Dán 3 és Mt 26,47–56
 (ÚSZ) „Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjenek a próféták írásai" (56). Ez az egész rettenet, ez a súlyos jelenet, amit képtelenség szavakkal megragadni, csak azért van, hogy beteljesednek a próféciák? Aligha. Az evangélium részletesen ír Jézus szenvedéséről. Nem kendőzi, nem tagadja, nem satírozza. Tele van félelemmel, nyögdelt imádsággal. Már csörtet a csókos barát, és ott csattog a másik a kardjával. Ez már a keresztút. Itt kezdődik a megváltás célegyenese. Ez az utolsó pont, ahol Jézus megállhatna, kiszállhatna. De nem teszi. Nem kívánta a keresztet, nem kereste a szenvedést! De vállalta. Sóhajtsunk egy nagyot, és áldjuk Jézust, hogy végigjárta ezt az utat. Értünk tette, hogy erősek legyünk, ne szégyenkezzünk, ha majd remegni kezd az ajkunk, ha hűl a kezünk, a lábunk és a szívünk.

Fohász: Úr Jézus Krisztus, áldalak, hogy ennyire szeretsz minket! Hogy nemcsak a kereszten szenvedtél, de átvetted félelmeinket, magányosságunkat. Kérlek, saját kínomban kínlódva, félve élettől-haláltól, maradhassak hűséges Hozzád. Ámen.