A Zsinat X. ülésszakának 8. ülésén Rákos Loránt magyar püspökhelyettes igei üzenetének alapjául a 2Kor 3,17 verset választotta: „Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság.” Igehirdetésének elején elmondta, három dolognak is örülhetünk a mai napon, amelyeken keresztül megbizonyosodhatunk arról, hogy bármit is hoz a történelem, végül csak az marad, amiért hálát adhatunk, amiről megemlékezhetünk, amire alapozhatunk egy lassan felsejlő jövendőt.

Az ünnepi zsinat programjához kapcsolódva először utalt az egész egyházunkat érintő lelkészszentelés eseményére, melynek során új szolgák, küldöttek kerülnek bele az evangélium továbbadásának a véráramába. „Emeli lelkünket, hogy mára bár kevesebb számban, de nem elfogyva tudunk a világ hanyatló rengetegébe az örök igék üzenetével munkásokat küldeni” – hangsúlyozta a püspökhelyettes.

A másik fő eseménnyel, egyházunk legmagasabb rangú díjának átadásával kapcsolatban pedig úgy fogalmazott, hogy mindig a jóirányt nyugtázza és az érdemes munkát dicséri, amikor egy életpályát tüntethetünk ki. „Főleg, ha még az a pálya az Úr szolgálatában is teljesedett ki” – tette hozzá. Végül 350 évnyi múlt emlékére, a gályarab-hitvallók szenvedésére és a példaként megmaradt emlékezetükre hívta fel a figyelmet, akiknek hitvalló identitásukra krisztusi alapú bázisaként tekinthetünk.

„Sok áldás történelmi fajsúlya és jelenkori talpon tartó ereje elegyedik most és e mai ünneplésünk mindhárom elemét azért ülhetjük most meg fennkölt lélekkel, mert minderre ma és mindenkor szabadságunk van” – nyomatékosította Rákos Loránt.

Majd kitért a szabadság kétféle magyarázatára: az ugyanis a pusztán világi keretek között élő emberek számára nem más, mint amit a törvény megenged. „De éppen azért van ma olyan nagy harc a világban, mely szerint lazítani kell a törvényeken, hogy minél több mindent megengedjen az embereknek“, viszont „a Krisztushoz tért ember abban tudja megélni a szabadságot, hogy Jézus bölcseletén keresztül sikerül leráznia az abnormalitás koloncait, és végre tudni fog normálisan élni.“

Jézus az egész egyházi közösséget azzal bízta meg, hogy építsenek tornyokat, templomokat, ahonnan messzire látunk és mások is meglátnak messziről. Képezzünk az örökkévalóságig érő szabadságnak nagykövetségeket, és kongassunk, hirdessünk riadót az emberiség körében, hogy aki rájön arra, hogy borzasztó az élete, az tudjon hová menekülni és hol újra épülni. „Erre szentelnek most fel Titeket is, kedves Lelkésztársaim, és ebben erősít minket újra és újra a Lélek-Isten, kedves terepen lévő Szolgatársaim – akár lelkésziek, akár világiak”.

Mint mondta, 350 évvel ezelőtt a gályarab előd-hitvallóink azért vállalták az erőltetett menetelést Nápolyig, majd halálos evezést az ottani kikötőből, mert ők tiszta szívvel meg voltak győződve arról, hogy a hitük igei, a szolgálatuk pedig őszinte és igaz, hiszen Ők egyedül csak Krisztus szerint éltek – szabadon.

"Igehirdetését azzal zárta, hogy fel is szabadultak a gályarabok, egy részük még ide, erre a földre, egy részük pedig az örökkévalóságra, nekünk pedig itt hagyták a bátorító emlékezetet."

