Furcsa, hogy a legtöbb európai városban már november közepén megnyitják az adventi vásárt. Az áruházak többsége másfél hónappal karácsony előtt ünnepi fénybe öltözik. A legügyesebb vásárlók már ekkor megvásárolják a karácsonyi ajándékot. Pedig az adventnek egészen más, Istentől rendelt üzenete és ideje van.

Négy templomos vasárnap előzi meg az igazi ünnepet. Semmi köze sincs az igazi adventhez azoknak, akik Krisztus és templom nélkül készülnek fel otthonaikban az ünnepre. Az első századokban még a böjté volt a főszerep. Nem véletlen, hogy abban az időben böjtölve várták az Úr érkezését. Megüresítették magukat, hogy ezzel készüljenek az Úr érkezésére.

A középkor társadalma még számolt a bűn következményével, az ítélettel. Számukra Krisztus születése a szent és titokzatos Isten földi uralmának kezdetét hirdette. Az adventi böjttel a megszentelődés felé vezető út kezdetét hirdették. Csak az elmúlt néhány évtized változtatott ezen a régi és jó szokáson. A böjtöt a fény ünnepe váltotta fel.

Ma már minden a fényről, a sötétséget fénnyel megtöltő élményről szól. Az adventi koszorú hetente egy gyertyafénnyel gazdagabb lesz. A legtöbb templomból ma már nem hiányozhat az adventi koszorú. A templomos adventi fény nem üzleti alapon világít. Csak éppen annyi fényt bocsát ki, ami a dicsőséges élethez közelebb vihet. A plázák világosságot utánzó fénye ezzel szemben csak eltávolítja az embert a megváltani kész evangéliumtól.

Az igazi evangélium Krisztus világosságát ragyogtatja felénk. Az evangélium világosságának semmi köze sincs az adventi fényeket utánzó üzleti alapokon nyugvó fényhez. Mert Krisztus élete ott, legbelül, a szívek mélyén ragyog fel. Egyedül Krisztus világossága képes feltörni és áttörni a sötétségbe borult életeket. Az ő világossága igazi fénybe boríthatja a benne bízó embert.

Advent fénye egyre erősebb, egyre teljesebb reménységgel ragyogja be annak az életét, aki Krisztus érkezését teljes szívvel várja. A legteljesebb várakozással és hittel azok várják Krisztust, akik úgy szeretik és szolgálják Krisztus egyházát, mint egy gyermek. 

Kassai Gyula