Házasság hete – A házasság Isten csodálatos ajándéka
2025. február 10., hétfőTöbb mint két évtizede Angliából indult el ez a kezdeményezés, amely Valentin-nap környékén minden évben egy hétig a házasság és a család fontosságára kívánja irányítani a figyelmet. A házasság hetét – amelyhez hazai és nemzetközi szinten is számos ismert közéleti személyiség csatlakozott kifejezve elköteleződését a házasság, a család ügye iránt – mára 4 kontinens 21 országában ünneplik.
Magyarországon az országos eseménysorozatot 2008 óta rendezik meg a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával, számtalan nagyváros, település, közösség részvételével.
„A házasság Isten csodálatos ajándéka és gondoskodása az ember számára, amelyben a felek megtapasztalhatják a feltétel nélküli szeretet, a hűség és az őszinte megbocsátás értékét egy nekik rendelt, de nem tökéletes társon keresztül.
A házasságban egy férfi és egy nő saját elhatározásából elkötelezi magát, hogy egymás bátorítására, segítésére és védelmére törekszik egész életében. Ilyen módon a házasság felelősségteljes, biztonságos és meghitt közösséget jelent számukra, és áldásul szolgál életük minden más területén is. A házasság hete olyan széles körű összefogásra törekszik, mely gyakorlati példamutatással, tudományos kutatások eredményeivel, bibliai és erkölcsi érvekkel támasztja alá a házasság örökkévaló értékét.
Bátorít minden olyan helyi kezdeményezést, amely hidat épít az adott közösség környezetében élő házaspárok és családok felé, amely segíti életüket, boldogulásukat. Nyíltan beszél a házasság mindennapi valóságáról, örömeiről és feszültségeiről. Igyekszik bölcs és gyakorlati tanácsokkal ellátni a házasokat és házasulandókat, valamint a teljes helyreállás reményét ébren tartani azokban, akiknek a kapcsolata válságban van, illetve valamilyen ok miatt megszakadt” - olvasható a Házasság Hete Szervezőbizottsága közleményében.
Programajánlat:
Töréspontok mentén, nem pillanatragasztóval – Tapolyai Emőke előadása
Időpont: Február 10. hétfő, 18 óra
Az esemény linkje: https://www.facebook.com/events/1288905078894113
Őszintén a házasságról | Páratlan beszélgetés közismert párokkal
Időpont: Február 11. kedd, 18 óra
Az esemény linkje: https://www.facebook.com/events/644062658042594
Helyszín: Károlyi-Csekonics Palota – Budapest, 1088 Budapest, Reviczky u. 6. – Bejárat a Múzeum u.17. felől!
Beszélgessünk a házasságunkért! Arról… - Kátoli Gábor és Veronika előadása
Időpont: Február 15. szombat, 14 óra
Az élő közvetítés linkje: https://www.youtube.com/channel/UC79gvv1ZXY2yCpGapJvA7Hg
Reformata