Ján Semjan szlovák püspökhelyettes a Zsidókhoz írt levél 13 fejezetének a 7-9-ig tartó verseit választotta igehirdetésének alapjául. „Ne feledkezzetek meg vezetőitekről, akik az Isten igéjét hirdették nektek. Figyeljetek életük végére, és kövessétek hitüket. Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Különféle idegen tanításoktól ne hagyjátok magatokat félrevezettetni. Mert az a jó, ha kegyelemmel erősödik meg a szív, nem pedig ételektől, mert azoknak semmi hasznát nem veszik azok, akik velük élnek.“

„Az apostol szavai az emberi és a keresztyén emlékezet jelentőségére hívja fel a figyelmet. A jó emlékezet ajándék. Az azonosság elvesztésének a veszélye fennáll, ha az emlékezetünk kezd kihagyni. Nem beszélve arról, amikor egy nemzet vagy egy közösség károsodott emlékezettel kezdi elveszíteni az identitását. Nem kell sok hozzá, hogy egy ilyen nemzet vagy közösség néhány erős és befolyásos egyénnek köszönhetően manipulálható masszává válik“ – fogalmazott a szlovák püspökhelyettes.

Figyelmeztetett arra is, hogy az apostol szavai az egyház vezetőihez fordítanak. Az egyház jó emlékezet nélkül könnyen válik az áramlatok zsákmányául és a kor kísértésének, hasonlóan mint a györekek vagy a megkárosított gyökerek nélküli fa. Azért is határozta meg az egyház az ünnepek idejét, hogy megemlékezzünk arról, ami egyszer megtörtént.

„Az idézett ige arra is figyelmeztet, hogy emlékezzünk meg a vezetőitekről. Gondolhatunk itt a korábban szolgált lelkészekről, a reformációs elődökről, jelen esetben azokra, akik különösen szenvedtek az ellenreformáció időszakában“.

Igehirdetésében többek között elmondta azt is, hogy a keresztyén hit nem abból a feltételezésből áll, hogy az egész életünk sikere és sikertelensége nem a véletlenek sorozata. Az Úr Jézus nem magának élt, hanem élt, meghalt és feltámadt értünk. Ne feledjük el, hogy Jézus Krisztus tegnap és ma ugyanaz. Mert senki nem tehet le más alapot, mint Jézus Krisztus. Hagyadkozzunk erre, ahogyan elődeink is ezt tették. S ehhez tartsuk magunkat az alkalmas és alkalmatlan időben.“

Lelkészszentelés

Míg két évvel ezelőtt hét lelkészt szenteltek fel, az idén már csak hárman vártak erre az ünnepi alkalomra miután sikeresen letették az első, majd két év után a második lelkészképesítő vizsgájukat. Ezzel lezárult az a felkészülési folyamatuk, amely alapján az egyházközségek megválaszthatják őket és jogosultak lesznek önálló lelkészi szolgálat végzésére.

„Isten felszólítása többször is elhangzik a Bibliában: Legyetek szentek” – mondta Géresi Róbert püspök a szentelés előtt álló lelkészeknek. „Az az imperatívusz zavarba hozza az embert. Hogyan viszonyíthatjuk magunkat az isteni tökéletességhez és szentséghez? Hogyan tudunk megfelelni Isten igényének? Bár a cél elérhetetlen, érvényes a felszólítás: Legyetek szentek. Újszövetségi értelemben a szentség elkülönítettséget is jelent. A ti szolgálatotok legyen olyan, mint a lámpatartóba tett világítólámpás. Ebben a világban mindig tudatosítsátok, hogy életetek nem e világból való. Segítsen benneteket az Úr, hogy az ő szeretete teljessé legyen bennetek. Örömmel és hálaadással szolgáljatok neki.”

A felszentelés előtt álló lelkészek szívére Jézus főpapi imájából idézett igét helyezte: „Én őérettük odaszentelem magam, hogy ők is megszentelődjenek az igazsággal!” (Jn 17,19) Legyen ez az óra megszentelődésetek órája, nemcsak úgy, hogy mi szentelünk föl titeket, hanem úgy is, hogy szánjátok oda egész valótokat szent és Istennek kedves áldozatul, hogy majd szolgálatotok által mindazokat is megszentelje az Úr, akik között szolgáltok.

