5Móz 32,1–25 és Lk 10,17–20 (ÚSZ) „De ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, inkább annak örüljetek, hogy a nevetek fel van írva a mennyben" (20). Amikor az ember az Urat szolgálva csodákat tapasztalhat, azt hihetetlen áldásként éli meg. Amikor egy lelkész azt látja, hogy igehirdetése nyomán valakinek megváltozik az élete, boldog, mert nem volt hiábavaló a fáradozása. Amikor egy gyülekezet megszervez egy jól sikerült alkalmat, boldog, mert közösségként ünnepi magaslatokat járhattak meg, ami által együtt épültek. Jézus mégis azt mondja, ne annak örüljünk, ha munkánk gyümölcseit tapasztaljuk. Mert ez a tapasztalás csalóka. Olykor elmarad, és az ember, a közösség szíve megkeseredik. Máskor pedig éppen elbizakodottságra ad okot. Annak örüljünk, ami nem tőlünk van: mennyei üdvösségünk bizonyosságának, amely nem hangulatok, keserű vagy boldog tapasztalatok függvénye, hanem igaz Istenünk munkája.
Fohász: Uram, hála és dicséret legyen Neked, amiért nevemet felírtad magadnál a mennyben, és életem folyton a szemed előtt van. Nem fordulsz el tőlem, nem hagysz el sem jó, sem rossz tapasztalataimban. Köszönöm! Ámen.