Az alábbiakban Molnárné Pelle Beáta, a Református Oktatási Központ igazgatójának tanévnyitó beszédét tesszük közzé.

„Lezajlott a vihar, elült a fergeteg, mely dúlt a négy folyam és hármas bércz körül. Nyomát a halál és a pusztulás követte.

Szomorú képe volt ekkor Magyarországnak.

Midőn a honfi szemből az utolsó köny is legördült, midőn a szív elhall¬gatott s uralmát az ész, az akarat vette át, érezte Hunnia kezén a rablánczot…

A láthatárt még mindig sötét fellegek takarták, a romboló zivatart szellemölő typhon váltotta föl. És ez veszélyesebbnek látszott lenni nemzeti lételünkre. De az akarat ébren, habár az ajak és a szív zárva volt…

Ugy parancsolta az ész.

Az önkény korlátlan hatalma megfosztá nemzetünket a szabadságnak utolsó csillámától is, békót vetett a lelkiismeretre, szárnyát igyekezett szegni a szellemnek, ha mérges nyilai elérik vala magasabb röptében. De nem érheték. Ez volt szerencsénk.

Közös veszély mindig tömöríti az elemeket, fokozza az erőket, solidaris alapot teremt. Az absolutismus nem jól számított, kihagyta »systém«-jéből e tényezőt, azt hitte, hogy a szurony ide is elér.

Programmjába vette, hogy a fiatal nemzedéket ezen aera fojtó légkörében nevelvén, magának rabszolga-népet teremtsen.”

Kedves Diákok! Kedves Szülők, Hozzátartozók! Kedves Kollégák!

A felolvasottakat Fábry János mondta az Egyesült Protestáns Gimnázium megalakulásának 25. évfordulóján, 1878-ban tartott ünnepségen. Az elhangzott szakasz az ünnepi beszéd bevezetője volt, a további részében a humán műveltség terjesztésének fontosságáról értekezett. Abban az évben Fábry János viselte az igazgatói tisztséget, amelyet akkor még éves váltásban egy-egy evangélikus és református tanár töltött be. Fábry János a természettan tanára volt, de fontosnak tartotta azt, hogy a reál és a humán műveltség egyensúlyban legyen a nevelés folyamán.

Fábry János és az akkori ünnepség részvevői hálát adtak az elmúlt negyedszázadért és reménységgel tekintettek az elkövetkező 25 évre, amely az Egyesült Protestáns Gimnázium jelentős fejlődésének időszaka volt. A második 25 évben vált az iskola főgimnáziummá, tovább bővült az akkori épület, majd megépült az új épület is.

A huszadik századi történet már viszontagságosabb volt: háborúk, államfordulatok, államosítás, újrakezdés, betiltás, újabb mindenre kiterjedő államosítás, a régi értékek pusztulása. A kilencvenes évek változásai teremtették meg annak lehetőségét, hogy Rimaszombatban újra induljon a felekezeti oktatás.

25 évvel ezelőtt, 1999. szeptember 1-jén kezdte meg működését a Tompa Mihály Református Gimnázium. 25 év egy emberöltő. Hosszú idő, ha innen nézzük. Több olyan kollégánk van, akik abban az időben születtek, amikor az iskola indítását terveztük. Az első diákjaink gyerekeit már tanítjuk. Ha viszont a 25 évet történelmi távlatba helyezzük, rövid időről van szó. A plébániai iskola gyökerei a középkorba nyúltak, a protestáns, sőt református oktatás is több mint 450 éves. Ilyen szemszögből nézve a 90-es évek változásai közepette magától értetődő volt, hogy rimaszombatban a református gimnáziumnak újra kell indulnia.

A Tompa Mihály Református Gimnázium indulásánál az Egyesült Protestáns Gimnázium és elődintézményei misszióját szerettük volna tovább vinni. A céljaink 1999-ben ugyanazok voltak, mint az elődök céljai 1853-ban:

– a protestáns hagyományok továbbvitele,

– a nyelvünk megőrzése a nyelvhatáron,

– a műveltség terjesztése.

A protestáns hagyományok továbbvitele

A protestáns hagyományok legfontosabb eleme, hogy az élet kis és nagy kérdéseire adott válaszok az igén alapulnak. Isten Igéje adja az eligazítást számunkra. A nevelésünknek is Isten Igéjére kell épülnie, és Isten Igéjére figyelő fiatalokat kell nevelnünk. Nehéz küldetés ez ma. Ugyanakkor az igére épülő értékrend és gondolkodás már az ókorban is, a görög környezetben egynek tűnt a sok közül.

Gondoljunk Pál apostolra Athénban, ahol megvolt a helye az ismeretlen istennek is. Az igazság relatív, mondják ma sokan. Képzeljük el, hogy csak két dimenzióban élnénk, mint a füzetlapon: csak szélesség és hosszúság van. A tárgyaknak nincs magasságuk. Ha valamire rátekintünk, akkor mindig fontos, hogy hol állunk, honnan szemléljük az eseményeket és történéseket.

A saját helyzetünk meghatározza, hogy mit látunk. Az ige valami olyan, mint amikor a két dimenzióból a harmadikba lépünk. Ha ugyanarra egy harmadik dimenzióból, a térből figyelünk, onnan fentről, már nem árnyékol semmi. Amit látunk nem függ attól, hogy a helyiség mely pontjából figyeljük az eseményeket. Isten Igéje magasabbról, fentről ad tanácsot, útmutatást az életünkben.