A fogadalmat a két magyar lelkésztől Rákos Loránt püspökhelyettes, a szlovák lelkésztől Ján Semjan püspökhelyettes vette ki, majd Géresi Róbert püspök és az illetékes egyházmegyék esperesei /Görözdi Miklós, Orémus Zoltán és Erika Dékányová/ kézrátétellel és egy-egy igével szentelték fel a lelkészeket: Gríger Krisztinát (Dunaszerdahely), Nagy Enikőt (Tornagörgő), Samuel Knežot (Jenke). 

Kibocsátó beszédében Porubán Ferenc főgondnok azt kívánta a három felszentelt lelkipásztor számára, hogy a mindenható Isten őrállóiként tanulmányozzák továbbra is szorgalmasan a Szentírást, tanítsanak alkalmas és alkalmatlan időben Isten Igéje szerint, valamint tisztán és hűen hirdessék a Krisztus evangéliumát. Arra is kérte őket, hogy szolgálják Isten országának és egyházának építését a sákramentumok – úgymint a keresztség és az úrvacsora – kiszolgáltatásával, de beszédeikkel és mindennemű munkásságukkal is jó példával járjanak elől egész életükben.  

Géresi Róbert püspök áldásában arra kérte a felszentelt lelkészeket a Jn 20,23 alapján, hogy tegyenek tanítványokká minden népet, megkereszteljék őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében és tanítsák őket, hogy megtartsák mindazt, amit Isten parancsolt nekik.

Pálóczi Czinke István-díj

Molnár Árpád zsinati tanácsos ismertette a Pálóczi Czinke István-díj megalapításának előzményét, mely szerint a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Zsinata 2013-ban az egyházi közösség és a református identitás megerősítéséért munkálkodó életek elismerése céljából alapította meg az legmagasabb rangú elismerését, amelyet a Szlovenszkói Tiszáninneni Református Egyházkerület első püspökéről neveztek el.

A Zsinat azóta – a Zsinati Tanács előterjesztésére – olyan hitvalló életeket tüntetett ki ezzel a díjjal, akik egész életpályájukkal, tanúságtévő tetteikkel igazolták az egyházi közösségnek, hogy egyedül a Krisztust követő értékrend alapozhatja meg e világban a mindenki által szomjúhozott igazságot. „A kitüntetettek hitbeli magatartása álljon mindannyiunk előtt példamutatásként!” – tette hozzá Molnár Árpád.

A Zsinat – a kitüntetettek sorát gyarapítva – a 2024. esztendőben a Pálóczi Czinke István-díjat főtiszteletű Dr. Bogárdi Szabó István, Széchenyi-díjas teológusnak, a Károli Gáspár Református Egyetem hitéleti rektorhelyettesének, professzorának, a Magyarországi Református Egyház Dunamelléki Egyházkerülete nyugalmazott püspökének, a Zsinat egykori lelkészi elnökének adományozta.

Eddig a rangos díjban eddig hatan részesültek: a néhai Csémy Lajos professzor, Erdélyi Géza felvidéki nyugalmazott püspök, Harm Jan Boiten holland nyugalmazott református lelkipásztor, Balog Zoltán az Emberi Erőforrások Minisztériuma volt minisztere, Berkesi Sándor Kossuth- és Liszt Ferenc díjas karnagy, főiskolai docens, valamint Grezsa István címzetes főorvos, politikus, korábbi kormánybiztos.

Iránymutató választott szolgákra van szükség

„Mint minden közösségnek, a magyar reformátusságnak is mindig szüksége volt és lesz vezetőkre. Hitünk szerint azonban ezt a vezetői szolgálatot az Istentől való elhívásnak kell megalapoznia. Ezért a gyülekezetek választásában ezt az isteni elhívást és akaratot látjuk” – ezzel a gondolattal indította laudációját Géresi Róbert püspök.

