri hirdetni Isten igéjét. Az üzenetet, amit elkészítettem, neki is szeretném átadni. Ebben kell élnünk és tenni a dolgunkat. Meglátjuk, mi lesz belőle. Vannak feladataink, elképzeléseink. Próbáljuk ezeket megvalósítani. A templom padlásán lévő villanyvezetéket szétrágták az egerek, azóta nincs villany a templomban. Sőt, még a villanyórát is leszerelték, ne kelljen azért is fizetni. Én már ezt az állapotot örököltem. De megoldottuk, hogy legyen világítás az esti órákban megtartott istentiszteletkor is. Karácsonykor, a fél négykor kezdődő istentiszteletre a hívek már évek óta gyertyával jönnek. Hozzák a kistáskájukban, aztán meggyújtják, hogy világosabb legyen a templomban, aztán mindenki tartja a kezében vagy a pad szélére teszi. Én is a szószéken gyertyával világítom meg a Bibliámat, hogy lássam elolvasni a kijelölt igeszakaszt.  Nagyon megható érzés karácsonykor a gyertyafényes templomban szolgálni” – mutatva rá a helyzet pozitívumára.

Valkház

Érsekújvártól 20 kilométerre, a Nyitra bal partján fekszik. 1910-ben 484 lakosából 281 szlovák, 203 magyar, ebből 418 római katolikus, 58 református vallású volt. 2001-ben 338 lakosából már 327 szlovák nemzetiségű, húsz évvel később, a huszonkettővel csökkenő létszámból már csak hárman vallják magukat magyarnak. Bars vármegye monográfiája szerint Nagyvalkház, zsitvamenti tót kisközség, IV. Béla király egyik 1231-iki oklevele villa Valkház néven említi. 1290-ben a nyitrai káptalan egyik bizonyságlevelében Wulkaz alakban szerepel. Régi földesurai ismeretlenek. Az újabb korban a Barlanghy és a Balogh család volt a birtokosa.

Valkáza református temploma

Kismányáról az alig pár kilométerre lévő Valkházára megyünk. Itt még kisebb templom fogad, szinte feleakkora, mint a kismányai. 1910-ben épült, a szószéke 1924-ben készült. Belső tere szűkös, nem nagyobb egy nappalinál. Az alapterülete mindössze 12 négyzetméter, viszont a tornya két haranggal is büszkélkedik. Itt, Kismányával ellentétben még nem kapcsoltatták ki a villanyáramot.

„A valkházi gyülekezet mindig is Kismányának volt a leányegyháza, illetve szórványa. Az idősek mesélték, hogy az ottani lelkész csak akkor jött át kocsival istentiszteletet tartani, ha hívták és meg tudták fizetni az útiköltségét. Így gyakran az itteniek mentek át a szomszédos Kismányára. Néhány éve halt meg Juliska néni, aki gyakran emlegette, hogy szombatonként hittanra, vasárnap pedig istentiszteletre keltek át gyalogosan a Zsitva folyón. Csak két-három kilométer ugyan a táv, de a kemény téli időszakban sokszor hófúvás nehezítette az átkelést, s az bizony próbára tette őket” – idézi fel a múlt egy részletét a lelkész.

A statisztikai adatokból kitűnik, hogy a községben még száz évvel ezelőtt is alig számláltak hatvan reformátust. Bár a templom, ami akkoriban épült, 30-40 személy befogadására alkalmas, egy padsorban ketten-hárman férnek el. A faluban megmaradt maroknyi református úgy tudja, hogy egy jómódú hölgy építethette a pici templomot, aki földet is adományozott erre a célra.

Valkázai református templom belső tere

„Eleve kevés református élt korábban is Valkházán” – jegyzi meg a lelkész, s hozzáteszi, ma még kevesebben vannak. Kilenc személyt tartanak nyilván, ebből hatan járnak istentiszteletre, de ha a százalékos arányt vesszük, akkor a látogatottság nagyon magas. – Még ha kevesen is vannak, de jó érzéssel tölt el, hogy majdnem mindenki részt vesz az istentiszteleten. Másrészt, ezek az emberek hálásak azért, hogy nem feledkeznek el róluk és meg is köszönik” – sorolja Ficzere Tamás.

Hogy milyen jövő vár erre a maroknyi reformátusra is? Kiderül, hogy gyerekek már nincsenek, de fiatalok még igen. Az a két fiatal fiú, akik itteni szolgálata kezdetén még gyerekek voltak, majd nála konfirmáltak, ők egyelőre maradtak. A harmadik fiútestvérük már elköltözött egy Pozsony melletti településre, de ha hazalátogat a családjával, akkor mindannyian eljönnek a templomba. Ők már a pozsonyi református közösséget erősítik. Ficzere Tamásnak ugyanakkor reménysége van afelől, hogy valamikor lesznek még itt reformátusok, akik megtöltik a kis templomot.

A valkházai református templom bejárata

Kép és szöveg: Iski Ibolya