Miért cserélte fel a gyülekezeti lelkészséget a katonák közötti szolgálatra? Mi volt ennek az oka?

Úgy, mint minden lelkészi szolgálatnál, volt egy belső hivatásérzés és vállalás. Pályinban, Szeretván és Magasréven szolgálatam, amikor egyházunk vezetése meghirdette a Szlovák Fegyveres Erőknél megüresedett, számunkra kialakított hely megpályázását a gyakorló lelkészek számára. Azonnal  megéreztem rá a belső elhívást, hogy nekem ott a helyen. Mégis mintegy fél évig kerestem erre a lehetőségre a választ Isten igéjében, de sokat is imádkoztam érte, valamint figyeltem a körülményeket, valóban erre az útra hív-e el engem az Úr vagy sem. Végül hosszabb megfontolás után nyújtottam be a zsinati irodához a jóváhagyási kérelmemet.

Volt-e valamilyen inspiráció, hogy erre a felhívásra így reagáljon?

Hosszú belső harcaim voltak. Soha sem akartam katona lenni és városban élni. Amikor jelentkeztem a felhívásra tudatosítottam, hogy ha elfogadják a pályázatomat, akkor a Fegyveres Erőknél  fogok szolgálni és ehhez Pozsonyba kell költöznöm Szlovákia keleti végéből a nyugatiba, messze a szüleimtől és a családomtól. Szerettem az ottani szolgálatomat, a híveket. Kitünő gyülekezeteim voltak. Nagyon jól kijöttünk egymással.

Sokáig fontolgattam, hogy valóban ez-e az az út, amelyen mennem kell és valóban megáldja-e az Úr a döntésemet, mert ott akartam lenni, ahol Ő látni szeretne. Amikor teljesítettem a felvételhez a szükséges követelményeket, akkor már teljesen bizonyossá vált a számomra, hogy ez az az út, amelyre elhívott. Úgy vélem a gyülekezeti szolgálatom is nagyon áldott lett volna, ha továbbra is ott maradok, viszont amikor az emberben felbuzdul a lélek és érzi a hívást a váltásra, ami bár nem könnyű, de érzi, ez az Úr akarata, akkor ki mondhat ennek nemet?

Volt valamilyen megerősítő Ige is erre vonatkozólag?

Főleg Ezékiel könyvében vannak olyan fejezetek, amelyek arról szólnak, hogy az Úr küldi a prófétáját a hitetlen néphez. Valamilyen szinten az emberek úgy néznek a katonákra, mint egy gyilkos osztagra, akik túlságosan is messze vannak az Úr Igéjétől. Én mégis ebből a könyvből értettem meg, hogy mennem kell. Akár meghallgatnak a katonák, akik közé szolgálni megyek, akár nem, az evangéliumot közéjük is el kell vinnem, s nekik is hirdetnem kell az Úr Igéjét. Az iránytű Jézus Krisztus, az ő evangéliuma, s ezt szeretném tovább adni. A hadseregben az egyik ember nyitott az igére, a vallásos dolgokra, a másik viszont nem. Nincs ebben semmi különös, mert a társadalomban ugyanilyen a helyzet. Az egyik szomjúhozik Isten üzenetére, megragadja az alkalmakat, míg a másikat nem érdekli, teljesen közönbös iránta.  

Az egyház akkori vezetése hogyan fogadta a döntését, hiszen mindig is hiányzott a megfelelő számú lelkész a két szlovák egyházmegyében? 

Érzékeltem én is, hogy kevés szlovák anyanyelvű lelkész van a szlovák gyülekezetekben. Ezért is indultam el fájó szívvel ezen az új úton. Ugyanakkor az egyház vezetésének a részéről éreztem azt is, hogy hiányommal nehéz helyzetet teremtek, hiszen valakikkel meg kell oldani a szolgálatokat az egykori gyülekezeteimben. De amikor a világ, a hadsereg hív, ahol képviselni kell az egyházat és hirdetni az evangéliumot, bár nehéz az elengedés, de az egyház vezetősége is érezte a lehetőséget és a felelősséget is a más területre való küldésben. Tudtam, hogy csak így lehet képviselője a Fegyveres Erőkben az egyházunknak is. Mellesleg az egyházaknak is a felelőssége, hogy a világ felé is tudjanak lépni és képviselje magát nem szokványos területeken is.

Milyen feltételt kell teljesítenie annak, aki a Fegyveres Testületnél szeretne szolgálni lelkipásztorként? Részt kellett venni valamilyen tanfolyamon is?

Mivel minden tábori lelkész egyben katona és tiszt is, így igen, részt kellett vennem az összes felvételi eljáráson ugyanúgy, mint bárkinek, aki hivatásos katona szeretne lenne. Mérték az egészségügyi állapotomat, a pszichikai felkészültségemet és fizikai teljesítőképességemet. Bevallom, elég magas normáknak kellett megfelelni. Aki ezen a részen túljut, ahhoz szükséges még az egyházának is hozzájárulnia a döntéséhez, mintegy jelezve, kiküldi lelkészét erre a szolgálatra. Ezen kívül azonban még feltétel az Egyházak Ökumenikus Tanácsának a jóváhagyása is. Az igazi megpróbáltatás azonban csak ezután jön: két hónapos alapkiképzés az összes gyakorlattal, beleértve a lövészetet és a túlélési praktikákat. Van, aki itt adja fel, aki erős és megmarad, azt várja a tiszti iskola. Minden tábori lelkész ugyanis hadnagyként kezdi el itt a pályafutását.

A kiképzéskor nem vetődött fel annak a gondolata, hogy miért is vágott bele?