Majd rávilágított arra, hogy a közösségeink választása már nem feltétlenül tükrözi az isteni akaratot. Egyházunknak ugyanis olyan választott szolgákra van szüksége, akik irányt mutatnak. Az igére figyelve különbséget tudnak tenni jó és rossz, helyes és helytelen között, nem sodródnak az árral, hanem azzal szemben is az igazságért küzdenek, Isten igazságáért.

Mint mondta, a Hegyi beszéd követelménye, hogy „legyetek tökéletesek!” Majd felidézte Bogárdi Szabó István kedvenc tanítómesterének, Vályi Nagy Ervinnek az 1971-ben megjelent „A következetlenség dicsérete” című írásában megfogalmazott gondolatát: „A keresztyén hit nem más, mint törekvés az Isten totális uralmi igényének való megfelelésre.” A püspök hozzátette: Ez a keresztyén létezés állandó kihívása. Ez az állandó küzdelem jellemzi azt, aki Isten útját keresi. Sok belső vívódás és töprengés határozza meg annak életét, aki Isten tökéletességéhez méri önmagát.

Az ünnepi alkalmat a Tornaljai Református Egyházközség énekkarának szolgálata tette még felemelőbbé

Géresi Róbert beszédében utalt arra is, hogy a nyugalmazott püspöknek sokat köszönhet nemcsak a magyar reformátusság, de az egész magyarság is. „Gondolataid a sebészkés pontosságával választják szét a jót a rossztól. És be kell, hogy valljuk, hogy ez a pontosság sokunkban félelmet is gerjeszt. Bennem legalábbis biztosan. Félünk a lelepleződéstől, de vágyunk is az egyenes beszédre. Reformátusságod a jelenben megélt kálvinizmus, mely messze túlmutat a minden vallást veszélyeztető felületességen" – hangsúlyozta.

Hozzátette: Az egyház és világ viszonyában is mindig volt mondanivalód. Doktori munkádban a kommunista diktatúra idején kialakult teológiákat és álteológiákat vizsgáltad. A „bezárkózó egyház" koncepciója, melyet a diktatúrák akartak rákényszeríteni a közösségeinkre, zsákutcát jelent. De ez a koncepció, vagy inkább néha külső nyomás nélkül is megjelenik, amikor a „jó ez a hely nekünk, építsünk sátrat” gondolata uralkodik el egy közösségen belül.

„Gondolataid az egész Kárpát-medence vonatkozásában érvényesek és nem csupán a református közösségek esetében. Közéleti megszólalásaid is igehirdetések, magukon hordozzák a prófétai útmutatás lelkületét. Talán tiltakozol most, és túl erősnek tartod az előbb mondottakat, én mégis vállalom. Nem könnyű feladat téged hallgatni, néhányan fel is adják. De, akinek van füle a hallásra, az hallja is, hogy egész népedet tanítod.”

Egyedül az ő igazsága tart meg bennünket

Géresi Róbert felelevenített egy harminchat évvel ezelőtti, számára meghökkentő idézetet, amelyet még teológushallgatóként Prágában hallott a magyarul is jól tudó Amadeo Molnár dogmatörténész előadásában: „Az ökumenizmus az utolsó keresztyén tévtanítás”. Magyarázatul elmondta, hogy az előadó nem a felekezetek közötti testvéri szeretet szükségességét vitatta ezzel, hanem azt akarta a szívükre helyezni, hogy vállalják azt, amik.

„Vajon fel akarjuk-e vállalni a mi őseink hitvallását vagy a tolerancia oltárán feláldozzuk azokat? Válaszunk a jelen helyzetben csak az lehet, hogy igen, az igazságon alapuló identitáshagyomány megélői kell, hogy legyünk. Ez a sok tekintetben peremhelyzetben lévő felvidéki reformátusságra és magyarságra talán még inkább érvényes, mint a tömbmagyarságra. És nem csupán a magyarokra, hanem a szlovákokra is. Akkor döntünk helyesen, ha nem egymás ellen küzdünk, hanem az Isten igazságáért harcolunk.”

