2025. április 12., szombat
2025. április 12., szombatEz 42 és Lk 23,1–5 (ÚSZ) „Ezután valamennyien elindultak, és elvitték őt Pilátushoz" (1). Pilátus már tudott Jézus ügyéről, mielőtt elé vezették volna. A nagytanács tagjai arra számítottak, hogy Pilátus a korábbi esetekhez hasonlóan gyorsan és röviden végez Jézussal, és megerősíti az általuk már kimondott halálos ítéletet. Számításukban azonban csalódniuk kellett. Mert Pilátus meggyőződött róla, hogy Jézus távolról sem olyan, amilyennek vádolói állítják, nem lázadó, még kevésbé veszedelmes politikai ellenfél. Ez is aláhúzza, hogy a Megváltó nem emberi tervek eredményeképpen jut ítélőszék elé majd keresztre, hanem azért, mert ő úgy dönt, hogy leteszi az életét. Nem emberek döntöttek sorsa felől, hanem maga áldozta fel életét a mi megváltásunkért. Ma is vannak, aki Jézus mellett állnak, és vannak, aki ellene. Ha mellette vagy, egyre jobban hasonlítani fogsz rá. Ám, ha ellene, akkor olyanná válsz, mint azok, akik gyűlölték őt. Ki mellett állsz? Hogyan döntesz?
Fohász: Drága Urunk, sokszor kemény a szívünk, jobban ragaszkodunk saját gondolatainkhoz, mint a Te tanításodhoz. Annyi minden betölt minket, hogy nem jut idő, hely a Te áldott szavad számára. Szeretnénk Rád hasonlítani, és Téged követni. Ámen.