A belső békém megvolt az elhívatást illetően. Ugyanakkor a kiképzés nehéz volt fizikailag, egy kicsit a belsőm is szenvedett, mert nagyon nagy volt az erőfeszítés. Valamilyen szinten azonban élveztem is a kiképzést. A gyülekezeti lelkészek általában maguk alakítják ki a saját napi programjukat: mikor lesznek a bibliaórák, az ifjúsággal való foglalkozás, a gyülekezeti alkalmak, a hittanok. Itt pedig belekerültem egy olyan folyamatba, ahol reggel fél hattól este kilencig programként adott volt, hogy mivel foglalkozunk. Valamilyen szinten pihentem is szellemileg a három évi gyülekezeti szolgálat után, bár itt is tartottam áhítatot, istentiszteleteket, amelyre fel kellett készülnöm.

A többiek hogyan néztek Önre?

Mivel mindenki arra összpontosított, hogy jól teljesítsen a kiképzésen, nem igazán foglalkozott azzal, hogy a másik mit gondol róla. Leendő tisztekkel voltam együtt, képzett orvosokkal, pszichológusokkal, lelkészekkel, akikkel készültem a hadseregben való szolgálatra, hiszen ott is nagy szükség van a különböző professzióban dolgozó szakemberekre.

Észrevették, hogy Ön lelkész?

Sokféleképpen igyekeztem tanubizonyságot tenni. A Bibliát, illetve a napi igét főleg este, az ágyban olvastam el, amikor már túl voltunk a gyakorlatokon. De nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is bizonyítani lehet kihez tartozunk. Például nem káromkodtunk, nem panaszkodtunk, nem szidtuk a másikat, vagy az előljáróinkat, hanem igyekeztünk teljesíteni, amit előírtak a számunkra. Egyébként a kiképzésen egy római és egy görögkatolikus lelkésszel együtt vettem részt. A kiképzés elég kemény volt, adva volt ugyanis, hogy mit mikor lehet. Vasárnap szabadot kaptunk. Mi, akik lelkészként voltunk a többiekkel, délutánonként felkínáltuk az istentiszteleten való részvétel lehetőségét. S voltak, akik ki is használták ezt, s nagyon örültünk ennek. A két hónapos alapkiképzését követte a három hónapos tiszti iskola, így majdnem egy félévig tartott a felkészülés a tábori lelkészi szolgálatra. Csak ezt követően osztottak be bennünket az alakulatokhoz. Még a kiképzésen is előfordul, hogy valaki nem bírja a fizikai terhelést és bedobja a törölközőt, azzal, hogy ez a pálya mégsem neki való. Amikor én voltam ott, akkor a kétszáz résztvevőből tízen adták fel.

Milyen feladatok hárulnak egy tábori lelkészre?

A lelkészi szolgálat a hadseregben ugyanolyan, mint egy gyülekezetben, csak specifikus környezetben zajlik. Más az emberközeg, amihez alkalmazkodni kelll, különbözőek a feladatok, de ugyanúgy kell tartani istentiszteletet, kiszolgálatni a sákramentumokat, bibliaórákat, áhítatokat tartani. Fel kell készülni különböző beszédekre, oktatunk, foglalkozunk a katonai szolgálatban lévők családjaival, táborokat szervezünk a gyerekeiknek. A lelkészi szolgálatot itt úgy lehetne jellemezni, mint a „ministry of presence“: a jelenlét szolgálatát. Ott vagyunk a katonákkal, viseljük a teheiket, próbálunk kicsit mást szempontot vinni az ő életszemléletükbe tanácsadással, formáljuk őket, velük tűrünk és együtt harcoljuk meg a gondjaikat. Ugyanaz, mint egy gyülekezetben, de mégis más.

Kik felé szolgál tábori lelkészként és milyen szolgálatot lát el? Meséljen róla!

Mindenkinek van egysége, amelyért felel. Nekem is kijelölték az egységeimet, amelyeket az előre egyeztetett napokon és időpontokban meglátogatom és szolgálok közöttük. Azonban egy kicsit más a helyzetem, mint a többi lelkésznek, ugyanis nem az alakulatokhoz vagyok beosztva, a feladataimat az Ökumenikus Lelkészi Szolgálat Központjából látom el. De hetente kijárok a katonákhoz, akiknek felkínálom a megadott időben az istentiszteleten való részvétel lehetőségét, illetve a lelkigondozói beszélgetéseket és a szükség szerinti tanácsadást is.

Tehát nem vagyok része egy-egy alakulatnak, hanem bejárok hozzájuk. Egy kicsit más pozícióban vagyok, mint azok, akik az alakulatoknál szolgálnak lelkészként. Több területért felelek, több helyet látogatok meg, viszont irodaigazgató is vagyok, az összes adminisztráció rajtam keresztül fut. Ugyanakkor szükség szerint, ha megkérnek rá, helyettesítem a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházban szolgáló kollégáimat, hétvégenként vagy nagyobb ünnepekkor.

Én ugyanúgy része vagyok az egyháznak, mint a többi református lelkész, de az egyház kiküldött, hogy itt egy külön csapatnak, katonáknak hirdessem az evangéliumot, szolgáljak közöttük.

Nem lehet azt mondani, hogy itt van egy gyülekezetem, mivel más-más az alakulat is. Amilyen arányban vallották magukat az emberek valamelyik felekezethez tartozónak a népszámláláskor, kb. olyan arányban vannak itt is felekezeti megoszlásban a katonák. Gyülekezetet itt nem lehet alapítani, hiszen a többség katolikus vagy ateista. Nagyon jó tapasztalataim vannak ugyanakkor a nem hívő emberekkel, de senkire sem akarom mindenárom ráerőszakolni az Istenre vonatkozó álláspontomat. Nagyon jó beszélgetések és sokszor korrektebb  kapcsolatok alakulnak ki azokkal, akik más felekezethez tartoznak. De ez sokszor a helyzettből is adódik.