Géresi Róbert laudációjának a végén köszönetet mondott azért is Bogárdi Szabó Istvánnak, hogy mindig szeretettel és jó szándékkal volt a felvidéki reformátusok iránt, s a Magyar Református Egyház keretein belül hozzájárult az egység formálásához.

A méltatás után a püspök Porubán Ferenc főgondnokkal közösen adták a Pálóczi Czinke István arcképét és az egyházunk címerét ábrázoló ezüst emlékérmét 1000 eurós díjazás és oklevél kíséretében.

„Püspök úr szavait hallva megnyugodtam. Azt akartam elmondani, ami elhangzott tőle. De nem magamról. Hanem nektek és rólatok” – mondta rövid beszéde elején a kitüntetése átvétele után Bogárdi Szabó István.

A díjjal kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az egyfajta jelzése annak, hogy egyetértünk. „Ti itt Szlovákiában, a Felvidéken, mi Magyarországon, mások Erdélyben, Romániában, mi reformátusok a Kárpát-medencében. Egyet értünk abban, hogy az igazságot kell szeretetben követnünk. Nem a magunk igazságát, hanem Krisztus igazságát, mert egyedül az ő igazsága tart meg bennünket. Ha valamit tehettem ennek a mindent meghatározó ügynek az érdekében, vagy mondhattam, hálás vagyok Istennek. Most nagyon örülök, hogy bennetek ez visszhangot támasztott, de lehet, hogy fordítva van. Bennem támasztott visszhangot az, amit megéltek magatok és tesztek itt. Isten áldjon meg benneteket!” – ezekkel a szavakkal köszönte meg Egyetemes Egyházunk rangos díját.

A zsinaton Géresi Róbert püspök megemlékezett a napokban 57 éves korában elhuny Potápi Árpád Jánosról, Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkáráról. Rá való emlékezésül és hálát adva az Úrnak a szolgálatáért, amit az egész nemzetért cselekedett, a gyülekezet a 23. Zsoltár 1. és 2. versét énekelte el.

Zsinat emlékező ülésének megnyitása

„Egyháztörténetünk – Isten kegyelméből – bőven nyújt számunkra olyan személyeket és eseményeket, amelyek vagy emelkedett emlékezésre vagy szomorú főhajtásra indítanak bennünket, mégis hisszük és valljuk, hogy az Úr Isten mindegyik által nevelni és erősíteni akar bennünket, mind hitünkben, mind önazonosságunkban” – ezzel a gondolatsorral nyitotta meg a Zsinat emlékező ülését Porubán Ferenc főgondnok. Hozzátette: Egyházunk ezen történelmi apropókra – emlékezésre és megokulásra méltó – értékekként tekint, melyekre tekintetét az egész egyházi közösségünknek oda kell fordítania.

2024-ben a magyar protestáns egyháztörténet szomorú korszakán, az 1671 és 1681 közötti ún. gyászévtizeden belül annak egyik kérlelhetetlen mozzanata, a pozsonyi vésztörvényszék elé idézett protestáns prédikátorok elleni per megkezdésének 350. évfordulóját élhettük meg.

Ezzel az évvel a Kárpát-medencei reformátusság körében – emlékezve a per tragikus következményeinek folyományára – egy kétéves emlékezés-sorozat veszi kezdetét – ezekkel a gondolatokkal vezette fel a gályarab-emlékút megnyitásának a bejelentését Molnár Árpád zsinati tanácsos. –  Ennek részét képezi a hitükrét gályarabságra ítélt prédikátorok egykori gyülekezeteinek mintegy fűzérét alkotó ún. gályarab-emlékút létrehozása, illetve az ahhoz szükséges valamennyi történelmi és jelenkori információk tárát képező anyaggyűjtemény használatba bocsátása is.