A 17–18 éves fiatal sokszor úgy gondolja, hogy függetlenül szeretne gondolkozni. A pártok, az egyházak, az ideológiák korlátozzák az embert, mondja. Szeretné maga eldönteni, hogy mi jó és mi rossz. Aztán rádöbben, hogy nincs független gondolkodás, mert a független gondolkodó mégis csak függ a saját korlátaitól.

Az Ige a saját korlátainkon felül áll. Erre sajnos sokszor csak azután döbbenünk rá, miután beleütközünk a saját korlátainkba, és főképpen megéltük annak következményeit. Tudjuk-e az életünket Isten Igéjéhez mérni? Akarjuk-e az életünket Isten Igéjéhez mérni?

Bár protestáns hagyományokról beszélünk, de akár az Egyesült Protestáns Gimnáziumot, akár a szellemiségét tovább vivő református gimnáziumot a felekezeti nyitottság jellemezte és jellemzi ma is. Rozsnyónak két gimnáziuma volt: az evangélikus és a római katolikus. Ott megengedhették maguknak, hogy a római katolikus főgimnáziumban csak katolikus, az evangélikusban csak evangélikus hittan legyen. Rimaszombatban egy gimnázium volt, amely felekezeti hovatartozástól függetlenül befogadta az ágostai hitvallású, a helvét hitvallású, a római katolikus és az izraelita tanulókat is. Ma mi is hasonlóan éljük ezt meg. Az a célunk, hogy a diákok felekezetüktől függetlenül meghallják az élő igét.

Másodszor: a magyar nyelv megőrzése a nyelvhatáron.

Akik ismerik az Egyesült Protestáns Gimnázium történetét, tudják, hogy ezért az 1850-es években is harcolni kellett. Harcolni kellet érte 1999-ben, és harcolni kell érte ma is. A magyar nyelv megtartásáért és tisztaságáért ma is meg kell vívnunk a csatáinkat. Nem feltétlenül nagy és látványos csaták ezek.

Megtanítjuk a gyerekeknek a mondókákat, dalocskákat, mesélünk nekik, megismertetjük őket az irodalmi alkotásokkal, a helyes nyelvhasználattal, a köznyelvi kifejezésmóddal és a szakkifejezésekkel. Odafigyelést és következetességet kívánó feladat ez önmagában is. Nem még akkor, amikor a jobb érvényesülésre, a fiatalok szabadságára, a folyton változó élő nyelvre hivatkoznak oly sokan körülöttünk, amikor a nyelvünk tudatos védelme ellen foglalnak állást.

Félreértés ne essék, nem a szlovák vagy más idegen nyelvek tanulását ellenzem. Azokat is meg kell tanulni és törekedni kell minél helyesebb és szabatosabb használatukra. A nyelvünk megőrzése a nyelvhatár mellett több mint egyszerű nyelvhelyességi kérdés. A nyelv megtartása a közösségünk létét határozza meg. Feladatunk ez diákként, pedagógusként, szülőként és nagyszülőként is.

Harmadszor: a műveltség terjesztése.

Van-e ma értelme a műveltségnek, amikor egy gombnyomással hozzájuthatunk szinte minden információhoz? A műveltség több mint válasz az olyan kérdésekre, mint a ki írta, mikor volt, mi a definíciója. A humán és reál műveltség több ennél. Nem tárgyi tudás, hanem egy kialakult szemlélet.

A műveltség megszerzéséhez végig kell járni egy utat az irodalmi mű elolvasása közben, meg kell érteni azokat az alapelveket, amelyek szerint a világ működik körülöttünk. Ahhoz, hogy érvelni, vitázni tudjunk, legyen véleményünk a körülöttünk zajló történésekről, meg kell őket érteni. Erre a műveltségre ma is szükség van. Szükség van arra, hogy a fiatal humán és reál műveltsége egyaránt gyarapodjon. Sőt arra is szükség van, hogy ez az érettségi vizsgával ne szakadjon meg.

„A műveltség nem statikus állapot, amibe egyszer belekerül az ember, és élete végéig abban leledzik. A műveltség folyamat, amelynek fenntartása állandó energiabefektetést igényel” – írta Simonyi Károly, az űrturista, Word és Excel fejlesztő Charles Simonyi édesapja A fizika kultúrtörténete című könyvében.

Az elmúlt évszázadokban és az elmúlt 25 évben is a felsorolt célok mentén folyt az oktatás a gimnáziumban. Továbbra is ugyanaz tehát a célunk:

– felekezettől függetlenül Isten Igéjének megismerése és megismertetése, és annak elfogadása mindenkinek a saját életére nézve,

– a magyar nyelv védelme és megtartása a nyelvhatáron,

– a műveltség terjesztése.

Az igehirdetés központi üzenete az volt, hogy Isten hűséges hozzánk. A keresztyén értékek között fontos helyet foglal el a hűség. Legyünk mi is hűségesek Istenhez, hűségesek a családunkhoz, barátainkhoz és nem utolsó sorban az iskolánkhoz. Helyezzük ezt az idei évben előtérbe.

Hálásak vagyunk az elmúlt negyedszázad minden áldásáért. Kívánok minden kis és nagy diáknak, óvónőnek, nevelőnek, tanítónak, tanárnak, szülőnek és nagyszülőnek sok erőt kívánok. Isten áldása kísérje életünket a 2024/2025-ös tanévben és az elkövetkező 25 évben is.

A tanévnyitó istentisztelet képei megtalálhatóak galériánkban.

Reformata, rirek.sk

Fotó: Szarvas László