A meghirdetett alkalmakon mindenkinek részt kell vennie vagy ez inkább önkéntes elhatározás?

Vallásszabadságban élünk, mindenki számára önkéntes a részvétel. Sajnos előfordult már nem is egyszer, hogy meghirdettük az istentiszteletet, közben abban az időpontban hadgyakorlat zajlott. Van, hogy csak egy ember jön el, vagy senki sem, máskor meg akár tízen is vannak. Ez sokszor helyzetfüggő is. A hadseregnek teljesítenie kell a saját feladatát, amit sokszor nehéz összhangba hozni a mi szolgálatunkkal. A kinálat tehát megvan, s nem rajtam múlik, hogy ki él ezzel a lehetőséggel.

Ha kevesen jönnek el vagy szinte senki sem, akkor az mit vált ki Önben? Szomorúságot, elkeseredettséget?

Teljesen meg tudom érteni, ha valaki nem jön el. Nem a tömegek miatt jelentkeztem erre a szolgálatra. A célom az volt, hogy legalább egy embert vigyek közelebb az Úrhoz. Minden tőlem telhetőt megteszek, de a lelkészi szolgálatban, illetve az egyházban sohasem szabad a mennyiséggel számolni. Vannak napok, amikor az ember elbizonytalanodik, de a szolgálat ugyanaz marad.

Az Úr Jézus nem azt hirdette nekünk, hogy nagy sikerünk lesz. Ellenben figyelmeztetett arra az időre, amikor sokan eltávoznak tőlünk, s nem lesz igény az evangéliumra. A mai társadalomnak is valamilyen szinten viszket a füle, mást keres magának, nem az Istent. Vannak időszakok, amikor jobb, máskor nehezebb. Én személy szerint nem nagyon figyelem a mennyiséget. Tudom, hogy miért vagyok itt, mit kell tennem, s az Úr tudja hogyan legyen ebből eredmény.

Sikerült az elmúlt 12 évben valakit Isten útjára terelni? Voltak-e megtérések?

Természetesen igen, de nem százasokban mérhető az eredmény. Sokan vannak, akikről úgy vélem, sikerült őket közelebb vinni az Úrhoz. Ha össze vagyok zárva három vagy akár több hétre a misszióba készülő katonákkal, akkor sokkal jobban adódik a lehetőség a bizonyságtételre. Van, akit éppen az ilyen helyzetekben indít el az Úr.

Nagyon jó a visszhangja a katonák gyermekei számára szervezett katonai-keresztyén táboroknak is. Mi lelkészek szervezzük ezeket, s adjuk hozzá a lelki töltettet is, ami velejárója egy ilyen tábornak. Aránylag elég kemények ezek a táborok, amelyben egyaránt képviselteti magát a lelki és a katonai rész is. Ilyenkor hangzanak el a bizonyságtételek és egyéb, fiatalokat érintő témák. A szolgálatunknak ez is az egyik része, hogy odaforduljunk a katonák családjaihoz.

Ki a felettese?

Minden tábori lelkésznek van felettes tiszte. Szakmai körben pedig az egyházi felsőbbség – a tábori püspök és a saját egyházanak vezetősége, esetemben a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház zsinati elnöksége. A katonai lelkészek felett állnak a tábori püspökök. Közös püspöke van a római és görögkatolikus lelkészeknek, és közös azon protestánsoknak, akiknek egyháza tagja az Egyházak Ökumenikus Tanácsának, valamint ide tartozik a Zsidó Hitközség is.

Vannak-e még más tervei, amiben szeretne részt venni?

Annyira sok a feladatköre a tábori lelkésznek, hogy felsorolni is időigényes, nemhogy teljesíteni, de azért vannak terveim a jövőt illetően. Etikai formáló programjainkkal részesei szeretnénk lenni az oktatási rendszernek. A tiszti- és altiszti kiképzéseken rámutatnánk arra, hogy más nézőpontokat is mérlegelni lehetne egy adott katonai konfliktusra.

Ha jön a parancs, felsőbb utasítás, akkor minden felszólított katonának külföldi misszióba kell mennie, akiket a lelkészeket is elkísérnek. Mivel kevés a katonai lelkész, készítettünk egy sorrendet, ki mikor hová fog menni. Az én nevem is ott szerepel a listán, s ha minden rendben lesz, akkor elképzelehető, hogy fél év múlva hathónapos külföldi misszióban veszek részt a katonákkal együtt.

Ha több, mint száz katonát vezényelnek külföldi misszióba, akkor többnyire lelkész is elkíséri őket. A tábori püspök már kétszer volt félévig Afganisztánban, de vannak kisebb missziók is, ahová csak bejárunk egy-két hétre és szolgálunk a katonák között. Mellesleg mindig viszünk magunkkal humanitárius segélyt, hogy segítsük az ottaniakat. Ilyen céllal voltam már Boszniában, Cipruson is, de máshová is készülök, viszont egyelőre inkább nem árulom el a célországot, mert az közben változhat is. Ugyanakkor minden lelkésznek számolnia kell azzal, hogy ha belép a hadseregbe és amennyiben szükséges, misszióba kell mennie. Erre nem is kell külön jelentkezni, mert a tábori lelkészt küldik. Azonban ehhez is teljesíteni kell néhány feltételt.

Hová szeretne menni misszióba?