Gályarab-emlékút

„A gályarab-emlékút megnyitásának bejelentése e mostani alkalom megtisztelő feladata. A megnyitására pedig e jelenlegi emlékzsinatunk társrendezvényének minősülő, a sárospataki református templomban 2024. november 16-án megtartandó lelkész-presbiteri konferencián kerül sor” – közölte Molnár Árpád.

A gályarab-emlékút kezdeti létrehívásában – mintegy „úttaposókként” először a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház és a Tiszáninneni Református Egyházkerület szimbolikus számú, azaz 10 gyülekezete vesz részt, akiknek sorába aztán várunk további, egykoron gályarab-prédikátort származtató gyülekezeteket is.

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyházból a Hanvai, a Naprágyi, a Pozsonyi, a Rimaszombati és a Tornaljai Református Egyházközség; a Tiszáninneni Református Egyházkerületből pedig a Keleméri, a Miskolc-Avasi, a Putnoki, a Zubogyi Református Egyházközség és a Sárospataki Református Kollégium.

A gályarab-emlékút fűzérében részt vevő gyülekezetek Sárospatakon kapják meg az emlékút jelképeit: egy horgony-motívumot tartalmazó kültéri falitáblát (László Ottó iparművész úr alkotását), valamint egy beltéri díszoklevelet.

„Bízunk abban, hogy a gályarab-emlékút a Kárpát-medencei református identitásunk egyik erősségévé válik, melynek üzenete a szeretetlen gonosz idők és helyeztek közepette is a Krisztusban meglelt kitartásra és az iránta való hűségre ösztönöz. Legyen ez az út református hitéletünknek a történelemben elmélyítő, a jelenben pedig lélekemelő irányvonala” – hangsúlyozta Molnár Árpád zsinati tanácsos.

Csorba Dávid, a Debreceni Református Kollégium Múzeumának szakigazgatója előadásban emlékezett meg a „gyászévtizedről”.  Mint mondta, emlékezni jöttünk. 350 évvel ezelőtt, 1674. március 5-ére a pozsonyi perbe vádlottként idézték be a hazai protestáns értelmiséget. A Kárpát-medence területéről több mint 700 lelkészt, tanítót, kántort vádoltak meg felségsértéssel és vallásgyalázással, politikai és egyházi felkelésben való részvétellel. Református és evangélikus felekezetű, magyar, szláv és német etnikumú, közösségeket vezető, gyülekezeteket és iskolákat képviselő egyházi elöljárókat.

Mintegy 260-an jelentek meg bíráik előtt. A vádiratokba nem tekinthettek bele, ügyvédjeik csak átmenetileg segíthették őket, de a rabságra vetettek akkor is érezték – ma pedig már történetileg igazolt –, hogy egy koncepciós per áldozatai voltak.

Végül 70-en vállalták az üldöztetést is, „a rebelliónak (lázadásnak) költött színe alatt a religióért (hitvallásunkért)” való kiállást. 1675 májusában halálos ítéletet mondtak ki rájuk, és a halálba menőket zárt katonai kísérettel elindították a tengerre. Előbb 600 km-t tettek meg gyalog Lipótvártól az Adriáig egy hónap alatt. Bakarban az erőtleneket az üres Frangepán–Zrínyi kastély várbörtönébe zárták.

A csapat másik felét behajózták, és áthajtották, mint barmokat a hegyeken Nápolyig. Ezt a nehezített hegyi szakaszt, az újabb 300 km-t egy hónap alatt vánszorogták végig. Folyamatosan hullottak el, volt, aki meghalt, s volt, aki nem bírta, megszökött, vagy aláírta az ígérvényt, áttért. A gályán 30-an kezdtek, majd egy év múlva, 1676. február 11-én 25-en szabadultak élve Michiel de Ruyter holland admirálisnak és a fogság költségeit értük átvállaló protestáns kereskedőknek köszönhetően. Bakarból még 5-en, az otthoni börtönökből újabb 10-en szabadultak, összesen 40 hitvalló prédikátor élte túl az 1674-76 közti méltatlan szenvedéseket – foglalta össze dióhéjban a gályarab prédikátorok történetét a kezdetektől a szabadulásukig.

