Nyugodtan mondhatom, hogy ez az a kérdés, ami a legtöbb ember fejében megfordul. Mi lesz, ha befejezzük földi pályafutásunkat? Amióta ember él, foglalkoztatja ez a kérdés. Talán azért, mert valahogy ösztönösen érezzük, hogy lennie kell valaminek a halál után! Nem lehet csak annyi az élet, amennyit látunk belőle.

Több kell, hogy legyen! Hiszen az emberi élet, ha csak a földön eltöltött időt látjuk, nem teljes. Mondhatni hiányos. Megszületünk, felnövünk, folyamatosan fejlődünk, tanulunk – sokszor a saját kárunkon –, és amikor már elértük a bölcsességnek azt a fokát, hogy helyesen és teljesen meg tudjuk élni a pillanatot, amikor ráébredünk, hogy melyek az igazán fontos dolgok az életben, itt kell hagynunk a világot.

Ez így egyáltalán nem teljes. Érezzük, tudjuk! És keressük a megoldásokat. Persze, emberi módon. Emberi válaszokat. De milyen választ találhatunk? Legfeljebb odáig jutunk el, hogy azt mondjuk, az ember, aki elmegy, az emlékeinkben él tovább. Amíg emlékezünk, addig itt van. Egy másik gondolat szerint az utódokban rejlik az életünk értelme. Gyermekeinkben, unokáinkban élünk tovább. Bizonyos mértékben így is van, hiszen tulajdonságainkat öröklik, de a saját elmúlásunkra nem ad ez a gondolat sem választ. Kell valami teljesebb, megnyugtatóbb és igazabb megoldás.

És van is. Ugyanis a halálról szóló sokféle emberi gondolatba, mint villám csap bele Jézus Krisztus szava: „Én vagyok a feltámadás és az élet” (Jn 11,25a). Mindezt Lázár sírjánál mondja. Egy négy napja halott ember sírjánál. A következő szavával pedig feltámasztja Lázárt, aki kijön a sírjából, és ismét él. Ezzel pedig világossá tette, hogy az emberi életnek egyedül Jézus Krisztusban van értelme!

Ő az, aki teljessé teszi az életünket itt a földön. Aki szeretettel tölt el bennünket, aki egymás és az Isten felé fordítja az embereket. Aki segít betölteni a nagy parancsolatot: Szeresd az Urat és szeresd felebarátodat. Az emberi életet más irányba is kiteljesíti. Áldozatával és feltámadásával megnyitotta az utat Isten országába azok számára, akik hisznek benne. Jézus Krisztus által kapunk kielégítő választ a korábban feltett kérdésre.

Hová lesz az ember, ha ezt a földi életet befejezi? Ha hisz Isten egyszülött Fiában, akkor Isten örök országában éli meg az örök életet. A hívő keresztyén ember számára a halál nem a rettegést okozó elkerülhetetlen vég, hanem az a pillanat, amikor teljessé válik az élete, mert Krisztus mellett Isten tenyerén lehet ismét.

Nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség” – vallja Pál apostol, és vele együtt számtalan hívő ember.

Tegyük egy kicsit személyessé a dolgot. Mit vált ki bennünk a halál gondolata? Mibe kapaszkodunk bele, amikor elveszítünk valakit, vagy amikor a saját elmúlásunk felől gondolkozunk? Él-e bennünk az örök élet reménysége? Keressük és találjuk meg Krisztusban, aki mindnyájunkat megszabadított, és aki mindnyájunknak adja az örök életet!

Kraus Viktor