Soha nem gondolkodtam azon, hová mennék szívesen. Úgy indultam el ebben a szolgálatban, hogyha szükség lesz, akkor nem kérdezek, hanem elfogadom a küldést és megyek. A magyarországi kollégáktól tudom, hogy a Magyarországi Protestáns Tábori Püspökség is küzd a lelkészhiánnyal, így azok, akik a katonák között szolgálnak minden harmadik évben kénytelenek misszióba menni. Szlovákiában is vannak olyanok, akik már többször is teljesítettek ilyen küldetést, de mivel nem vagyunk katonai nagyhatalom, a hadseregünk is kisebb, ezért alkalmazkodunk ahhoz, ami szükséges.

Úgy tudom, látogatja a Koreai Református Gyülekezet is, ahol időnként szolgál. Felkérésre?

Nagyon jó a kapcsolatom Park SungKonnal, a Koreai Református Gyülekezet vezetőjével. Már teológuskorom óta kapok tőle meghívást, felkérést a szolgálatra az itt dolgozó koreaiak között. Az utóbbi időben többször is felkért a keresztség sákramentumának kiszolgálására, az úrvacsorai jegyek kiosztására, a prédikációi szolgálatra. Talán azért is ilyen szoros ez a kapcsolat, mert aránylag jól beszélek angolul is.

Milyen nyelven szolgál közöttük, szlovákul vagy angolul?

Legtöbbször angolul, de akik már régebben itt vannak, azoknak a gyerekei már szlovákul is beszélnek. Így a fiatalokhoz főleg szlovákul szólok, de a többség inkább az angolt bírja.

Melyik gyülekezetbe tagolódott be, miután otthagyta lelkipásztori szolgálatát a SZRKE-ban?

Pozsonyban élek a családommal, feleségemmel és két gyermekemmel, s mivel itt van az állandó lakhelyen, így az itteni református gyülekezetbe kapcsolódtam be, a szlovák istentiszteletet látogatjuk.

Annak ellenére, hogy a Fegyveres Testülethez szegődött, s onnan kapja a fizetését, a SZRKE továbbra is saját lelkipásztoraként jegyzi, állományban tartja. Részt vesz a továbbképzéseken, ahol szükség szerint a tolmács szerepét is betölti. De az évenként két alkalommal sorra kerülő zsinati ülésekre is kapott korábban meghívást, hogy a szlovák anyanyelvű zsinati tagoknak tolmácsolhassa a magyarul elhangzottakat. Mennyire kell ismerni a szövegkörnyezetet ahhoz, hogy gyorsan tudjon fordítani? Szó szerint fordítja az elhangzottakat vagy inkább a tartalmát mondja el?

Én továbbra is a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház lelkésze vagyok, az egyházomhoz hűen ragaszkom, ahogyan azt az esküvel ígértem is. Az Úr megáldott a kétnyelvűséggel. Látogatom az egyházunk által szervezett lelkésztovábbképzőket, ugyanúgy mint a többi gyülekezeti lelkész, hiszen egyházunk törvényei rám is vonatkoznak. Így én is kapok meghívást az ezeken való részvételre. Az egyházam ugyanakkor felügyeletet is tart felettem, ami nagyon fontos is, hiszen felelnek értem.

A szlovák nyelv közelebb áll hozzám, ezért könnyebb is a magyar beszédet szlovákra fordítani. Több, mint tíz éven keresztül tolmácskodtam a zsinati üléseken, akkor is, amikor már gyülekezeti lelkészként szolgáltam. Sajnos az élet számomra egy kicsit felgyorsult, s már nem nagyon tudok részt venni ezeken az üléseken. Főleg akkor nem, ha éppen akkor mennek gyakorlatozni a katonák. Nekem mellettük a helyem. Mikor visszagondolok azokra az alkalmakra, mindig jó érzéssel emlékszem vissza. Nagyon jól éreztem magam ott, hiszen, ahogyan elhangzott, a sajátjaim között voltam, s mindig örülök, ha hallhatom mi zajlik az egyházan, mi az örömteli és mi ad okot az aggódásra. Így tudom, hogy miért kell imádkoznom.

Nehéz tolmácsolni? Szlovákról magyarra és fordítva?

A spontán beszédet nem annyira nehéz fordítani. Ha viszont az előadásokon nincs előttem az előadónak a szövege írott formában, akkor ott már nehezebb a tolmácsolás. Volt, hogy a zsinati üléseken 8-10 órát is tolmácsoltam, viszont az már nagyon megviseli az emberi agyat. Helyzetfüggő az is, hogy mindent lefordítok-e szóról szóra vagy pedig csak a lényeget mondom el. Mivel a magyar és a szlovák nyelv más nyelvcsaládhoz tartozik, így többnyire a mondandónak a tartalmát adom tovább. Tapasztalatom szerint vannak kollégák, akik nagyon ékesszólóan fejezik ki magukat, nos, az ő mondandójukat elég nehezen tudom visszaadni, lefordítani.

2009-ben fejezte be teológiai tanulmányait a Selye János Egyetem Református Teológiai Karán, s annak ellenére választotta a komáromi teológiát, hogy ott nem szlovákul, hanem magyarul folytak az előadások. A hallgatók is magyar nemzetiségűek voltak, bár a magyarul elhangzott tananyagot az előadók igény szerint lefordították szlovák nyelvre is. Ugyanakkor a magyar nyelv sem jelentett kihívást az Ön számára, hiszen aránylag jól beszél magyarul is. Miért döntött Komárom mellett?

Elég jól beszélek magyarul, de mehetne jobban is. Az utóbbi időben többnyire szlovák közegben mozgok, ezért is néha nehezebb váltani magyarra. Viszont sokat olvasok magyar nyelven és kapcsolatban vagyok a magyar nyelvű lelkészkollégákkal is. Ami a teológiát illeti, nem volt könnyű. Annak ellenére sem, hogy a nagyszüleim mindkét részről magyarok voltak és otthon is magyarul beszéltünk, de az mégiscsak konyhanyelv volt.

