1Sám 3 és Róm 4,1–12
 (ÚSZ) „Boldog az az ember, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít" (8). Meg tudod mondani, hogy hívják azt a kedves német urat, aki mindig úgy elpakolja a dolgainkat, hogy keresnünk kell? – Alzheimer. És annak a kedves úrnak tudod a nevét, aki képes elpakolni a dolgainkat, annyira, hogy az a sok nyűg, bűn, szenny és mocsok többé nem terheli az életünket? Keressük ezeket, de már nincsenek meg, nincsenek nálunk. Keresem a múltam rossz döntéseit, amikre nem vagyok büszke. Keresem a szégyeneimet, amelyek a mai napig facsarják a szívem. Nem találom őket sehol. Ő nem Alzheimer, nem német, nem öreg, de mindenképpen kedves. Úgy hívják: Isten. Ja, és nem tűnnek el a dolgaink. Nála vannak. El kellett, hogy vegye, mert csak így lehet, hogy ne nekünk tulajdonítsa azokat.

Fohász: Uram, bocsásd meg feledékenységemet, amikor úgy teszek, mintha ígéreteid elévülnének, szavaid közhellyé válnának. Bárcsak újra hinném, hogy a bocsánatod nem levegőbe beszélés, hanem lelkembe suttogás. Ámen.