Szólt arról is, hogy az Itáliában szabadult 30 prédikátor előbb a svájci Zürichben kapott menedéket: az erőtlenebbek itt gyógykezelést kaptak és mintegy 1,5 évet maradtak. Az erősebbek tovább indultak és támogatókat kerestek ügyüknek Nyugat-Európában. 1677. október 29-én ünnepi istentisztelettel búcsúztak a magyarországi élő mártírok a zürichi reformáció hazájától. Az angol, német, francia, holland, skót és dán egyházakat megjárt küldöttségek kaptak támogatást, beszámolóikat idegennyelveken, képes formában rézmetszetes kiadványokban megjelentették. Annyit értek el, hogy a Habsburg uralkodó levette az országgyűlés napirendjéről a vallási vitát okozó témákat.

A börtönt és gályarabságot viselt hitvallóink 4,5 év száműzetés után hazatérhettek, visszamentek a gyülekezeteikbe, a tanári katedrákra, és folytatták közösségépítő munkájukat. A fiaik és leányaik pedig évszázadokon át megmaradtak az egyházban, lelkészek, tanítók sora nőtt föl a gályarab-családokba, ez az, ami az emlékezetüket és a kultuszukat évszázadok alatt is fenntartotta.

„Emlékezni jöttünk. Emlékezni azokra az időkre, amiket megszenvedtek őseink. Emlékezni a hitért való kiállásukra. Fejet hajtani a méltatlan üldöztetést és szenvedést vállalt mártírok előtt. És emlékeztetni az élőkre, akik hazatértek a református gyülekezeteikbe és őseinkké váltak. Tanúk ők és tanúságtevők: a gályarabság mint büntetési tétel 200 éve megszűnt a gőzhajó feltalálása miatt, a megnyomorításnak és megalázásnak azonban csak a formái változtak a történelemben” – fogalmazott Csorba Dávid.

Majd feltette a kérdéseit: A Kárpát-medencei magyarság hányszor érezhette a történelem súlyát a vállán? Háború, fogság, munkatábor, kitelepítés, koncepciós perek újra meg újra: mind a hatalomnak az eszközei az autonóm személyiség és közösség megtörésére. A reformátusság hányszor és hányféleképpen tapasztalhatta meg azt, hogy harmadrendű állampolgár egy aktuális népboldogító ideológia képviselőivel szemben? Hogy a keresztyén kiállás, a helytállás, a helyben maradás nem kifizetődő? A gályarabság eltűnt, a tanúságtételre kényszerítő, hitvallási helyzetek nem – hangsúlyozta.

Megemlítette a galyarabok.drk.hu oldalt, amely a gályarabokkal kapcsolatos múlt- és jelenbeli kezdeményezéseket kívánja összefogni és megjeleníteni. Az ott található térkép jelzi a helyszíneket, a gályarabok útját, a származási helyüket, iskoláikat és börtöneiket, külföldi tanulmányaik és emlékhelyeik képeit. Jelenleg egy minimális kezdő adatmennyiséggel indul el útjára a honlap, melyet folyamatosan töltődik fel a meglévő adatokkal.

„A 2024-es év reformáció hónapjában a gályarabút szimbolikus állomásaként a galyarabok.drk.hu nevű honlapot ezennel ünnepélyesen megnyitom” – mondta Csorba Dávid.

Az Emlékzsinatot Porubán Ferenc főgondnok rekesztette be, majd Géresi Róbert püspök áldásával fejeződött be a zsinat ünnepi istentisztelete.

Főhajtás a gályarab emlékmű előtt és koszorúzás.

Iski Ibolya

Kép: Szarvas László