Az első év a komáromi teológián elég kemény lett. Sokat olvastam és tanultam, ügyeltem arra, hogy javuljon a magyar nyelvtudásom. Felvettek Prágába a Károlyi Egyetemre is a teológiára. Azért döntöttem végül Komárom mellett, mert a Selye János Egyetem Református Teológiai Karán református lelkészeket képeznek, nem mellesleg, az a mi karunk, ahol a mi lelkészeink oktatnak. Nagyon tetszett ugyanakkor a gyakorlatiassága is. Az összekapcsolódása az egyházunkkal, az nagyon erős. Részt lehetett venni a gyülekezeti életben, figyelni, mi zajlik az egyházban.

Számomra az volt a döntő, hogy lelkészi pályára készülök, s ehhez megfelelő tudást kell szereznem, ugyanakkor figyelni kell arra is, hogy elég gyakorlatot szerezzek majd és lássam miként zajlik az élet az egyházunkban. Fontos volt az is, hogy annak részese lehessek. Mivel Komáromban mindez adott volt, valamilyen szinten be is tagolódtam a többi hallgatóval együtt az ottani gyülekezetbe.

Könnyen megbarátkoztak Önnel a teológushallgatók?

Soha nem éreztem, hogy a nemzetiség gondok jelentett volna. Mellesleg magyarul beszéltem velük, nem szlovákul. Alkalmazkodom ahhoz, aki szól hozzám. Ha magyarul, akkor magyarul válaszoltam vissza, ha szlovákul, akkor pedig ezt a nyelvet használtam. Ha angolul, akkor angolul. Bárcsak tudnék több nyelven is.

A magyar nyelv ismerete miből adódik? Ki tudott vagy tud a családban magyarul?

Tőketerebes környékéről származom, Garanyból. Az összes nagyszülőm magyarul beszélt, magyar nemzetiségűek voltak. A szüleim is ezt a nyelvet használták. Sőt, én és a testvéreim is magyarul beszéletünk otthon, de az iskoláinkat, nálam kivéve az egyetemet, szlovákul végeztük. Apukám szlovák nemzetiségűnek vallja magát, de magyarul beszélt otthon, anyukám magyarnak és ő is magyarul szólt hozzánk.

A Vargaeštóknak is magyaros a hangzása.

Egyelőre nem sikerült kiderítenem a név jelentését. Csak annyit, hogy a családunk vonala visszavezethető egészen az 1790-es évig. Azóta vagyunk itt Tőketerebes környékén, a Varga név cipészt jelent, de az Estók eredetére még nem jöttem rá.

A terebesi járásban élők Garanyt úgy ismerik, hogy az már egy szlovák település. Nincs is már senki, aki magyarul beszélne ebben a faluban?

Az én generációm az utolsó, aki még magyarul beszél a faluban. Ott már régóta nincs magyar iskola, az is hozzájárult ahhoz, hogy már alig vannak, akik magyarul is megszólalnak. Én ezt egy természetes asszimilációs folyamatnak tartom. Így jött az élet, ilyenek a körülmények.

Voltak mások is, akik szlovák nemzetiségűként követték Önt, vagyis az szlovákiai magyar református teológiát választották?

Igen, voltak olyanok, akik Komáromba jártak teológiára úgy, hogy egy szót sem tudtak magyarul. Nekik sokkal nehezebb volt, de úgy vélem, hogy az egyetemi tanulmányok mindig az önszorgalomról szólnak, tehát a lehetőség adott volt. Előfordult, hogy valaki mégis váltott és Prágába ment az ottani teológiára. Az az ő döntése volt. Az egy kicsit nehezebb, ha más nyelven kell tanulni, de ez mindenkinek a maga elhatározása, döntése.

Milyen élményei fűződnek ehhez az időszakhoz? Voltak-e tanulási nehezségek a kétnyelvűség miatt vagy egyéb gondok? Ha igen, akkor hogyan sikerült azokkal megküzdeni?

Ami a teológiai tanulmányokat illeti, számomra egy nagyon jó időszak volt. A teológiai karon belül szinte egy család voltunk, mindenki mindenkiről mindent tudott. Törődtünk egymással, segítettünk egymásnak, az egyház felé is szolgáltunk kórussal vagy igehirdetéssel a legáció idején. Számomra ez egy nagyon jó időszak volt. Rengeteget merítettem belőle. Növekedtem hitben, tanulmányokban. Csak a legjobb érzésekkel gondolok vissza ezekre az évekre.

Hogyan indult el ezen a pályán, hogy lelkész legyen? Mi vezette Önt ehhez? Milyen élmény?

Tizennégy éves voltam, amikor újjászülettem és a szívembe fogadtam az Úr Jézust. A gyermekkorom a családom részéről nagyon áldott volt, viszont a barátok között elég magányosnak éreztem magam. Nem találtam elfogadást a részükről akkor, amikor valamilyen szinten el akartam szakadni a családtól. Kerestem a helyem és szerettem volna beilleszkedni egy baráti közösségbe, ami nem sikerült, s emiatt úgy érzem, lelkileg elég hamar felnőtté váltam. Kerestem az élet értelmét és ebben a magányosságomba lépett bele az Úr egy tanubizonyság révén.

Korábban sohasem gondoltam volna, hogy egyszer lelkész leszek, sőt, nem is akartam az lenni. Kereskedelmi akadémián érettségiztem. Negyedik osztályban éreztem úgy, hogy az Úr a lelkészi pályára irányít.

Garanyban vezettem az ifi közösséget, táborokat is szerveztünk, s miközben próbáltam megélni a hitemet. Egyre jobban éreztem, hogy az Úr elhív engem a szolgálatára. Mégis egy évig formálódott bennem ez a gondolat, illetve bizonyosságot szerettem volna szerezni, hogy ez-e az az út, amelyre hív engem. Az, hogy most itt vagyok, úgy vélem, ez volt az akarata. Remélem ez így is marad.

Gyerekkoromban részt vettem az egyházi táborokban, anyukám minden éven elküldött. A családon belül aktívan megéltük a hitünket, templomba jártunk. Valamilyen szinten adott volt a családi háttér, s hiszem, hogy az úr meghallgatja az őt félők imáját. A családom, főleg az anyukám és a nagymamaán sokat imádkozott értem, hogy megtaláljam a helyem.

Imameghallgatás eredménye vezetett a megtéréséhez és indult el ezen az úton? Vagy az egy külön történet?

Biztosan ez is benne van, de a lelkészi szolgálat felé a családból senki sem terelt, nem is igyekeztek erre meggyőzni. Valahogyan én éreztem ezt. A szüleim sosem mondták mit tegyek, azt viszont igen, hogy bármit is teszek, azt tegyem jól. Így vezettek engem. Nekem megvolt a szabadságom abban, hogy menjek a saját utamon. Meg is lepődtek azon, amikor bejelentettem, teológiára készülök.

Volt ehhez igei megerősítés is?

Nem igazán hallgatok az érzelmi fellobbanásokra, de a döntés mögött egy éves folyamat állt. Az erre vonatkozó igékre sajnos már nem emlékszem.

Megvolt az indíttatás, az isteni küldés. Tanulmányai közben nem merültek fel kételkedő kérdések, hogy tényleg ez-e az az út?

Minden embernek megvan a saját belső harca is. Kételkedései vannak mindenkinek, de bizakodni kell abban, hogy mit mutat az Úr és merre vezet minket. Igevezetés és körülmények által. Vannak nehezebb időszakok, mint minden más helyzetben, de úgy érzem, ezek azok a helyek, ahol lennem kellett, mint a teológián, a gyülekezetben vagy itt a Fegyveres Erőknél is. Hogy változik-e ez a jövőben? Nem tudom. Minden az Úrnál van, ő adja meg a napról napra, lépésről lépésre a mindennapi kenyerünket.

A teológián barátságok is kialakultak. Az évfolyamtársával, Édes Ákossal nagyon jó barátok lettek annyira, hogy egymás gyermekeinek a keresztszülei is.

Ákossal testvérek vagyunk az Úrban és az a baráti hűség máig megvan köztünk. Nagyon hálás vagyok Istennek ezért. Valamilyen szinten nekem a barátságoknál nem jelentett akadályt a nyelv vagy a nemzetiség kérdése. Ha egy lelkűek vagyunk és tudjuk egymást segíteni, elfogadni egymást a különbözőségek ellenére is, akkor már megalapozott egy jó barátság. Ákossal én ezt megtaláltam és hálás vagyok azért, hogy ilyen igaz testvérem van az Úrban. Megértjük egymást, s ez a fontos.

Szomorúsággal tölt el, hogy nagyon sok energia megy el nemzetiségi és nyelvi kérdésekre. Próbálok Krisztus munkájára összpontosítani, az evangéliumra, legyen az bármilyen nyelven. Személy szerint úgy vagyok ezzel, hogy jövevények és idegenek vagyunk ezen a földön, ahogyan a Zsidókhoz írt levélben is olvassuk, ezért számomra elsőrendű Krisztusnak a munkája, az evangélium. A nyelv ehhez csak eszköz. Próbáljunk így szolgálni. A legerősebb, ami minket összeköt, az Krisztus.

Szolgáltam Magyarországon a tábori lelkészek között, előadást tartottam, ott is otthon éreztem magam, mint itthon. Sokszor találkozom angolokkal is, más tábori lelkészekkel is, ha megértjük egymást, akkor érezzük, hogy egy lelkűek vagyunk, s számomra ez a fontos. Közelebbinek érzem a szlovák közeget, mivel többen vagyok közöttük és szlovákul is gondolkodom, szlovák nemzetiségű is vagyok, de számomra nem ez a fontos.

De igaz az a mondás is, hogy ahány nyelvet tud az ember, annyi ember vagy. Nagyon hasznos az, ha valaki több nyelven tud beszélni. 

A teológia elvégzése, illetve az első lelkészképesítő vizsga letétele után helyezte ki az egyház vezetése lelkészi szolgálatba, közel a szülőfalujához. Bár csak három évig volt gyülekezetben, hogyan élte meg a szolgálatát? Mi mindent kellett végeznie? Félt is ettől?

Öt évig erre készültem, hogy gyülekezetben szolgáljak. Valamilyen szinten vártam is, hiszen minden végzős így van ezzel. Kiváncsi arra, hogy melyik gyülekezetbe szól majd a megbízatása. Nekem mindegy volt hová küldenek, kész voltam bárhová menni. Nem voltak elvárásaim a hellyel kapcsolatban. Meg is lepődtem, hogy Pályinba kerültem. Szeretettel mentem oda, a gyülekezeti tagok is így fogadtak. Számomra az ott töltött időszak nagyon kellemes volt.

Bár szlovák nemzetiségűként nyilvánvaló volt, hogy a szlovák egyházmegyék valamelyik megüresedett helyrére küldik.

Nyilván szükségeltetik valamilyen stratégia, hol van megüresedett hely, kiket lehet a teológia elvégzése után szolgálatba küldeni. Az egyház vezetésének a feladata az, hogy ezeken elgondolkodjon. Tény és való, figyelnek arra is, hogy kihez melyik nyelv áll közelebb és hol vannak szabad helyek. Szívem szerint elmentem volna magyar gyülekezetbe is, számomra ez soha nem volt kérdés. Szolgálni mentem. Elsősorban Isten gyermeke vagyok, református lelkész és  Isten igéjének, az evangéliumnak a hirdetése a legfőbb dolgom. Legyen az akár magyar vagy szlovák gyülekezet. Akkoriban is hiány volt szlovák lelkészekből, s bizonyára ezért is döntött úgy, hogy oda küld, ahová küldött.

Mit gondol, miért vállalják egyre kevesebben a lelkészi szolgálatot?

Nem igazán tudom rá a választ. Vannak áldások a gyülekezeti életben és nehézségek is. Az Úr tudja hogyan vezesse az egyházát. Igéjében figyelmezetet is, hogy az utolsó időkben nehézségek lesznek, sokan elhagyják az egyházukat. Hogy ezek-e az utolsó idők, nem tudom, de nagyon nehéz a mostani. Lelkileg és ideológiailag is.

Hogyan látja, miért jó, ha a Fegyveres Testület keretében lelkészek is szolgálnak? Mikor kezdődött ez a fajta szolgálat Szlovákiában?

1994-ben döntött úgy a szlovák állam, hogy a kommunista időszak után újra létrehozza a lelkészi szolgálatot a fegyveres erőkben. Ez el is kezdődött valamilyen szinten, majd 2006-ban megalakult az Ökumenikus Lelkigondozói Szolgálat. Az eltelt időszak alatt kikristályosodott hol vannak azok a területek, ahol többet kell szolgálni, hogyan lehet bekapcsolódni ebbe a közegbe. Református hitünk szerint minden hely és szolgálat a társadalom számára áldott lehet, ha Isten akaratát és parancsát követjük. Aki érzi ebben az elhivatást és a belső békét, akkor jól fogja itt magát érezni. Ellenkező esetben szenvedni fog.

Milyen ez a szolgálat?

Itt más a környezet, mások a feladatok is. Számomra ez egyfajta felüdülés is. A gyülekezetben való szolgálatkor ez emberek tudják, hogy a lelkész előtt figyelni kell arra, mit mond és hogyan, szépen kell beszélni, különben arról fog beszélni az egész falu.

Érdekes megtapasztalás volt, hogy itt mindenki olyan, amilyen. Több a káromkodás, érdekes hozzáállás az élet kérdéseihez, viszont itt kevésbé játszák meg magukat az emberek. Nyitottak, nem figyelnek arra, hogy ki áll előttük, de amint kialakulnak a kapcsolatok, akkor már respektálják a másikat, és rájönnek arra, hogy vannak dolgok, amelyeket emberileg nem jó csinálni, tehát formálódnak. Miért jó tábori lelkésznek lenni? Ha az ember úgy érzi, itt a helye, akkor legyen itt, ellenkező esetben nehéz dolga lesz.

Világítanak a tábori lelkészek egy ilyen helyen?

Ez is egyik aspektusa a szolgálatnak. Rávilágítunk arra, hogy vannak más igazságok, álláspontok, meggyőződések és más megoldások is egy-egy problémára. Ha valaki felkeres minket azzal, hogy milyen nehézségei vannak a családban, s ha csak emberi szinten gondolkodik el a problémán, akkor nehéz lesz azt megoldania. De ha hozunk egy másfajta megközelítést, hogy miként nézzen erre az egészre Isten  szemszögéből és milyen megoldást lehetne erre javasolni, akkor teljesen más lehet az eredmény. Ez is a része a szolgálatunknak.

Örülnek ennek a lehetőségnek, amikor rávilágítanak arra, hogy van valaki felettük, aki irányítja az életüket? Bevonva a problémamegoldásába Istent is.

Az egyik fogékony erre, a másik nem. Szlovákiában, békeidőben, itt a hadseregben is ugyanúgy élik meg a hitüket az emberek, mint a gyülekezetekben. Nem is részletezem. Ha kint vagyunk misszióban, távol a családtól, veszélyben, s mindenféle támadásoknak ki vannak téve a katonák, ott már más az álláspontjuk az élet kérdéseihez. Isten közelségét olyankor nagyon keresik, nyitottabbak a hit felé.

A szomszédunkban háború dúl. Hogyan néz tábori lelkészként erre a konfliktusra?

Minden tábori lelkésznek fel kell készülnie arra, hogy ha megy a haderő, akkor hol lesz a helye, kikkel kell beszélgetnie. Elsősorban a sebesültekkel, a lelkiekben gyengékkel, azokkal, akik belsőleg vívódnak a más ember megölésén. Elárulom, kapcsolatban vagyunk az ukrajnai tábori lelkészekkel. Sokat kell még tőlük tanulnunk. Kérni fogjuk majd őket, hogy osszák meg velünk a harctéren szerzett tapasztalataikat. Minden konfliktus nehéz.

Beszélgettem az egyik pravoszláv kollégával. Elmondta, hogy a katonák be voltak ásva a fedezékbe és várták a támadást. Este felkereste őket, s az egyik bevallotta neki, hogy fél. Igen, én is félek, mondta erre a lelkész, de tudom, hogy az Úr kezében vagyunk. Akár élek, akár halok, minden az Úr akarata szerint történik. Egy katonai konfliktusban az a jó, ha valaki ott van a katonákkal, hogy biztosítsa a számukra: az Úr velük van, s tud adni egy kis buzdítást az adott helyzetben, akár vigasztalást a megtanult Miatyánk által is.

 Nekünk is készülnünk kell egy ilyen helyzetre. Az Úr tudja, hogy lesz-e ilyen vagy sem. De készülni kell rá, a helyzetből adódik majd, menni kell-e vagy nem lesz rá szükség. Ha igen, akkor ott kell lenni az emberek mellett és vigasztalást adni a számukra. A haldokló katonának is meg kell fogni a kezét és ott kell lenni mellette.

Készül ilyen szolgálatra is, vagy lehetőségre?

Belsőleg igen. De remélem ilyenre nem fog sor kerülni.

Megvan a belső békéje abban, hogy most jó helyen van?

Igen, ebben biztos vagyok. Ha az Úr tovább küld, akkor megyek. De most még itt a helyem.

A Fegyveres Erők által megbízott szolgálat és szellemi gondozás mi mindent takar? Némileg már említettük, ugyanakkor elég sokrétű.

Egyik fontos része, amellett hogy lelkészek vagyunk és igyekszünk a ránk bízottak lelkével foglalkozni, megvan a lehetőségünk arra, hogy gyakorlati dolgokkal szolgáljunk a rászorulóknak. Karitatív gyűjtéseket hirdetünk, amelynek keretében például ruhákat gyűjtünk nemcsak a katonáktól, hanem tartós élelmiszert is, amelyeket személyesen viszünk el külföldi menekülttáborokba.

Segítettünk felépíteni egy iskolát Mazar-e-Sharif-ban, Afganisztán negyedik legnagyobb városában, gyűjtünk egészségügyi kellékeket, kötszereket, mosószereket. Ezeket eljuttatjuk Ukrajnába vagy Boszniába, de küldtünk belőlük Irakba és Afganisztánba is. Hálás vagyok azért, hogy a mi egyházunkon belül is meghirdettük a ruhagyűjtést, amelynek eredményét továbbítottunk a boszniai menekülttáborba.

A feladatok közé tartozik a tanácsadás is. A teológián tanultunk religionisztikát, így tartunk előadásokat a nagy világvallásokról, de a többi irányzatról is. A parancsnokoknak hasznos tanácsokkal tudunk szolgálni a vallási kérdésekben, ha megyünk külföldi misszióba. Egyébként ki kell képezni minden katonát, hogy milyen állást foglaljanak a különböző vallásokkal szemben, értsék meg azok lényegét és ha fenyegetve érzik emiatt magukat, tudják mit kell tenni. Az iszlám tekintetében mire kell vigyázni, hogyan kell viselkedni, ha találkozunk velük.

Írott áhítatokat küldünk ki a katonáknak, ezt minden lelkész maga szervezi. Én is több, mint 120 email címre küldök ki minden hétfőn áhítatot. Vannak Bibliáink, amelyeket különféle alkalmakon szétosztunk. Szervezünk a katonáknak háromnapos menetet, egyfajta zarándoklatot Szlovákián belül. Ezalatt 90 kilométert legyaloglunk, megállunk emlékműveknél, áhítatot tartunk, templomokat látogatunk meg. De vannak külföldi zarándoklataink is. Foglalkozunk a kábítószerfüggőséggel, az alkoholizmussal, tehát mindennel, ami a gyülekezeti híveknél is előfordulhat, csak itt specifikusabb környezetben, ahol több fegyvert látunk, mint civilben.

Ön is visel fegyvert? Szükséges és kötelező?

A Fegyveres Erőkben szolgáló lelkészek katonák is, illetve tisztek, nekünk is részt kell venni a kiképzésben, ahol megtanulunk lőni és használni a fegyvert. Minden tábori lelkésznek van fegyvere, amit viszont csak önvédelemre használhat. Ránk is vonatkozik a Genfi Egyezmény, hasonlóan, mint a háborúban szolgáló orvosokra és az egészségügyi személyzetre. Nem vagyunk harcoló katonák, de mindenkinek, aki a hadseregben szolgál, lehetősége van az önvédelemre. Szívem szerint nem is szeretném használni, viszont a fegyver lehetőséget nyújt arra, hogy eljussak olyan helyekre, ahová szükséges.

A kollégáim megjárták Afganisztánt. Tőlük tudom, hogy ha nincs náluk fegyver, akkor nem szállhatnak fel sem a helikopterre, vagy a repülőre, sőt, nem lehetnek részesei a katonai konvojnak. Ahhoz, hogy egy háborús helyzetben a lelkész odajusson a bajbajutott katonákhoz, kénytelen fegyvert viselni, nincs más megoldás. Az amerikai lelkészeknél más a helyzet – nekik van személyi testőrük, s ezért nem viselnek fegyvert. Nálunk viszont ez nem lehetséges.

Afganisztán elég veszélyes hely miután a tálibok ismét átvették a hatalmat. Akár nagyon veszélyes helyekre is elmenne a katonákkal együtt, ha küldenék?

Az afganisztáni szolgálat nemzetközi szinten már teljes mértékben véget ért. A talibán ismét átvette az irányítást. Voltak azért nehéz helyzetek ott is. Tudom, hogy mire esküdtem és hol a helyem. Igen, ilyen kevésbé biztonságos helyre is elmennék. Az egyik kollégám fél évig tartózkodott Afganisztánban, 78-szor bombázták őket. A veszély ott van minden ilyen kiküldetésben. Tudunk róla, de erre készültünk, s ha kell, akkor megyek.

Mindig kell hordania a katonai ruhát?

Szolgálatilag katona vagyok a nap huszonnégy órájában. Vannak ugyan kivételek, de csak a parancsnok adhat arra engedélyt. Szolgálatban munkaidőben katonai viseletet vagy terepruhát kell viselnünk. Otthon természetesen civilben ...

Iski Ibolya

Kép: Iski Ibolya, archív